Amikor meghívást kapott a Dies Academicus konferenciára, miért döntött úgy, hogy épp a szubszidiaritás elvéről tart előadást? Mi inspirálta a témaválasztást?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kutatásaim során számos alkotmányjogi és közigazgatási jogi témával tudok foglalkozni, de ezek közül az elsődleges érdeklődési köröm a helyi önkormányzatok világa, ezen belül pedig a helyi önkormányzáshoz való jog alkotmányos alapjai. Ennek egyik elemeként határozható meg a szubszidiaritás elve. Logikusnak tűnt számomra, hogy egy olyan konferencián, amelyen egyetemünk több tudományterületének képviselői is részt vesznek, olyan témát választok, amely az Egyház társadalmi tanításának fényében azoknak is ismerős lehet, akik más témákkal foglalkoznak.
Ön szerint milyen konkrét modern kihívások veszélyeztetik ma a helyi önkormányzatiságot? Milyen jeleit látja a „válságnak”, amiről az előadásában is beszélt?
Modern világunkban sokszor megkérdőjeleződnek a hagyományos értékek és a társadalmi együttélés klasszikus keretei. Ezek két irányból gyengítik a helyi közösségeket. Az egyik irány a globalizáció, ami miatt a figyelem középpontjába számos esetben nemhogy a helyinél eleve nagyobb országos szint, de egyenesen a globális szint kerül. Másik irányban megfigyelhető az egyes emberek elzárkózása, a személyes kapcsolatok gyengülése. Ebben a helyzetben egyre nehezebb megtalálni azokat a közös célokat, amelyek elérésében a helyi közösségek közösen tenni tudnak. Márpedig ennek a közösségnek az intézményesített szereplői a helyi önkormányzatok.
Említette, hogy csökken a bizalom a helyi önkormányzatok iránt, a helyi szakértelem megbecsülésében. Mi okozhatja ezt a bizalmatlanságot? Hogyan lehetne helyreállítani?
Egyrészt, ha a polgár nem látja vagy nem értékeli saját helyét a közösségében, akkor annak jelentőségét sem tudja értékelni, hogy helyben van egy olyan intézmény, amely ennek a közösségnek a szolgálatára jött létre és elvileg igen erős alkotmányos jelentőséggel bír(na). Ha pedig helyben nincsenek tettrekész polgárok, akkor ők a közösség képviseletéből is hiányozni fognak. Ez a szakmaiság rovására (is) megy. Ez tovább csökkenti a helyi közösség bizalmát, egyúttal a kormányzat sem bízhat abban, hogy a helyi feladatok helyben hatékonyan ellátják. Másrészt az sem segíti a helyi szintet, hogy a rendszerváltás óta a magyar pártpolitika és ezáltal a kormányzatok is jellemzően országos politikában gondolkodnak, maguk akarnak minden fontos folyamatot kézben tartani. Azaz, ha helyben mégis vannak rátermett emberek, akkor a központi kormányzat a helyi önkormányzatokban sokszor vetélytársat lát, az országos pártokra épülő politikai gondolkodás pedig nehezen kezeli a helyi különbségeket. A bizalom helyreállításához az alapoktól kell átformálni a gondolkodásunkat, éppen ennek lehet az egyik alapja a szubszidiaritás.
Mit jelent a szubszidiaritás elve a helyi önkormányzatok mindennapi működésében? Tudna példát mondani, ahol jól vagy épp rosszul érvényesül?
A lényeg annak megértése, hogy ne akarja a magasabb szinten szervezett közösség megoldani azokat a problémákat, amelyek helyben hatékonyabban kezelhetők. Egyén, család, település, vármegye, országos szint: mindegyiknek megvan a maga szerepe a feladatok ellátásában, a problémák kezelésében. Sőt, természetesen a szupranacionális szintekre is egyre nagyobb szerep hárul. Mindegyiknek van létjogosultsága, azaz a szubszidiaritás nem azt akarja üzenni, hogy minden feladatot lefelé „nyomjanak”. Adatvédelmi kérdésekben sokszor még a nemzeti szint sem elég hatékony (érdemes a GDPR-ra gondolni és arra, hogy nemzeti szinten fel lehet-e lépni hatékonyan a techóriásokkal szemben), de eközben nem egy országos szervnek érdemes dönteni arról, hogy egy kis faluban élő polgár valóban rá van-e szorulva arra, hogy télre tűzifát kapjon. A feladatok egyes szintek közötti megosztása a szubszidiaritás elve nélkül is létezik, egyáltalán nem akar minden feladatot az országos szint megoldani (létezik a dekoncentráció és a decentralizáció), de egyáltalán nem mindegy, hogy melyik feladat melyik szintre tartozik. Nem helyes, ha csak olyan feladatok maradnak helyben, ami a magasabb szintet nem érdekli. A szubszidiaritás elve éppen azt követeli meg, hogy a legmegfelelőbb szintet válasszák ki és tegyék képessé a feladatellátásra, nehézség esetén a magasabban szervezett szint pedig nyújtson segítséget (de nem vonja el a feladatot). Én a magam részéről azt tartom helyesnek, ha a helyi önkormányzatok látják el azokat a feladatokat, amelynek van lokalitása, ahol nem az egységes feladatellátás a lényeg, ahol kell a helyismeret (tipikusan különböző szociális támogatások, kulturális feladatok, helyi közlekedés stb.). Vannak azonban olyan feladatok is, amelyek csak azért vannak az önkormányzatoknál, mert senki más nem akarja ellátni, miközben a helyi feladatellátást nem indokolja a lokalitás (például korában ilyen volt a kéményseprés, ami tipikusan katasztrófavédelmi feladat).
Ön szerint milyen konkrét lépések, intézkedések segíthetnének újra megerősíteni a helyi önkormányzatokat és közelebb hozni a döntéshozatalt a polgárokhoz?
Mindenekelőtt kellenek jó példák, amelyek megmutatják a polgároknak, hogy van értelme a saját közösséget szolgálni, hiszen bármilyen szabályozás keretei között lehet kiválóan önkormányzatot működtetni (a másik oldalról nézve: helyi akarat hiányában semmilyen kiváló szabályozás nem fog jól működő önkormányzatot eredményezni). A közösséget szolgáló, hozzáértő emberek (polgármester, képviselők, jegyző stb.) és az őket támogató közösség az elsődleges kulcs. Kellenek értelmes feladatok, amely részben a kötelezően ellátandó feladatok helyes (szubszidiaritás figyelembe vevő) meghatározásával, másrészt jól átgondolt önként vállalt feladatokkal biztosíthatóak. Kell az országos kormányzati szervektől és általában az országos pártpolitika részéről józan belátás, amely támogatja a helyi önkormányzatiságot és nem tart attól, ha helyben eltérően gondolkodnak. És a legnehezebb: kellenek autonóm módon (törvényi keretek között) felhasználható anyagi erőforrások, mert pénzügyi autonómia nélkül nem lehet önkormányzásról beszélni. Magyarországon folyamatosan változnak a részletkérdések, de az önkormányzatiság keretei alapvetően évtizedek óta adottak. Néha kisebb a kormányzati bizalom, máskor a pénz kevesebb, esetenként a feladatok változnak, de egyik sem önmagában csodaszer. Ha a helyi közösség akarata megvan hozzá, akkor tud jól működni az önkormányzat és ki tudja magának küzdeni a többi feltétel teljesülését.
Az előadása elején utalt egy évek óta futó közös kutatásra a nyilvántartások összehangolásáról a JÁK és az ITK között. Miről szól pontosan ez a kutatás, és mi a jelentősége?
Az Idomsoft Zrt., a JÁK és az ITK kutatóinak közös munkájáról van szó, ami az állami nyilvántartások néhol zavaros világában igyekszik olyan pontokat találni, ami a hatékonyabb állami működést segítheti elő. A digitális állampolgárság (DÁP) világában a jogi és informatikai kérdések összehangolása kulcskérdés, csak ezen keresztül lehet továbbhaladni a digitalizáció megkezdett útján. Azért is hoztam szóba az előadásomon, mert jó példája a karokon átnyúló kutatásoknak, ráadásul piaci igényeken alapul. Azon dolgozunk, hogy a meglévő ügyintézési folyamatokat (pl. személyi igazolvány igénylés) modellezzük, megkeressük a közös pontokat, megértsük az eltéréseket, feltárjuk a hiányosságokat. Ezek alapján olyan javaslatokat szeretnénk tenni, ami a különböző nyilvántartások közötti kommunikációt és átjárhatóságot segíti, figyelemmel van a polgárok igényeire, továbbá egyaránt segíti a szabályozást (jogi oldal) és a technológiai megvalósítást (informatikai oldal). Ötödik éve tart a kutatás, jövő év elején fogjuk megfogalmazni a végleges javaslatainkat, de eközben a részeredményeket is publikáljuk.
Az oktatói pályafutása során mindig nagy hangsúlyt fektetett a hallgatók felkészítésére, tehetséggondozására. Miért tartja ezt különösen fontosnak?
Kutatóként nagy öröm az is, ha meg tudom osztani a gondolataimat a szélesebb tudományos közösséggel, de az egyetemi élet számomra legkedvesebb része a tehetséggondozás. Egy egyetem az oktatók és a hallgatók közössége, ami a tehetséggondozásban különösen erősen mutatkozik meg. Csodálatos élmény lelkes hallgatókkal együtt gondolkodni olyan témákban, ami elsősorban az ő érdeklődésükön alapul. Ráadásul a tehetséggondozás csapatmunka: fantasztikus élmény újra és újra megélni, amint a TDK körben és a szakkollégiumban a hallgatókból közösség kovácsolódik. Ráadásul ezeken a programokon a hivatásuk gyakorlására is készülnek. Mindez nagyon szép felelősség egy oktatónak, ami sok energiát igényel, de rengeteg örömöt ad, amikor láthatom kibontakozni a hallgatók tehetségét.
Dr. Varga Ádám előadása a Dies Academicus ünnepi napokon:
