Közel 8 ezer nappali tagozatos és levelező hallgató tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A jelenleg több helyszínen zajló oktatást a jövőben egy új, Budapest belvárosában épülő egyetemi campuson tervezzük, amely a XXI. század igényei szerint tervezett infrastruktúrával és térhasználattal rendelkezik majd. Célunk, hogy az egyetemen zajló oktatási, kutatási és tudományos tevékenység a hazai és a nemzetközi térben egyaránt eredményesebb legyen. A beruházás keretében laborok, informatikai és műszaki kutatóközpontok, modern egyetemi könyvtár és ahhoz tartozó olvasótermek, a tervek szerint több száz fős szakkollégiumi elhelyezési lehetőség és sportpálya is létrejön, mindezeken túl pedig az új létesítmény hangversenyek, koncertek megrendezésére is lehetőséget nyújt majd. A beruházás nem csupán épületek átalakítása, hanem egyben jelentős városfejlesztés is.

 

Víziónk: A jövő egyetemét építjük

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyarország egyik legszínvonalasabb és legjelentősebb kiemelt egyeteme, ahol a jelenleg közel 8 ezer nappali tagozatos és levelező hallgató tanul. A több képzési helyszín – Budapest, Piliscsaba, Esztergom – az elmúlt évek során az intézmény hatékony, XXI. század igényeinek megfelelő fejlődését már jelentősen hátráltatta, ezért az összevont képzési helyszín kialakítása érdekében mielőbb egy új fejlesztési koncepció elkészítésére volt szükség.

A lehetőségének feltérképezése már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem széttagoltságának megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1213/2018. (IV. 6.) Korm. határozattal megkezdődött, de a döntési folyamat csak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által ellátott oktatási feladatok elősegítése céljából, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére történő ingyenes vagyonjuttatásról szóló 2020. évi XVI. törvény elfogadásával zárult le. A campusbővítés területét az Országgyűlés ezzel a törvénnyel jelölte ki, így a Pollack Mihály tér 4-6. (volt Esterházy-palota)., 8. és 10. (volt Károlyi-palota), a Bródy Sándor utca 5-7. és a Szentkirályi utca 25/A, 25/B és 27. szám alatti épületek kerültek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tulajdonába.

Az új, egységes campus kialakítása és jövőbeni működtetése amellett, hogy a tervek szerint az eddiginél jelentősen fenntarthatóbb és hatékonyabb üzemeltetést tesz majd lehetővé, stratégiai eleme annak a célkitűzésnek, hogy az Egyetemen zajló oktatási, kutatási és tudományos tevékenység – a belső együttműködési lehetőségek hatékonyabb kihasználásával – a jövőben a hazai és a nemzetközi térben egyaránt eredményesebb legyen.

Az Egyetem budapesti ingatlanbővítését innovációs kihívások is indokolják, amelyeknek laborok, informatikai és műszaki kutatóközpontok, modern egyetemi könyvtár és ahhoz tartozó olvasótermek létrehozásával felelünk meg. Atervezési programban 200 fős kollégiumi elhelyezési lehetőség is igényként jelenik meg. A Campus tervezetten sportpályával is rendelkezni fog, amely a belvárosi lokációban kifejezetten unikálisnak számít, így a helyi lakosság is használatba veheti majd, kihasználtsága ennek megfelelően magas lesz.

Az új egyetemi campus tervezése a környezetvédelmi és klímavédelmi szempontok kiemelt figyelembevételével zajlik, mely a XXI. század igényei szerint tervezett infrastruktúrával és térhasználattal várja majd az oktatókat és a hallgatókat. A beruházás azonban nem csupán épületek átalakítása, hanem egyben jelentős városfejlesztés is. A terek és az épületek a minőségi egyetemi képzés szolgálatán túl méltó módon őrizik a műemléki és építészeti értékeket, élhető és magas színvonalú környezetet teremtve, az egyetem belső kertje nappali üzemmódban, egyeztetett feltételekkel, tervezetten nyitva lesz a lakosság számára is.

 

Legfrissebb sajtómegjelenések a fejlesztésről:

Megkezdődtek a bontási munkálatok a Pázmány Campus leendő területén

A terület birtokának végleges átadása az MTVA részéről a MKPK bevonásával az ÉKM részére szeptember 2-án 10 :30 után megtörtént. A jelenlegi ütemterv alapján az aktív bontási folyamat várhatóan 8 hónapot vesz igénybe, melynek folyamán a legkisebb környezeti terhelésre törekszik a vállalkozó. A teljes cikk elolvasható ITT.

 

Campus kérdőív

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt időszakban elmondta véleményét a Józsefvárosi Önkormányzat által szervezett felmérés keretében! Külön köszönjük, hogy Hallgatóink, Oktatóink és Munkatársaink is kitöltötték, ezt a beérkezett adatok is jól mutatják. A teljes cikk elolvasható ITT.

 

A kormány zöld utat adott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztésének

Az egységes campus a Magyar Rádió korábbi épületeinek a területén jön létre – mondta el a Mandinernek Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára. A teljes cikk elolvasható ITT.

 

A jövő campusa épül a PPKE számára

Az Egyetem hallgatói és munkatársai számára megrendezett fórumon Dr. Becker Pál fejlesztési főigazgató és Kruppa Gábor építésztervező (Hamburg C. Kft.) közösen mutatták be az előkészítési szakaszban lévő új Campus aktuális terveit. A teljes cikk elolvasható ITT.

 

 

Ötleteket, javaslatokat a campusinfo@ppke.hu címre várunk.