Sok gimnazistában nincs egy határozott elképzelés a pályaválasztását illetően, ugyanígy volt Bodor Mihály is, aki végül a jogtudomány felé sodródott és találta meg hivatását. Nem jelentkezett másik jogi karra, csak a Pázmányra, és itt érezte először, hogy jogász szeretne lenni. Nem a klasszikus jogászi utat járja, jelenleg a Zeneakadémián dolgozik és a jogi szakvizsga közepén van.

Mikor kezdte el érdekelni a jogtudomány?

Őszinte leszek, a jogtudomány, mint olyan, sosem vonzott, habár mit is tudhatna a jogtudományról egy pályaválasztásra készülő gimnazista… Nagyapám mondta nekem gyerekkoromban, aki egy komoly magyar gyógyszergyár jogtanácsosa volt, hogy én a feketéről is meg tudom magyarázni, hogy fehér, ergo menjek jogásznak. Persze akkor ezt nem vettem komolyan, aztán mégis a jogi karra sodródtam. A gimnáziumban a bölcsész tárgyakat szerettem inkább, különösen a történelmet. Akkoriban még cikinek tartottam a bölcsészkart, ezért a jelentkezéskor adta magát, hogy a jogászképzést válasszam. Ma már ezt nem így látom, de akkoriban ez volt a pályaválasztásom vezérfonala.

A Pázmányon végezte a jogász szakot. Emlékszik még, hogy miért a Pázmányra jelentkezett? Akkoriban mi motiválta leginkább, beigazolódtak az elképzelései az itt töltött évek alatt?

Egy gimnáziumi tanárom mondta, akihez történelem fakultációra jártam, hogy mindenképpen a Pázmányt válasszam, ha jogász leszek. Sólyom Lászlóra, Zlinszky Jánosra hivatkozott, mondván, ez egy komoly hely, komoly értékrenddel. Mivel magam is vallásos vagyok, és a gimnáziumot is a váci piaristáknál végeztem, nem okozott meghasonlást a Pázmányt választani. Nem is jelentkeztem másik jogi karra, csak ide. Az eredményeim alapján nagyjából biztos voltam benne, hogy felvesznek, és ez így is történt. Már elsőévesként nyilvánvalóvá vált, hogy a tanáraink között nagyon komoly emberek vannak, akik mögött szilárd értékrend, és tiszteletre méltó szakmai háttér áll. Az oktatók közül már akkor sokan tanítottak az ELTÉ-n és a Pázmányon is egyaránt, ez szintén imponáló volt.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszébe jut az egyetemmel kapcsolatosan?

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nekem hosszabbra nyúltak az egyetemi éveim, mint a többségnek. Az egyetem mellett nagyon aktív cserkészvezető voltam akkoriban, jártam az ELTE bölcsészkarára is, szóval bizonyára voltak nálam sokkal elhivatottabb pázmányos jogász hallgatók is. Mindemellett számtalan jó emlékem van. Ami elsőként beugrik, az a díszteremtől levezető gyönyörű lépcsőház. Sikeres vizsgák után mindig ezen a lépcsőn jöttem le, az utolsó záróvizsgám után is. Meghatározó élmény volt 2007-ben az erdélyi kirándulás Koltay és Christián tanárurakkal. De jól emlékszem a gólyabálunkra, a Spartacus étteremben kibekkelt előadásokra, a zegzugos tanszéki folyosókra, a pro fac napokra és a nótaestekre is.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami segített Önnek szakmailag?

Talán meglepő, de harmadévesként, Landi Balázs polgári jogi gyakorlatain éreztem először, hogy jogász szeretnék lenni. Olyan kristálytiszta logikával és látásmóddal magyarázta a kötelmi jogot, hogy az nehezen felejthető. Most, a polgári jogi szakvizsgára készülve szívesen beülnék újra abba a miniatűr tanszéki terembe a harmadik emeleten, hogy hallgathassam. Sokat alakítottak a világlátásomon Schlett András közgazdaságtani speckoljai, vele az órák után az aktuális futball-helyzetet is meg lehetett vitatni. Nehezebb helyzetekben sokszor eszembe jut Péteri Zoltán és a „Bevezetés a jogfogalmakba” c. alapozó tantárgy vizsgája, ahol mindhárom tételt jól el tudtam mondani, mire ő a következő szavakkal búcsúzott tőlem: „Magában megvan a tehetség a sikeres jogi kárrierhez (sic!), de jól vértezze fel magát az alapfogalmakkal!” Majd bevésett egy hatalmas kettest az indexembe, ami akkor rosszul esett, de alázatra nevelt. Kiemelném még Hajas Barnabás és Koltay András gyakorlatait és speckoljait, amelyekre szintén nagy örömmel jártam, ők is jóval többet adtak, mint szakmai tudást.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségére tud lenni a karrierjében?

Úgy vélem, én nem a klasszikus jogászi utat járom. Sosem akartam például ügyvéd lenni, vagy bíró, nem vonzottak a „nagy” jogászi pályák. Az egyetemen tanultak természetesen beépültek, és alapot adtak a későbbiekhez, azonban az egyetemi évek alatt nem törekedtem különösebben szakmai kapcsolatok kialakítására, nem tdk-ztam, nem dolgoztam be magam ügyvédi irodákba, ahogyan azt sokan tették céltudatosan, és az ő szempontjukból vélhetően helyesen. Tartom a kapcsolatot többekkel az évfolyamból, sőt, az évfolyamon túl is, ezek azonban inkább baráti kapcsolatok, nem nevezném kapcsolathálónak, és örülök is, hogy nem kell annak neveznem.

Mely jogi területre specializálódott, melyik áll Önhöz a legközelebb és milyen okból?

Az Egyetem végén nagyon érdekelt a versenyjog, annak is főként az uniós vetülete, így a diplomamunkámat is ennek a jogágnak szenteltem, amelyben a Malév csődjét vizsgáltam uniós versenyjogi szempontból, összevetve a cseh és a lengyel nemzeti légitársaság helyzetével. Akkoriban ez nagyon érdekelt, komolyan felmerült bennem, hogy ezen a területen helyezkedem majd el, de aztán másképp alakult. Jelenlegi munkahelyemen, a Zeneakadémián többnyire kötelmi jogi ügyekkel, szerződésekkel foglalkozom. Mindig is jobban érdekelt a magánjog, és habár a Zeneakadémia közintézmény, az én feladatom magánjogi jellegű, a Zeneakadémián fellépő művészek előadói szerződéseinek, a Zeneakadémia bérleti szerződéseinek, beszerzéseinek jogi kontrollját végzem, illetve a munkahelyem természetéből adódóan szerzői jogi kérdések is gyakran felmerülnek. Újabban közbeszerzésekkel is foglalkozom, igyekszem ezen a területen is minél mélyebb ismeretekre szert tenni.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

A diplomám megszerzését követően szinte azonnal szeretett városomban, Vácon, a Polgármesteri Hivatalban kezdtem el dolgozni a jegyző mellett, ahol a büntetőjogot kivéve lényegében valamennyi jogterülettel foglalkoznom kellett, a társasházaktól az önkormányzati rendeletalkotásig. Ez nagyon színes és izgalmas munka volt, azonban hamarosan jobb ajánlatot kaptam az akkori Nemzetgazdasági Minisztériumból, ahol a Regionális Fejlesztési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságon a TOP és VEKOP operatív programok jogi és módszertani hátterének biztosításával foglalkoztam.

Jelenlegi munkahelyén, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen mi jelenti a legnagyobb kihívást?

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, azaz a Zeneakadémia nagyon komplex intézmény. Nem csak világszínvonalú zenészképző, hanem világszínvonalú rendezvényhelyszín is, a Zeneakadémia Nagytermében fellépni a legnagyobb magyar és nemzetközi művészeknek is megtiszteltetés. Mindemellett egy hatalmas intézmény, több száz hallgatóval és oktatóval, több telephellyel, EU-s projektekkel, közbeszerzésekkel, évente ezres nagyságrendű szerződéssel, állami fenntartással, illetve kettős rektori-kancellári irányítással. Ebben a komplexitásban eligazodni és feltalálni magam eleinte önmagában is nagy kihívást jelentett. Nekünk, akik a jogi területen dolgozunk, az a feladatunk, hogy az Egyetem működése minden szempontból a jogszabályoknak megfelelő legyen a beszerzésektől a felhasználási szerződésekig, a belső szabályzatoktól az angol nyelvű előadói szerződésekig. A jelenlegi vírusos helyzetben, illetve a felsőoktatás művészeti egyetemeket is elérő reformkísérletei közepette ez épp elég nagy kihívás.

Munkái során mi az, amit minden esetben szem előtt tart?

Az egyik legfontosabb jogászi erény az alaposság, és ez az, amiről nekem sem szabad sosem megfeledkeznem. Ezért igyekszem minden feladatot, amivel foglalkozom, minél alaposabban körüljárni és megismerni a feladat tárgyától a jogszabályi háttérig, mindeközben végig szem előtt tartva az adott munkahelyem érdekeit.

Munkájában mi okozza a legnagyobb örömet?

Szeretem, ha a munkámnak kézzel fogható eredménye van, és hála Istennek, ez a Zeneakadémián sokszor megadatik. Jó belegondolni, hogy a koncerteken fellépő művészek szerződéseivel én foglalkoztam, és végső soron hozzájárultam ahhoz, hogy a produkció létrejöjjön. Komolyzenét szerető és kórusban éneklő emberként pedig általános elégedettséget okoz a magyar komolyzenei élet Liszt Ferenc által alapított szentélyében dolgozni. Érdekes és örömteli egybeesés, hogy a váci Vox Humana Énekkarral többször is álltam a Zeneakadémia Nagytermének színpadán.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Jelenleg a jogi szakvizsga közepében vagyok, egy mögöttem, kettő még előttem. A jogi szakvizsga vélhetően új perspektívát nyit majd a pályámon, azonban szeretem a jelenlegi munkahelyemet, egyelőre nincs napirenden a váltás a szakvizsgát követően sem.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Leginkább azokhoz tudok szólni, akik nem látják még tisztán, mihez kezdenek majd a jogi diplomájukkal. Nekik azt tudom javasolni, hogy gondolják át, milyen közösségekért, milyen ügyekért dolgoznának szívesen, mi érdekli őket igazán. Saját példámból kiindulva ez lehet akár egy szeretett település önkormányzata, egy művészeti, egy felsőoktatási intézmény. Ha megvan az elköteleződés a választott intézmény iránt, meglesz a munkahely és a megbecsülés is. Akik pontosan tudják, hogy milyen területen szeretnének jogászként dolgozni, azoknak nincs szükségük a tanácsaimra, egyet azonban fontosnak tartok hangsúlyozni mindenki számára: elengedhetetlenül fontos, hogy az ember azonosulni tudjon a munkahelyével, annak létezésével és céljaival. Különben időpocsékolás az egész.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Bodor Mihály