Szent II. János Pál pápa az 1990. augusztus 15-én közzétett, „Ex corde eclesiae” kezdetű, a katolikus egyetemekről szóló apostoli rendelkezés 15. pontjában a következőképpen fogalmaz:
„A katolikus egyetemen a kutatás szükségszerűen tartalmazza:
- a) a tudás integrációjának keresését,
- b) a dialógust a hit és az értelem között,
- c) az etikai vonatkozást és
- d) a teológiai távlatot.”
Amikor tehát kutatásról beszélünk, azt mindenkor a teljes Igazság keresésének vonatkozásában tesszük. Nem csak azon tudományos hipotézisekből indulunk ki, amit az adott kor felvenni megenged, s amely eredményeket tudományosként elfogad. A megismerés teljességére törekedve azon valódi és teljes valóságot igyekszünk feltárni, amit Isten teremtett, s amit sajnos az emberi bűn megrontott, de amiben most is megtalálható Isten többirányú lenyomata és jelenléte, különösen, hogy a bűnös embert Isten Fia, Jézus Krisztus emberré születve, a leggyötrelmesebb kereszthalált elszenvedve, majd feltámadásával megváltotta és újraalkotta, és az egész világot és benne az emberiséget gondviselésével és a Szentlélek jelenlétével kormányozza. A katolikus Egyház, Isten zarándokló népe, élén a római pápával, a Tanítóhivatalával, intézményeivel, szentségeivel Isten jelenlétét adják, amelyből Egyetemünk táplálkozik, kutatási tevékenységében is. Az egész katolikus hívő kutatói közösség, de az egyes Krisztus-követő kutatói is. Az Egyház morális és társadalmi tanítása, amely a Szentíráson, a Szent Tradíción és a természetes erkölcsi törvény erkölcsi lelkiismeret és a természetes emberi ész által való megismerhetőségén alapszik, a hívők esetében a Szentháromság isteni Személyeibe vetett hit és a velük való kapcsolat általi megismerés révén válik teológiai értelemben teljessé a saját kutatási tevékenységük végső értelmét tekintve. A keresztény hívő kutató tudományos tevékenységei közepette is marad –életének végső célját és értelmét tekintve – hívő ember, akit így a valóság legteljesebb, s nemcsak a természetes vagy tudományos értelem általi, hanem a keresztény hit által megvilágított megismerése is fűt és ez is mozgatja a kutatómunkájában.
A katolikus egyetem kutatási célja nem csupán a teljes és így a valódi igazság kutatása, hanem egyszersmind annak tudományos kutathatóságának a tudományos köztudatban való előmozdítása is. Ezért a tudományos kutatás olyan értelmezéséért száll síkra és azt promotálja saját intézményében, hogy a kutatás tudományos módszere, sőt, a tudományosság fogalma és annak természete maga igazodjon a megismerés tárgyához, magához a teljes értelemben vett Igazsághoz. Nem helyes ugyanis a tudományosság szempontjából, ha az előre kiválasztott, adott esetben a valóságot eleve csak redukált módon kutatni képes vizsgálati módszer konstituálja e redukáltságában a tudományosan vizsgálandó valóságot. Az ilyen tudományos eszköz nem magát a valóságot, hanem a csupán redukált valóságmegismerésre alkalmas tudományos módszer által előzetesen már „preformált” valóságszeletet vizsgálhatja. Lehetséges – és a gyakorlatban elő is fordul korunkban –, hogy éppen magát a lényeget zárja ki a tudományosnak elfogadott módszer vagy eszköz a vizsgálandó valóságból, s legfőképpen az emberből. Helyes tudományos szemléletben először, a tudományos módszer megválasztása előtt, magára a valóságra kell nyitottnak lennie a tudósnak azért, hogy megvizsgálhassa, az sajátos léte okán milyen valóságfirtatási eszközt igényel, hogy teljesebb legyen annak megismerése és megértése. Ha fordítva járunk el, s olyan elemző eszközt választunk, amely eleve nem képes a valóság igazi lényegét megragadni, akkor nem kapunk hiteles, valós képet a valóságról, s így a tudásunk sem lehet igazi, nem lehet valós tudós tudás. (Attól most eltekintenénk, hogy a végső nagy igazságok, amelyek magához Istenhez tartoznak, miként maga Isten, az emberi megismerés eszközeivel aligha foghatóak be.) Korunkban tudvalevőleg a pozitivista tudományfelfogás kritériumegyüttese, vagy ha tetszik: paradigmája uralkodik. A probléma abban áll, ha a kutató vagy a kutatói közösség azt állítja vagy állítaná, hogy csak és kizárólag az a valóság létezik, amelyet e pozitivista tudományos eszközökkel vizsgálni lehet. Ez tudományos tévedés, a tudomány azon tudásának bázisán, amely a teljes valóságot vizsgálja, kívánja kutatni, s nem csupán azt, amelynek kutatását az empirikus módon vizsgáló eszközök lehetővé teszik. Az embert halhatatlan szellemi lelke teszi emberi személlyé, márpedig az ilyen empirikus eszközökkel közvetlenül nem mutatható ki. A teljesebb értelmű tudomány optikája és elemzési módszere viszont érzékeli annak a létét. A katolikus egyetem az ember lényegét adó dimenziójának kutatásában elsőrendűen érdekelt, ezért az ember halhatatlan szellemi lelke a teológiai és a filozófiai kutatások elemzését képezi. Ennek eredményeinek döntő kihatása van és lehet más diszciplínákra is, úgymint például a jogtudományban az alapvető emberi jogok kutatásainál, különösen az élet és a halál kérdéseinél, amikor az emberi méltóság mibenlétét kell megalapozni, vagy a pszichológia és a pedagógia (filozófiai) emberképére. Hasonlóképpen helyes filozófiai antropológiai szemléletként tartja a jó irányban a bioetikai szempontok érvényesülését egyes olyan kutatásokkor, amelyekben terápiás gyógyító célból mesterséges beültetések történnek, illetve digitalizált folyamatok kerülnek integrálásra az emberi szervezetbe, adott esetben az ember központi idegrendszerébe, a megsérült, vagy az eleve fogyatékkal működő emberi funkciók pótlására, de fontos etikai iránytűként szolgálnak általában a legfejlettebb mesterséges intelligencia humánterápiás kutatásaikor is. Ezen embert szolgáló kutatásokban az Információs Technológiai és Bionikai Karunk elkötelezett. Az ember traszcendens szellemi lelke nem engedi, hogy az embert magát bármikor is tárgynak tekintsük, még a tudományos vizsgálatkor sem, amelynek pedig a vizsgálati „tárgyának” elemzésekor objektívnek (de az embert nem eltárgyiasítónak) kell lennie. A katolikus egyetem kutatójának, ha az embert vizsgálja, vagy ha vizsgálata az ember lényegét érinti, akkor mindig tudatában kell lennie annak, hogy amit vizsgál, az azon ember, akinek legbenső lényege, abszolút méltósága okán – ami az Isten képmására való teremtettségéből fakad – transzcendens, ezért megragadhatatlan és morális okokból nem tárgyiasítható.
A katolikus egyetem kutatójának tudományos éthosza
Az Egyetem kutatói minden tekintetben megfelelnek tudományos tevékenységük folytatásakor az adott kor – ideológiáktól mentes – tudományos előírásainak, sőt, azokat a legakkurátusabban tartják be, hiszen tudják és vallják, a kutatómunka a kutatott valóság megismerésében tudományos alázatot, kitartó szorgalmat és rendkívüli pontosságot, a tudományos érvelésben, cáfolásban és az igazolásban ellenőrizhető egzaktságot igényel. Mivel tudja, hogy Ki áll a vizsgált valóság mögött, ezért nemcsak az eszével, hanem a szívével is szereti azt, s így az azt feltárni igyekvő tudományos munkáját is. A vizsgált valóság igazságának szeretete (philosz (szerető) és szophia (bölcsesség) szavakból), annak lelkesedése fűti a megismerésben, miközben az alázatossága mindvégig megmarad kutatómunkájában (is). Következésképpen nem csak a tudományos kíváncsiság mozgatja, mint általában a kutatókat. A katolikus Egyetem kutatója nem azért kell, hogy legjobb kutató legyen, hogy a többieket, kutató versenytársait kvantifikálható teljesítményben vagy – adott, és nem is olyan ritka esetekben – a verseny által kreált kényszerek miatt álteljesítményekben felülmúlja, vagy ʽlegyőzze’, hanem, hogy mind jobban megismerje a valóságot, az általa oly szeretett igazságot. A kutatói hivatás egész embert kíván, azaz nemcsak az értelmet, hanem az odaadó lelket és szívet is. A katolikus kutató nem csak feltárja, hanem ki is áll az így megismert teljes erkölcsi igazság mellett, s ez az attitűd nemesíti tudós habitusát, erkölcsi jellemét. Egyetemünk Rektorának székfoglalója alaposan elemzi a katolikus professzor kutatói habitusát és tudományos megismerés módjait is, amelyek jellem- és személyiségformálóak. A kutatás sokszor fáradságos munka, izzadságos küzdelem, s nem egyszer (közvetlen) eredménnyel sem kecsegtető mindennapi hivatásteljesítés. Azonban már ez is teljesítmény, mégpedig erkölcsi értelemben vett, hivatástudatból és a kutatói munkaéthosz elkötelezettségéből fakadó produktum. Egyetemünk az alapos tudományos kutatómunkát mint munkát is megbecsüli. Bár korunk tudományos reputációrangsorai a kvantifikálható tudománymetriai eredményeket, s benne kiemelten a jól meghatározott tudományos hivatkozásokat értékelik szinte egyedüli tudományos sikerességi (minőségi) kritériumokként, mi tudjunk, hogy a jól végzett tudományos erőfeszítés és munka, maga a tudományos eredmény elsősorban magával a vizsgált valósággal, annak feltárásával, megértésével összemérhető, s ezért tartalmi értelemben vett minőségi jellegű, ami nehezen vagy inkább sehogy sem mennyiségiesíthető. Éppen ezért a kutató folytonosan az elemzett valóság megértésére koncentrál, „fejben folyton kutat”, ezért ez igazi hivatás, amely a kutató egész lényét és világlátását átitatja. Olykor az egész életvitelét is. A kutató azonban teljes értékű ember, azaz magánéletében családi lény is, amellett, hogy a legtöbbször a munkahelyén oktató tanár is. A kutatói és az oktatói énjét, életvitelét a családban betöltött fontos, pótolhatatlan szerepével összhangban alakítja. Sokszor éppen az otthoni szerepeiben, hivatásteljesítésében „ugrik be” egy jó kutatói ötlet, meglátás. A katolikus egyetem hívő kutatója azonban elsősorban keresztény követője Istennek. Ezért a Vele való kapcsolatban kap – adott esetben – inspirációkat, ötleteket, tudományos meglátásokat is kutatásaihoz. Az ilyen kutató nagyon fontosnak tartja ezért is az Istennel eltöltendő időt, s mindenekelőtt az imádságot.
A keresztény kutató Krisztus követőjeként úgy közelít az emberhez tudósként is, ahogy Jézus fordult az emberekhez: az elesetteket, a betegeket és a testi és lelki gyógyulásra szorulókat részesíti előnyben. Mindezért szükséges megvizsgálni, hogy Egyetemünk milyen téren tud az úgynevezett „karitász-tudományok” kutatása terén előbbre lépni. Ehhez szükséges lenne különösen a gyakorlati/alkalmazott morálteológia mellett a szociológia, a társadalometika (a morálfilozófia részeként), a pszichológia és a pedagógia határterületeinek (szociálpedagógia, szociális munka, fogyatékosságtudomány, a szociálpolitika egyes ágazatai, s egyéb szociális segítő hivatások és tudományok) aktuális kutatásainak ez irányú bővíthetőségeit megvizsgálni, de hasonlóképpen a jogtudományét is, különösen a fogyatékkal élők jogainak elemzése, előmozdítása tekintetében.
A katolikus egyetem kutatójának lenni erkölcsi és szakmai megtiszteltetés, igazi kiváltság és ezért egyúttal morális felelősség is, amely kötelezettséget teremt a legjobb minőségű kutatói munkára. A katolikus egyetem kutatói büszkék arra, hogy legnemesebb belső ösztönzőerők által hajtva a tőlük telhető legjobb teljesítményt nyújtják folyamatosan, amely a többi hasonló kutatóval is összevetve egészen kiemelkedő teljesítményt eredményez minőségben, de akár – józan és reális mércével mérve – mennyiségben is. Amíg ezt nem érjük el, addig nem lehetünk megelégedettek. Elsősorban – bár meglepőnek tűnhet a megállapítás – nem a saját vagy az intézményük versenyképességük megtartása vagy fokozása, azaz a vélt vagy valós versenypozícióban elért helyzetünk megtartása és folytonos javítása véget kell elérnünk ezt a nemzetközi mércével mért magas szintű tudományos eredményt, hanem azért, hogy legminőségibb kutatási eredmények révén szolgáljuk a legmagasabb szinten, azaz a legvalódibb szolgálatot nyújtva az embert, minden embert, azaz az emberiséget, de különösen is a nemzetünk tagjait, akiknek szolgálatára különösen hivatott Egyetemünk.
A mindenkori szenvedő ember, illetve közösség szolgálata, megsegítése a keresztények kiváltképpeni, Krisztus-követéséből fakadó küldetése, amelynek Egyetemünk hívő kutatói saját tudományos eszközeikkel, ha lehet, még fokozottabb belső elkötelezettséggel tesznek eleget. A bionikai téren (is) működő és kutató Karunknak ebben az alapításától fogva kiemelt szerepe van, illetve a pszichológiai kutatások fő irányának hasonlóképpen – természetszerűleg – kiemelt módon ezekre az emberi szükségletekre kell irányulniuk. Bár a tudományosság mércéje univerzális, s ezért eredményeiben, kimenetében sok tekintetben uniformalizálható (ami a kvantifikálhatósága előtt nyitja meg az utat), nem szabad szem elől téveszteni, hogy a tudomány, célját és eredményeit tekintve többé vagy kevésbé közvetlenül mindig az embert szolgálja, s ezért mindenképpen kvalitatív jellegű, s ezért értékelése is ehhez mért kell, hogy legyen. Céljában, értékében és eredményeiben is. Mindazonáltal kétséges, hogy megfelelő minőségű a kutatási színvonal, ha az nem, vagy alig jelenik meg a nemzetközi összehasonlító mérésekben.
Egyetemünkön tudományos kutatási tevékenység a karokon és az „Ex corde eclesiae” kezdetű, a katolikus egyetemekről szóló apostoli rendelkezés kiadásának 30-dik évfordulóján alapított Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont keretein belül zajlik. Az utóbbi szervezeti egység vezetője Mons. Dr. Kuminetz Géza rektor, titkára pedig Ft. Dr. Ujházi Lóránd, a Kánonjogi Posztgraduális Intézet tanszékvezetője.
A PPKE karainak részvételével az alábbi kutatási tevékenységek zajlanak:
Nemzetközi Egyházjogtörténeti Kutatóközpont / International Canon Law History Research Center (HTK-KJPI)
