Gazdasági növekedés és fenntartható fejlődés. Két olyan fogalom, amelyek, bár közgazdasági vonalon születtek meg, mégis túlmutatnak azon. Sokáig, különösen a tömegtermelés szorító elterjedésével, a gazdasági növekedés eszméje hatotta át a társadalmakat, különösen az úgynevezett fejlett országok életét. Az életminőség „értékét” szinte kizárólag az anyagi javak mind nagyobb mértékű birtoklásával azonosították. Mind nagyobb energiákat mozgósítottak a Föld természeti javainak kiaknázására, s ezen közben kevésbé vették figyelembe az ezzel járó, egyre drámaibbá váló kísérőjelenségeket. Elérkezett azonban annak az ideje, amikor már nem lehetett figyelmen kívül hagyni a felhalmozódott – a közvetlen gazdasági megfontolásokon jóval túlmutató – problémákat. A gazdasági növekedés kényszerének tarthatatlanságára figyelmeztetett például David C. Korten, aki A tőkés társaságok világuralma című könyvében a következőképpen fogalmazott: az emberiségnek végre le kellene számolnia azzal a tévhittel, miszerint a fejlődést az évről évre egyre bővülő gazdasági növekedéssel azonosítja. Számos, a társadalmi békét, illetve a környezetet veszélyeztető jelenség is mindinkább nyilvánvalóvá vált. Ma már riasztó adatokként szokták említeni, hogy például a bolygónkon megtermelt energia legalább nyolcvan százalékát a lakosság legfeljebb húsz százaléka használja fel, a megtermelt anyagi javak elosztása terén talán még ennél is nagyobb mértékű igazságtalanságok ismerhetők fel. Amit régebben észak – dél ellentéteként aposztrofáltak, mára régen túllépett az elméleti megállapítás érvényességén. A gazdasági növekedés környezeti ártalmai olyan erővel jelentkeztek, hogy korunkban szinte első számú problémává lépett elő.
Megőrizni a rendelkezésünkre álló anyagi és természeti javakat, ez a gondolat hatja át a fenntartható fejlődés fogalmát, amely a gazdasági növekedés nagyon is utilitarista szemléletével szemben az ember bio-pszicho-szociális valóságát állítja a gazdasági tevékenység középpontjában – legalábbis erre tesz kísérletet.
A fenntarthatóság árnyalatai – a Csath Magdolna professzorasszony (a PPKE Szent II. János Pál Kutatóközpont Gazdaságfejlesztés- és Kisvállalkozás-kutatási és Továbbképző Intézet vezetője) által szerkesztett kötet négy tanulmánya szemléletváltozást sürget. „A könyvben található elemzések és felvetett gondolatok reményeink szerint segíthetik a szemléletváltoztatást a gazdaságpolitika és a vállalati menedzsment területén egyaránt, de hatással lehetnek a társadalmi gondolkodásra is” – olvashatjuk a fülszövegben.
A fenntartható fejlődést először egy ENSZ dokumentum, az úgynevezett Brundtland-jelenség fogalmazta meg 1987-ben. Bevezető gondolatként erre emlékeztet a szerkesztő: a jelentés „azt a fejlődést nevezte fenntarthatónak, amely mellett egy társadalom úgy elégíti ki a jelen szükségleteit, hogy azzal nem veszélyezteti a jövő generációk szükségleteinek kielégíthetőségét”. Ez a fogalmazás máris túlmutat a szoros értelemben vett gazdasági, ipari és kereskedelmi tevékenység vizsgálatánál. Azóta – folytatja Csath Magdolna – a fogalom bővült, „és egyre több társadalmi és gazdasági tényezőt mint fenntarthatósági feltételt foglal magában”. A környezeti és társadalmi hatások függvényei a mindenkori gazdasági szerkezetnek. Ennek vizsgálatát állítják a szerzők a középpontba, a magyarországi folyamatokat nemzetközi összehasonlításban elemezve.
Azt ma már aligha szükséges különösebben hangsúlyozni, hogy a fenntartható fejlődés érdekében korlátokat szükséges felállítani: „egyrészt az emberiség a mai technológiák alkalmazásával ne merítse ki a természeti erőforrásokat, másrészt ne terhelje túl a bioszférát”. Könnyű belátni eme szemlélet elfogadásának szükségességét, a gyakorlatban, a mindennapi életben, az állami és vállalati döntéshozók szintjén azonban mintha mégsem válna általánossá ez. A professzorasszony a kötetet különösen ajánlja a mai egyetemista nemzedéknek, hiszen az említett problémák leginkább az ő életüket érinti, s a fenntartható jövőre vonatkozóan egy-két évtizeden belül ő maguknak kell meghozniuk az ésszerű döntéseket.
Csath Magdolna tanulmányában azt vizsgálja, a gazdasági szerkezet milyen szerepet játszik a gazdasági fenntarthatóságban. Hangsúlyozza az állam szerepét a gazdaságpolitika formálásában. A döntéshozatalban a fenntarthatóság valamennyi részterületét figyelembe kell venni, az újabb a fenntarthatósági kutatások közé bekerült „ökoipari parkok” és a fenntartható városok területével együtt. „Különösen nagy figyelmet kell szentelni annak, hogy az állami támogatási és beruházási politika a fenntartható fejlődést, és ne csak a rövid távú gazdasági növekedést szolgálja.”
A hazai gazdasági szerkezet vizsgálata során a szerző arra a megállapításra jut a 2017-es adatok alapján: a vizsgált országok között – a V-4-ek, Ausztria, Németország és az EU-tag északi államok tartoznak ide – Magyarországon a legnagyobb a külföldi tulajdonú cégek aránya a hazai hozzáadottérték-előállításon belül. Ez jelentős gazdasági függőséget, kitettséget jelent. Ez a tény egyre inkább ismert a közvélemény, tehát a nem szakemberek körében is, ezért fogalmaznak egyesek úgy, hogy az ország lassan a külföldi nagyvállalatok összeszerelő telepévé válik, ennek következtében az elmozdulás abba az irányba, amelyet Csath Magdolna is ajánl, aligha jelentkezik még markáns módon. A tanulmány erre a következtetésre jut: „Azokban az országokban, mint például Magyarországon is, amelyekben az összes hozzáadott érték közel felét a külföldi cégek állítják elő, érzékelhető a nemzeti tulajdonú gazdaság gyengesége, amely – különösen gazdasági válságok idején – fenntarthatósági, válságállósági problémát idézhet elő. Ezért a fenntartható gazdasági fejlődés szempontjából fontos a nemzeti tulajdonú gazdaság erősítése, értékteremtő képességének fokozása, beleértve a hazai kisvállalati szektort is.”
A gazdaságszerkezeti adatokból levonható három legfontosabb gond tehát a jelentős külföldi tulajdoni arány, a diverzifikáltság gyenge szintje és az alacsony termelékenység. Ez utóbbi megállapítás első hallásra talán meglepő, ismerve a nemzetközi nagyvállalatok profitorientált szemléletét, de a szerző azonnal magyarázattal szolgál: az alacsony termelékenység fő oka az alacsony hozzáadott értéket előállító összeszerelő tevékenységek túlsúlya.
Csath Magdolna szorgalmazza a kkv-szektor erősítését, különösen a mikro- és kisvállalkozásokat, amelyek a magyar gazdaságnak is stabilizáló szereplői. Fontos ezért, hívja fel a figyelmet, hogy „az állam tegyen különösen vállakozóbaráttá, rugalmassá és a felesleges bürokráciától mentessé üzleti környezetünket”. Mindezekhez paradigmaváltásra van szükség a gondolkodásban, a gazdaság minden ágazatában és valamennyi szintjén.
Nagy Balázs a humán és társadalmi fenntarthatóság mutatóit nemzetközi összehasonlításban vizsgálja az ENSZ 189 tagállama által 2000-ben megfogalmazott fejlesztési célok alapján, amelyeket később 17 célra bővítettek, azzal a reménnyel, hogy 2030-ig sikerül minden területen elérni valamilyen eredményt. Ezek közé tartozik például az éhínség megszüntetése, az alapfokú oktatás általánossá tétele, a nemek közötti egyenlőség, az anyai egészség fejlesztése…
A fenntarthatóság nemzetközi mutatószámrendszereit mutatja be és elemzi Taksás Balázs, majd a fenntartható fejlődés, a környezeti fenntarthatóság magyarországi indikátorait említve kiemeli, hogy „a klasszikus háromdimenziós struktúra (környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóság) itt egy negyedikkel, az egyénnel, az emberrel egészül ki”.
Milyen tartalommal jelenik meg a fenntarthatóság az Európai Unió egyes dokumentumaiban és a 2021-2027-es költségvetési tárgyalás során? Ezt elemzi Horváth Klaudia tanulmányában. Megállapítja – és ezt támasztja alá –, hogy „a fenntarthatóság kérdése az EU-ban valamennyi szakpolitikai területet – jobban vagy éppen kevésbé láthatóan – meghatározza”, az Unió jövője szempontjából pedig elválaszthatatlanul összefonódik a 2021-2027-es pénzügyi keret tárgyalásával.
A Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában 2020-ben megjelent kötet higgadt tudományos tárgyilagossággal, világos nyelvezettel, ugyanakkor továbbgondolásra ösztönző módon tárja elénk napjaink és a közeli jövő egyik legfontosabb, cselekvést sürgető összemberi problémáját.
Szöveg: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: Ludovika/Szilágyi Dénes
