Mit jelent az, hogy katolikus egyetem?

Erről hivatalos meghatározással rendelkezünk, amit II. János Pál pápa adott, a katolikus egyetemekről szóló, 1990-ben megjelent apostoli rendelkezésében. Ez az a hatályos egyházi törvény, amely ma az ilyen egyetemeknek a működését, identitását szabályozza. Eszerint a katolikus egyetem olyan, az egyházi hatóság által alapított, elismert, de az adott országban is egyetemként elfogadott, nagyobbrészt "világi" tudományokkal foglalkozó intézmény, amely intézményes kötelezettséget vállal arra, hogy teljes oktatói, kutatói és nevelői tevékenységét a katolikus hit szellemében végzi. Ez a definíció nagyon elgondolkodtató következményekkel jár, hiszen felmerül a kérdés, hogyan lehet például a természettudományok területén, de akár a humán tudományok területén is ezt a fajta munkát egy konkrét vallásos meggyőződés szellemében végezni. Lehet-e egyáltalán? Milyen hatása van ennek a két dolognak egymásra?

 Azt hiszem, hogy ebből az alapvető kérdésből adódik, hogy ma az Egyház számára a kultúra, illetve a tudomány világával való párbeszédnek privilegizált helye a katolikus egyetemen van. Sőt ebben a tekintetben még változik is a hangsúly. 2000 nyarán, Ausztráliában a katolikus egyetemek rektorainak világtalálkozóján olyan kép rajzolódott ki, hogy talán ellentétben az előző évtizedekkel, amikor ezek az egyetemek inkább a szakmaiságra helyezték a hangsúlyt, ma azt mondják, hogy a létük érdekében elsősorban a katolikus identitásukat kell hangsúlyozni, miközben a legmagasabb szakmai színvonalra törekszenek. Ez adja a raison d'ętre-jüket, létjogosultságuk alapját.

Az emberi megismerésnek több forrása van. Ezek egyike az érzékelt tapasztalatok logikus feldolgozásából származó tudás, mely jellegüknek megfelelően más és más módon, de megjelenik az egyes tudományterületeken. A másik ilyen alapvető forrása ismereteinknek a hit, mely nem ellenkezik a tudással, de nem puszta közvetlen tapasztalatokon, hanem valamilyen tekintély tanúságtételén épül. Ha életünk és világnézetünk alapvető kérdéseiről történelmileg konkrét isteni megnyilvánulások alapján fogadunk el valamit, ez a vallásos hit jellemzője. A keresztény ember a Krisztus személyében történelmileg megadott isteni kinyilatkoztatás fényében közelíti meg a világnézet alapvető kérdéseit. A teljes módszertani korrektséggel művelt "világi" tudományok nem állnak, nem is állhatnak ellentétben ezzel a kinyilatkoztatással, hiszen a mindenséget megalkotó és az önmagát számunkra személyesen kijelentő Isten ugyanaz. Igy a katolikus hit a különböző tudományok művelői számára új fényt, eredményeik értékének, jelentőségének sajátos tudatát jelenti saját személyes életük és az egész közösség számára.

Ebben az összefüggésben, természetesen, felmerül a kérdés, hogy van-e erőnk arra ma Magyarországon, vagy ebben a régióban bárkinek, hogy valóban a különböző tudományterületeken és a különböző felsőoktatási területeken egy fajta katolikus szellemiséget érvényesítsünk. Azaz magyarán: van-e partner, van-e alkalmas résztvevő arra a nagy szellemi párbeszédre, amit egy katolikus egyetem mint programot maga elé tűz.

Gondolkodásunknak ebben a tekintetben is egy régebbi szellemtörténeti időszaktól kell indulnia, amikor is kultúrvilágunkban, a nyugati kultúrában, a vallásos hitnek és az egyéb tudásnak a területe még szorosan, szervesen kapcsolódott egymáshoz.

Tudjuk, hogy a felvilágosodás korában erősen megbomlott ez a kapcsolat, azóta pedig, éppen a társadalomtudományok világában azt látjuk, hogy az eddigi hallgatólagos közös alap, tehát az a felvilágosodás jegyében fogant természetjogi elképzelés, ami azért nagyjából az emberi jóérzés alapján a jóról és a rosszról bizonyos alapvető dolgokat adottnak tételezett fel, és amely elképzelésen mindmáig az európai alkotmányok alapulnak, ez a fajta felfogás is elveszíteni látszik az alapjait a nagy többség meggyőződésében. Egyre inkább egy fajta szubjektivizmus van terjedőben, azaz kezd megjelenni a horror vacui jelensége. Vagyis a kultúra középpontjában, éppen abban a pontban, ahol a világnézetnek kellene összefognia az egyes területeket, komoly bizonytalanság jelei mutatkoznak. Ez az üresség pedig előbb-utóbb kezdi megrettenteni a gazdaság és politika vezető köreit is, többekben kezdi tudatosítani a kulturális-vallási identitás és az erkölcs fontosságát.

Erre egyesek azt is mondják pesszimistán, mint mondjuk Huntington, hogy belső kiüresedésünkkel és azonosságvesztésünkkel rontjuk a nyugati kultúra esélyeit a különböző kultúrák versenyében, és ez később esetleg nehézségeket fog okozni. Mindenesetre nekünk egy katolikus egyetemen nyilván küldetésünk az, hogy a világnézet és a tudományok harmonikus egységét a magunk módján megpróbáljuk elősegíteni.

Ismét csak felmerül a kérdés: van erőnk hozzá? Nyugaton is probléma ez, az ottani katolikus egyetemek világában is, de még inkább a mi régiónkban. Itt, az ismert okok miatt, hosszú évtizedeken át a kérdés úgy merült fel, hogy "vagy vallás vagy tudomány". Tehát magyarul: megszakadt egy fajta szellemi párbeszéd és ennek a megszakadt párbeszédnek az újra felvételéről van szó az utóbbi években.

Nemrégiben Szlovákiában is megnyílt a katolikus egyetem. Természetesen az indulás szokásos nehézségei miatt az ünnepség egy laktanyának a sportcsarnokában volt. A perspektíva azonban az, hogy ez a fiatal intézmény is valódi, versenyképes egyetemmé fejlődik.

Ez a fajta tudata a saját gyengeségünknek és felkészületlenségünknek annál inkább fontossá teszi, hogy legyenek olyan emberek, akik személyükben ezt a harmóniát képviselni, megvalósítani tudják. Ismerjük a bibliai történetet a béna emberről, aki a gyógyfürdőbe vagy a csodálatos fürdőbe nem tud leszállni, mert nincs embere, aki odavigye. Hát így van ma valahogy az Egyház is, amikor a világi tudományokkal keresi a párbeszédet, hogy "nincs emberem", aki közvetítsen, "nincs emberem", aki odavigyen, ahol ezeket a területeket valóban művelik. Ezért olyan csodálatosan fontos, hogy vannak emberek, akik ebben részt tudnak venni.

Van azonban még egy nagyon fontos pont, amit hangsúlyoznunk kell. Ez pedig a természettudományok szerepe ebben az egész folyamatban.

Mert hát világnézet nincs természettudomány nélkül. Valamikor azt is hallottuk, tanultuk, hogy van tudományos világnézet, azt is hallottuk, hogy ez a természettudományon alapszik. Nemcsak ebben az értelemben, hanem inkább alapvetőbb általánosságban mondhatjuk el, hogy a társadalomnak az őt körülvevő természetről és világról alkotott képe meghatározója annak a világnézetnek, amire a kultúra épül. Ez a kép pedig fejlődik. De ennek a képnek az alakításában a természettudományok művelőinek központi szerepük van. Éppen ezért ezen a vonalon, minden egyes világnézet, legyen az vallásos vagy másmilyen, feltétlenül, állandó párbeszédben kell, hogy legyen a természettudományokkal.

Az informatikának ma még a mi kissé távolról érkező oldalunkról nézve is kulcsszerepe van, nemcsak ebben a kérdésben, hogy íme, a természettudomány hozzájárul a világnézethez, hanem abban a tekintetben is, hogy az informatikában látjuk ma a tudományok általános nyelvét. Ez oly mértékben igaz, hogy a saját szakmámban, a középkori jogtörténetben is a civiljog történetének a kutatását, már jó pár éve, több helyütt, nagyon nagy informatikai apparátussal végzik. Mostanra már ez az egyházjog-történet kutatására is kiterjed.

Tehát való igaz az, hogy ahogyan a középkorban, mondjuk a XII. század szellemi forradalma idején, amit Chenu olyan szépen ábrázol az általános módszertani nyelvet a skolasztikus dialektika adta meg, valahogy olyanképpen látszik most az informatika minden tudományterületen közös nyelvként kiemelkedni.

Éppen ezért, a Katolikus Egyetemnek a teljességéhez is, a szellemi feladatának a teljesítéséhez is nélkülözhetetlennek látszik az informatika jelenléte. Ezért vagyunk olyan hálásak azoknak, aki vállalták, hogy ezt az egészen különleges és kényes feladatot, a legmagasabb szakmai színvonalon Egyetemünk sajátosságával összekapcsolják.

Erdő Péter