Korunk ideológiái és a keresztény tanítás 2019. október 11.

Nemzetközi konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

A közép-európai országok társadalmi, gazdasági és spirituális helyzete az Egyház társadalmi tanítása tükrében. Ezzel a címmel rendezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a Joseph Ratzinger – XVI. Benedek Vatikáni Alapítvánnyal közösen nemzetközi konferenciát október 8-9-én. Mint az előadássorozat záródokumentumában megfogalmazták: „Meggyőződésünk, hogy a keresztény hit összetartó ereje ma a szekularizált európai közösségben is érvényesülhet. Mi tehát, akik Jézus Krisztus evangéliumát követve akarunk élni, joggal kereshetjük keresztény hitünk nyomán a kapcsolódási pontokat egymás között a mai Európában is.”

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes konferenciát köszöntő levelét távollétében felolvasták. Ebben a következőképpen fogalmazott az emeritus pápa, XVI. Benedek munkásságáról: mondatokba öltöztetett gondolatai, megállapításai tűzoszlop fényével világítják be Isten vándorló népének útját a jelen idők erkölcsi és hitbeli sötétségei közepette.

Idézte Szent II. János Pál pápa 2005-ös megnyilatkozását korunk állapotáról: „Sokan eltávolodtak Krisztustól, sodródva egy Isten nélküli szekularizmus felé.” A nyugati társadalmak többségét alkotó tömegek és vezetőik – folytatta Semjén Zsolt –  elfogadták az Isten nélküli, szekularizált életet, „mi több, kívánatosnak, sőt, más népek számára is követendőnek tartják”. Mindeközben a kisebbségben lévő keresztények tehetetlenül nézik, vezetőik miként száműzik közéletükből a keresztény gyökerekből táplálkozó, eleddig természetesnek tartott igazságokat.

Európa keleti felében – a marxizmus kényszerét elviselő társadalmakban – nem következett be olyan szellemi, lelki önfeladás, mint Nyugaton, utalt a korábbi berlini érsek gondolatára. Majd II. János Pál pápa szavára emlékeztetett: „Légy újra keresztény!” Európa vagy visszatalál keresztény gyökereihez, vagy nem lesz.

A berlini fal leomlásával új időszámítás kezdődött Európa életében – hangsúlyozta bevezetőjében Federico Lombardi, jezsuita szerzetes, a Ratzinger alapítvány elnöke. A vér nélküli, óriási jelentőségű forradalom idején mindenki azt gondolhatta, hogy új, hosszan tartó szabadság köszönt Európára. Mint II. János Pál pápa hangsúlyozta: Európának vissza kell térnie egységéhez, két tüdővel, a Kelettel és a Nyugattal együtt kell lélegeznie.

Rövid idő alatt kiderült azonban, és ez máig érvényes – folytatta Lombardi atya –, hogy furcsa gazdasági és társadalmi környezetben élünk. A lelkiség hiánya ugyanis  súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel. Mint XVI. Benedek pápa Charitas in veritate kezdetű enciklikájában kifejtette: el kell kerülni a kulturális vákuumot, másként: Isten nélkül az ember azt sem tudja meghatározni, hogy valójában kicsoda ő.

Olyan jelenségekkel, válságokkal kell szembenézni – Federico Lombardi utalt Ferenc pápa megnyilatkozására, amely szerint falak helyett hidakra van szükség korunkban –, amelyeket az érdekek táplálnak, ezek pedig nem segítik a keresztény erények mentén egységesülő Európa vízióját.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a kereszténység megjelenésétől kezdve annak társadalmakban betöltött szerepét történeti áttekintésben vázolta. Az Evangélium hirdetésével új korszak kezdődött Európa életében. „Több évszázad sokféle megrázkódtatása után a francia forradalommal tragikus törés következett be. Az egyik fő ideológus, Voltaira egyenesen azt követelte: tapossátok el a gyalázatost. Ettől már nem volt messze az ateizmus ideológiájának társadalmi szintre emelése, majd pedig az »Isten halála« nevű ideológia kialakulása.”

A posztmodern korban sok ember eljutott a teljes reményvesztésig és önfeladásig. Ebben az is közrejátszott, amit Ratzinger bíboros mondott: „Mennyi ideológia mennyi divatos eszmeszelet fújdogált az utóbbi évtizedekben, és mennyi keresztény eszme apró bárkáit ide-oda hányták ezek a szelek. A marxizmus, a liberalizmus, sőt, a szabadosság, a kollektivizmus, a radikális individualizmus, az ateizmus és a ködös vallási miszticizmus, az agnoszticizmus és a szinkretizmus. Az Egyház credója szerint vallott világos hitet olykor fundamentalizmusként bélyegzik meg, míg a relativizmusra sokan mint a mai korban egyedül lehetséges magatartásformára tekintenek. A relativizmus diktatúrája van kialakulóban, amely semmit nem ismer el, ami végleges, és egyedül saját akaratát és vágyát teszi mértéknek.”

Olyan Európában élünk – mondta Veres András –, ahol a keresztények mindezek ellenére Krisztus evangéliumából élve próbálnak reményt adni a világnak.

A békés rendszerváltás és a katolikus Egyház ebben viselt szerepe Magyarországon 1989-2019 között. Erdő Péter bíboros a rendszerváltozás körüli civil és politikai környezet bemutatásával kezdte előadását. „Harminc évvel ezelőtt elterjedt Magyarországon a meggyőződés, hogy el kell hagyni a szocialista rendszert, és át kell térni a kapitalizmusra, vagy esetleg egy „harmadik típusú” rendszerre. Lehetett tudni, hogy a nagyhatalmaknak az a szándéka, hogy ez az átmenet békés módon menjen végbe. Tudott dolog volt, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió megállapodott Máltán ennek a változásnak a főbb pontjairól.”

A jaltai egyezmény ideje lejárt, ugyanakkor a nagyhatalmak úgy gondolták, ne változzanak meg az európai nemzetállamok határai. „Azt ezt követő években kirobbant európai háborúkban (a Balkánon, illetve a Kaukázusban) az összetűzések oka nem a kommunista és a kapitalista rendszer szembenállása volt, hanem az etnikai és nacionalista feszültségek. Meg kell jegyeznünk, hogy a nacionalista érzelmeket nem egyszer a nyugati tömegkommunikációs eszközök szították a kommunizmus idején azzal a céllal, hogy ezáltal kikezdjék az internacionalizmust.”

A magyar helyzetről a bíboros a következőket mondta: „Az 1956-os felkelés leverése után a magyar társadalom túlnyomó többsége beletörődött helyzetébe. A magyarok úgy érezték, a nyugati világ magára hagyta őket, és igyekeztek ezért a lehető legjobban élni a szocialista rendszer korlátain belül. Éppen 1956-ban a magyar állam, talán azzal a céllal, hogy megnyugtassa az embereket, liberalizálta az abortuszt. Így 1956 és 2006 között Magyarországon 6 millió abortuszt végeztek el legálisan, mindezt egy 10 milliós országban. Noha a Püspöki Konferencia már abban az időben is erősen hangsúlyozta a hívők előtt az egyházi tanítást, amely elítéli az abortuszt, úgy tűnik, hogy a társadalom nagy része eladta a saját jövőjét egy tányér gulyáslevesért. Az 1989-as rendszerváltozás idején voltak néhányan, akik nagyobb politikai szabadságot reméltek, mások több vallásszabadságot vártak, ám a legtöbben egyszerűen csak olyan jólétre vágytak, mint a németeké vagy az osztrákoké.”

Mi volt a békés átmenet ára? – tette fel a kérdést Erdő Péter. „Az új pártokat olyan személyek kezdeményezték és alapították, akik különösen jól el voltak látva információkkal, s ezek nem ritkán a kommunista vezető rétegből származtak. Az átmenetet olyan csoportok közötti egyeztetések révén hajtották végre, amelyeket a lakosság nemigen ismert, ám kijelentették magukról, hogy ők a jövőben a demokratikus politika letéteményesei. Így aztán az első demokratikus kormányok valójában olyan megállapodások alapján jöttek létre, amelyeket kommunista vezetők kötöttek egymással vagy másokkal. Ezzel megmaradt a jogi értelemben vett folytonosság a kommunista állammal és annak intézményeivel.”

Politikai szempontból – folytatta a bíboros – a változás békés jellegét mutatta, hogy elmaradt a történelmi változások idején előforduló bosszú a korábbi rendszer képviselőivel, ebben az esetben a kommunista vezetőkkel és a karhatalmistákkal szemben.

„A rendszerváltoztatás békés voltának másik ára az lett, hogy kezdetben nem volt legitim a személyes tulajdon. Ismertek voltak azok az esetek, amikor a nemzeti vagyont árulták ki egyes kommunista vezetők nemzetközi kapitalista vállalatoknak. Ez a folyamat oda vezetett gyakran, hogy gyárakat és mezőgazdasági üzemeket zártak be. Az új tulajdonosok így vásárolták meg maguk számára a piacot. Ennek következménye kezdetben a magas munkanélküliség és az ország adósságának a növekedése lett.”

Az így lefolyt békés rendszerváltás erkölcsi következményeit fejtette ki a továbbiakban a bíboros. „Ezeknek a körülményeknek a hatására számos posztkommunista országban a társadalom bűnöző módon kezdett viselkedni. Ezt a jelenséget nevezték Magyarországon »vadkapitalizmusnak«.”

Hogyan reagált minderre az Egyház? „A regisztrált egyházak speciális jogi személyiséget kaptak, és meghatározott jogokat és mentességeket élveztek. Az egyházak működtethettek iskolákat, idősotthonokat, kórházakat és más, közhasznúnak minősített intézményeket.” Ma 1300 a szerzetesek összlétszáma Magyarországon. „A rendszerváltás fontos eleme volt a diplomáciai kapcsolatok újbóli felvétele a Szentszékkel az 1990. február 8-án aláírt egyezmény révén.” S megszületett az 1990/IV. számú, a vallásszabadságról és egyházakról szóló állami törvény.

Az Egyház gazdasági és intézményi áttekintése után a bíboros így folytatta: „Túllépve a kommunista időszak alatt mutatott különböző magatartásokon, megéreztük, hogy a középpontban a közös hit áll és az a cél, hogy közösen dolgozzunk Egyházunk életének megújításán... Bizonyos vagyok benne, hogy a Szentlélek vezette Egyházunk megújulását, ő segített számunkra felfedezni, hogy mi a valóban fontos Isten előtt.”

Erdő Péter befejezésül így fogalmazott: „A békés átmenet a kommunista rendszerből a kapitalista rendszerbe nagyobb szabadságot teremtett az Egyház számára, ugyanakkor új intézményes feladatokat is hozott magával. Mégis, összességében szélesebb körű lehetőségeket hordoz, hogy elősegítsük a kiengesztelődést és a békét hazánkban és a régióban.”

Roland Minnerath dijoni érsek előadásában arra a kérdésre kereste a választ: mi teszi Európát közös otthonná? Az elmúlt évtizedek történeti áttekintése után az emberi jogok egyetemes nyilatkozatára utalva arról értekezett, hogy milyen elidegeníthetetlen méltóság illet meg minden embert. A természetjogból kiindulva hangsúlyozta az Egyház álláspontját: az etikai kritériumok nem jelenthetik személyek vagy csoportok közötti alku tárgyát. „Az ember nem pusztán gondolkodó lény, az ember megtestesült méltóság.” S hozzátette: az emberi agy nem léphet a Teremtő helyébe. A keresztény koncepció és az emberi jogi koncepció ütközik egymással, ez utóbbi ugyanis kiterjeszti az emberi jogokat olyan területekre, amelyekre nincs jogosultsága. Ilyen például az abortusz, az eutanázia, a társadalmi és a biológiai nem szétválasztása stb. A mai demokratikus fölfogás – szemben az Egyház tanításával – igyekszik kiterjeszteni az uralmat az emberi élet minden vonatkozása felett.

Az érsek megállapította: az Egyház társadalmi tanítása mutat a természeti jogok érvényesülése és a társadalmi közjó felé.

II. János Pál pápa szerepe a lengyel és tágabb értelemben a közép-európai rendszerváltozásban. Hanna Suchocka professzor-asszony, korábbi lengyel miniszterelnök ebből a nézőpontból vizsgálta, hogyan alakult ki az új nemzetközi rend. „Kizárólag lelki, spirituális szerepe volt ebben Szent II. János Pál pápának, vagy politikai szerepvállalással járt együtt?” Megállapította: a közjóra irányuló politikai és a pasztorális működése összhangban volt egymással, annak szellemében, amit a pápa mondott: „Engedjük, hogy lelkünk új világot alakítson magunk körül.”

A katolikusok politikai hontalanságáról címmel adott elő Maciej Zięba domonkos professzor a II. János Pál nevét viselő krakkói egyetemről. Az individualizmus a 18. századtól terjedt el, s ezt vette át az úgynevezett 68-as nemzedék, amely meghatározó a mai nemzetközi életben. Elutasítják a transzcendenst, ezen szemlélet alapján leértékelődik az Egyház, a házasság, a család, maga az élet...

Az így megjelenő individualizmusra adott válasz a populista demokráciában fogalmazódik meg. A keresztények első lépésként támogathatják a populista demokráciát, hiszen az ezt hirdető pártok védik az életet, a családokat, a szegényeket... Egyfajta ideologikus radikalizmussal kijelentik: „nálunk az igazság”, s ezzel ellenségképet hirdetnek. Az evangélikus radikalizmus ezzel szemben Krisztusra tekint. A populista demokrácia végül is nem felel meg azoknak az elveknek, amelyeket az Egyház szociális tanítása hirdet.

Vasfüggönytől virtuális vasfüggönyig: kapcsolódási pontok és törésvonalak Közép-Európa 1989 utáni történetében. Fejérdy András, a PPKE egyháztörténelem tanára ezzel a címmel tekintette át a huszadik század három nagy rendszerváltozását, melyeket Közép- és Kelet-Európa népei egyidőben éltek át. 1918, 1945 és 1989, ezekkel az évszámokkal jelezhető a folyamat, s az előadó a mindháromban fellelhető közös mozzanatokra reflektált, hogy így tegyen kísérletet bizonyos trendek megragadására.

„Az elmúlt évtizedekben jelentkező krízisek kétségtelenül szerepet játszottak abban, hogy az Európai Unió új tagjaiban ismételten tudatosultak a nyugati államoktól eltérő, közös történelmi, politikai és társadalmi hagyományaik. A közép-európai országok Európai Unióval szembeni mind kritikusabb hozzáállása mindenesetre nem magyarázható kizárólag egy tényezővel. A vasfüggöny leomlásakor a kommunizmus alól felszabaduló országok számára magától értetődő cél volt, hogy a demokrácia és piacgazdaság bevezetésével együtt mielőbb újra csatlakozzanak Európához, amelyhez a közép-európai nemzetek ezer éven át tartoztak.”

Következtetésként Fejérdy András megállapította: „Míg kezdetben a térség államai a kényszerű, szovjet vezetésű keleti integrációval szemben a nyugati kultúrkörhöz tartozásukat hangsúlyozták, és a nyugat-európai intézményrendszerhez való csatlakozásban »hazatérést« láttak, az elhúzódó csatlakozási folyamat nyomán a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése után mindinkább a nyugati világtól a régiót megkülönböztető sajátosságok hangsúlyozása került előtérbe. Ezáltal az újraegyesült Európán belül egyfajta virtuális vasfüggöny ereszkedett le a »régi« és az »új« tagországok között.”

A rendszerváltás után a Közép-Európa országaiban érezhető gazdasági csalódottság okait elemezte Győrffy Dóra, a PPKE tanára. Megállapította: hamis illúziókat tápláltak az emberek, s túlzó várakozással tekintettek a változások elé. 1990-től kezdve már nem Romániával hasonlította össze a helyzetét Magyarország, hanem Ausztriával. Ugyanakkor működött a „megszépített múlt” emléke, az „akkor bizony jobb volt” mentalitás.

Az előadó hangsúlyozta: a gazdasági felzárkózás viszonylag stabilan folyt a rendszerváltás óta, ám a célországoktól (elsősorban Ausztriától és Németországtól) még mindig nagy a lemaradás. A kelet-európai rendszerváltás azt mutatta meg, hogy hiába veszik át az egyes országok a legjobb intézményeket, a szükséges értékrendi megalapozottság nélkül másként működnek, mint ahol kitalálták őket.”

A bizalom mint érték hiányának negatív gazdasági következményei vannak. Ezáltal gyengül a társadalmi tőke. Az egyházak viszont szerepet játszhatnak a társadalmi tőke erősítésében.

Az értékrend és a gazdasági teljesítmény szorosan összefüggenek. „A régió országaiban a szocialista rendszer és az átmenet nehézségei is hozzájárultak egy önsorsrontó értékrend kialakulásához, ami megnehezíti olyan intézmények létrejöttét, amelyek a fejlődést elősegítik. Az Egyház társadalmi tanításának alapelvei – közjó, szubszidiaritás és szolidaritás – messzemenően relevánsak a térség fejlődéséhez.”

Josip Jelenic horvát származású jezsuita, a római Gregoriana egyetem professzora Téveszmék és remények között címmel Horvátország példáján mutatta be az elmúlt harminc év változásait, várakozásait, csalódásait, a társadalmi igazságosság buktatóit.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1996-os szociális körlevelét elemezte Balázs Zoltán, a Corvinus Egyetem professzora. Kritikusan fogalmazta meg, hogy a szekularizációs folyamatban az Egyház nem tudott választ adni a változásokra. A körlevél szövegéből kitűnik – mondta az előadó –, hogy megfogalmazói nem voltak tudatában a valóságos helyzetnek, a helyzet súlyosságának, nem ejtettek szót az igazságtételről, elmaradt a múlttal való szembenézés. Mindehhez járult – folytatta Balázs Zoltán –, hogy 1990 után Magyarországon sem szociális piacgazdaság jött létre, amelyről II. János Pál pápa beszélt Centesimus annus kezdetű szociális enciklikájában.

A liberális individualizmust és a jobboldali populista szemléletet hasonlította össze Hans Joas, a berlini Humbold Egyetem professzora. A katolikusok egyikkel sem azonosulhatnak, mondta, s azt vizsgálta, hogyan viszonyulnak egymáshoz a mai európai értékek és a keresztény értékek. A kereszténységet morális univerzalizmus jellemzi, fejtette ki, amely az egyetemességben és a perszonalizmusban ragadható meg. De ugyanez a morális univerzalizmus jellemzi a buddhizmust, az iszlámot, a konfucianizmust, a sztoicizmust, s ezért Joas professzor úgy látja, hogy Európában ma a morális univerzalizmus különböző formái élnek együtt.

A patriotizmus, a hazaszeretet, amelyről Európában sokszor kényelmetlenül beszélnek, ez volt a témája Maciej Hulas, a lublini katolikus egyetem tanára előadásának. Megállapította: a patriotizmusnak értékei vannak, amelyek nemcsak földrajzi, társadalmi vonatkozásban határozhatók meg, hanem a vallás, a nyelv, a kulturális emlékek alapján kialakulhat az „egyéni haza”, az az életrajz, amely megadja a személy identitását. Az ilyen önéletrajz a változó, globalizálódó viszonyok között átveheti a hagyományos patriotizmus szerepét.

Ehhez a gondolatmenethez csatlakozott Stefano Zamagni, a bolognai egyetem professzorának előadása az európai identitásról és annak jövőjéről. Megállapította: az európai identitás megerősítésének együtt kell haladnia a nemzeti identitás megőrzésével. Három fogalom értelmezése köré építette fel mondanivalóját: emberi személyiség, demokrácia és testvériség. Az utóbbi negyven évben alapvető változások mentek végbe: a globalizáció és a negyedik ipari forradalom. Ez együtt járt a személyiség fogalmának szűkítésével – s nem fordítottak erre elég figyelmet. A személy helyébe az individuum lépett, s ezt a változást az utilitarizmus idézte elő. Eszerint mindaz, ami az anyagi értéket, a hasznot növeli, jó, ami nem, az rossz.

A szekularizáció első lépésként azt fogalmazták meg hirdetői: úgy kell élnünk, mintha Isten nem lenne. Majd az individualizmus jegyében már azt mondták: úgy kell élni, mintha a közösség nem lenne. Mindezzel szemben a keresztény szociális tanítás a személyt állítja a középpontba.

Kétféle demokrácia-modellt vázolt fel Zamagni professzor. A neoliberalizmus nem garantálja a pozitív jogokat, de a negatív jogokat igen, szabadságfölfogásában pedig a valamitől való szabadság artikulálódik, nem pedig a valamire való szabadság. A testvériség helyett a neoliberális szemlélet a szolidaritást használja, amely, szemben az előbbivel, személytelen.

Mindezzel együtt – állapította meg az előadó – Európa új reneszánsz előtt áll. Eddig rejtett értékek törnek majd felszínre, s a profitmaximalizálást olyan értékek váltják fel, mint a személy rangja, a közösség, a környezetvédelem és más hasonlók, amelyek összhangban vannak a kereszténység által képviselt értékekkel.        

Kránitz Mihály, a PPKE Hittudományi Kar dékánja Keresztény jövőkép és felelősség Európáért című előadásában így fogalmazott: „Európa nagyon sokat köszönhet az Egyháznak, mert kultúráját, történelmét végigkísérte, és éppen a keresztény hit adott életet ennek a földrésznek. Egyesek szerint mintha »kamaszkorába ért volna« Európa, elszakad szülőanyjától, gyökereitől, vagy éppen Ferenc pápa szerint Európa eljutott egyfajta »nagymamai« állapotba, amikor képtelen a megújulásra és csak önmagával foglalkozik.”

El kell fogadni, folytatta az előadó, hogy „új korszakban vagyunk, melyben a keresztény élet nagy igazságait új módon kell közvetíteni. A keresztény ember nem nyugodhat bele, hogy tömegek szakadnak le vagy lépnek ki az Egyházból, hanem új meglátásokat, víziókat kell célként kitűzni, és fel kell készülnie arra, hogy határozottabban és merészebben tegyen tanúságot hitéről, és ha szükséges, képes legyen azt megvédeni.”

A nagy elbeszélések ideje lejárt, fogalmazott Kránitz Mihály. „Sok gondolkodó véleménye az, hogy kereszténységről beszélhetünk, de keresztényekről már nem. A közéleti gondolkodás is jelentéktelennek állítja be a keresztények hatását.” Ebben a helyzetben sem lehet azonban más az Egyház feladata, fejezte be az előadó, mint amit Péter apostol az első keresztényektől kért: „Legyetek mindig készen, hogy megfeleljetek azoknak, akik hitetek felől kérdeznek benneteket.”

Baritz Laura domonkos nővér Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) – válasz és javaslat címmel adott elő. „A Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban, mozaik nevén KETEG egyrészt képzési program a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán és a Budapesti Corvinus Egyetemen az Egyház társadalmi tanítására felépített közgazdaságtan mentén, másrészt missziós tevékenység, amely az oktatást és elveinek hirdetését támogatja a KETEG-Oikonómia Alapítvány segítségével.”

Az előadás első része a KETEG-képzés tartalmi elemei alapján a főáramú gazdaság és a marxista közgazdaságtan által felvetett főbb kérdésekre válaszolt; megmutatta, hogy az Egyház társadalmi tanítása jelen korunkban is rendelkezik releváns válaszokkal a kor égető problémáira. Az előadás második része bemutatta a KETEG modellt, hogyan lehetséges ma az Egyház társadalmi tanítására alapozott, arisztotelészi és Aquinói Szent Tamás-i gyökerekkel rendelkező közgazdaságtant tanítani és hirdetni. A Sapientián eddig mintegy 70 hallgató teljesítette a négy féléves, posztgraduális, esti képzést, s a Corvinuson közel ezren vették már fel az összefoglalóan „Emberközpontú gazdaság” nevű, választható tantárgyakat.

A KETEG tevékenységét a Ratzinger Alapítvány és a madridi Francesco de Vittoria Egyetem 2017-ben, 365 pályázó előtt az „Expanded Reason Award”-díj első helyezésének odaítélésével ismerte el.

A konferencia zárszavában Kuminetz Géza, a PPKE rektora hangsúlyozta: az Egyház társadalmi tanítása mindig aktuális (bár nem mindig jár ez karöltve a népszerűséggel), „mivel egyrészt lényeglátóan rávilágít a történelem tragikumára, másrészt megadja az orvoslás programját is. A történelem tragikuma azt jelenti, hogy az ember történelme kezdete óta új és új formában hamisítja meg a Teremtő által szabott rendet, mértéket, akár a természetes jogaink és kötelességeink, akár a gazdaság és a politika, illetve a kultúra világában.”

Utalt az alapvető jogok – például a szabadság – hamis felfogására, illetve a kapitalista gazdálkodási rend mindent maga alá gyűrő haszonelvűségére. „Krisztus tanítása az államról, a gazdaságról, a politikáról az emberi nem megváltása programjának szerves része.” E program szerint minden népnek joga van a hazához, a saját kultúrához, saját állami berendezkedési formájának megválasztásához. „Krisztus ugyanis természetfeletti módon egyesíti a népek nagy családját; Isten országában minden népnek megvan a maga létjoga és azonos méltósága. Így marad teljes és egészségesen sokszínű az emberiség.”

Ahhoz azonban, hogy ebből az eszméből történelemformáló erő váljék, a személyiségnek kell krisztusivá átalakulnia. Ennek szellemében a következőképpen összegezett az egyetem rektora: „A kereszténységnek végeredményben ma ismét bátornak és határozottnak kell lennie, egyrészt le kell lepleznie a gonosz sokféle mérték- és értéktorzítását, manipulálását, ezáltal személyiségrombolását, másrészt pedig építenie kell Isten országát az emberek között."

x