Az első keresztény állam kultúrája – örmény tanszék a PPKE-n 2016. október 21.

Piliscsabára látogatott a jereváni egyetem rektora

Az örmény volt az első nemzet, amely a kereszténységet államvallássá tette. 301-ben került sor erre a történelmi eseményre – kezdte előadását Ruben Mirzakhanyan, a jereváni Örmény Állami Pedagógiai Egyetem rektora a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) piliscsabai campusán október 21-én. Az örmény (armenológiai) tanszék megnyitása alkalmából érkezett a jereváni egyetem küldöttsége a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karra (BTK), Szuromi Szabolcs rektor meghívására, aki ezen alkalommal Pázmány plakettot nyújtott át Ruben Mirzakhanyannak. Az örmény vendégek találkoztak Erdő Péter bíborossal is. A küldöttség és a katolikus egyetem vezetői megállapodtak abban, hogy a jövőben erősítik a tudományos együttműködést, és tizenötre emelik a kölcsönös diákcserében részt vevő hallgatók számát.

Hogyan kezdődött a katolikus egyetem és a jereváni egyetem kapcsolata? Erről Őze Sándor professzor, a BTK Történettudományi Intézetének vezetője a következőket mondta:
„Muzeológusként részt vettem a Károlyi palotában 2003-ban rendezett nagyszabású örmény kiállítás előkészítésében. Ekkor kerültem kapcsolatba a jereváni kollégákkal, magával az örmény kultúrával, a különböző történelmi időszakokban Magyarországra érkező örmény kisebbségek életével és kultúrájával. Az erdélyi örmény kultúrával már régebb óta foglalkoztam. Az említett kiállítás kapcsán jártam első alkalommal Jerevánban, ahol kiválogattam a bemutatandó anyagot. Azóta hatszor kerestem fel a lenyűgöző szépségű Örményországot. Legutóbb – diákcsere keretében – negyven hallgatóval és tanár kollégákkal jártunk Örményországban, ahol tíznapos körúton vettünk részt."
Mirzakhanyan rektor emlékeztetett rá: „A szír nyelvű területekről, valamint Kappadókiából jutott el a kereszténység Örményországba az első és a második század idején. Szír és görög nyelvűek voltak az első missziósok és hithirdetők. A legkorábbi keresztény közösségek olyan örmény városokban jöttek létre, amelyek a délre vezető kereskedelmi útvonalak mentén feküdtek."
Örményország két jelentős egyeteme a jereváni Örmény Állami Egyetem és az ugyancsak jereváni Örmény Állami Pedagógiai Egyetem.
„Mi a pedagógiai egyetemmel létesítettünk kapcsolatot – tájékoztatott Őze Sándor. – A másik egyetemmel is kialakult tudományos együttműködés, de a néhány évvel ezelőtti gyilkossági ügy és főként annak utóélete miatt megszakították velünk a kapcsolatot. (Emlékeztetőül: a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen egy azeri katonatiszt megölte örmény katonatársát 2004-ben, majd nem sokkal később a magyar állam az elkövetőt kiadta hazájának, ahol nemzeti hősként fogadták.)
Ez azonban nem jelentette azt, hogy az örmény egyetemi kollégákkal is megszakadt volna a tudományos együttműködés" – folytatta Őze Sándor.
Az örmények – mint Ruben Mirzakhanyan kifejtette – korábban Perzsiával tartottak fenn szoros kapcsolatokat, majd a kereszténység felvétele után a nemzeti politika Róma felé fordult. Az örmény írásbeliség és irodalom fejlődésének egyik fő hajtóereje az volt, hogy a nép között is terjeszthessék a keresztény tanítást.
Az örmény és a magyar történelem között hasonlóságok mutatkoznak. Őze Sándor az oszmán török kor kutatójaként megemlítette, hogy a török hódítás vonala a középkori Örményországon keresztül húzódott, a helyzet hasonló volt a magyarországihoz: több részre szakadt az ország, több kultúra volt jelen.
A középkori örmény oktatási központok és egyetemek kolostorokban jöttek létre. Az egyik legkiemelkedőbb példája ennek a tizedik században a Nareka szerzetesi iskola.
A Pázmány egyetem tanítványai közül Kovács Bálint különös érdeklődést tanúsított az örmény nyelv, történelem és kultúra iránt. Mint Őze professzor elmondta, az örmény nyelv elsajátítása után a lipcsei egyetemen dolgozott a fiatal kutató, s az akkreditációra váró szak vezetőjévé nevezték ki a katolikus egyetemen. Az örmény tanszéken két örmény származású, németországi tanár is oktat, akik a müncheni, illetve a párizsi egyetemen doktoráltak.
Az örmény oktatás történetében – emelte ki Mirzakhanyan rektor – Gladzor és Tatev egyetemei játszottak kiemelkedő szerepet. Gladzor egyetemének legkorábbi említésével 1291-ben találkozunk. Az egyetem figyelme elsősorban a művészetelméleti kérdésekre összpontosult, és elnyerte a kor európai egyetemeinek elismerését.
„Ha végigjárjuk Szanahin, Hohpat, Tatev kolostorait – mondta Őze Sándor –, ezek közül némelyik szerzetesképző egyetemként, kódexmásoló műhelyként, könyvtárként működött már a magyar honfoglalás előtt, vagy azzal egy időben. Tatev kolostorváros volt a tizenötödik században. Ezeket a kultúrközpontokat sorra elpusztították, ennek ellenére igen értékes anyagi kultúra maradt fenn. A Matemadarannak nevezett csodálatos kódexgyűjteményt Jerevánban őrzik."
Őze professzor Kovács Bálinttal – a Pázmány egyetem rektorának képviseletében – részt vett a szentatya idén júniusi örményországi látogatásán. Ma is emlékezik Ferenc pápa nyitószavaira: „Római zarándokként érkeztem az első keresztény államba."
A magyar és az örmény történelem között tehát többféle párhuzam mutatkozik. „Szoros kapcsolataink alakultak ki ezzel a hagyományosan kereskedő néppel, amely magas szintre emelte a diaszpóra kultúrát. Az örmények a tizenkettedik század óta ugyanis jórészt diaszpórában élnek, amióta egyik fővárosukat, a ma Kelet-Törökországban romjaiban megtekinthető Anit – amely az ókor és a középkor határán háromszázezres nagyváros volt – elfoglalták a szeldzsuk törökök, majd később földrengés pusztította el. Innen vándoroltak ki az örmények Krím, Lengyelország, illetve Ukrajna felé. A diaszpórában magukévá tették az adott kor legfejlettebb kulturális hatásait – megismerkedtek a könyvnyomtatással, stb. –, s ezt a tudást visszajuttatták az anyaországba, amely többször igen válságos helyzetbe került."
Apafi Mihály időszakában Erdélybe is eljutottak az örmények, ahol a fejedelem a szászok kereskedelmi monopóliumának kiegyensúlyozására telepítette le őket. Ekkor jött létre Szamosújvár, Erzsébetváros (Ebesfalva), s igen magas, a magyar kultúrához kötődő örmény kultúrát hoztak létre. Őze professzor megemlítette, hogy az aradi vértanúk közül Kiss Ernő és Lázár Vilmos örmény gyökerekkel rendelkezett.
Az örmény katolikus egyház központja Ecsmiadzin, a metropolita székhelye. Az ország függetlenségének elvesztése idején a vallás őrizte a nemzeti tudatot.
Az örmények a diaszpórakultúrában jól érezték magukat – magyarázta Őze professzor. „A perzsák, illetve az oszmán hatalom határőrterületén két külön nyelvi kultúrát alkottak, ennek megfelelően ma is megkülönböztetik a nyugati és a keleti örmény hagyományt és kultúrát. Ennek nyelvi nyomai a mi katolikus és protestáns helyesírásunkkal vonhatók párhuzamba. Nálunk az egyik a királyi magyarországi, a másik erdélyi minta alapján jött létre. Náluk véres háborúkba, üldözésbe torkollottak az ellentétek. A perzsa sah a tizenhetedik században százezres tömeget telepített ki a több mint százezres Iszfahán környékére. Az Anatóliai-félszigeten mindenütt megjelentek az örmény diaszpórák, s majd az első világháború alatt milliószám hajtották a törökök az örményeket a szíriai sivatagba meghalni."
Az örmény nép élete szempontjából tragikus esemény az első világháború idején velük szemben elkövetett genocídium. Ennek megrázó irodalmi ábrázolását nyújtja Franz Werfel A Musza Dag negyven napja című regényében.
A sokfelé megtelepedett örmény közösségek léte magyarázza, hogy ma nem Jerevánt, hanem Los Angelest tartják a legnagyobb örmény városnak. Moszkva, Iszfahánhoz hasonlóan ugyancsak jelentős örmény lakosságot fogad be a milliós Jereván mellett.
Az első Örmény Köztársaság idején – idézte fel a rektor hazája múltját –, 1918 és 1920 között született meg a Jereváni Állami Egyetem. „A szovjet időszak idején (1920 – 1990) hatalmas energiával fejlesztették az oktatási rendszert. Az 1970-es évek végére 1800 iskola, 16 felsőoktatási intézmény működött az országban. A szovjetek által kialakított oktatási rendszer azonban elsősorban politikai célokat szolgált. A szakmai, tudományos szempontokat figyelmen kívül hagyva az oktatás középpontjában a totalitárius rendszer ideológiája állt. A bölcsészkar tárgyait kivétel nélkül marxista-leninista szempontok alapján tanították. Az oktatást áthatotta az ateizmus – minden létező vallást elvetettek. A szovjet oktatási rendszert emellett a katonai szakemberek képzése jellemezte. Örményország adta az atom-tengeralattjárók, stratégiai rakéták és számítástechnikai technológiák fejlesztésének és előállításának bázisát."
Örményország 1991-ben nyerte el függetlenségét. „Azóta jelentős erőfeszítéseket teszünk – hangsúlyozta Ruben Mirzakhanyan –, hogy oktatási rendszerünket harmonizáljuk az európai felsőoktatási rendszerrel." Ugyanakkor megjegyezte: „Ahogyan már korábban említettem, oktatási intézményeink túlnyomó részét a szovjet korszakban hozták létre, s jóllehet, már több mint húsz év telt el a rendszer összeomlása óta, az egyetemi oktatók egy része még mindig a szovjet örökséget hordozza."
A rektor végezetül megállapította: Örményország gazdasági arculata jelentősen megváltozott. Korábban egy katonai-ipari nagyhatalom része volt az ország, s ez állandó háborús készenlétet kívánt meg, miközben az életszínvonal és a szabadság másodlagosnak, sőt, lényegtelennek számított. A függetlenség elnyerése óta egészen más társadalmi normák érvényesülnek a legrégebbi keresztény államban.

 

x