Hogy őseik földjén maradhassanak 2018. november 14.

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság szervezésében folytatódott a PPKE-n az előadássorozat, amelynek keretében az üldözést szenvedett közösségek képviselői számoltak be az egyre nagyobb méreteket öltő keresztényüldözésről.

Yohanna Petros Mouche iraki szír katolikus érsek és Nicodemus Doud Matti Sharaf, moszuli szír ortodox érsek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet uralmának részleges megszűnése után számolt be a Moszulban és környékén – az egykori Ninivében – uralkodó állapotokról november 14-én.

Yohanna Petros Mouche bevezetőjében feltette a kérdést: „Milyen a helyzetünk ma? Több mint két év telt el azóta, hogy régiónk, a Ninive-fennsík felszabadult, de a helyzet még mindig nem javult, nem vált biztonságosabbá és nyugodtabbá."
Időközben több mint 6 ezer család, mintegy 24 ezer ember tért vissza, elsősorban a Moszulhoz közeli Karakosh-ba. Többen azonban még mindig haboznak. Inkább külföldön maradnak mindaddig, amíg a helyzet nem válik biztonságosabbá.
Az érsek megemlítette, eddig alig több mint 30 család tért haza Franciaországból és néhányan más országból. A többség országon belül menekült el, elsősorban a közeli Kurdisztánba, ahonnan könnyebb a visszaköltözés, bár házainkat kifosztották, nagy részét felégették, lerombolták. Ez a sors várt templomainkra is".
A vallásközi béke példájaként említette, hogy jelentkezett nála egy iraki muzulmán férfi, aki fölajánlotta, hogy restaurálja a helyreállítható karakosh-i keresztény templomokat. „Ez 50 ezer dollárjába került."
Egy francia segélyszervezet vállalta egy közeli faluban a Szent György-terem és kulturális központ, valamint a Szent Efrém kollégium helyreállítását, ahol „a lakosság kivétel nélkül keresztény". A Szent Irene, ugyancsak francia segélyszervezet hozzájárult a Szent Pál kulturális központot helyreállításához, ahol már megkezdődött a liturgikus és pasztorális élet.
„A karakosh-i lakóházak újjáépítésében keresztény és más jótékonysági szervezetek, valamint egyes kormányok vesznek részt, elsősorban Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Magyarország, és a világegyház, a szentatya támogatására is folyamatosan számíthatunk. Több mint 2500 ház kisebb károkat szenvedett, ezeket részben sikerült újjáépíteni, sokat azonban felégettek, 116-ot pedig teljesen leromboltak. Az emberek lelkileg sérültek, nehezen állnak neki az építésnek."
Moszul városában, az egyházmegye központjában a katedrálist és a Szeplőtelen Fogantatás-templomot – amelyek a 7. illetve a 4. században épültek – „majdnem teljesen lerombolták a koalíciós erők bombázásai. Mégis éltet bennünket a remény, hogy sikerül helyreállítani őket, legalább a régi, 4. század végén épült templomot. Az Iraki Testvériség szervezet vállalta magára az újjáépítést."
Különleges értékű műemlékekről van szó, amelyek jelzik az ősi keresztény jelenlétet Moszulban. Az egykori Ninivébe – a bizonytalan helyzet miatt – még mindig nem térhetnek vissza a keresztények. Az emberek bátorítására felépítettek egy templomot a menekülttáborban.
Az érsek a továbbiakban az utak, az iskolák, a kórházak állapotáról beszélt. „A karakosh-i kórház újjáépítéséhez jelentős mértékben hozzájárult a már említett francia Iraki Testvériség Szervezet és az ENSZ. A kórház ma már működik, de szükség lenne gyógyszerekre, orvosi berendezésekre. A kórház igazgatója időnként felhív, és segítségetkér a működés biztosításához."
Egy másik jótékonysági szerveztet hozzásegített az iskolák újjáépítéséhez. „Nincs azonban elegendő tanár. Karakosh-ban a domonkos nővérek irányításával működik egy iskola, és a püspökség is igyekszik újabb tanintézetet nyitni."
Az érsek megrendítő történetekről is beszámolt. Egy muzulmán férfi megjelent náluk egy keresztény kislánnyal. Elmondta, korábban egy rabszolgapiacon vásárolta meg, majd gyermekeivel együtt nevelte, s most visszahozta az övéihez. Sikerült megtalálni a szüleit, akik életben maradtak. „Karakosh-ban sok holttestet találtunk, nehezen lehetett azonosítani őket. 40 ember sorsáról ma sem tudunk semmit. Elképzelhető, hogy az ISIS foglyaként Szíriában még élnek."
Elmondta, egyes hangadók és közösségek távol tartják az embereket szülőföldjüktől, azt a rémhírt keltve, hogy oda nem érdemes visszatérni. „Legyen elég bizalmunk – hangsúlyozta az érsek –, hogy újra együtt éljünk azokkal, akik ellenségeinkké váltak. Nincs hely számunkra saját hazánkban? A terroristák még mindig el akarják törölni örökségünket, kultúránkat?"
Álláshelyekre van szükségük, hogy különösen a fiatalok vissza tudjanak térni, és méltó életet élhessenek hazájukban. Az Iraki Testvériség jelentős erőfeszítést tett már eddig is helyi kézművesek támogatásával. „43 kisvállalkozást indítottak be, amelyek révén 170 munkahely jött létre."
Mouche érsek végül így összegezett: „Békeszerető emberek vagyunk. Nem szeretnénk, hogy településeink ismét csatatérré változzanak. Otthon kívánunk maradni, méltóságban, békében élni, s ehhez erős kormányra van szükség. Bíznunk kell a jövőben. Büszkék vagyunk hazánkra, múltunkra, örökségünkre. Igyekszünk hűek maradni elődeink helytállásához, szenvedéseihez, példát adni keresztény helytállásunkról."

A másik előadó, Nicodemus Doud Matti Sharaf, moszuli szír ortodox érsek arámi nyelven kezdte beszédét.„Szükségünk van segítségre, mi vagyunk az utolsók, akik Jézus nyelvét beszélik. Ha nem kapunk segítséget, ez a nyelv, ez a kultúra kihal."
Helyzetüket így jellemezte: „Mi, iraki keresztények marginalizált környezetben élünk, szavakkal le sem lehet írni, milyen nehéz körülmények között. Pedig mi hordozzuk az iraki nép legrégebbi hagyományait, és őrizzük a kereszténység gyökereit. Ma már kisebbségben élünk, lakóhelyünk elhagyására kényszerültünk, mindent elraboltak tőlünk: történelmünket, földünket, templomainkat, kolostorainkat. Megfosztottak méltóságunktól, népünk a nagyarányú kivándorlás miatt nagyrészt megszűnt, s hiányzik a törvényes rend, amely megvédene minket."
2003 előtt több mint 1,6 millióan voltak a szír ortodoxok, ma félmilliónál kevesebb a számuk. Az utóbbi tizenöt évben négy alkalommal menekülniük kellett Moszulból. „2014-ben az ISIS miatt egyetlen nap alatt 125 ezer keresztény kényszerült elindulni észak felé. Elveszítettük 18 századra visszavezethető keleti keresztény múltunkat; elveszítettük 3. századi templomainkat, a 2. századból származó pótolhatatlan kéziratokat. Máig sem szabadultunk fel az ISIS ideológiája alól."
Amikor visszatérhettek, milyen kép fogadta őket? „A templomok, a kolostorok, az iskolák, a kórházak romokban, lakóházak sokaságát pusztították el. Még mindig nincs közbiztonság, nincs jogbiztonság."
Az érsek hangsúlyozta: a keresztények nem ismerik az erőszak, a harc, a vér kultúráját. „Mi azt tanultuk, szeretni kell egymást – és ezt is tanítjuk. Szükségünk van védelemre, mert csak így szolgálhatjuk szent földünket. Mindenünkből kifosztottak, és a világ tétlenül nézte ezt. A gyermekek szemében gyász ül, elvették gyermekkorukat. A fiatalok megőszülnek... De büszkén mondhatom, Jézust, Urunkat nem tudják elvenni a szívünkből. Mi a remény gyermekei vagyunk. Azoknak az embereknek segítségével, mint önök is, igyekszünk újjászervezni az életünket. Köszönetet mondok ezért a magyar népnek, és kérem, a jövőben is segítsenek, hogy őseink földjén, a szeretett Keleten maradhassunk."

 

x