Menekülés a rettegés birodalmából 2016. december 8.

John Chey észak-koreai fiatalember tanúságtétele

Menekülés a rettegés birodalmából
John Chey észak-koreai fiatalember tanúságtétele

Különleges alkalomra került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szentkirályi utcai dísztermében december 6-án. Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkársággal együttműködve az egyetem adott helyet annak az események, amelynek keretében egy Észak-Koreából szökött, ma Angliában élő keresztény fiatalember tartott előadást. Szuromi Szabolcs rektor bevezetőjében kiemelte: tanúságtétele arról szól – a hírek szintjén talán nem érezzük át ennek súlyát –, mit jelent, ha valakit napjainkban üldöznek vallási meggyőződéséért – és a vallásüldözés a világ több helyén erősödött az elmúlt időszakban. Az egyetem küldetéséhez hozzátartozik a keresztény alapértékek védelme és bemutatása, hangsúlyozta a rektor. Ezért döntöttek úgy, házigazdái lesznek az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság szervezésében annak a sorozatnak, amelynek keretében hátrányt szenvedett keresztények tanúságtévő vallomásai hangzanak el.
John Chey tanúságtételéből megismerhetjük – emelte ki Szuromi Szabolcs –, hitre találása mennyiben befolyásolta életét és gondolkodását. Hogyan formálódik az ember belső története, ha külső, kényszerítő okok miatt nem is élheti meg hitbeli szabadságát.
Török Tamás helyettes államtitkár arra figyelmeztetett: ami a világ távoli vidékein történik a keresztényekkel, az a mi életünkre is hatással van. Az Open Doors nemzetközi keresztény segélyszervezet tizennégy éve Észak-Koreát nevezi meg az első helyen, ahol az emberi jogok eltiprása mellett kegyetlen egyházüldözés folyik.

John Chey szerény, megnyerő fiatalember. Tárgyilagosan beszélt tanúságtételében Észak-Koreáról és saját sorsáról, hitre ébredéséről. Koreában 1866-ban jelent meg a kereszténység, 1907-re már több ezer fős krisztuskövető közösség alakult ki. Ekkoriban Phenjant második Jeruzsálemnek nevezték Kelet-Ázsiában. A második világháború után a franciákkal, majd az amerikaiakkal vívott háború következményeként Korea kettészakadt, az északi részen Kim Ir Szen vezetésével kommunista rendszert építettek ki. Azóta is a Kim család uralja az országban a hatalmat, a mai diktátor, a „kedves vezetőnek" nevezett Kim Dzsong Un az alapító kommunista vezető unokája.
Észak-Koreában – mint John Chey elmondta – ma is napirenden vannak a kínzások, kivégzések. Gyermekkorában, kisiskolásként őket is kivezényelték két alkalommal, hogy végignézzék keresztények nyilvános kivégzését. Az ország területén politikai átnevelőtáborokat hoztak létre, de ennél is szigorúbbak a koncentrációs táborok. John családjából nagynénje – aki szökést kísérelt meg az országból – az egyik táborban sínylődik, ha egyáltalán még életben van, ugyanis semmit nem tudnak róla. A fiatalember édesapjának sikerült elmenekülnie az országból, ő Dél-Koreában él. A szűkebb családból így már senki nem tartózkodik a rettegés birodalmában.
Kim Ir Szen az 1970-es években betiltotta a vallásokat, attól kezdve – magyarázta Tim – a helyzet egyre romlott, s ha lehet mondani, napjainkban még a korábbiaknál is kegyetlenebb egyházüldözés folyik. Nem is helyes egyházüldözésről beszélni, hiszen egyház nem létezik, minden olyan embert üldöznek, akinél a vallásos érzület leghalványabb jelét fölfedezni vélik. Ha valakinél például Bibliát találnak, főben járó bűnnek minősül: koncentrációs tábor vagy nyilvános kivégzés jár érte. Ha valakiről kiderül, hogy pap, kínzás és nyilvános kivégzés vár rá. Volt, aki a Szentírást a minden lakásban kötelezően falon függő kommunista diktátor képe mögé rejtette, ez mutatkozott a legbiztonságosabb helynek.
Nem lehet megmondani, hány keresztény él Észak-Koreában. John – nemzetközi emberjogi szervezetek adataira támaszkodva – háromszázezerre teszi a számukat, közülük mintegy hatvanezren táborokban – politikai átnevelő, vagy ami még rosszabb, koncentrációs táborokban – raboskodnak. A fiatalember így fogalmazott: aki hitre tér, ezzel együtt elfogadja a halált.
A kereszténységről azt tanítják Észak-Koreában, amerikai mételyező találmány, amelyet a NATO és az Egyesült Államok kényszerít rá a világra. John gyermek- és ifjúkorában csak ezt hallotta, fogalma nem volt a kereszténységről. Édesapja menekülése után mondta el neki, hogy John nagymamája mélyen hívő keresztény asszony volt. Az embereknek egymás előtt is szigorúan titkolniuk kell vallásos meggyőződésüket, mert ha ez kiderül, John szavaival borzalmas veszély leselkedik rájuk.
A keresztény templomokat már a koreai háború óta következetesen rombolta a kommunista hatalom. Akkoriban azonban úgy állították ezt be, mintha az amerikaiak műve lenne. A további évtizedekben, 1970-után még elszántabban, a templomokat – és más vallások épületeit – lerombolták vagy állami célokra alakították át. Így ma Észak-Koreában nem található keresztény templom, kivéve a fővárosban, Phenjanban egy-kettőt, amelyek sajátos célt szolgálnak. Kizárólag a kevés számú külföldinek tartják fenn, koreai oda nem léphet be. A „papok" a szertartás után felöltik katonai egyenruhájukat, ők ugyanis valójában magas rangú tisztek, nincs közöttük felszentelt pap. Így néz ki az észak-koreai kirakatpolitika.
Az 1990 utáni nagy éhínség idején – amikor milliók haltak éhen – nem engedték be a külföldi egyházi segélyszervezeteket. A kínai határvidéken – úgy tudni – húsz keresztény misszionárius tevékenykedik titokban, ők folyamatosan az életüket kockáztatják. John elmesélte a közelmúltbeli esetet: egy koreai származású, de kínai állampolgárságú misszionáriust agyonverve, feldarabolva találták meg a kínai határ közelében. „Egyike vagyok annak a harmincezer embernek, akiknek sikerült elhagyniuk Észak-Koreát."
A nagy éhínség idején, nyolcéves korától vidéken élt a nagyszülőknél. Utána visszakerült a városba, de mivel a szülők elmenekültek, utcagyerek lett, bandába verődve élt, ott húzták meg magukat, ahol éppen tudták.
Tizenhat éves korában ébredt benne a gondolat: mit keres ő ebben az országban? Addig úgy gondolta az agymosás következtében, hogy Észak-Korea a világ legcsodálatosabb országa. Ekkor azonban döntött: egyetlen lehetőségként Kínába menekül.
Átjutott a határon, s azonnal megdöbbent. Olyasmit tapasztalt, amit addig nem: a sok ételt, a színeket, hogy eltérő hajviseletet hordanak az emberek, a fiatal lányok szoknyát viseltek. Mindez hihetetlen volt számára az éhező, szürke, egyenruhás, egyenfrizurás koreai világ után.
Kínában – magyarázta John – nem lehetett tudni, az ottani hatóságok visszaadják-e a menekültet, vagy nem. Ha igen, ez a koncentrációs tábort vagy a halált jelentette. John ezért egy keresztény misszionáriusok által fenntartott otthonban keresett menedéket. Amikor azonban bekopogott és megpillantotta a papot, kereszttel a nyakában, első gondolata az volt: bizonyára mindjárt megölik! Hiszen azt tanulta, a vallás az ördög műve, a papok meg az ördögök. Aztán arra gondolt, azért fogadják be, hogy majd éjszaka öljék meg, belső szerveit pedig eladják. Ettől való félelmében megszökött. Később mégis visszatért, szorongása oldódott, majd itt tanították meg idővel imádkozni. Lassanként egyre többet tudott meg a kereszténységről, Jézus Krisztusról. Arról, hogy a kenyér Jézus teste, a bor az ő vére. De még nem volt keresztény.
Több hónap után néhány társával megpróbált Mongólia felé tovább menekülni. A kínai katonák azonban elfogták őket és visszaszolgáltatták Észak-Koreának. Börtönbe került, azonnal megkezdődött a kihallgatása: imádkozott-e, volt-e templomban? John elmondta: hazudott, letagadta, hogy bármi köze lenne a kereszténységhez. Ötvenen szorongtak egy kicsi cellában, aludni csak úgy tudtak, ha egymásra feküdtek. Reggelre az egyik alattuk lévő férfi megfulladt. Úgy bántak velünk, mint az állatokkal – fogalmazott. Vallatták: Kínában kivel tartott kapcsolatot? Megkínozták. Teljesen összeomlott, napokig sírt. Több hét után végül elengedték, de figyelték, hátha így más „ellenségnek" is a nyomára jutnak.
Újra szökést terveztem Kínába – fogalmazott, majd így folytatta: – Ekkor már valamennyire tudtam imádkozni.
Átjutott a határon, el egészen Pekingbe. Ott találkozott nyolc, ugyancsak menekült észak-koreai nővel. Sanghajba folytatták útjukat, ahol sikerült bejutniuk az amerikai iskolába, amely amerikai felségterületnek számít, de a kínai rendőrök ennek ellenére elhurcolták őket. Ekkor – bár a keresztény hit már éledezett a lelkében – öngyilkosságot kísérelt meg.
A sanghaji nemzetközi börtönbe került. Ott találkozott egy dél-koreai fiatallal, aki („bár gengszter volt") imádkozni tanította. Bibliát adott a kezébe, de ekkor még „unalmasnak" találta. Eszébe jutott azonban első szökése után a misszionáriusoknál hallott tanács: nehéz helyzetben próbálj meg imádkozni.
A fiatal férfi megvallotta: mai fejjel még ekkor sem tudott sokat a kereszténységről. „Unalmában" olvasta a Bibliát a börtönben, s ekkor fogalmazódott meg benne: „Miért kérem az Urat, hogy mentse meg az életemet?" S így fohászkodott: „Ha ott vagy és létezel, add vissza a szabadságomat..."
Imádkozott. Két hónapig egyre elszántabban, egyre mélyebben. Ekkor kiszólították a cellából. Első gondolata az volt: biztosan az észak-koreai követség emberei jönnek, hogy visszavigyék. A második szökés után nyilván halál vár rá. Nem volt magánál, amikor kitántorgott. Időbe tellett, mire fölfogta, a dél-koreai követség és egyesült államokbeli emberi jogi szervezet küldöttei előtt áll. Később tudta meg, nemzetközi tiltakozás hatására döntöttek úgy a kínai hatóságok, hogy szabadon engedik.
„Imádkoztam, megint csak imádkoztam. Megköszöntem az Úrnak a szabadságomat!"
A Fülöp-szigetekre deportálták – így szólt a hivatalos végzés –, de ez már a szabadságot jelentette. Onnan Dél-Koreába utazott. Később Angliába került, ahol politikatudományt, diplomáciai ismereteket tanult, ma nemzetközi biztonságpolitika szakon mesterképzésen vesz részt.
2007-ben megkeresztelkedett. Azóta az istenhit hozzátartozik az életéhez, „ma már ez jelenti belső identitásomat". Tanúságtétele végén kérte a hallgatóságot, imádkozzanak azért, hogy Észak-Koreában mihamarabb megszűnjön a diktatúra, s hazájában békében, lelkiismereti és vallási meggyőződésük szerint szabadon élhessenek az emberek.

x