Tanévnyitó szentmise az egyetemen 2020. szeptember 7.

Kérdezlek téged, szabad vagy?

Veni Sancte Spiritus, Jöjj Szentlélek... A 2020/2021-es akadémiai év kezdetén a hagyományoknak megfelelően a Szentlélek segítségül hívásával kezdődött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új tanéve. A szentmisét Kuminetz Géza rektor atya mutatta be az egyetem tanárai és hallgatói részvételével a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. Beszédének központi gondolata a szabadság keresésének téves és helyes útja volt.

Az alábbiakban az elhangzott homília teljes szövegét olvashatják.

Kedves Testvérek, Kedves Egyetemi Polgártársaim!

Valamikor megkérdezték a dalai Lámát, miként vélekedik a nyugati civilizáció embereiről, azaz rólunk. Azt válaszolta, Nyugaton az emberek életük első felében mindent megtesznek azért, hogy pénzt keressenek, hatalomra tegyenek szert, majd életük második felében szinte minden pénzüket az egészségük megőrzésére és visszaszerzésére költik, illetve hatalmuk megtartása és fokozása tölti ki életük hátralévő részét. Úgy élnek, mintha sohasem halnának meg, s úgy halnak meg, mintha sohasem éltek volna igazán.

A mi Urunk, Jézus Krisztus is, ha ma járna emberként közöttünk, hasonló tünetekre hívná fel a figyelmünket. Talán így tenné föl a kérdéseit nekünk:

Úgy látom, kényszeresen fogyasztod az információt, akár a reggelit. Kérdezlek téged, hát szabad vagy?

Úgy érzékelem, kényszeresen ügyelsz a külsődre, csakhogy feltűnő, megnyerő legyél. Kérdezlek téged: hát szabad vagy?

Úgy következtetek, hogy kényszeresen törsz az első helyre. Ha kell, kíméletlenül könyökölsz is. Kérdezlek téged: hát szabad vagy?

Úgy mutatod magad, mint aki kényszeresen verekszik a szabad idejéért, és mikor megkapja, tobzódik az önpusztításban. Kérdezlek téged: hát szabad vagy?

Úgy tapasztalom, kényszeresen hallgatsz a számító észre, és mintha elnémítanál minden más sugallatot, ami a szíved mélyéről jön. Kérdezlek téged: hát szabad vagy?

Az a sejtésem, hogy kényszeresen élsz a jelenben, vagy egy utópisztikus jövőben, de közben elvágod a múlttal, az élet forrásával, a Teremtőddel, a téged tápláló gyökereiddel való kapcsolatodat. Kérdezlek téged: hát szabad vagy?

Döbbenettel állok a tény előtt, hogy kényszeresen rajongsz sztárokért, hazug politikusokért, és eszelősen gyűlölöd egy másik pártcsoport, netán egy másik vallásnak az embereit. Kérdezlek téged: hát szabad vagy?

Egyenesen elszörnyedtem azon, hogy kényszeresen küzdesz önnön természeted ellen. Még a saját nemedet sem akarod vállalni. Közben fölfegyverzed magad mind erőteljesebben mesterséges intelligenciával. Már-már nem is ember, hanem az embert, önmagadat kegyetlen szolgaságba döntő robot vagy. A destruktív vágyak és a vaslogika bilincsei ugyanis könyörtelenül szorítanak. Kérdezlek ismét téged: hát szabad vagy?

Végül már szavakat sem találok arra, amilyen kényszeresen imádod, mint egy istent, önmagadat. Emlékeztetlek, csak teremtmény, értelmes teremtmény vagy. Minden neked szolgáljon, ezt súgja a lényed, ezt hirdeti az aurád is, erre a ritmusra menetelsz egyre csak. Kérdezlek téged: hát szabad vagy?

Posztmodern, netán poszt-, transzhumán ember, oda adtad-e valaha is magadat nemes eszmének, szent embernek, az istenségnek? Tudtál-e valaha is elhagyni hírt, reggelit, külsőt, karriert, szórakozást, minden mérlegelést? Tudtál-e lemondani önös, önző akaratodról, csakhogy végre szolgáld a rászorulót, a családodat, a hazádat, a Teremtődet?

Megsejtetted-e, hogy önnön természetedet csak akkor veheted birtokba, ha természetes intelligenciádat pallérozod, ez pedig az érzelmeidnek, erkölcsi és vallási tudatodnak a pallérozásában áll leginkább. Ez tesz téged igazán emberré, nem a szakismeret emlékezetből bármikor előhívható giga- és terra és ki tudja, milyen kiterjedésű byte-jai. Ha nem emberségre törekszel leginkább, továbbra is – ha hiszed, ha nem, ha tudod, ha nem – kényszerű szabadságod foglya vagy. Egyszerre intelligens, és mégis szánalmas biorobot. Hiszen az „istened" sokasága és minősége – bár varázslatos és egyfajta hatalmat is ad –, mégis, ha a politikai hatalom eszközévé válik, számodra egy napon narkotikummá, mások számára pedig kegyetlen despotizmussá válik.

Ám ha megsejted az emberré válás igazi alternatíváját, máris tudsz valamit abból, amit valóban szabadságnak nevezhetünk. Akkor már megéreztél valamit az igaz ösvényen járás emberré formáló nagyszerű kockázatából. Ám a neheze még hátra van.

Szakíts kényszeres világoddal! Ám ehhez mesterre, utadat egyengető mesterre is szükséged lesz; ugyanis az önerő, sem egyéni, sem társadalmi, legyen netán világméretű is, bizony ehhez nem lesz elegendő. Midőn mestert keresel, fedezd fel Krisztust, a Mesterek Mesterét, hisz Ő út, igazság és élet. Benne, Vele és Általa valóban birtokba veszed önnön isteni természetedet, biológiai nemedet. Ám előbb ki kell vezetnie börtöneidből, le kell oldania kényszerességednek sokféle bilincsét. Mindezzel megajándékoz téged, csak hinned, de jól kell hinned Benne, s hűségesen is követned; csak meg ne botránkozzál Benne! Ha az eke szarvára tetted már a kezedet, akkor ne nézzél vissza többé!

Ebben a szentmisében mindannyian az emberi életet nemcsak fel-, hanem meg is világosító, nemcsak fel-, hanem meg is szabadító Jézusunkhoz fordulunk. Mindannyian, akár a bilincseinket még nem, vagy már felfedezettek, akár a Mesterüket még nem vagy már megtaláltak, akár a benne, Vele és Általa már megszabadultak közül valók legyenek is.

Valljuk be őszintén, egyszerre vagyunk bilincsben levők, Mesterüket keresők és Őt megtalálók, meg- és felszabadultak. Ezért kell nekünk az elkövetkezendő esztendőben is az isteni Mester igéjének bölcs fontolgatása, megértése, kellenek szentségeinek kegyelmei, kellenek az Ő titokzatos látogatásai és sugallatai, hogy éljünk és helyesen éljünk a tudással, a pénzzel és a hatalommal, de ne ezeknek éljünk. Akkor az életünk, minden küzdelmével együtt, valóban jól leélt, talán koldusszegényen is igen gazdag élet lesz. Akkor a halál sem lesz szörnyű elmúlás, hanem egyszerre ki- és beteljesedés lesz.

Akkor üdvösség köszönt végre a házunkra, azaz békesség lesz bennünk és egymás között is, mert Krisztus révén birtokba vettük igazi természetünket, s boldogít minket e nagy és nemes hódításnak a tudata, a benne, Vele és Általa megszerzett javainknak, önnön értékességünknek, igazi képmásvoltunknak minden nárcisztikus vonástól mentes élvezete.

Minden egyetemi polgártársamnak azt kívánom, hogy ebben az új tanévben is tegye, tegyük meg a következő lépést, Krisztus és Egyházának segítségével, hogy egyrészt távolodjunk emberietlen önmagunktól, másrészt közeledjünk embervoltunk felemelő misztériumához. Ámen.

x