Minden pillanat a morális helytállás pillanata 2021. május 26.

A nyolcvanéves Varga Csaba professzort köszöntötték születésnapján, május 25-én az egyetem Jog- és Államtudományi Karán.

Kuminetz Géza rektor atya gratulált a fiatalosságát ebben az életkorban is megőrző professzornak. „Ez nyilván nemcsak szerencse kérdése, hanem minden bizonnyal az egészséges életmódnak, az igazi, magas szintű intellektuális érdeklődésnek is köszönhető."
Az egyetem nevében elmondott köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy idősebb korában az ember óhatatlanul arra is gondol: amit alkotott vagy még alkotni fog, vajon maradandó lesz-e, talál-e benne az utókor tápláló eszmei magvakat, „mert a tudomány embere a tudomány igazságainak az örökkévalóságán igyekszik dolgozni".
A rektor atya köszönetét fejezte ki azért, mert Varga professzor munkássága során – más jelentős kérdések mellett, a Horváth Sándor domonkos szerzetes fémjelezte jogi gondolkodás mentén – a természetjog kutatásával foglalkozott. „A keresztény gondolkodót különösen foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon tudományos munkássága által önmaga jobbá, bölcsebbé vált-e, személyiségét harmonikusabbá tette-e? Békesség lakozik-e benne?"
Kuminetz Géza azt kívánta, hogy az ünnepelt igenlő választ adhasson ezekre a kérdésekre, „mert akkor elnyeri azt a békességet, amelyet az ember a földön munkálkodásával elérhet, és ha eljön a nap, mint érett gyümölcs tud leszakadni a Teremtés fáján".
Szabó István, a JÁK dékánja emlékeztetett: a professzor életének több, mint fél évszázada „komoly szakmai pályát fed le". Ezt tanúsítja, utalva a Jogtudományi Intézetben végzett munkásságára és politikaközeli tanácsadói szerepvállalására, hogy az ünneplésnek akár a Magyar Tudományos Akadémia, akár a miniszterelnökség vagy a Parlament ugyanúgy otthon adhatna.
Varga professzor, folytatta a dékán, több, mint negyed százada ott volt a Kar alapítói között, és ma is a professzori kar oszlopos tagja. Végül úgy fogalmazott: „Az ünnepelt szakmai felkészültsége nem átlagos egyetemi tanári szintet ért el, hanem annál lényegesen magasabbat."
Varga Csaba professzor élete és szakmai pályafutása néhány eseményét és morális következtetéseit tárta hallgatói elé. A kezdeti időket így idézte: „Bujdosó életformára kellett készülnöm, ahol az ember nyilvánosan nem adhatja ki önmagát."
Vezetőként azt szűrte le: mindenki azért vagy felelős, amit megtehet. „Nem szabad sem a jutalmat nézni, sem azt, hogy esetleg milyen hátránnyal jár egy-egy döntés. Minden körülmények között igényesnek kell lenni, az igényességgel pedig meggyőződésre szükséges törekedni, és ha az ember meggyőződéssel megteszi, amit lehet, akkor a többi már nem az ő dolga, a többi – ha szabad így mondanom – az Úristené."
Mindenki nehéz korszakban születik, és annak kihívásaira magának kell válaszolnia. Elvileg nincs könnyű válasz, és mindenkinek a személyisége ezen válaszokból kovácsolódik ki.
„Magam a szélsőségek szorításába születtem bele. Ebben a helyzetben kíséreltem meg az optimum, a középút, a vállalható moralitás megtalálását. Számomra nem langyos folyamban lavírozást jelent az élet, hanem azt, hogy az ember a még éppen elérhetőt tűzi ki célul."
A jog állapota – és ez már jogfilozófiai gondolat – nem a rutinban mutatkozik meg, hanem abban, hogyan válaszol a határhelyzetekben a jog. „Én is ennek megfelelően igyekeztem gondolkodásomat formálni."
Megemlítette az Antall József miniszterelnök mellett betöltött tanácsadói szerepét, „amikor folyamatokat kellett modellezni, és amilyen döntés parancsolódott végül, annak nem haboztam mellé állni".
Gondolkodásának és erkölcsi meggyőződésének illusztrálására huszadik századi történelmi példákat idézett. Említette az 1990-es jogi lehetőségeket az igazságtétellel kapcsolatban, és hogy az akkor meghozott kormányzati döntésnek milyen máig ható következményei vannak.
A professzor ma is hatalmas lehetőségnek látja a katolikus egyetem létrejöttét. Felidézte ennek előtörténetét, az akkori időket kísérő eufórikus hangulatot. Ugyanakkor föltette a kérdést: vajon kiaknázták-e az egyetem létrejöttében rejlő lehetőségeket?
Az életet komolyan kell venni – jelentette ki. „Mindannyiunk tartóoszlopa személyes hitünk és személyes tudásunk. Súlyos pillanatokként kell megélni az életet, amelyben elvileg minden pillanat a morális helytállás pillanata."
Végül így összegezett: „Életünk egyszeri és megismételhetetlen. Feltehetjük magunknak a kérdést: érdemes-e másként, jobbra törekedve élnünk? Szeretném kifejezni afölötti örömömet, hogy egyfajta következetességet érzek magamban ezzel kapcsolatban, és kívánom, hogy más is megtalálja ezt önmaga számára."

x