Ön szerint mi a legfontosabb újdonság, amit a digitalizáció a polgári igazságszolgáltatás számára hozott?

Európai perspektívából nézve Magyarországon késleltetetten, a 2000-es évek elejétől kezdődően beszélhetünk a polgári igazságszolgáltatásban a digitalizáció megjelenéséről, mely akkor még a hivatali működés digitalizációs feltételeinek megteremtését jelentette. Az elmúlt két évtizedben az ezen a területen folytatott jogalkotás az elektronikus kommunikáció, az elektronikus kapcsolattartás egyes intézményeinek megteremtésére, majd továbbfejlesztésére irányult. Ma a mesterséges intelligencia igazságszolgáltatásban való kereteinek felmérése, egyben meghatározhatósága jelenti a legnagyobb kihívást.

Egyetlen újdonságot, vagy legfontosabb újdonságot ezért nem emelnék ki: a digitalizációnak a szerepe a polgári igazságszolgáltatásban az idő előrehaladtával folyamatosan változik, alakul, átalakul, ugyanakkor jelentősége az igényérvényesítés hatékonyságának előmozdításában megkérdőjelezhetetlen.

A COVID-időszak alatt Magyarország is tapasztalatokat szerzett az elektronikus tárgyalások terén. Hogyan látja ennek fejlődését és tanulságait?

A COVID-világjárvány következtében bevezetett egyes eljárásjogi intézkedések muníciót adtak olyan jogszabályváltozások megvalósításának, amelyek szükségessége az új polgári perrendtartás első öt éves alkalmazásának az eredményeként nyilvánvalóvá váltak. Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő bizonyításfelvétel szabályainak továbbfejlesztése, az egyszerűsített telekommunikációs jelenlét elrendelésének megteremtése mellett a veszélyhelyzeti intézkedések ráerősítettek a keresetlevél visszautasítására vonatkozó szabályozás és bírói joggyakorlat felpuhítására vagy éppen a perfelvételi tárgyalás nélküli út erősítésére is.

Milyen előnyöket és milyen kihívásokat jelentenek az elektronikus tárgyalások a bíróságok, az ügyvédek és az ügyfelek számára?

Összehasonlító kutatásaim során vizsgált csaknem valamennyi ország esetében egységesen a legnagyobb kihívást a megfelelő technikai, infrastrukturális háttér biztosítása jelenti mind a bíróságok, mind a jogi képviselők, de legfőképpen a jogkeresők számára.

Ön szerint a jövőben mennyiben marad meg a hagyományos, személyes tárgyalás, és mennyiben válhat általánossá a digitális forma?

Európa legtöbb államában a polgári ügyszakban eljáró bíróságok a koronavírus-járvány idején már kellő tapasztalatot szereztek az elektronikus tárgyalások, illetve kép- és hangfelvétel használatáról a polgári jogvitákban. Mivel a pandémia ideje alatt hatályban lévő rendelkezések a gyakorlatban beváltak, az egyes országokban mind az ügyvédi, mind a bírói hivatásrend képviselői kifejezték az iránti igényüket, hogy a videokonferencia (elektronikus hírközlő hálózat) útján történő tárgyalás tartásának lehetőségét – ugyan korlátozottan, de – a polgári perrendtartás állandó szabályai közé iktassák.

Úgy vélem, a polgári igazságszolgáltatás terén az elmúlt években végbement jogszabálymódosítások iránya, míg a nemperes eljárások terén a digitális igazságszolgáltatás lehetőségeinek folyamatos kitágításának az irányába mutat, addig a polgári peres eljárásokban az elektronikus útnak az egyes országok gazdasági, fejlettségi szintjéhez igazított keretek közé szorítása mutatható ki. A COVID világjárványt követő hazai eljárásjogi jogalkotás a közvetlenség elve, valamint a szóbeli tárgyalás elve szerinti hagyományos, személyes tárgyalás megtartásának irányába mutat.

Kutatási területei közé tartoznak a fizetésképtelenségi eljárások és a határon átnyúló öröklési ügyek. Miért éppen ezek a jogterületek állnak közel Önhöz?

Doktori tanulmányaim kezdetétől az európai polgári eljárásjog területének irányába „köteleződtem” el. A tudományterület iránti érdeklődés az egyes kutatási projektekben való részvételek révén az elmúlt 14 évben folyamatosan mélyült. Kutatóként a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés keretében elfogadott egyes jogforrások tagállami jogra gyakorolt hatásainak vizsgálatában találom meg azt a szakmai kihívást, amelyben úgy érzem, hogy egyéni kutatási eredményt tudok felmutatni.

Jogászként a Pázmányon végzett, itt szerezte a PhD-fokozatát, és most ugyanitt tanít. Milyen érzés egykori hallgatóból oktatóvá, majd docenssé válni?

Nagy megtiszteltetés számomra, ugyanakkor érzem a felelősség súlyát is.

Középiskolai tanulmányaimat Székesfehérváron a Vasvári Pál Gimnáziumban folytattam, amelynek hatosztályos nyelvi tagozata a 2000-es évek elején a dunántúli régió legjobb nyelvi képzést nyújtó középiskolái közé tartozott. A Vasvári Gimnázium akkori igen kemény képzési rendszerének köszönhetően az egyetemre kerülve könnyen vettem az akadályokat. Az első évtől kezdően éreztem, hogy igazán a helyemen vagyok, megtaláltam azt a szellemi és szakmai közeget, amelyben kiteljesedhetek. A szorgalmi időszakokban gyakorlatvezetőimtől folyamatos pozitív visszajelzéseket kaptam. Harmadéves joghallgatóként Halustyik Anna Tanszékvezető Asszony volt az első oktatóm, aki nyíltan az egyetemi pálya felé irányított. A pénzügyi jogi vizsgafelelet közben váratlanul leállított, és csak annyit mondott: „A kolléganőnek egyetemi katedrán a helye.” Negyedéven Tattay Levente professzor úr (aki egészen halálig segítette a pályámat) tovább erősítette bennem ezt a gondolatot, s végül Harsági Viktória Professzor Asszony volt az, aki a záróvizsgákhoz közeledve a Polgári Eljárásjogi Tanszék oktatói és kutatói közé invitált, elvállalva doktori témavezetésemet.

Hallgatóként mély tisztelettel vegyült csodálattal figyeltem oktatóim elhivatottságát. Példamutató szakmai felkészültség mellett – az akkor már igen magas hallgatói létszám ellenére – egyénileg is törekedtek minket egy tudatos pályaválasztás irányába terelni. Ennek a mintának a megtartására és közvetítésére (továbbadására) törekszem oktatói pályám során.

Hogyan látja a mai hallgatókat a saját évfolyamához képest? Mi az, amiben mások, és mi az, amiben nagyon hasonlóak?

A hallgatói-oktatói kapcsolatban, a viszonyrendszer átalakulásában tudnám leginkább megragadni, szemléltetni a különbséget. A graduális tanulmányaimat a 2006-2011. évek között végeztem az egyetemen. Ebben az időszakban még elképzelhetetlen volt az, hogy hallgatóként egyéni kérésekkel, problémákkal (akár e-mail útján) terheljük az oktatóinkat. Ma valamennyi kollégám munkaidejének jelentős részét teszi ki az egyéni hallgatói kérések kezelése, a hallgatókkal való közvetlen, folyamatos kapcsolattartás. A viszonyrendszer átalakulásában a digitalizációnak igen-igen erős szerepe van. Ugyanakkor úgy gondolom, ahogy a 2000-es évek elején, úgy ma is a Pázmányon érdeklődő, nyitott, tudásvággyal rendelkező széles hallgatói közeggel büszkélkedhetünk.

Mit üzenne azoknak a joghallgatóknak, akik most ismerkednek a polgári eljárásjoggal, és akik számára valószínűleg már természetes lesz a digitális megoldások használata?

Mindenekelőtt felhívnám a figyelmünket az európai polgári eljárásjogi tanulmányaikban lévő lehetőségekre, a jogi szaknyelv ismeretének a fontosságára, az egyes ösztöndíjprogramokban lévő lehetőségek kiaknázására, valamint a tudományos diákköri, illetve szakkollégiumi szellemi műhelyekbe való bekapcsolódás fontosságára.

Gyakorlatvezetőként egy-egy jogeset megoldása, vagy BH elemzése során mindig igyekszem rávilágítani arra, hogy jogászként feladatunk elvégzése nem irányulhat csak a jogszabályok mechanikus alkalmazására. Ezt a feladatot ma már – akár percek alatt – az AI is elvégezheti helyettünk. A munkaerőpiac magas, fokozott követelményeket támaszt a Pázmányon diplomát szerzett egykori hallgatókkal szemben. A magasra tett mérce a szakmai igényesség, a szakmai alázat mellett az egyetem által vallott, közvetített értékrendszerből ered. Hivatásuk gyakorlása során ezt a mércét tartsák szemük előtt, még akkor is, ha a digitalizáció további térnyerésével jogalkotói vagy éppen jogalkalmazói feladataink átalakulnak.

Ha megengedi, egy személyes történettel zárnám az interjút. Immáron több mint 5 éve, 2020-tól kezdődően az egyetemi oktatói-kutatói munkám mellett másodállásban a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetben dolgozom kutatóként. Az Intézetben kiváló közép-európai, illetve valamennyi hazai jogi kart képviselő kollégákkal együttműködve folytatunk összehasonlító kutatásokat, elősegítve a jogalkotás színvonalának, illetve jogi versenyképességének biztosítását. A kollégákkal egy megterhelőbb, nagyobb szakmai kihívást jelentő kutatási feladaton dolgoztunk, amelynek keretében mindenki kifejthette saját szakmai álláspontját. Az én felszólalásomat az egyik kolléga erőteljes hangvétellel az alábbiakkal nyugtázta: „Köszönjük, megszólalt a Pázmányos elitista”.

Kívánom hallgatóinknak, hogy választott pályájuk során „Pázmányos elitistaként” teljesedjenek ki! Az értékrend, amelyet az Egyetem, az oktatók közössége közvetít feléjük, a mindennapokban szakmai kihívásaik során is vezesse őket!

Dr. Suri Noémi előadása a Dies Academicus ünnepi napokon: