Körkép az asszír keleti egyház helyzetéről 2018. február 23.

Mar Abris Youkhanna erbili nesztoriánus püspök előadása

Körkép az asszír keleti egyház helyzetéről
Mar Abris Youkhanna erbili nesztoriánus püspök előadása
Folytatódott az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság szervezésében – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közreműködésével – az üldözött keresztények helyzetét bemutató előadássorozat az egyetem Szentkirályi utcai központi épületében. Mar Abris Youkhanna erbili nesztoriánus püspök az asszír keleti egyház történetét ismertette „Körkép az asszír keleti egyház helyzetéről" címmel, február 21-én. Fodor György prorektor köszöntője után Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bevezetőjében hangsúlyozta: az egyes nemzetek és Európa keresztény alapjait erősíteni kell. Ehhez hozzátartozik, hogy gondolni kell azokra a keresztény közösségekre, amelyek a kereszténység forrásvidékein élnek közel kétezer esztendeje, s napjainkban – történelmükben nem első alkalommal – üldöztetésnek vannak kitéve.

Youkhanna püspök áttekintést adott az asszír keleti egyház történetéről a kezdetektől fogva. Az eredetek egészen a Krisztus előtti első századig, az apostoli időkig vezethetők vissza. A Krisztus mennybemenetelét követő ötvenedik napon, a Szentlélek kiáradásakor asszírok is voltak a háromezer jeruzsálemi megtérő között. Az Asszír Birodalom bukása után (Kr. e. 612) számos asszír menekült Mezopotámiába. Ezek az emberek arámi nyelven beszéltek, vagyis azon a nyelven, amelyen később Krisztus is.
Krisztus után 7 és 50 között uralkodott V. Abgar (melléknevén Fekete) edesszai király, akit az ókori legendák szerint Júdás Tádé keresztelt meg, és Jézussal levelezett. Abgar ugyanis gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, s amikor tudomást szerzett Jézus csodás gyógyításairól, a segítségét kérte, és menedéket ajánlott fel neki. A legenda szerint Jézus válaszolt a király levelére, maga helyett azonban egyik tanítványát küldte el az uralkodóhoz, aki meg is gyógyította Abgart.
A Krisztus utáni negyedik században élt Eusebius egyházatya állítása szerint az edesszai királyi levéltárban megtalálta V. Abgar Jézussal folytatott levelezését, és e levelekből néhányat szó szerint közölt történeti munkájában. A leveleket azonban I. Gelasius pápa 491-ben hamisnak, apokrifnek nyilvánította.
Az említett legenda szerint Abgar király egyik, Jézushoz küldött követe lefestette Krisztust. Az Edesszai Szent Kép az egyetlen ábrázolás, amely az asszír egyház templomaiban megtalálható. Ezen kívül korpusz nélküli keresztek kaphatnak csak helyet a liturgikus térben.
Az asszír keresztényeket üldözték a Szászánidák idején. A Szászánida-dinasztia (Újperzsa Birodalom) Kr., u. 224-től 651-ig, az arab hódításig állt fenn. A megpróbáltatások ellenére az egyház virágzott, s már a Krisztus utáni első évszázadokban elterjedt Észak-Arábiában. Tamás apostol eljutott Indiáig, a harmadik századra pedig az Újperzsa Birodalom egész területén hirdették az Igét. Jó viszonyt alakítottak ki az antiochiai keresztény közösséggel, ugyanakkor – mutatott rá Youkhanna püspök – eltérő teológiai fölfogást vallottak. Nesztoriosz szerzetes Kr. u. 428 és 431 között konstantinápolyi pátriárka volt, őt tekintik a nevéből eredeztetett nesztorianizmus alapítójának. Jézus Krisztus isteni és emberi természetéről eltérő nézeteket vallott. Szerinte Jézus emberi természeténél fogva képes volt a bűnre, de helytállása jutalmául isteni tulajdonságokat kapott. Nesztorioszt az efezusi zsinat 431-ben eretnekként elítélte, majd száműzték az egyiptomi pusztákba. Követői a nesztoriánus egyház képviselői, ami megfelel az asszír keleti egyháznak.
Az asszír egyház széleskörű missziós tevékenységet folytatott, hithirdetőik eljutottak Kínába, Mongóliába, Azerbajdzsánba, Türkmenisztánba, terjeszkedésüknek a 13. századi mongol hódítás vetett gátat. Az egyház központja 853-tól Bagdad lett, majd 1283-tól az iráni Tabriz, 1365-ben az iraki Moszul, 1538-ban pedig az ugyancsak a mai Irak területén fekvő Alqos.
Hosszú időn keresztül viszonylagos vallási békességben gyakorolhatták hitüket az asszír keleti (nesztoriánus) egyház tagjai, majd sokkal később, a huszadik század elején az Oszmán Birodalomban lezajlott népirtás elől, amely nemcsak az örményeket érintette, hanem őket is, sokan az Amerikai Egyesült Államokba menekültek. A huszadik század elején Hakkari hegyvidékén, a mai Törökország délkeleti pontján például még mintegy százötvenezer asszír keresztény élt. Az első világháború végén kilencezren találtak közülük menedéket a Kabur folyó mentén. De Irakban, Iránban, Libanonban és Szíriában is menedékre leltek, sokan pedig szétszóródtak Európában és Amerikában. Napjainkban a Kabur vidéki asszír keresztények – más szertartású keresztényekkel együtt – az Iszlám Állam terrorszervezet áldozataivá váltak, illetve ismét menekülniük kellett.
Az asszír egyház a népirtás miatt székhelyét az Újvilágba tette át 1933-ban. Youkhanna püspök adatai szerint manapság mintegy háromszázezer asszír keresztény él az Egyesült Államokban. A többiek negyvenhárom országban szóródtak szét, s csak igen kevesen maradtak meg az ősi területen, a mai Irakban és Iránban. Az Iszlám Állam dúlása következtében – többek között – egy ősi kolostor, egy régi kéziratokat és liturgikus könyveket őrző könyvtár, a keresztény-muszlim művelődés évszázadokon át tartó együttélésének tanúi pusztultak el, s ez a rombolás az asszír mellett a szír és a káld egyházat is érintette. Moszul központjában felgyújtották a szír katolikus érsekség székházát, bombatámadás érte a tizedik században épült káld katolikus Szent György-templomot, és buldózerekkel rombolták le a szomszédos keresztény temető síremlékeit.
A történelmi folyamat felvázolásával a püspök rámutatott: az asszír keresztények üldözése nem az Iszlám Állam térhódításával kezdődött, hanem végigkísérte a közösség kétezer éves történetét. Mezopotámia legősibb kisebbségének tagjai ma sem élhetnek békességben. Az iszlám többségű Irakban és Iránban nem tekintik őket egyenlő félnek. Az üldöztetés nem kizárólag a közvetlen fizikai fenyegetettséget jelenti. Egzisztenciális bizonytalanságban élnek, a diszkrimináció különféle formáit kénytelenek elviselni. Ezek politikai, gazdasági, szociális, vallási, kulturális megnyilatkozásokban jelentkeznek, s nem csoda, ha a vallási kisebbség tagjai bizalmatlanok a többségi iszlám vezetéssel és a muszlim népességgel szemben. Ezzel együtt, hangsúlyozta a püspök, a Mezopotámiában maradt kevés számú asszír keresztény nem szeretné elhagyni szülőföldjét, ugyanakkor az Európában élő vallási kisebbségekhez hasonló jogokra tartanak igényt.
Mar Abris Youkhanna végül reményét fejezte ki, hogy egyszer beköszönt a béke a világnak ezen a sokat szenvedett vidékén, s a ma túlnyomóan diaszpórában élő asszír keresztények visszatérhetnek szülőföldjükre, ahol szabadon hirdethetik és élhetik meg a krisztusi örömhírt.

 

x