Nem lehetünk közömbösek velük szemben 2018. november 30.

Az idei tanév kezdete óta Alessandro Caprioli atya a PPKE egyetemi lelkésze. Korábban a JÁK-on látott el hasonló feladatot. A lelkipásztorral arról beszélgettünk, hogyan került Magyarországra, és egyetemi lelkészként mit tekint feladatának.

Ön jól beszél magyarul, de neve jelzi olasz származását.

Milánóban születtem, az észak-olasz nagyvárosban nőttem fel. Az ottani katolikus egyetemen közgazdász diplomát szereztem, majd azt követően beléptem a Borromeo Szent Károly Papi Testvériség közösségbe, amely missziós feladatokat lát el minden földrészen. Rómában, a közösség szemináriumában végeztem filozófiai és teológiai tanulmányaimat.

Mióta él Magyarországon, hogyan került ide?

Diakónussá szentelésemet követően, 2005 eleje óta lakom Budapesten. Erdő Péter bíboros Rómában találkozott közösségünk elöljárójával, s kérte őt, küldjön misszionáriusokat Magyarországra. Másfél évvel később Budapesten, a Mikszáth Kálmán téren található Krisztus Király Plébánián megalakult közösségünk missziója.
Kezdetben a Szentkirályi utcában laktam, a magyar nyelv elsajátítása volt a feladatom. Mindeközben diakónusként szolgáltam az albertfalvai Szent Mihály plébánián. 2005 nyarán szenteltek pappá Rómában. Ezt követően szolgáltam a Szerviták terén lévő Szent Anna-plébániatemplomban, illetve a Váci utcai Szent Mihály-templomban. Nem sokkal később a PPKE Jog- és Államtudományi Karára kerültem.

Elöljárója miért helyezte az egyetemre?

Közösségünk fontosnak tartja a fiatalokkal való foglalkozást. Ezért magam is kerestem a lehetőségeket a katolikus egyetemen. Lakásom előtt naponta láttam elvonulni a diákokat...
2009-ben kezdtem el lelkészként dolgozni a jogi karon. Kezdetben ismerkedtem a magyar egyetemi élettel, egyetemi ifjúsággal.
Közben több olasz pap érkezett segíteni, most hárman vagyunk a Mikszáth Kálmán téri plébánián. 2018 szeptemberétől a teljes egyetem lelkésze lettem. Ez új kihívás. Igyekszem felfedezni az életet az Információs Karon és a BTK-n is.
Az első félévben a célom megismerni minél többeket, és kialakítani egy kis csoportot, a Bibliából ismert mustármagot, amely körül aztán alakul egy mind nagyobb létszámú egyetemi közösség.

Hogyan látott neki a munkának?

A jogi kar kápolnájában és az ITK-n rendszeresen misézem, közösségi és karitatív programokat ajánlok. Minden hétfőn hittancsoportnak tartok beszélgetést a Krisztus Király-kápolnában, a BTK mellett, a Mikszáth téren.
Nemrégiben indult el ez a kiscsoport az egyetemisták részvételével. Örömmel látom, hogy öt-hat ember rendszeresen jön, ez az a kis mag, amelyről beszéltem. Remélem, egyre többen jönnek. Emellett felkészítek keresztelésre, bérmálásra, a szentségek kiszolgáltatására. Minden évben tartok felkészítő csoportot.
Karitatív feladatokat is ajánlok. Minden szombat délután megyünk a hajléktalanok kórházába meglátogatni a betegeket. Ott misézem is. Az adventi időben részt veszünk az Adni Öröm adománygyűjtésben. Adventban lelki napot, nagyböjtben lelki hétvégét tartok.
Ezen kívül más közösségi alkalmak: kirándulás, közös filmnézés, közös vacsorázás, pizzázás.

Most, kezdetben azt tartom a legfontosabbnak, hogy minél többen lássanak engem, tudják, hogy az egyetemen lelkészként működöm, tehát a jelenlét – ami a katolikus egyetemen sem magától értetődő dolog.
Tudom, hogy ez nagy kihívás, hiszen mostanában nagyon érezni lehet a vallási közömbösséget. De csodának tartom, hogy ennek ellenére vannak olyan hallgatók, akik érdeklődnek, s inkább ezt hangsúlyoznám, mintsem a negatív jelenségeket. Mint említettem, ma még kevesen vagyunk, de bízom benne, hogy egyre többen leszünk. Találkoztam néhány értékes, lelkes emberrel.

Összehasonlítva az egyetemista korú fiatalságot Magyarországon és Olaszországban a valláshoz való viszonyában...

Nem könnyű válaszolnom erre, hiszen tizenhárom éve Magyarországon élek. Papként soha nem szolgáltam Olaszországban. 1998-ban kerültem szemináriumba, tehát olasz egyetemista korú fiatalok között régóta nem mozgok.
Az 1990-es években, egyetemista koromban óriási katolikus közösség működött az egyetemen. Nagyon aktívan működött. Emlékeimre támaszkodva úgy vélem, Olaszországban sokkal többen részt vesznek vallásos, keresztény programokban, mint Magyarországon, bár a szekularizáció nálunk is nagyon erős. Évről évre – olvasom és hallom – mind nagyobb teret hódít ott is a vallási közömbösség.
Magyarországon a diktatúra, a kommunizmus miatt jobban fejlődött ez a közömbösség, de azt látom, számos kis közösség nagyon fontosnak tartja keresztény identitását. Ez igen értékes.
Tudom, a Műegyetemen jelentős és eleven katolikus közösség működik. Remélem, sikerül majd együttműködni velük.
A kisközösségi élet értékes, pozitív oldala, hogy megerősödik körükben a keresztény identitás. Nyitott közösség legyenek, mert néhányszor azt látom, a közösségekből hiányzik az evangelizációs nyitottság. Ebben mi, külföldiek segíthetünk, hogy az összetartó közösségek nyitottak legyenek.

A katolikus egyetemen óriási missziós lehetőség nyílik. Több ezer fiatal tanul itt, de ki kínál bátran nekik valamit? Tudom, hogy az egyetemen működik egy ökumenikus csoport, többségében reformátusok. Jó lenne, ha a katolikus egyetemen lennének olyan katolikus fiatalok, akik nemcsak az egyetemi életen kívül tartoznának valamilyen közösséghez, hanem az egyetemi élet keretében is tanúságot tennének a hitükről, és tevékenyen részt vennének a keresztény közösségi életben.
A keresztény ember nem olyan, aki élete mellett – mintegy mellékesen – éli meg keresztény voltát, hanem ott, ahol ideje legnagyobb részét tölti, ahol tanul, ahol a barátai vannak, ahol dolgozik, ott éli meg.

A Mikszáth Kálmán téri csoportos összejövetelek nyitottak?

Igen, régebben előfordult, hogy több nem pázmányos fiatal járt. Most is jelentkezett egy baptista fiú. Most egy általános „utat" ajánlottam: beszélgessünk arról, miért érdemes vallásosnak lenni, mit jelent a vallásosság, mi az a keresés, amely minden ember szívében van... Aztán elérkezik a pillanat, amikor majd hangsúlyozni fogom a katolikus egyház tanítását, dogmáit, erkölcsi tanítását. De a kezdetben mindenkihez szeretnék szólni. De ez nem jelent valamiféle semlegességet. Hozzáállásunk olyan legyen, amely mindenkinek szól.

Ez benne foglaltaik a missziós parancsban... A közömbösségről esett szó. Sokan azt mondják, a közömbösség rosszabb a vallásellenességnél is. Nálunk a diktatúra idején vallás- és egyházellenesség. Ebben a világban a hívő ember pontosan meg tudta határozni a maga helyét. De a közömbös világ mintha ennél is rosszabb lenne: parttalanná, megragadhatatlanná teszi, ami a liberalizmus megnyilvánulása.

Én nem tudom összehasonlítani a két világot, mert egy szabad, demokratikus országban születtem és nőttem fel. De mesélek valamit. Múlt pénteken közös imadélután volt azokért, akiket üldöznek a hitükért. Nagyon megérintett öt fiatal hallgató tanúságtétele, akik a Közel-Keletről érkeztek. Rettenetes, ijesztő dolgokat mondtak. Az ISIS, a fundamentalizmus. Mindennapi tapasztalatuk: lehet, hogy megölik őket. Vagy tagadják Krisztust, muszlimmá válnak, vagy vértanúságot szenvednek.

Most van évfordulója a líbiai tengerparton lefejezett 21 kopt vértanúnak...

Igen, és az itteni fiatalok is mennyire bátran, büszkén, örömmel beszéltek a hitükről. Kiállni Krisztus mellett élet és halál döntése. Mégis derűsek. Szeretik Jézust, a hitüket nem szégyellik.
Európában nincs üldöztetés, szabadon gyakorolhatja mindenki a vallását, az emberek mégis mintha szégyellnék a hitüket.

Az európai közömbösség... Európa válságának mélyén ezt a közömbösséget találjuk, hiszen minden civilizációt a vallás, a hit határoz meg alapvetően.

Nyugat-Európában ma még erősebb a közömbösség, mint itt.

Egymás után zárják be a templomokat, Franciaországban el kell távolítani a szobrot a kereszt miatt...

Elveszítette-e keresztény identitását Európa? A kereszténységre már sokszor csak hivatkoznak.

Nyilvánvaló egy kívülről indított nagy támadás a kereszténység ellen. Ez a fogyasztói, hedonista mentalitás. Ez annyira erős, hogy a fiatalok nagyon könnyen követik ezt a divatot, a fogyasztói magatartást...

Ami a materializmus megnyilvánulása...

És amely nem teszi boldoggá az embert. De sokkal könnyebb, kényelmesebb így élni, mint komolyan venni a keresztény életet. Amely azt kéri tőlünk, határozottan álljuk ki az igazság mellett. Komoly, igazságkereső emberek legyünk, gyakoroljuk a szeretet cselekedeteit. Tudjunk ellenállni az uralkodó mentalitásnak.
A keresztény élet nem kényelmes, de boldoggá teszi az embert. A közömbösség együtt jár lelki depresszióval, lustasággal. A fiatalok sokszor olyanok lelkileg, mint az idősek. Pici dolgokat keresnek, pici boldogságokat keresnek. Szkeptikusak: nem éri meg keresni a nagy, végtelen boldogságot.
Biztosan van támadás kívülről és ez nagyon erős a médiában, a közösségi médiában. Nyílt kereszténység elleni kultúra van benne. Nem „divatos" kereszténynek lenni. Inkább fontosabb követni a divathullámokat.
Van egy másik probléma is, amely belülről származik. Sokszor a keresztény élet nem vonzó, leszűkítjük formális szertartásokra, szabályokra, értékekre, hagyományokra. Lehet, hogy mi keresztények így mutatjuk meg a hitünket. De van felelősségünk, hogy arról tegyünk tanúságot, hogy a hit egészen mély tapasztalat. Nem azért hiszek, mert sokan azt mondják, csak; mert bele születtem, és így a nagymamám boldog lesz. Ezzel szemben tudom, hogy miért! A keresztényi javaslat radikális kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, kezdetben kevesen csatlakoznak, jobban szeretik a kényelmes életet. A mindennapi szürke középszerűséget. De idővel, ha a keresztények vállalják az evangélium igazi igényeit, buzdítását, akkor egy újfajta életet mutatnak másoknak, amely vonzó. Ha csak kispolgári, hagyományos, formális kereszténységet mutatunk, ez soha nem fog vonzani. Nemcsak a kívülálló, nemhívő embereket, hanem magunkat, megkeresztelteket sem mozgósít.
Ennek szellemében próbálom a só vagy a kovász szerepét betölteni az egyetemen. Nem könnyű. A többség nem érdeklődik a vallás iránt, közömbös. Ha valamiben szerepel a Jézus, a vallás, a kereszténység, a pap szó, akkor nem. Ez a többség. De van egy kisebbség, s ebben megmutatkozik, hogy a Szentlélek még mindig cselekszik. Legyen egy kis csoport, amely vállalja azt a felelősséget, hogy itt, az egyetemen belül legyenek Krisztus tanúi, a mindennapi életünkben.

Az egyetemi lelkész küldetés az oktatókhoz is szól?

Mindenkihez. Minden szerda reggel imádkozunk a kápolnában, a napközi imaórát. Erre az alkalomra tanárok, titkárnők, más dolgozók jönnek, amikor az ITK-n misézem, lehet, hogy van három-négy hallgató, de a többség dolgozó.
Azt tervezem, januárban körbejárom az irodákat, előadókat, helyiségszentelést tartok, ezzel is jelezve, küldetésem mindenkinek szól. Mintegy 7 ezer fiatal tanul az egyetemen, nem lehetünk közömbösek velük szemben. Óriási missziós lehetőség ez.

 

 

x