Szépen szól a magyar hang Esztergomban 2017. július 22.

Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Verseny

Szépen szól a magyar hang Esztergomban

Negyvenötödik alkalommal rendezték meg a Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Versenyt májusban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) BTK Vitéz János Tanárképző Központjában, Esztergomban. Az ország ősi fővárosában 175 éves múltra tekint vissza a tanítóképzés, 125 éve folyik óvónőképzés és a PPKE keretében 25 éves a tanárképzés. Az annak idején Péchy Blanka színésznő által elindított felolvasóversenynek negyedik alkalommal adott otthont a Vitéz János Tanárképző Központ. A rendezők között találjuk a PPKE mellett a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottságot, az Anyanyelvápolók Szövetségét és az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A szervezést – Berczeli Réka és Kissné Csorba Erika munkatársak segítségével – Nábrádiné Jurasek Ibolya, az Óvó- és Tanítóképző Tanszék vezetője, egyben a szűri tagja vállalta magára. A zsűri elnöke idén Bóna Judit, az ELTE docense volt.

Az önök intézete örömmel fogadta be a versenyt.

Természetesen, hiszen Péchy Blanka eredetileg tanárképző felsőoktatási intézmények számára hirdette meg a versenyt – itt jegyzem meg, hogy a középiskolások számára is évente rendeznek megmérettetést –, majd a résztvevők körét1990 után kiszélesítették a hittudományi intézmények növendékeivel, a közelmúltban pedig bevonták a jogi karokat is. Mindegyik intézményt a házi verseny győztese képviseli, de amely egyetem vagy főiskola hallgatója Kazinczy-érmet nyer, a következő évben két versenyzőt küldhet.

Idén hányan jöttek el Esztergomba?

36-an jelezték részvételi szándékukat, végül 34-en jelentek meg.

Milyen feladatokat kellett teljesíteniük a versenyzőknek?

A kétfordulós megmérettetés során az elsőben szabadon választott szöveget olvastak fel. A kiírás szerint a huszadik-huszonegyedik századi magyar esszéirodalomból és szépprózai alkotásokból hozhattak részleteket, de szívesen vettük a tizenkilencedik századi veretes szövegeket is.
A második fordulóban a zsűri által kijelölt szöveget kellett minden versenyzőnek felolvasnia. Idén Ágh István A tenyér barátsága című írására esett a választás. Nehéz volt a szöveg, többszörösen összetett mondatok, magassági váltások jellemzik, nem mindenki tudta jól „meghangosítani".

Szakmai szempontból hogyan összegezné az idei év tapasztalatait?

Általában jó szövegválasztás jellemezte a versenyzőket. Az előadóktól nem színészi játékot várunk, hanem értő és értető felolvasást, hogy megfelelően ki tudják emelni a rémát, elkülöníteni a témától, vagyis az új információt tartalmazó elemek együttesét a megismétlő részből; a mondat lényegére tegyék a főhangsúlyt, megfelelő helyen megfelelő hosszúságú szünetet tartsanak, s jól alkalmazzák a modulációkat, a hangmagassági, az erősségi, a gyorsasági és a ritmusváltást. Az előadó közben tartson szemkontaktust, tehát, mint említettem, értően tudja visszaadni az író gondolatait.
Nagyon szép felolvasásokat hallottunk. Kevesebb volt a beszédhibás résztvevő, mint más években. Gyakran ugyanis szigmatizmussal beszélnek a versenyző fiatalok, az sz-ek, a z-k, az s-ek, a zs-k a c-k, a dz-k, a cs-k és a dzs-k szoktak torzítottan előfordulni, sziszegő és susogó hangoknak is nevezzük őket.
Örvendetes volt, hogy nyelvjárásban is elhangzott egy-két felolvasás. Mindig hangsúlyozzuk, hogy a nyelvjárásnak örülni kell, mert az illető ezáltal kettős nyelvű. Ismeri a nyelvjárását, de ismeri az igényes köznyelvi normát is. Ezek olykor keverednek. Hallottunk szép ajakréses a és ajakkerekítéses á, illetve zárt e hangokat is.
Annak is nagyon örülünk, hogy a harmincnégy hallgatóból hatan érkeztek országhatáron túlról, a verseny ugyanis Kárpát-medencei.

A hittudományi főiskolák hallgatói mintha elmaradnának az utóbbi években.

Sajnos igaz. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola mindig képviselteti magát, de például a városunkban működő hittudományi főiskoláról az utóbbi három évben senki nem jelentkezett.

Milyen érdeklődés nyilvánul meg a verseny iránt?

A Kazinczy-éremnek – minden túlzás nélkül állíthatom – óriási a presztízse, s szeretnénk továbbra is megtartani a magas színvonalat. Jó érzés, ha korábbi évek Kazinczy-érmeseivel találkozunk a színvonalasabb televíziócsatornák riportereként, de a tanítóknak, tanároknak is nagyon jó ajánlólevél a Kazinczy-érem.

Mintha szép, virágos szigeten lenne az ember a felolvasásokat hallgatva, miközben a társadalmi környezetben rendkívüli nyelvromlásnak vagyunk tanúi.

Ezzel sajnos egyet kell értenem. Egyes nyelvészek azt vallják, fölösleges temetni a magyar nyelv helyességét, szépségét, igényességét, stílusát, hiszen mindig is létezett szleng – a középkorban is –, egy idő után majd levetkőzi a társadalom. Én nem így látom.
A pedagógus minta az óvodától az egyetemig. Aki kiáll a gyerekek, diákok, később a hallgatók elé, vállalja, hogy kritizálják beszédstílusát, egész személyiségét, és követik is, de ha megfelelő a minta, akkor azt fogják követni.
A kamaszkorban lévők, de a mi hallgatóink is azt a furcsa, egyveleg nyelvet használják időnként, amely a Mézga Család című egykori rajzfilmben Köbüki nyelve volt. Az alkotók mennyire ráéreztek a várható nyelvfejlődés útjára; a mindent rövidítő, gügyögő szóhasználatra: nari, pari, kovi ubi... Ennek és a nyelvi durvaságnak vagyunk tanúi; a trágárságnak, amely már a lányok száját is elhagyja.

Nyelvünk mindig is erős külső hatásoknak volt kitéve.

Ma egyre inkább az angol nyelv a mindenható. Ilyen hirdetésekkel találkozunk: targoncást keresnek, angol nyelvtudással. Már nem csak a leendő értelmiségitől várható el, hogy beszéljen angolul, hanem a társadalom szinte minden rétegében alapkövetelménnyé kezd válni.
Az angol mindenhatósága idején se feledjük el azonban, hogy gondolkodni, emlékezni, álmodni az anyanyelven tanulunk meg. Az anyanyelv helyes ismerete nélkül idegen nyelvet sem lehet jól megtanulni.

Egyesek nyelvi imperializmusról beszélnek...

Magyar – német szakos tanár vagyok, hiányérzetem van, ha egy ideig nem beszélek idegen nyelven, de mindig az anyanyelvem marad az elsődleges. Nem értek egyet a napjainkban egyre inkább szaporodó idegen nyelvű óvodákkal. Ott a gyerek elsősorban játsszon, s játék közben tanulja meg gyönyörűen az anyanyelvét a szépen beszélő óvónőtől, amire majd később építhető az idegen nyelv tanulása. Helyesen használja például az ikes ragozást, amelyet sajnos már temethetünk...

Az Akadémia is elfogadja az ikes ragozás elhagyását...

Ebben a kérdésben is megoszlik a nyelvészek véleménye, mint más nyelvhelyességi kérdésekben. Grétsy László tanár úr – akire egyébként felnéz az egész ország és én magam is– évekkel ezelőtt kijelentette: beszédben megengedhető a -ba, -be és a -ban, -ben ragok felcserélése. S mit látunk? A hallgató vizsgadolgozatában azt írja: „az iskolába voltam". Írásban, a facebook-on és más közösségi oldalakon is megjelenik a nyelvi pongyolaság; s még ha csak a -ba, -be, -ban, -ben helyes használatát kezdenék elfelejteni...

Egyetemistától hallottam: a magyar nyelv feledésre ítélt, nem kell vele foglalkozni.

Ezt igen szélsőséges véleménynek tartom. Még mindig több mint tízmillióan a magyart valljuk anyanyelvünknek, az egykori herderi jóslat nem vált be, annak ellenére, hogy azóta viharos évszázadokat éltünk át. A magyar nyelv él, fejlődik, változik. Befogadó nyelv – nincs ebben semmi kivetnivaló –, ma elsősorban az angolszászból érkeznek az új szavak, új kifejezések; nyelvészeink sokat tehetnének az új kifejezések magyarítása érdekében.

Egy időben kísérletet tettek erre – maroktelefon, stb. –, de mintha lemondtak volna róla az erős ellenszélben.

Sok minden egyre kommerszebbé, felületesebbé válik. Ezért sem engedhetjük, hogy a Kazinczy-versenyt is utolérje ez a tendencia. Jövőre is szeretnénk megrendezni a szép magyar beszéd versenyét, amely sajnos igen kevés médiavisszhangot kap, mi azonban fontos küldetésünknek érezzük.

 

x