Miért éppen a déli Mediterráneum térségét választotta előadása fókuszának?
A Mediterráneum a civilizációk és nagy monoteikus vallások bölcsője: Egyiptom és Metopotámia, Görögország és Főnicia, Róma és Bizánc, a zsidóság, a kereszténység és az iszlám is innen eredeztethető. A déli Mediterráneum politikai, gazdasági és társadalmi kihívásai ma azért különösen izgalmasak, mert ezek a folyamatok közvetlenül befolyásolják Európa biztonságát, gazdasági stabilitását és társadalmi viszonyait. Az instabilitás, a konfliktusok és a gazdasági nehézségek a térségben migrációs hullámokat indíthatnak el, növelhetik a terrorfenyegetettséget, és kihívásokat teremtenek az európai integráció, munkaerőpiac és társadalmi kohézió szempontjából. Emellett a régió kulcsfontosságú az energiaszállítás, a kereskedelem és a geopolitikai egyensúly szempontjából is, így a helyi problémák gyorsan globális jelentőségűvé válhatnak.
Mely országok tartoznak ide, és milyen szempontból érdemes őket együtt vizsgálni?
A déli Mediterráneumhoz Észak-Afrika (Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom) és a Közel-Kelet mediterrán térsége (Törökország, Libanon, Izrael, Szíria, Jordánia, Palesztina) tartoznak. Ezeket az országokat földrajzi közelségük, történelmi és kulturális kapcsolataik, valamint hasonló társadalmi-gazdasági kihívásaik miatt érdemes együtt vizsgálni. A régió országai közös problémákkal küzdenek, mint például a magas munkanélküliség, a fiatal népesség aránya, a politikai instabilitás, valamint a migráció és biztonság kérdései.
Milyen fő politikai problémák jellemzik jelenleg Észak-Afrikát és a Közel-Keletet?
A térség fő politikai problémái közé tartozik a belső instabilitás, a fegyveres konfliktusok (pl. Líbia, Szíria, a palesztin területek), a terrorizmus terjedése, az autoriter rendszerek fennmaradása, valamint a társadalmi-politikai reformok elmaradása vagy félresiklása. A hatalmi átrendeződések, mint például a szunnita és síita erők közötti rivalizálás, tovább élezik a helyzetet. Az izraeli–palesztin konfliktus, a migrációs válságok és a külső beavatkozások (pl. Törökország, Irán, Oroszország, USA) szintén meghatározzák a régió politikai dinamikáját.
A politikai legitimáció forrása a legtöbb országban az olcsó élelmiszer és üzemanyag – a rendszer stabilitása addig áll fenn, amíg ezeket biztosítani tudja. A térség gyorsan növekvő népessége, erősödő függősége az élelmiszerimporttól, valamint a globálisan emelkedő élelmiszer- és üzemanyagárak egyre kevésbé fenntarthatóvá és instabilabbá teszik az észak-afrikai és közel-keleti politikai rendszereket.
Milyen társadalmi feszültségek tapasztalhatók – például a fiatalok jövőképe vagy vallási–etnikai megosztottság terén?
A társadalmi feszültségek egyik legfőbb forrása a fiatalok jövőképének hiánya és a magas munkanélküliség. A régióban a lakosság jelentős része 35 év alatti, de a gazdasági lehetőségek szűkösek, így sokan a kivándorlásban látják a jövőjüket. Amennyiben ez nem lehetséges, a munkalehetőség- és jövőkép nélküli fiatalok a társadalmi aktivizmusban, a radikális ideológiákhoz és szervezethez csatlakozásban látnak lehetőséget. Sok országban azonban a vallás szerepe átalakulóban van, a fiatalok körében csökken a vallásosság, ugyanakkor ez újabb társadalmi feszültségeket generálhat a konzervatívabb rétegekkel szemben. A belső vallási és etnikai megosztottság (szunnita–síita, arab–berber, muzulmán-zsidó-keresztény ellentétek) a térség egyes országaiban jellemzőbb, máshol kevésbé, de ez is gyakran politikai és fegyveres konfliktusokhoz vezet.
Milyen gazdasági nehézségekkel küzd a térség – és milyen következményekkel jár ez az EU számára?
A gazdasági kihívások között szerepel a magas munkanélküliség, az alacsony gazdasági növekedés, a strukturális reformok hiánya, a korrupció, valamint az energia- és élelmiszerárak ingadozása. A klímaváltozás, a vízhiány és a mezőgazdasági problémák tovább súlyosbítják a helyzetet, különösen a népesség robbanásszerű növekedése miatt. Ezek a nehézségek migrációs nyomást gyakorolnak az EU-ra, növelik a szociális feszültségeket.
Az Európai Unió a 1990-es évek elején – ezen kihívások enyhítésére – aktívabb gazdasági és politikai együttműködésbe kezdett. Az Euro-Mediterrán Partnerség politikája azonban az elmúlt három évtized folyamatai alapján nem mondható sikeresnek, ahelyett, hogy a térség prosperitásának elősegítésével csökkentette volna az EU számára a déli Mediterráneum kockázatait, ma inkább növekvő kockázatokkal kell az EU-nak szembenéznie.
Van-e reális lehetőség stabilizációra vagy fejlődésre? Ha igen, milyen feltételekkel?
A stabilizáció és fejlődés lehetősége fennáll, de az olyan lépések, mint a politikai rendszer reformja a jogállamiság erősítésével, a bürokrácia és korrupció csökkentése, a gazdaság diverzifikálása, a fiatalok foglalkoztatásának javítása, vagy az oktatás minőségének fejlesztése nehézkesen vagy egyáltalán nem valósulnak meg. A nemzetközi együttműködés, a beruházások ösztönzése és a fenntartható fejlődési célok megvalósítása szintén kulcsfontosságú lenne, a jelenlegi nemzetközi környezet azonban ezeket a célokat nem mozdítja elő. Ugyanakkor a rövid távú stabilitás gyakran ellentmond a hosszú távú fenntarthatóságnak, így a reformok végrehajtása nélkül a jelenlegi helyzet hosszú távon nem fenntartható.
Hogyan hatnak ezek a kihívások az európai migrációs helyzetre és biztonságpolitikára?
A régió instabilitása, a konfliktusok és a gazdasági nehézségek növelik a migrációs nyomást Európára, különösen a Földközi-tengeren keresztül. Az EU ezért egyre inkább a migráció és a biztonság kérdésére helyezi a hangsúlyt, szorosabb együttműködést keresve a partnerországokkal a határvédelem, az embercsempészet elleni fellépés és a visszatérítési megállapodások terén. A migrációs válságok ugyanakkor társadalmi és politikai feszültségeket gerjesztenek az EU-n belül, és kihívást jelentenek az integrációs politikák számára is.
Milyen nemzetközi szereplők alakítják jelenleg leginkább a térség dinamikáját?
A déli Mediterráneum dinamikáját jelenleg nemcsak (sőt, nem elsősorban) az EU, hanem más globális és regionális szereplők befolyásolják. Kiemelkedő szereplő az Egyesült Államok, Törökország, Kína, az Öböl-menti országok (különösen Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek), Oroszország, valamint Irán. Ezek az országok gazdasági, politikai és katonai eszközökkel is jelen vannak a térségben, konfliktusokat gerjesztenek – vagy próbálnak megoldani, alternatív gazdasági partnerségeket kínálnak, vagyis hozzájárulnak a régió multipoláris jellegéhez.
Milyen személyes élményei, kutatási tapasztalatai inspirálták az előadást?
Gyerekkoromban Irakban éltem 4 évig, az általános iskolát is Bagdadban kezdtem. A Közgazdaságtudományi Egyetemen választható nyelvként arabul tanultam, és egy évet töltöttem ösztöndíjasként Tunéziában. Később az MTA Világgazdasági Kutatóintézetében kezdtem dolgozni, ahol egyik kutatási témám a térség gazdasági fejlődése volt. 2022-ben hoztam létre a Boszporusz Kutatócsoportot a PPKE BTK-n, ahol tanszéki és kari kollégák mellett a téma külső szakértőivel közösen foglalkozunk a Balkán, a Mediterráneum és a Közel-Kelet politikai, gazdasági, társadalmi folyamataival. Az elmúlt 3 éveben immár 6 konferenciát szerveztünk, több mint 50 előadással.
Mit tart a legfontosabb tanulságnak, amit Európának le kellene vonnia e térség hosszú távú jövője kapcsán?
A Mediterráneum kapcsán sokszor felmerül, hogy hidakat építsünk vagy falakat a régió irányába. A Mediterráneum partjai a történelem folyaman mindig összekapcsolódtak – még amikor politikai és vallási törésvonalak választották el, akkor is ezer szállal kapcsolódott egymáshoz a Földközi-tengeri népek élete. Bár ez ma sincs másképp, a déli Mediterráneum politikai, gazdasági, társadalmi fejleményei miatt sokakban felmerül, hogy mennyire lehet szorosra fűzni ezeket a kapcsolatokat, vajon együtt tud-e működni tartósan Európa ezek észak-afrikai és közel-keleti országokkal. Bár nagy a kísértés a falak építésére, az erősebb elhatárolódásra, hosszabb távon az együttműködésre, és egymás kölcsönös jobb megismerésére mindenképpen törekedni kell.
Dr. Szigetvári Tamás előadása a Dies Academicus ünnepi napokon:
