Nem a magam akaratát keresem, hanem Krisztusét 2020. március 2.

Beszélgetés Kuminetz Gézával, a PPKE rektorával

A 2019/2020-as akadémiai év kezdetétől Kuminetz Géza, a kánonjog professzora tölti be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektori tisztségét, négyéves időtartamra. Vele beszélgettünk az elmúlt fél év tapasztalatairól, elképzelésekről, tervekről.


– Fél éve tölti be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektori tisztségét. Milyen elképzelésekkel kezdte meg munkáját és milyen tapasztalatokat szerzett fél év alatt?
– Amikor megkaptam a felkérést a rektori tisztségre, felállítottam egy szakértő csapatot, akikkel együtt kidolgoztuk és meghatároztuk az előttünk álló feladatokat. Az elmúlt fél év során felülvizsgáltuk és módosítottuk a Szervezeti és működési szabályzatot, kidolgoztuk a Minőségbiztosítási szabályzatot, amely elengedhetetlenül szükséges az előttünk álló intézményi akkreditáció sikeréhez. Összeállítottunk egy racionális költségvetési tervezetet, aminek során nagy hangsúlyt kapott az egyetem fejlesztési terve. Elmondhatom, hogy az első fél évben sok kiváló munkatársat ismerhettem meg, akiknek munkájára és ötleteire a jövőben is bizton számíthatok. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával mint fenntartóval kiváló a munkakapcsolatunk, kölcsönösen tájékoztatjuk egymást minden aktuális kérdésben. Az egyetemi lelkészség pasztorális munkáját kiemelt figyelemmel segítem. Tudatában vagyok annak, hogy nem a magam képére kell ezt az egyetemet formálnom, hanem Krisztus képére kell hogy formálódjék. Nem a magam akaratát keresem, hanem Krisztusét.

 – Szeptemberi beköszöntő beszédében így fogalmazott: „az egyetem működését és fejlődését szolgáló igazságos rend biztosítása lebeg a szemem előtt". Mit jelent ez?
– Azt jelenti, hogy igazi emberbaráti, viselkedési és kommunikációs kultúrát kell megteremtenünk és megerősítenünk. Az emberek ennek alapján tudják szakszerűen megfogalmazni és megoldani a felmerülő kérdéseket. Mindenkiben tudatosodjon, hogy mik a jogai és nem utolsósorban hogy mik a kötelezettségei. Mindenki előtt legyen egy egészséges eszmény- és jövőkép. Minden egyetemi polgár, aki kiemelkedően teljesít, annak megfelelően legyen megbecsülve, illetve megfizetve. Mindezekhez igyekszem megteremteni a szükséges feltételeket.

– Idézett beszédében azt is mondta, hogy az intézmény arculatát három fogalommal határozhatjuk meg: egyetem, katolikus és magyar. Kérem, fejtse ki ezt bővebben.
– Ez a küldetésnyilatkozatunk három alapvető kifejezése. Az egyetem elsősorban az igazság oktatásának, kutatásának, őrzésének, fejlesztésének sajátos intézménye. Nem politikai fórum, a tudomány oktatásánál elsődleges szempont az igazság, ezt szeretnénk megismertetni, közölni. Természetesen az egyes igazságok nem elszigeteltek egymástól, szerves egészet alkotnak. A tudós teóriát alkot, amit megoszt, közöl, hiszen a tudományos ismeret az emberiség elsőrangú közkincse. Az egyetem minden polgárának, oktatójának, hallgatójának az igazság kutatása, közlése szolgálatában kell állnia. A tudomány delejes dolog, Platón az aletheia szót szerette használni az ortotész helyett, tehát hogy az rejtezve feltárulkozik, feltárulva rejtezik.
Az igazság alapvetően titokzatos. Pénzért nem vásárolható meg, a belátásért, az ismeretért, a következtetésért meg kell küzdeni. Az egyetem nem oktató-, nem hallgató-, nem is dolgozóbarát, hanem igazságbarát.
Nyilván, hogy ez a maga posztján mindenkitől sajátos szellemi erőfeszítést kíván, enélkül a tudomány várát nem lehet bevenni.
A második fogalmat illetően, ez egy katolikus egyetem. A cél, hogy a katolicizmus szelleme erősödjön ezen falak között. A tudománynak megadjuk az önállóságát, de a tudomány soha nem független a világnézettől, a vallásoktól. Az independenciát ne keverjük össze az autonómiával. A katolikus vallás minden tudománynak megadja az őt megillető autonómiát, de emlékezteti a tudományokat, hogy a tudomány nem az egész. Az élet igazán nagy értékeit nem a tudomány, hanem a vallás és a világnézet fogalmazza meg. Termékeny szempontokat a tudomány e kettőtől kap. Mi, katolikusok kezdettől fogva természetes szövetségesnek tekintjük a tudományt, mert ugyanaz a Bölcsesség, aki teremtett, megtestesült, jelen van az emberi lélekben. A katolicitás holisztikussá teszi a tudományt, a kereszténység – és minden vallás a maga módján – a személyiségre akar hatni. Egy eszményképet tár az ember elé, akit vagy amit követni kell, és a személyiség olyanná szeretne válni. Furcsa lenne egy katolikus egyetem, ahol nincsenek katolikus emberek, vagy csak megkeresztelt katolikusok, esetleg a kultikus életben gyakran megmerítkező emberek, akikkel ha kommunikálunk, kiderül, hogy pogányabbak a pogányoknál. Ez probléma. Éppen ezért a katolikus egyetemen nemcsak a tudománnyal, hanem a személyiségünkkel is foglakoznunk kell, állandóan, minősített módon, hogy a külvilág ránk ismerjen, és elismerje, hogy ezek az emberek valóban Krisztus követei, közben pedig kiváló oktatók, tudósok.
A végső elszámoláskor ugyanis a fődíj nem az, hogy kiváló tudós voltam, hanem hogy tükröződtek-e bennem Krisztus szép vonásai.
A harmadik fogalom a magyar. A katolikus jogrend szerint minden országban, ahol megfelelő számban élnek katolikusok, létjogosultsága van a katolikus egyetem alapításának, működtetésének. A katolikus egyetem elsősorban világi tudományokat oktat, katolikus szellemben, szemben az egyházi egyetemmel, amely szent tudományokat, teológiát és sok minden mást, de a katolikus egyetemen is létezhet egyházi fakultás, nálunk két ilyen is van, a Hittudományi Kar és a Kánonjogi Posztgraduális Intézet. Minden országnak megvan a joga katolikus egyetemet alapítania, működtetnie, ahol meg kell maradnia az egészséges nemzettudatnak. A katolicitás azzal együtt, hogy egyetemes, mindig tiszteletben tartotta minden nemzet sajátosságait, azokat megőrizni, megnemesíteni akarta. Olvasgattam mostanában Eötvös Józsefnek Loránd fiához írt gondolatait az egyetemi oktatásról. Ő is figyelmeztet, hogy az egyetem professzorainak nem szabad a nemzeti tudatot negligálnia. Minden ember egy nemzet fiának születik, először a saját népünk szellemét kell birtokba vennünk, értékesnek megélnünk, és csak ennek fényében tudjuk tiszteletben tartani egy német, egy olasz, egy spanyol embertársunk méltóságát, önbecsülését. Ez csak akkor lehetséges, ha ráébredek a saját nemzetem, magyarságom méltóságára. Egy katolikus egyetemnek a nemzeti identitást őrző, fejlesztő funkciója is van. Ez tökéletesen megfér a katolicitással.
– Mi lehet egy katolikus egyetem küldetése egy alapvetően pluralista, szekularizált társadalomban? Nyilván ide is sok olyan fiatal jelentkezik, aki nem hívő, nem kapott otthon vallásos nevelést.

– Részben utaltam erre, hogy a mi eszménk egy holisztikus tudományeszme, nem ragadunk le a pozitív tudománynál, az emberi ismeret összes lépcsőfokát szeretnénk megjárni, és a mi hallgatóságunkkal valamiképpen megízleltetni.
Az általam nagyra becsült Schütz Antal ismeretpiramisát idézem, hogy minden igaz emberismeret alapja a józan paraszti ész. Enélkül nem lehet sem tudományt művelni, sem normális életvezetést folytatni.
A következő szint a nagy látók és cselekvők ismerete. Jellemzi őket a józan cselekvőképesség, nem szoktak indokolni, hanem egyértelműen kijelentik: így van, és megyünk. A sorsuk igazolja, hogy helyesen gondolkodtak, döntöttek. Ezután következik csak a szaktudományos ismeret, amely a valóság egy szeletét próbálja valamilyen szinten vizsgálni. Sokan itt megállnak, pedig ez nem a teljesség, hiszen efölött van a bölcselet, amely a valóság egészét próbálja szemlélni és megérteni, s ezután cselekedni, változtatni. A következő lépcsőfok a teológiai ismeret, emberi szempontból nálunk a legmagasabb a misztikus ismeret. Efölött már csak a Jóisten színről színre látása van.
A katolikus egyetem minden professzorának el kell jutnia a lépcsőfok tetejére, rá kell hogy ébredjen, az ő tudományának milyen bölcseleti, teológiai alapjai vannak, el kell jutnia a tudományában is a misztika, a nagy sejtések, víziók időszakába. Hogy legyen az egészről látása, képes legyen a részt beállítani egy nagyobb perspektívába.
A katolikus egyetem egyik legnagyobb funkciója, hogy ezt az igazi holisztikus látást hordozza, ráébressze a hallgatóságot az igazság szeretetére, a küzdeni tudásra – az igazság nem mindig adja meg magát könnyen.
A fő mű mi vagyunk, a személyiségünk. Ha megjelenünk majd a Mennyei Atya előtt, ő nem azt fogja nézni, hogy hány díjat kaptunk, milyen tudósok voltunk – természetesen ez egyáltalán nem rossz –, hanem azt, hogy a személyiségünk olyan lett-e, mint az ő Fiáé, aki ezt megmutatta nekünk. Ahhoz, hogy kifejlődjön bennünk a krisztusi személyiség, önnevelésre is szükségünk van, nem csak a Jóisten kegyelmére, mert az adott, csak mi nem veszünk erről tudomást. A krisztusi embert harmónia jellemzi, megvannak benne az erkölcsi értékek, melyeket a hit, remény, szeretet summáz. Ide kell eljutnunk. A rektori székfoglalómban úgy fogalmaztam meg, tudom, hogy nagyon messze vagyunk ettől az eszménytől, de az a jó hír, hogy már a mai napon és mindennap lépéseket teszünk felé.
– Idén emlékezünk meg arról, hogy 1635-ben, 385 évvel ezelőtt Pázmány Péter bíboros, prímás megalapította a nagyszombati egyetemet, a róla elnevezett intézmény elődjét, ő maga pedig 450 évvel ezelőtt született. Mi az, ami ma is érvényes Pázmány Péter rendkívül gazdag életművéből?

– Majdnem hogy minden. Pázmány Péter kiváló tudós, főpap volt, hatalmas egyházszervező, nyelvújító, hitszónok, magyar Cicerónak hívják őt. Ismét utalnék Schütz Antalra, aki írt egy dolgozatot, A nemzetnevelő Pázmány címmel; hosszasan fejtegeti, mit jelent nemzetnevelőnek lenni. Vannak olyan nevelők, akik nemcsak a kortársaik számára azok, hanem a történelem későbbi nemzedékeinek is. Pázmány Pétert minden nemzedéknek fel kell fedeznie, mert olyan inspirációt kap tőle, amely termékenyebbé teszi az ő életét is. A műveiben jelen van a személyisége, és ma is hat. Egyetemünkön Hargittay Emil professzor úr vezetésével egyedülálló Pázmány-kutatás folyik, amelynek keretében hosszú idő óta kiadásra kerülnek Pázmány kritikai művei. Ez év októberében egyetemünk egy tudományos konferencia keretében készül megemlékezni alapítója születésének 450. évfordulójáról.

– Ön tudós, kánonjogász, emellett költő is, verseskötetei jelentek meg. Hogyan fér össze e két, látszólag egymástól távol álló hivatás Önben?
– Nem tartom magam igazából sem tudósnak, sem költőnek. Megpróbálom feltérképezni az igazság ösvényeit, és képességeim szerint járni azokon. Mindez annak köszönhető, hogy pap lettem, Krisztus meghívott, és a Katolikus Egyház hitelesnek ismerte el ezt a meghívottságot. Különösen sokat köszönhetek Erdő Péter bíboros úrnak és az engem felszentelő Szendi József érsek atyának. A hívő ember, különösen, ha pap, megpróbálja Krisztus közelében élni az életét. Az írásaim a papi életem lenyomatai. Benne vannak ezekben a saját tapasztalataim, hiszen én is utat járó ember vagyok, és a másokkal való találkozásaimnak élményei is. Én sem döntök mindig jól, előfordul, hogy meglepnek bizonyos események, magatartások. Megpróbáltam leírni az így szerzett benyomásaimat.
A valóság egy. Ha a tudomány eszközeivel fejezem ezt ki, akkor a lehető legnagyobb tárgyilagosságra törekszem, kizárva a szubjektív elemeket. Amikor pedig a költő vall ugyanarról a valóságról, akkor megszólalnak a lelkében egyéb szempontok is.
Az első kötetem előszavát a Tajvanon élő Zsoldos Imre verbita missziós atya írta, aki nyelvzseni volt. Háromféle költőt különböztetett meg: az egyik a látvány szép kifejezésére törekszik, a másikban a ritmus, a zeneiség dominál, a harmadik típus pedig a felismert igazság kimondását tekinti elsődlegesnek. Szerinte én ehhez a típushoz tartozom. A kanonisztikával kapcsolatban pedig tudom, hogy ma nincs nagy becsülete a térségünkben. Ez az egyik oka a sokféle konfliktusnak. Nem az a kanonista, aki kívülről fújja a kánonokat, hanem az az ember, aki egy adott problémánál nem rögtön a kánont citálja, hanem megvizsgálja, hogy mi az a problematikus dolog, amiről beszélünk, és melyek azok a jogi elemek, amelyek az adott esetben jelentősek lehetnek. Nem lehet minden a jognak a tárgya. A kereszténységben három normatív rend van, egymást támogatva, az etikum, az illendőség és a jog. Ezek csak hárman együtt tudnak igazi viselkedéskultúrát, normális magatartásbeli viszonyokat teremteni a világban. A jog kellő érvényre juttatásához egyszerre van szükség az igazságosságra és az irgalomra.
– Mi az, amit mindenképpen szeretne megvalósítani négyéves rektori tevékenysége alatt?

– Szent Ágostont idézem: inkább lenni, mint látszani. Tudom, hogy a látszat ma nagyon nagy úr, de mégiscsak látszat. A valóság, a lét nem harsányan, magamutogatóan igyekszik megmutatni magát, de ha jelen van, akkor biztos, hogy hat, még ha lassan is. Erre helyezném tehát a hangsúlyt, hogy ez az egyetem ne sikerekre törekedjen, hanem inkább a létben gyarapodjék, feleljen meg az egyetem, a katolicitás és a magyarság elvárásainak. Az itt tevékenykedő emberek a krisztusi létben gyarapodjanak elsősorban.
Ezt tartom a legfontosabbnak. Megint csak Eötvös Józsefet idézem: előfordul, hogy olyan lehetőségek adódnak a felelősen gondolkozó, cselekedni akaró ember előtt, amelyek elvégzésében biztosan nem fog sikert aratni, de elmondhatja utána: amit felismertem igazi kötelességként, azt megtettem legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint. Ez engem nem deprimált, hanem felszabadított: nem sikerorientáltnak kell lenni, hanem értékorientáltnak.

Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. március 1-jei számában jelent meg.

 

x