Vezető: Dr. Bándi Gyula DSc, tanszékvezető, egyetemi tanár
A doktori képzés olyan sajátos továbbképzési forma, amelyben a tudományos kutatás és a kutatói kvalitások játsszák a vezető szerepet, ellentétben a más, inkább gyakorlati ismeretekhez közelítő továbbképzési formákkal. A doktori képzés, miközben a tudományos nézőpont, az ehhez kapcsolódó értékelés és érvelési készségek erősítését jelenti, részben általános alapokat biztosít – ezt jelenti a tantervi képzés maga, amelyben azonban már a szemeszterek rendjében növekvő számban jelenik meg a specializáció lehetősége – minden doktorhallgató számára, részben pedig a már általános alapokon belül is megjelenő szelektivitást teljesíti ki egyre nagyobb mértékben, átvezetve a már a képzési folyamat kezdetén is meglévő egyéniesítéshez, amelynek révén válik éppen ez a továbbképzési forma a többihez képest egyedivé.
Ez a képzés egyszerre tartalmaz tehát olyan generális elemeket, amelyek révén hasonlatos a graduális képzéshez és olyan specifikumokat, amelyek a Doktori Iskola, illetve az egyes doktorhallgatók választott témái által adott profilhoz igazodnak, méghozzá nem eleve elrendelten, hanem a folyamatos változás, tökéletesítés szándékával. A mi Doktori Iskolánk esetében a sajátosságokat – a jog mint a központi vizsgálat tárgya a társadalomtudományok más területeihez képest talán még gyorsabban változó sajátosságai mellett – az Egyetem katolikus jellege is meghatározza, egy nem feltétlenül szokványos morális töltetet adva a képzéshez és a lehetséges kutatási irányokhoz. Doktorképzésünk ezért valamelyest eltérő kvalitásokat igényel, illetve különösen ezeket igyekszik támogatni az általános jogi értékrendet némileg kiteljesítve további értékekre való nyitottság lehetőségének prezentálásával. Mindez azonban nem jelent, nem jelenthet látványos eltéréseket, sokkal inkább egyfajta finomhangolást.
Ez a mixtúra hozza meg a doktori képzés kiemelkedő eredményét, a külső értékelők által is remélhetőleg kiváló minőségűnek tartott doktori értekezést. Eközben azonban a doktorhallgató kutatási készségeinek egésze és részei, tudományos érdeklődése, nyitottsága, inkluzivitása is alakulóban van, hogy ennek révén egyéni tudományos profilja kialakulhasson, amelynek formálásában a Doktori Iskola képzése az alap, de az egyén alakítja végezetül saját kutatói készségeit, karakterét. Utóbbit formálni tehát lehet, de általunk megformálni nem is szabad, mert nem generalistákat, hanem egyedi személyiségeket, nyitott szemléletű tudósjelölteket kívánunk képezni, nem feledkezve meg arról, hogy a doktori folyamat nem tesz kész tudóssá, csak lehetőséget és alapot ad erre. A jogi tanulmányok területén ez a helyzet abban is tetten érhető, hogy a végzettek, fokozatot szerzettek többsége nem lesz, nem is akar tudós lenni, ehelyett inkább az itt szerezhető készségeket szeretné mindennapi munkája minőségének növeléséhez felhasználni, ami önmagában is nagy jelentőséggel bír és feltétlenül támogatandó. Képzésünkben éppen ezért erről az elvárásról sem feledkezhetünk meg.
A doktori képzés mindennek következtében nem jelent lezárt rendszert, hanem folyamatosan – akár csak apró elemekkel is gazdagítva, módosítva – változó folyamat, amelynek valójában nincs vége, mert mindig reagálni kell az egyéni, a szakmai és a társadalmi elvárásokra egyaránt. Ezt a jellemzőt, a reagálás készségét önmagában is folyamatosan fejleszteni kell. Ennek vannak nehézségei, kihívásai, rendszerszintű adaptivitása tehát megkülönböztető sajátosság, miközben a korszerű jogi tudás mellett a katolikus szemlélet az a biztos alap, melyet a képzésben folyamatosan nyújtani tudunk.
A Jog- és Államtudományi Doktori Iskola az Állam- és Jogtudományi Doktori és Habilitációs Tanács irányításával működik.
