Boldog iskola – missziós iskola 2019. november 4.

Interjú Tiszttartó Márkkal az esztergomi Vitéz János Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatójával

Az esztergomi Vitéz János Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egyik katolikus iskolája. Tiszttartó Márk harmadik éve vezeti az intézményt.

Német nemzetiségi iskola – mit jelent az elnevezés a gyakorlatban?

Diákjaink egy része heti öt órában német nyelvet tanul, ezen felül – ugyancsak heti egy órában – német hon- és népismeret szerepel az órarendben. Az alsó tagozatban német nemzetiségi tánccal is megismerkednek a tanulók. Önkéntes választás alapján általában a diákok kétharmada dönt a német nemzetiségi oktatás mellett.

Honnan indult a pályája?

Veszprémi katolikus családból származom, a Padányi Bíró Márton Gimnáziumban érettségiztem 2000-ben. Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytattam. A Pázmány pályázatot hirdetett gimnazistáknak, s olyan eredményt értem el, amelynek alapján felvettek történelem szakra, másik szakként pedig a hittanárit választottam. Menet közben vált világossá számomra, hogy a tanulmányok két városhoz, Budapesthez és Piliscsabához kötnek.

Mi vonzotta a tanári pályára?

Alma Materemben kiváló példaképekkel találkoztam. Elsősorban felső tagozatos osztályfőnököm, Sipos László, aki a hittant is tanította és gimnáziumi történelem tanárom, Zeitler Gusztáv jelentette számomra a mintát.
A gyerekekkel való foglalkozás igénye már korán jelentkezett. Cserkészkedtem, s ennek révén megismertem a kisebbeket, tisztában voltam azzal, milyenek az öt-tíz évvel fiatalabb gyerekek, s miként lehet hatni rájuk.

Hogyan teltek az egyetemi évek?

Nagyon szerettem Piliscsabára járni, bár tudom, sokaknak problémát okozott az utazás. De tanulásra igen alkalmas környezetnek bizonyult. Egy időben kollégista voltam, s számos előnyét láttam, hogy „össze voltunk zárva". Teázás, kávézás közben is a tanulmányokról beszéltünk. Sokszor a konyhában többet tanultunk egymástól, mint az íróasztal mellett.

A két szak esetében az időbeosztás nem okozott nehézséget?

De igen. A Hittudományi Kar elsősorban egyszakos hittanárokat képzett, s ezért nemigen volt tekintettel a másik szak órarendjére, mégis sikerült mindig megoldást találnom. Professzoraink szigorúan vették a jelenlétet, de a velük való egyeztetés alapján mindenhová időben odaértem.

Az ismeretátadáson túl milyen légkör jellemezte az egyetemi éveket?

Igazi diákélet folyt, nem hiányoztak a közös rendezvények és bulik sem. Piliscsabán ismertek voltak azok a szórakozóhelyek, ahová túlnyomórészt egyetemisták jártak.
Budapestről általában vonattal utaztunk. A tanárokat szabadon megszólíthattuk, odafelé kérdezhettük őket a korábbi előadások anyagáról, visszafelé pedig az aznap előadottakkal kapcsolatban tehettünk fel kérdéseket. Ilyen értelemben külön „tanszéket" jelentett a MÁV, azzal a többlettel, hogy közvetlenebb formában együtt gondolkodhattunk a tanárokkal.

Milyen módon érvényesült az egyetem katolikus jellege?

Mindenek előtt a tanévnyitó és a tanévzáró szentmiséken. A hallgatók többségének életét kevésbé határozta meg a katolikus hit, alapvető kérdésekben mégis egyfajta sodorirányt jelentett. Hasonló világlátás és világkép jellemezte a diákokat, számos dolog ezért nem szorult különösebb magyarázatra.

Korábbi tanárpéldaképeit említette. Az egyetemi évekből kikre emlékezik vissza jószívvel?

Szinte mindenkit felsorolhatnék. Kákossy László egyiptológiát tanított, Jani János elsősorban ókori keleti történelmet és kultúrát adott elő, közismerten szigorú számonkéréssel. Emlékezetesek Maróth Miklós filozófiai tárgyai, de a középkorászokra is jó szívvel emlékezem, így például Kozma Béla tanár úrra, akit mindenki „Béla bácsi"-nak szólított. Az újkori tárgyakat – mások mellett – Schmidt Mária, és M. Kiss Sándor adta elő. A pedagógiai tárgyakat is kiváló tanárok oktatták, elég, ha Gombócz Orsolya nevét említem.

A hittanári szakon milyen benyomásokat szerzett?

Szép, hosszú lelkigyakorlat volt, így tudnám jellemezni. Zseniális tanárok sorával találkoztam: Rózsa Huba, Bolberitz Pál, Vanyó László, Török József, Tarjányi Béla, Tarjányi Zoltán, Rokay Zoltán, a fiatalabbak közül, akik ma már vezető professzorok, Kránitz Mihály dékán úr, Puskás Attila, s tanárom volt a mostani rektor, Kuminetz Géza atya is, aki az egyházjoggal ismertetett meg minket.

A hittanári szak mennyiben erősítette meg hitéletében?

A Hittudományi Kar teológiát tanít, tehát az Istenről szóló értelmes beszédet adja át. A hallgatók nagy felelőssége, hogy az így szerzett ismereteket lelki értelemben is feldolgozzák-e. Volt olyan hallgatótársam, aki kizárólag intellektuális kihívásnak tekintette az ottani tanulmányokat. Lehet, hogy talán nálam magasabb színvonalon sajátította el az ismereteket, élete később mégsem a hit erősítésének, elmélyítésének irányába mutatott; bizonyos értelemben jobbat tett volna a hitének, ha nem jár a Hittudományi Karra. Ez talán különösen hangzik, de abban a vonatkozásban megérthető, ha arra gondolunk, hogy mindazt, amit valaki megtanul teológiából, életté is kell tennie. Lehet Istenről beszélni, de ez akkor jó, ha párosul az Istennel való beszéddel. S ettől kezdve ez sokkal izgalmasabb megismerés, mint a puszta ismeretekre hagyatkozni.
Tanárként Istenről beszélek, de már úgy, hogy ismerem őt. Ez megragadja a diákokat. Olykor kérdéseket fogalmaznak meg – s jól teszik –, például a következőt: honnan tudjuk, hogy van Isten? Erre az egyszerű, életkoruknak megfelelő válasz: onnan, hogy találkoztam vele. Nem szükséges magyarázatba kezdeni, hogy mit mondott erről Pascal vagy Nietzsche, ütköztetni az egyes filozófusok nézeteit, s aztán Kantnál „kiegyezni". Találkoztam vele, a diák, lehet, hogy még nem, de ha kinyitja a szemét, akkor látni fogja őt. S erre a látásra kell életünkkel rávezetni őket.

2005-ben végzett. Ma Esztergomban egy iskolát vezet. Hogyan alakult közben az életpályája?

Első munkahelyemen, a budapesti Ward Mária Gimnáziumban a történelem és a katolikus hittan tanítása mellett, már kezdő tanárként, osztályfőnökként megkaptam a 11. osztályos diákokat. 2008-tól mentortanárként segítettem a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Pázmány hallgatóit az iskolai gyakorlatok során.
Később átkerültem a budai Szent Margit Gimnáziumba igazgatóhelyettesnek. Görbe László igazgató atyát még a Padányiból ismertem, 1995-98 között ő vezette az intézményt.
Közben szakvizsgákat szereztem, most kezdem a Pázmányon negyedik szakvizsgám megszerzését, gyermek- és ifjúságvédelem szakirányban. Bíboros úr azt javasolta, hogy erre a továbbképzésre minden iskolából iratkozzon be valaki. Úgy gondoltam, ha jó példával járok elöl, kollégáim követni fognak.

2017-ben került Esztergomba.

Feleségem izsáki, a Szent Margit Gimnáziumban ismerkedtünk meg, matematika – fizika szakos tanár. Budapesten albérletben laktunk, közben megszületett első gyermekünk, s vártuk a másodikat. Azóta háromgyermekes család lettünk. Az esztergomi munkavállalással sikerült „kiszabadulnunk" az albérletből, egy városközeli faluban élünk, kertes házban, gyönyörű helyen, nagyszerű környezetben.

Ejtsünk szót a pedagógia szépségéről, az elhivatottságról, talán éppen azért, mert a pedagógusok megbecsültsége, a tanári pálya társadalmi presztízse sajnálatos módon elég alacsony.

Erre nézve egy közelmúltbeli példa. Szórólap akadt a kezembe, amelyen takarítót kerestek az ipari parkba, nettó 150-200 ezer forintos fizetéssel. Egy kezdő pedagógus bére bruttó 200 ezer forint...
Azt szokták mondani, a tanári pályát ma csak a szentek és az őrültek vállalják. Erre csak azt válaszolhatom, kiváló kollégáim vannak, nagyszerű képességekkel.
Az egyházmegye jóvoltából – több százmillió forint ráfordítással – megújult az iskolánk. Tehetségpont lettünk, beadtuk ökoiskola pályázatunkat, „boldog iskola" vagyunk, ezt az elismerést a Jobb veled a világ alapítvány hirdette meg, amelynek Bagdy Emőke az egyik fővédnöke.
Havonta egyszer minden osztályban – általában technika vagy osztályfőnöki óra helyett – önismereti játék formájában a konfliktusmentesebb életre igyekszünk rávezetni diákjainkat annak alapján, hogy a hit a természetesre épül, s a lelki egészség mellett működik a kegyelem.

Hogyan érvényesül a hétköznapokban az iskola szellemisége?

A szülők általában az oktatás minősége miatt választanak minket. Sokan azzal a reménnyel íratják be gyermeküket, hogy tőlünk felveszik a gimnáziumba. Ugyanakkor missziós jellegű iskola vagyunk. Vallásgyakorlat szempontjából fölajánljuk a lehetőségeket a szülőknek. Azt szoktam mondani a kollégáknak, ha hiszünk abban, hogy jó az, amit kínálunk, akkor ez már elegendő.
Hogyan jelentkezik mindez a gyakorlatban? Gondot okozott, miként jutnak el a kisdiákok a plébániára, elsőáldozási fölkészítésre. A szülőknek ide kellett jönni értük, majd visszahozni őket. Bevezettem, hogy az egyik kolléganő veszi át ezt a feladatot.
Számos programot kínálunk: egyházi versenyeken, pályázatokon indulunk, a gyerekek önként vállalják ezeket, s így pozitív élményeket szerezhetnek a kereszténységről. Szerdán délutánonként négy órakor Szabó Andor atya szentmisét mutat be az iskola imaszobájában. A tanulást négykor befejezik a gyerekek, utána, ha valaki úgy gondolja, részt vehet a liturgián. Hétről hétre itt marad néhány gyerkőc. Első alkalommal lehet, hogy a kíváncsiság hozza be, mert ő még sosem látott ilyet, aztán a következő héten is jönni akar, mert az atya olyan aranyos volt. Ha az Egyház a sikert az üdvözült lelkek számával méri, akkor ez jelentős lépés a siker felé.

x