Milyen népi hiedelmek kapcsolódnak a halottak napjához Magyarországon? 

Halottak napján - november 2-án - temetőket látogatunk. Ez az emléknap szorosan kapcsolódik Mindenszentek ünnepéhez (november 1), amikor az Egyházban az összes szenteket, vagyis az üdvözülteket ünnepeljük.  

Ezt az ünnepkört leginkább a gael-kelta eredetű halloween kíséri napjainkban. A halloween eredetileg az újévet és a tél kezdetét jelölő pogány ünnep volt, amelyet ír és skót bevándorlók vittek magukkal Észak-Amerikába. Napjainkban, amikor a világ sok tekintetben az amerikai kultúra hatása alá kerül, ennek az ünnepnek az elemei nálunk is egyre inkább megjelennek. Elsősorban az üzleteket, éttermeket, kávézókat díszítik fel csontvázakkal, pókhálókkal, ijesztő jelmezekkel. A töklámpások is ebből a hagyományból származnak. Ezeket a magam részéről nemcsak felszínesnek, de az ünnep pogány halottkultuszban gyökerező eredete miatt némiképpen veszélyesnek, szellemileg mérgezőnek is tartom.  

Ön szerint van-e különbség a vallásos és a világi megemlékezés között? 

A Mindenszentek ünnepe arra a képre, ikonra vezethető vissza, hogy az összes üdvözültek, kanonizált, vagyis szentté avatott és akár a névtelenségben elvesző üdvözült igazak Isten előtt állnak, és Őt dicsőítik. A Jelenések Könyve, a Biblia utolsó része a végidei eseményekről beszámolva egy nagy sokaság képével fejezi ki a mindenszentek valóságát, akik leborulnak a Bárány, az Égi Király trónja előtt. Énekük úgy hangzik, mint a nagy vizek zúgása, és mint a mennydörgés. 609-ben IV. Bonifác pápa a római Pantheont keresztény templommá szentelte, mindenszentek tiszteletére. Vagyis az összes istenek pogány temploma az összes szent keresztény kultuszhelyévé vált. Ez egy nagyon kifejező, önmagán túlmutató esemény: Vége a pogány, eseménytelen, üres kultuszoknak, és az élő Isten betölti végre a teret. A mi életünk terét is... Az égben Jézust körülvevő összes szenteket többen ábrázolták már. A leginkább megkapó számomra a padovai Battistero mennyezetfreskója, Giuso de Menabuoi alkotása, valamint a Van Eyck testvérek Misztikus Bárány imádása című táplaképe a genti oltár központi alkotásaként. Ezek az ábrázolások jól mutatják, kiket ünneplünk ezen a napon: azokat ünnepeljük, akik már célba értek. Akik már a beteljesedésben ünneplik Isten dicsőségét, vagyis a szenteket. Ők a megdicsőült egyház, az Ecclesia Triuphans tagjai. 

Halottak napját az első évezred végén a Clunyi Apátságban kezdték megtartani. Ilyenkor emlékezünk, azokra, akik elhunytak, de még nem jutottak az üdvösségre. A tisztitótűzben, a tisztulás állapotában lévő elhunytjainkért imádkozunk ezen a napon. A halottakért végzett imádságban, és a temetők meglátogatásában a szeretet fejeződik ki azok iránt, akik hozzánk tartoztak, de már a másvilágon vannak. Reméljük, hogy hazaértek már, de imádkozunk értük, hogy a belső úton odaát valóban célba érjenek. A tisztitótűzben azok vannak, akik ugyan nem kárhoztak el, vagyis nem süllyedtek a szeretet teljes hiányába, de hibáik miatt még nem is léphettek be Isten dicsőséges tróntermébe, hogy az üdvözültek között imádják Őt. Ők az ecclesia patiens, a szenvedő egyház.  

Mi, a vándorló, a földi élet zarándokútján küzdő egyház (ecclesia militans) tagjai imában hordozzuk a tisztulókat, míg a megdicsőültek imáikban hordoznak bennünket. Ezt a körforgást, kölcsönös összetartozást úgy is nevezzük, hogy a “szentek közössége”. Ezekben a napokban az egyház három része, a megdicsőült szentek, a tisztulók és a földön vándorlók különös szeretettel kapcsolódnak össze a liturgiában és az imában. Ezért van jelentősége annak is, hogy Mindenszentek nyolcadában minden nap a temetőket látogatva teljes búcsút nyerhetünk elhunytjaink számára.  

Hogyan látja, a mai világban a halottak napja inkább vallási vagy inkább hagyományőrző esemény? 

A keresztény ünnep egészen tágas. Összekapcsol bennünket a valóság teljességével, Isten jelenlétével és a dicsőséggel, ami a reményünk tárgya. Egyszer - reméljük - ott leszünk mindannyian a teljes boldogságban, és látjuk Őt, aki beteljesíti minden szomjúságunkat.  

Ahogy fent próbáltam bemutatni, itt a hagyományőrzésnél a szeretetnek egy sokkal teljesebb dimenziója bontakozik ki. Aki valamennyire szívén viseli önmaga és szerettei sorsát, az ezekben a napokban imádkozik: emlékezik meghalt szeretteire és feltekint a szentekre, a beteljesedett életű testvérekre.  

Miért ünnepli külön napon az egyház a szenteket és az elhunyt híveket?  

Igazából minden nap gondolhatunk és gondolunk is az elhunytakra és a szentekre. Az, hogy ezekben a napokban külön ünneplünk és emlékezünk, csak nyomatékosítja ezt a hozzáállásunkat. Még mélyebben tudatosodik bennünk a természetfeletti küldetésünk, és az, hogy az életünknek nagyobb perspektívái vannak.  

Mit tanít nekünk a Mindenszentek és a halottak napja ünnepe az élet értékéről és mulandóságáról? 

Elmegyünk innen. Ezt tudjuk. Életünk annak feszültségében telik, hogy öregszünk, és meg fogunk halni. Próbálunk fiatalok maradni, de ezt nem lehet elodázni. Elmegyünk. És ez, ha hitre jutunk, nem is olyan nagy baj. Mert ahová tartunk, az a valóság egésze, teljessége. Ami itt körülvesz, az a próbaidő része. A döntéseink mentén a földi élet ideje alatt kirajzolódik az öröklét melletti elköteleződésünk. Megszentelődünk. Megnyílnak az öröklét kapui számunkra. Ez már a szeretet tapasztalatában és az ima belső tereket megnyitó valóságában megtörténik. Így aki hisz, földi élete végén gyakorlatilag átlép az öröklétbe, döntései az örök szeretet választására vezetik őt.  

Esetleg van olyan személyes emléke, ami különösen meghatározó? Hogyan tekint a halottak napjára? 

Nekem ez mindig egy csodaszép ünnep volt. Ekkor van ugyanis a születésnapom. Gyermekkoromban mindig látogattuk a temetőket, gyertyákat gyújtottunk. Ezeken a gyertyafényes estéken én mindig születésnapi ajándékokat kaptam. Akkor még nem voltak saját halottaim. Azóta lettek. Közben, 17 éve pap is vagyok. Így emlékezem, imádkozom. Imádságokat vezetek. Ezekben másokkal emlékezünk, és imádkozunk a mieinkért, az elhunytakért, és azokért, akikért esetleg senki sem imádkozik. És... vágyódom, vágyódunk... az örök beteljesülés, a szeretet teljessége, Isten trónterme felé. 

Hogyan lehetne elkerülni, hogy ez az ünnep pusztán formalitássá vagy “hagyománnyá” váljon? 

Legyünk őszinték magukkal: Nézzünk szembe azzal, hogy merre tart az életünk. Hogy mire vágyakozunk. Emlékezzünk a szeretteinkre, és nézzünk szembe azzal, hogy mi a jövőképünk. Az égbe, Isten szeretettel teli ölelése felé tartunk. Ez a reményünk. Ez egy igazi ok az ünneplésre.  

Mit tanácsol azoknak a nem hívő embereknek, akik szeretnének méltó módon megemlékezni szeretteikről?  

Az esküvőkön és a keresztelőkön, amelyeket vezetek gyakran kihívom az összes jelenlévőt, hogy áldják meg a gyermeket vagy a párt. Ilyenkor egyáltalán nem mindenki hívő a társaságban. De mindig azt mondom, hogy ezt az áldást tegyék meg, legjobb akaratuk, legjobb szándékuk szerint. Úgy, ahogy tőlük telik. Áldják rá a babára vagy a párra a legjobb kívánságaikat. Jelen esetben is ezt javasolnám. Aki nem tud hinni az örök életben, csak tud abban remélni, hogy az életének jó vége lesz. Ezt a reményt élesszük fel magunkban. És így emlékezzünk a mieinkre is: Jó helyen vannak, jó nekik. Szeretnünk kell őket.