A jordániai keresztények békében élhetnek 2018. január 22.

William Hanna Shomali püspök előadása

A jordániai keresztények békében élhetnek
William Hanna Shomali püspök előadása

A jordániai keresztény kisebbség múltja, jelene és jövője címmel tartott előadást William Hanna Shomali, a jeruzsálemi latin patriarchátus segédpüspöke a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság szervezésében, január 18-án. Fodor György prorektor bevezetőjében hangsúlyozta: az egyetem nemcsak örömmel ad helyet az ilyen konferenciáknak, hanem – küldetéséből következően – kötelességének is érzi. Rétvári Bence, az EMMI államtitkára emlékeztetett: sokan még ma sem tudják, hogy Közel-Keleten és Afrikában milyen nehéz helyzetben élnek a keresztények. Szélsőséges szabadcsapatok, másutt maga az állam üldözi a keresztényeket. Tart Wael Suleiman, a jordániai Casitas vezetője röviden ismertette a segélyszervezet munkáját.

Előadása elején Shomali püspök röviden ismertette az arab keresztények, az első századi keresztények leszármazottainak történetét. „Különböző országokban találkozhatunk velük Iraktól Egyiptomig, Szíria, Libanon és Palesztina területén."
Az arab világban a keresztények aránya folyamatosan csökken. 1918-ban, az első világháború végén a lakosság 14 százalékát tették ki, mára ez 4,5 százalékra csökkent. „Ennek ellenére – paradoxonnak tűnik – a keresztények abszolút száma mégis növekedett. 1918-ban kétmillióan voltak, ma 14 millió keresztény él az arab világban, köztük tíz millió kopt keresztény Egyiptomban. Száz évvel ezelőtt a jordániai keresztények aránya 10 százalék körül mozgott, ma 2 százalékot ér el, számuk ennek ellenére itt is növekedett, a tízmilliós országban eléri a 200 ezret."
Jordánia a Jordán folyóról kapta nevét, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte Krisztust. „A jordániai kormány mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, Jézust a folyó keleti és nem a nyugati partján keresztelték meg. Az izraeliek és a palesztinok a nyugati parti keresztelést bizonygatják. Itt is, ott is találunk keresztényeket. Kinek van igaza? Mindkét álláspontnak. Jézust akár itt, akár ott keresztelték meg, a folyó egy és szent folyam mindenki számára. Jordániát a Szentföld részének tekintjük, az ígéret földjének, ahol Keresztelő Szent Jánost lefejezték, s itt található Madaba városa, ahol Szentföld és Jeruzsálem üldözött keresztényeinek leszármazottai éltek egészen a Krisztus utáni hatodik századig, amikor bekövetkezett az arab hódítás."

A képen: William Hanna Shomali püspök


                A jordániai keresztények helyzete talán legkevésbé ismert a közel-keleti krisztushívők közül, folytatta a püspök. „Ennek az az oka, hogy a jordániai keresztény közösségek nyugodt, békés, biztonságos körülmények között élnek. Senki nem állíthatja, hogy üldözik a jordániai keresztényeket."
A történelem során – és a legutóbbi időkben is – Jordánia sok kisebbséget fogadott be. „A jordániai keresztényeknek nem kellett olyan helyzettel szembenézniük, mint libanoni, szíriai és iraki hittársaiknak. A libanoni keresztények meghatározó részei a jordániai társadalomnak. Integrálódtak a társadalmi és politikai életbe, részt vesznek a gazdasági életben és az oktatásban. Teljes mértékben támogat minket a kormány, különösen a királyi család. II. Abdulah és felesége tiszteli a keresztényeket, elismeri hozzájárulásukat az ország fejlődéséhez. A jordániai keresztények ugyanakkor elkötelezettek az arab ügy, elsősorban a palesztinok ügye mellett. Magukat teljes mértékben arabnak tekintik, nem nyomasztja őket kisebbségi komplexus."
A keresztények helyzetét jól jellemzik azok a szokásos találkozók, amelyekre a legutóbbi karácsonykor is sor került. „A király meghívta a püspököket és más keresztény személyiségeket ebédre, hogy személyesen fejezze ki ünnepi jókívánságait. A miniszterelnök pedig tíz minisztere kíséretében felkeresett minket, és boldog karácsonyt kívántak nekünk. Más muszlim kormányzati személyek ugyanígy cselekedtek."
A főváros, Ammán önkormányzata minden templomnak felajánlott egy fenyőfát, s a főváros polgármestere gyújtotta fel a fényt néhány karácsonyfán. „Ez is mutatja, hogy Jordániában, az igen sok feszültséggel és háborúval terhes terület közepén, vallási béke uralkodik."
A keresztelés helyére szervezett legutóbbi zarándoklathoz nyolcvan autóbuszt ajánlott fel az önkormányzat. A muszlim idegenforgalmi miniszter részt vett a két és fél órás szertartáson, rövid beszédet mondott a végén, amelyben kifejezte tiszteletét és nagyrabecsülését a keresztények iránt.
„A keresztények befolyása messze meghaladja számarányukat. Az ország gazdaságának jelentős része az ő kezükben van. Ebből következik, hogy felelős tisztességeket töltenek be. A parlamentben a keresztények aránya 9 százalék, a szenátusban 6 százalék, a kormányban 4 keresztény miniszter dolgozik. Mindezek alapján joggal mondhatom, Jordániában a keresztények kivételesen jól integráltak, és magas szintű szabadságjogokat élveznek."
A jordániai krisztushívők fele a görög ortodox egyházhoz, 40 százalékuk a katolikus egyházhoz tartozik, néhány ezren anglikánok, lutheránusok, maroniták, örmények, illetve szír keresztények. Az Irakból menekültek növelték a helyi kaldeusok számát.
A katolikus egyház kitűnik oktatási tevékenysége révén. A magas színvonalú iskolák és a katolikus főiskolák muszlim diákokat is vonzanak. A katolikus egyetemet Szent II. János Pál pápa alapította, az alapkövet XVI. Benedek pápa 2009-ben áldotta meg.
„Mindezekkel együtt hangsúlyoznunk kell ugyanakkor néhány fontos tényt – folytatta Shomali püspök –, amelyek bizonyos ellentmondásokra világítanak rá a hatóságok működésében."
A lelkiismereti szabadság nem azonos a vallásszabadsággal. Előbbi azt jelenti, hogy mindenki szabadon választhatja meg vallását vagy ugyancsak szabadon nem választ semmilyen vallást. A vallásgyakorlás szabadsága is biztosított Jordániában, de a hatóságok értelmezése szerint csak az engedhető meg, hogy valaki a kereszténységről áttérjen az iszlám hitre, de ennek fordítottját már nem teszik lehetővé.
„A vegyes házasságok esetében szintén egyirányú folyamattal találkozunk. Egy muszlim fiatalember feleségül vehet egy keresztény lányt, aki ezáltal a muszlim vallást követi, de egy keresztény fiatalember nem vehet feleségül egy muszlim lányt, hacsak nem tér át a muszlim hitre. Ezt a korábbi hagyományt törvényben rögzítettek."
Vannak olyan tankönyvek, amelyek nem beszélnek a keresztények jelenlétéről a hetedik századig. Emellett a tananyagban előfordulnak a kereszténységre vonatkozó téves megállapítások. „Az oktatási miniszter ígéretet tett arra, hogy megváltoztatják ezeket a tankönyveket, mert megértette, hogy a radikalizmus a tanításban gyökerezik. A radikalizmus kifejlődéséhez nagyban hozzájárul a tudatlanság, amely gyűlöletre nevelheti a fiatalokat." A főpásztor hiányolja a keresztény hitoktatás lehetőségét az állami oktatási intézményekben.
Kritikusan megállapította: „Jordánia, ahol a lakosság 97 százaléka muszlim, nem mentes a térségben megnyilvánuló radikalizmustól, annak fanatikus formáitól. Mégsem mondhatjuk, hogy Jordánia az iszlám radikalizmus előretolt bástyája, de a Muzulmán Testvériség régóta jelen van a társadalmi életben. Az 1980-as évektől különösen megerősödött, amikor a kezükbe került a közoktatási minisztérium vezetése. Ez a magyarázata annak, hogy a tankönyvek miért közvetítenek téves nézeteket a keresztényekkel kapcsolatban."
A Muszlim Testvériséget egyiptomi munkások alapították 1928 márciusában. A társaság a kezdetektől vallási és politikai töltettel rendelkezett, ugyanakkor társadalmi mozgalomként is meghatározható, kezdetben pánarab eszméket hirdetett.
Három menekült keresztény csoport él Jordániában. Több mint 2 millió a nyilvántartott palesztinok száma. „Legtöbbjük teljes jogú állampolgársággal rendelkezik, ma már nem táborokban élnek, beilleszkedtek a jordániai társadalomba. Mintegy 2 százalékuk keresztény. Jordánia királynéja maga is palesztin szülők gyermeke, több miniszter palesztin származású."
Az ország több hullámban fogadta be őket: az 1948-as, majd az 1967-es, illetve az 1973-as arab-izraeli háború idején. „Ciszjordánia, azaz a Jordán nyugati partja Jordánia részévé vált 1950-től egészen az 1967-es háborúig. Ez idő alatt a palesztinok szabadon mozoghattak Ciszjordánia és az ország többi része között. Jordánia szomszédságában régóta tart a palesztin – izraeli konfliktus, amely – ha megoldódik, s egy napon meg kell oldódnia – békét hoz az egész Közel-Keleten."
A püspök feltette a kérdést: miért tart ilyen hosszú ideje, az 1948-as ENSZ határozat óta a palesztin – izraeli konfliktus? „Számos béketárgyalásra került sor eredmény nélkül, és a helyzet egyre romlik. Az ellentét nem pszichológiai, politikai, területi vagy katonai jellegű, hanem mindezek együttese, sőt, talán még ennél is több. Ideológiai kérdés, amelynek vallási háttere van. A cionizmus abból indul ki, hogy Isten Palesztina földjét Ábrahámnak és leszármazottainak adta mindörökre. A zsidók ezen az alapon formálnak jogot az ígéret földjére, míg a palesztinok történelmi okból, 1400 éves jelenlétükre hivatkoznak. A konfliktus oka tehát az isteni jog és a történelmi hagyományon alapuló jog ütközése. Az izraeliek nem fogadják el a „megszállt" területek kifejezést, helyette az 1967-ben elfoglalt részeket „vitatott" területeknek nevezik. Ezért van az, hogy a tárgyalások során a két fél nem ugyanarról beszél. Az eltérő kiindulópontok miatt soha nem lesz megegyezés olyan vitatott kérdésekben, mint a palesztin menekültek visszatérését, a megszállt területeken épített izraeli telepek sorsát, a palesztinok földjén felhúzott elválasztó fal jogosságát vagy jogtalanságát, a Templomhegy birtoklását illetően. Különösen kilátástalan a megegyezés a jövőbeni palesztin állam határaira vonatkozóan. Sokan azt mondják, a palesztinoknak és az izraelieknek tárgyalniuk kellene, s amit közösen eldöntenek, az valósuljon meg. De higgyék el nekem, soha nem fognak egyetértésre jutni! Ha nem lesz rájuk kényszerített megoldás, akkor hiú ábránd a béke; mert mint említettem, mind a két oldal más és más megközelítéssel, más és más ideológia alapján áll. Az ENSZ nem tagállamként ugyan, de elismerte Palesztinát, az 1967-es háború előtti területi határokat fogadva el. Érvényt kell szerezni az ENSZ BT határozatainak, amelyek kimondják a két állam létét, s hogy Jeruzsálem két ország fővárosa. Jeruzsálem a keresztény, a zsidó és a muszlim vallás szent városa, s mindhárom képviselőinek békében, nyugalomban kellene élniük. Olyan városban, amelyen két nép és három vallás osztozik."
A háború több százezer szír keresztényt kényszerített országa elhagyására. Elsősorban Európába migráltak, a többiek Libanonban és Jordániában telepedtek le. „17 ezer szíriai azért érkezett Jordániába, hogy ott útlevelet, majd vízumot kapjon, és továbbutazzon Kanadába vagy Ausztráliába. Jó néhányan várnak ma is beutazási vízumra az említett országokba. A helyi Caritas őket is segíti, mint a közel negyedmillió szíriai muszlim menekültet, hiszen a jótékonyságnak nincsenek határai."

A képen Tart Wael Suleiman, a jordániai Caritas vezetője

 
                     A Jordániába menekült iraki keresztények története más képet mutat. Teljes békében éltek, míg egy politikai „cunami" el nem árasztotta országukat, s szétszórta őket a világ négy sarkába. „Ezek a keresztények kénytelenek voltak mindenüket hátrahagyni – a hitüket kivéve. Továbbra is istenhívők maradtak, gyakorolják a vallásukat, megtöltik a templomokat."
Jordánia négy hullámban fogadta be őket: az 1991-es első, majd az 1996-os második Öböl-háború idején, illetve 2006-ban Bagdad és 2014-ben Moszul eleste után. „Az első két hullámban – muzulmánok és keresztények egyaránt – a leggazdagabbak közül érkeztek. Néhányan Jordániában maradtak, többségük továbbvándorolt más országokba. A 2006-ban és 2014-ben a legszegényebbek kértek menedéket. Napjainkban mintegy15 ezer iraki keresztény él Jordániában. Közülük senki nem tervezi visszatérését szülőföldjére. Rettegnek ettől a gondolattól, inkább Kanadába vagy Ausztráliába szeretnének eljutni."
A főpásztor kitért a jordániai gazdaság helyzetére is, érzékeltetve, mekkora áldozatot hoz az ország a menekültek befogadásával. „Gazdaságunk a legkisebbek közé tartozik Közel-Keleten, és nagyban függ a külföldi támogatásoktól. Kevés a vizünk, az olajunk, nincsenek számottevő természeti erőforrásaink. A lakosság 13 százaléka szegénységi küszöb alatt él, 18,5 százalékos a munkanélküliség, amely a 25-39 éveseket érinti leginkább, nő az államháztartási hiány, az eladósodottság, magas az infláció." Összehasonlításként említette: míg Magyarországon 12 700 dollár az egy főre jutó GDP, addig Jordániában 5500 dollár.
Milyen kilátásokkal tekintenek a jövőbe az arab világban élő keresztények? – tette fel Shomali püspök végül a kérdést. „Én a hit szempontjából keresem erre a választ. Isteni hivatás számunkra az üldözöttek befogadása, és hogy ott maradjunk, ahová születtünk."
A keresztény egység hetére utalva „valóságos katasztrófának" nevezte Közel-Keleten a keresztények megosztottságát. Ugyanakkor fontos tartja a vallásközi dialógust az iszlámmal. „Nem élhetünk elszigetelve, engedve a kisebbségi érzésnek. Az arab világ részei vagyunk, szoros kapcsolatot kell fenntartanunk muszlim barátainkkal. Tizennégy évszázadot éltünk túl ebben a környezetben, s ennek alapján állíthatjuk, hogy az iszlám nagy része mérsékelt, a terroristák a kisebbséget jelentik. Nekünk a mérsékelt muszlimokkal egymás mellett kell élnünk, és együtt építenünk az arab országokat. Európától azt várjuk, hogy ehhez nyújtson gazdasági segítséget."

x