Mikor lesz béke a Közel-Keleten? 2017. február 24.

II. Ignác Efrém szír ortodox pátriárka előadása


Mikor lesz béke a Közel-Keleten?
II. Ignác Efrém szír ortodox pátriárka előadása

Az üldözött keresztények megsegítésére létrejött helyettes államtitkárság szervezésében – az eseménysorozatot befogadó Pázmány Péter Katolikus Egyetemen – II. Ignác Efrém, szír ortodox pátriárka ismertette február 22-én a szép számú közönséggel a közel-keleti háborús övezetben, elsősorban Szíriában és Irakban a keresztények és más vallási közösségek, illetve népcsoportok sokszor drámai helyzetét. A pátriárka kíséretében volt Nicodemos Daoud Sharaf, moszuli érsek. Az előadáson megjelent Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bevezetőjében hangsúlyozta: „Ökumenikus szellemben találkozunk itt: római katolikusok, görögkatolikusok, ortodoxok és protestánsok, mert mindannyiunk számára fontos, mi történik napjainkban a kereszténység bölcsőjében. A nyugati keresztények XXI. századi szégyene, ami a Közel-Keleten folyik: az ott élő keresztények soha nem álltak még ilyen közel a megsemmisüléshez, mint manapság." Világméretű közöny, elhallgatás veszi körül a közel-keleti tragédiát. Hogyan lehetséges – tette fel a kérdést –, hogy süket fülekre talál, nemcsak az emberek szenvedése, hanem az az üzenet is, amelyet a magyar kormány migránspolitikájában meghirdet. „Amikor mi határozott nemet mondunk arra, hogy Európa és más térségek problémáit azzal a fajta migrációval oldják meg, amelynek tanúi vagyunk a Közel-Keletről Európába, azonközben keresztényi, állampolgári, emberi kötelességünknek tartjuk, hogy segítsünk. Ez a keresztény hit lényegéhez tartozik."
A segítségnyújtás módjával kapcsolatban kiemelte: elsősorban azokat szükséges megkérdezni, akik szülőföldjükön maradtak, vállalva az üldöztetést, a belső migrációt. A miniszter emlékeztetett a tavalyi, Frascatiban rendezett találkozóra, ahol a közel-keleti keresztény vezetők ahhoz kértek segítséget, hogy a keresztény és nem keresztény lakosság továbbra is szülőföldjén élhessen.
Balog Zoltán figyelmeztetett: miközben segítséget nyújtunk, önvizsgálatot is kell tartanunk. „Amikor Európában a keresztény gyökerekről, a keresztény alapokról beszélünk, meg kell vizsgálnunk, mennyire érvényesek ezek ma, mennyi erő van ebben a kereszténységben."
Majd a konkrét segítségre irányította a figyelmet. A magyar kormány egymillió euró közvetlen humanitárius támogatást nyújt a szír ortodox egyháznak, s ugyancsak egymillió eurót juttat a szír katolikus egyháznak. Ezen kívül Magyarország vállalja, hogy Irakban felépít egy, az ISIS nevezetű terrorszervezet uralma alól felszabadult települést. Ezzel nemcsak a lakhatási feltételeket teremtik meg, hanem munkalehetőséget is nyújtanak az ott élőknek.
„Amikor a közel-keleti keresztényekről van szó, rólunk van szó. Ott vannak ugyanis a mi gyökereink. Ha ők nem lennének, mi sem lennénk. Onnan jöttünk, onnan ered a tanítás, a keresztény kultúra, az a szeretet, amelyet tőlük tanultunk. Mi nem adományozunk most nekik, hanem valamennyit visszaadunk abból, amit évszázadokon, évezredeken keresztül kaptunk tőlük. Attól a szír ortodox egyháztól is, amelyben ma is Jézus nyelvét, az arámit beszélik. Szent II. János Pál pápa azt mondta, a XX-XXI. században kevésbé tanítókra, sokkal inkább tanúságtevőkre lesz szükségük a keresztényeknek. Ez a tanúságtétel teszi oly értékessé – fordult II. Ignác Efrémhez – az önök közösségét, egyházát."


A pátriárka előadásának címét a következőben adta meg: – Lehet-e jövőjük a közel-keleti keresztényeknek? Köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek, a magyar kormánynak a segítségért. „Mert kevesen segítenek konkrétan és közvetlenül, hogy megmaradhassunk szülőföldünkön" – hangsúlyozta.
Egy rövid filmet mutatott be 2016. december 30-a és január 1. közötti aleppói látogatásáról. A videofelvételeken először a Szent Szűz nevét viselő görög ortodox templomot láthattuk. Mindenütt romok, pusztulás. Utána a maronita katolikus templom tűnt fel, ugyancsak romokban. Az ott élő keresztények a törmelékekből készítették el a betlehemi istállót... A pátriárka felkereste az aleppói Omajjád-nagymecsetet is. Ugyancsak súlyosan megsérült ez a nyolcadik században épült muszlim vallási központ. „A mi egyházunk tagja, Gabriel atya itt szenvedett mártírhalált, amikor a mecsetben próbálta megmenteni muszlim testvérét, s a terroristák mindkettőjüket megölték" – hangzott II. Ignác Efrém drámai magyarázata. A nemzeti evangélikus templomnak csak a helyét kereshette fel, teljes egészében a földdel tették egyenlővé.
A jelen megrendítő képei után népük, a közel-keleti keresztények történelmi múltjára emlékeztetett. „Az üldöztetés egyik jele az egyháznak, hiszen Jézus Krisztus mondotta: ahogyan őt üldözték, minket, követőit is üldözni fogják. Ezért ez nem újdonság számunkra, különösen azoknak, akik a Közel-Keleten élnek. Történelmünk első századaiban a keresztények mindenhol szenvedtek. Egyetlen bűnük az volt, hogy Urukat követték. Az egyház sok mártírt adott. Ismerjük a mondást: mártírjaink vére hitünk magját jelenti. Az egyház nemcsak az egységes, hanem az üldözött egyház is, amit a vér egységének nevez Szent Ferenc. Szíriai Szent Efrém pedig azt mondja: a mártírok a fához hasonlítanak, amelyek gyümölcsöt teremnek – a vértanúk példája is gyümölcsöt terem."
A más népekkel, más vallású emberekkel való együttélésnek voltak hosszú, viszonylag békés időszakai is. „Az első világháborúban bekövetkezett genocídium, népirtás után békében éltünk muzulmán hitű testvéreinkkel, egészen az elmúlt néhány évben bekövetkezett tragédiáig. Olyan ideológiák eredménye az ellenségeskedés, amelyek kívülről lopakodtak be társadalmunkba; s amelyeket a szélsőségesség táplált: a szalafizmus például, amely az Öböl térségéből származik vagy a szaúd-arábiai vahabizmus. Ezek az ideológiák idegenek voltak a szír népességtől, sőt, az egész régiótól. De mégiscsak követőkre találtak."
A legnagyobb üldöztetés – a jelent nem tekintve – az Oszmán Birodalom idején, a XIX. század végén, a XX. század elején érte a közösséget. Több ezer keresztényt öltek meg 1895-ben a hitük miatt. Ezután sokan elhagyták azt a vidéket, ahol korábban szinte kizárólag keresztények éltek, s ez mára szinte tisztán kurdok lakta területté vált.
Az 1915-ös nagy örmény népirtás ténye valamelyest ismert a világ közvéleménye előtt, „de az ezzel együtt járó szíriai keresztény népirtásról kevésbé beszélnek. Az ortodoxok, a kaldeusok, a katolikusok és a kis számú protestánsok egyaránt megszenvedték a kurdok és a törökök által megindított üldözést. Több mint 500 ezer arámi nyelvű, az eredeti közösség kétharmada vesztette életét a genocídium idején. Egyszerre folyt vallási és etnikai tisztogatás."
A száz évvel korábbi eseményekkel vont párhuzamot a pátriárka. Az ISIS, az Al-Káida és más terrorszervezetek ma hasonlóan járnak el: nyomukban halál, erőszak, fosztogatás. „Fontos számunkra, hogy ezeket a mostani eseményeket genocídiumnak nevezzék, amint ezt a magyar parlament is elfogadta."
A keresztények és muszlimok kapcsolatáról II. Ignác Efrém a következőket mondta: a szírek már Krisztus előtt őslakosai voltak a régiónak, nem pedig valahonnan érkeztek oda. S itt, Antiochiában jöttek létre az első keresztény közösségek. „Amikor az iszlám terjeszkedés megindult az Arab-félszigetről, üdvözöltük muszlim testvéreinket, felszabadítóknak tekintettük őket a bizánci keresztények elnyomása alól. Együttműködtünk velük, közös államot hoztunk létre. Népünk magasan képzett tagjai segítették az Omajjád dinasztiát és utódaikat. Testvéreink számos tudományos művet fordítottak görögről szíriaira, azaz arámi nyelvre, arról pedig arabra. Népünk jelentősen hozzájárult az arab államok létrejöttéhez és fennmaradásához. Tisztelet övezett minket a muszlimok részéről, s mi is tiszteltük őket, ám ez nem jelenti azt, hogy ne jelentkeztek volna nehézségek akkoriban is."
Megemlítette az első évezred fordulóján élt Al Hakim uralkodásának idejét, amikor több ezer templomot semmisítettek meg Egyiptomban és Szíriában. Élete végén, folytatta a pátriárka, ez a nagy hatalmú uralkodó „egyszerűen eltűnt a sivatagban. Egyes források úgy tudják, remetének állt, sivatagi szerzetesnek..."
Az észak-indiai iszlám birodalom harcosai, a mogulok eljutottak a szír területekre is, ahol több ezer keresztényt mészárolták le. „Sőt – folytatta II. Ignác Efrém – a keresztesek uralmát is meg kellett szenvednünk." Az említett példákkal jellemezte, hogy a térségben mindig nehéz, szeretet-gyűlölet kapcsolat jellemezte az együttélést.
Az arámi nyelvet beszélő szír nép mindig a híd szerepét töltötte be az arabok, a muszlimok és a nyugati kultúra között. „Számunkra ez ma is az egyik legfontosabb feladat, nemcsak saját, hanem az összes, térségben élő nép és népcsoport érdekében is."
A jelenlegi közel-keleti helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta: az ISIS, az Al- Káida és más terrorszervezetek, illetve csoportok nemcsak a keresztényeket támadják, az áldozatok legnagyobb része muszlim vallású, miközben ugyanúgy etnikai alapon tisztogatnak, mint 1915-ben. „Szunnitákat szunniták ölnek meg, a síiták a terrorista csoportok kereszttüzébe kerültek, a harcok során számos várost és települést romboltak le." Majd iraki tapasztalatairól beszélt. Már pátriárkaként kereste fel Moszult és környékét 2014-ben. Ebben az észak-iraki városban élt az iraki keresztények többsége. Rövid idő alatt hatalmas tömegek kényszerültek elmenekülni, igen mostoha körülmények közé jutottak, majd a harcok kiújulása miatt újra csak menekülni kényszerültek. Sátrakban, élelem és ivóvíz híján, az alapvető higiéniai feltételeket nélkülözve, összezsúfolva tengetik életüket. „Egy megkérdezett férfi legnagyobb vágyaként külön sátrat említett, amelyben egyedül élhet a családjával... Attól tartottunk, ezek az emberek elveszítik hitüket. De nem, ma is kitartanak."
Két és fél éve ilyen állapotok uralkodnak Moszul környékén. Az időközben felszabadult területeken valamivel jobb a helyzet, de a családokban sok a halott, s várta magára az újjáépítés.
A pátriárka néhány történettel még közelebb hozta az emberek szenvedését.
„A török határ mellett fekszik Qamishli, ahol magam is születtem. Leginkább arabok élnek ezen a területen. 2015-ben, miközben az új évet ünnepelték, egy öngyilkos merénylő mintegy 30 keresztény fiatalembert ölt meg. Tavaly meglátogattam szülővárosomat. Éppen a templom melletti iskolába tartottunk, amikor hatalmas robbanás következett be. Halottak, sebesültek, gyerekek és felnőttek... 35 méterre voltam az öngyilkos merénylőtől..." 2013 áprilisában a terroristák elraboltak két aleppói érseket. Azóta sem tudnak a sorsukról, csak reménykednek, hogy még életben vannak.
Mit tesz, mit tehet az egyház a nép érdekében? – tett fel az egyházfő a kérdést.
A keresztény egyházak mindenkit segítenek, „a többségben lévő iszlám, muszlim testvéreinket is". Ugyanakkor nem elégedhetnek meg kizárólag a segélyezéssel. Az ENSZ és más szervezetek segítségével olyan programokat indítanak – példaként egy bútorüzemet mutatott be –, ahol az emberek saját munkájukkal teremthetik meg a család napi betevőjét. Létrehozták fejlesztési bizottságukat, ám nevükből elhagyták az egyházra vonatkozó utalást, mert „ha megtudják, hogy egyházi szervezet vagyunk, sok partner nem működik együtt velünk". Azt gondolják ugyanis, hogy a szír kormány szolgálatában állnak. „Pedig mi csak a szükséget szenvedőknek segítünk."
Ösztönzik a párbeszédet a különböző vallási vezetőkkel a jövő érdekében. Ha egyszer véget ér a háború, a nagyhatalmak, s az Egyesült Államok, szövetségesei, valamint Oroszország nem tekintik felvonulási területnek a Közel-Keletet, meg kell teremteni a különféle vallású és népcsoportú lakosság békés együttélését. Ez elengedhetetlen kényszer. Ezért tartja a pátriárka fontosnak, hogy keresztény és muszlim fiatalok mindinkább megismerjék egymást, közös munkaprogramokban vegyenek részt. „A párbeszéd nem lehetőség, hanem kötelesség. Nem tudunk a muszlimok nélkül élni, s a muszlimok sem tudnak nélkülünk élni."
A politikai vezetőktől a pátriárka azt várja, hogy „tegyék lehetővé a békét, akadályozzák meg, hogy a terrorista szervezetek továbbra is fegyverhez jussanak, illetve ne támogassanak bizonyos lázadó csoportokat. Ha Irakot szövetségi alapon felosztják, a keresztényeknek sajnos nem jut hely saját hazájukban. Irakban – sajnálatos módon – a muszlim lakosság többsége csatlakozott az ISIS-hez. Moszul térségében a keresztények nemzetközi garanciák nélkül félnek visszatérni lakóhelyükre. Ha Irak egységes marad, akkor nem lesz szükség külön nagyhatalmi garanciákra, a központi kormányzat ugyanis képes lesz megvédeni a lakosságot, köztük a keresztényeket is. Szeretnénk, ha Irak és Szíria nemzeti hadserege támogatást kapna, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy megvédhessen mindannyiunkat, etnikai és vallási hovatartozásra tekintet nélkül. Ez akkor következhet be, ha békés megoldás születik. Ezért ösztönözzük a békefolyamatot, amely Genfben és Asztahánban elkezdődött."
A pátriárka bemutatta azt a dokumentumot, amelyet a három damaszkuszi pátriárka – köztük ő – írt alá, s amelyben a Szíria elleni szankciók megszüntetését sürgették, hiszen a megszorításokat elsősorban a nép sínyli meg. De a nemzetközi, nyugati sajtó – tette hozzá – a füle botját se mozdította ebben az ügyben. Bírálta az elfogult nyugati médiát – bár nem vádként fogalmazta meg –, amely nem közvetíti hitelesen a Közel-Keleten történteket.
Összegezésként elmondta, a vallási alapú konfliktus és feszültség mellett, amelyet az ISIS és más terrorszervezetek idéznek elő, az események másik vetülete politikai jellegű, amely a nagyhatalmak mértéktartása nélkül aligha oldódhat meg.

 

x