Ruzsa Istvánt a történelem mély szeretete és a fia felvételi eredménye vezette a Pázmányra. A családról, az érdeklődési kör fontosságáról, a taekwondo tanításairól és egy új, szellemi műhely megszületéséről beszélgettünk a Pázmány Alumni következő tagjával.

Történelem szakot végzett a Pázmányon. Mi indította el ebbe az irányba? Volt-e esetleg valamilyen konkrét történés, amely e tudományterület felé fordította?

Igen, 2013-ban szereztem történész diplomát a Pázmányon. Mindig nagyon szerettem a történettudománnyal foglalkozni, de drága apósom, aki egyébként gépészmérnök volt, szintén nagyon szerette ezt a tudományágat. Így mindennaposak voltak a történelmi “összecsapások”. Amikor gyermekem, István, sikeresen felvételizett a Pázmányra Kommunikáció- és médiatudomány szakra, egyszer megkérdezte, hogy mivel ennyit foglalkozom a történelemmel, nincs-e kedvem megmérettetni magam az egyetemi oktatásban is. Rábólintottam, és felvételiztem, amit siker koronázott: így ismét diákként (igaz, harmaddiplomásként) koptattam a padokat Piliscsabán. Újra szerelmes lettem a történelemtudományba. Hát így kezdődött.

Miért a Pázmányra felvételizett? Mi motiválta leginkább, beigazolódtak az elvárásai az itt töltött évek alatt?

Hogy miért a Pázmányt választottam?  Vallásos, katolikus családunk van, a jó Isten kegyelméből öt gyönyörű gyermekkel – tehát, van mit megköszönni. Ezek után mi sem volt természetesebb, mint hogy egy katolikus egyetem legyen hosszú időn keresztül a második otthonom és családom. Emellett pedig, közelebb lehettem a fiamhoz is, aki a campus mellett lakott albérletben, hogy ne Budapestről kelljen minden nap az egyetemre utaznia. Azt hiszem, ez bőséges motiváció volt a kezdetekhez. És természetesen a három P betű: családom majd minden tagját a piaristák okították, a feleségem a Patróna Hungariae leánygimnáziumban tanult, gyermekem Pannonhalmán végzett, így számomra egyenes volt az út.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az első emlék, ami azonnal eszébe jut, ha az egyetemre gondol?

Az elvárásaimban sem gondoltam sosem, hogy ilyen képzett, empatikus, emberséges, és mégis követelményeket állító és számon kérő tanári kar oktat a Pázmányon. Mindent megtettek, hogy aki eddig is szerette, most aztán igazán oda legyen a történelem képzés és oktatás iránt. Nagy tisztelettel említeném Kőszeghy Miklóst, akinek az ókortörténeti előadásain mindenki tátott szájjal, jóformán „itta” a tudomány csodáit. Persze, a szigorlatokon számot is kellett adni a tanultakról (ez volt a nehezebb). Tusor tanár úr egyháztörténeti és vatikáni kutatásaiért azt hiszem mindenki, bátran mondhatom, hogy „megőrült”. A vizsgákon persze mi őrültünk meg, de amit kaptunk, az tényleg csoda volt. Azt hiszem az volna az igazán korrekt, hogyha az összes oktatóról ugyanezeket írnám – és ezzel mindenki egyet is értene. Számunkra csak a nagybetűs köszönöm marad.

Az első nagyon szép emlék az a csodahely, amely Piliscsabához köthető. A hangulat, a nyüzsi, a büfé, a termek illata, a fű zöldje, a sétáló diákok: az a légkör, amely kevés egyetemen található meg. A második nagyon szép és örök emlék a leckekönyv átvétele, és természetesen a mindennapok történései. A nevetés, a könnyek (mert néha ezeket is láttam), de előbbiből sokkal több volt, az oktatói gárdának köszönhetően. 

Volt olyan oktató, aki igazán komoly hatással volt Önre? Kik motiválták a leginkább?

A volt oktatók közül egyvalakit mindenképpen kiemelnék: Dr. Horváth Miklós professzor urat, aki hadtörténész, és egyben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Mint minden férfit, engem is nagyon befolyásoltak a történelmi események, de ami igazán közel állt hozzám, az a hadtörténelem. Ennek megismeréséhez, műveléséhez, kutatásához kaptam a professzor úrtól mérhetetlen segítséget. Itt említeném meg azt is, hogy nála készítettem szakdolgozatomat, és akkor is jelen volt, amikor megvédtem a diplomámat. Büszke vagyok rá, hogy a felsorolt oktatói gárdának köszönhetően, meg tudtam állni a helyem a fiatalok között és Cum laude minősítéssel tudtam teljesíteni a követelményeket.

Hogyan hasznosíthatók az Egyetemen elsajátított ismeretek?

Jelenlegi munkám mellett, történész műhely kialakításán dolgozunk több egyetemi oktatóm és volt évfolyamtársam közreműködésével. Ennek a munkának minden pillanatát átjárja az egyetemen szerzett tudás. Azt hiszem a Pázmányon tanultak nélkül ennek semmi relevanciája nem lenne. Így mindennapjaimban, és a munkámban sem távolodtam el a tudományos élettől, és erre nagyon büszke vagyok.

Az egyik hobbija a taekwondo. Hogyan és mikor került kapcsolatba a sporttal? Miképp hat az egyén világszemléletére ez a harcművészeti ág? Mi hasznosítható belőle a mindennapokban?

Még gyermekkoromban ismerkedtem meg ezzel a harcművészeti ággal, és 18 éves korom óta vagyok művelője. Először versenyzőként, majd nemzetközi mesterként, ezt követően pedig az Olimpiai Taekwondo Szövetség Fegyelmi Bizottságának tagjaként és oktató mesterként dolgoztam hosszú ideig. Tanítványaim között megtalálhatók Európa-bajnokok, világbajnoki helyezettek, és ma már nemzetközi mesterek is. Illetve, hosszú ideig vettem részt a rendőrségi közelharcoktatásban is.

A mai küzdősportok alappillérei közé tartozik az udvariasság, becsületesség, az állhatatosság és a rendíthetetlen küzdőszellem – ez utóbbi igaz az egyetemi diákok életére is. Azt hiszem, minden egyes pontja a taekwondo alappilléreinek, az életünk minden pillanatára érvényes és irányadó. A munkában, a tanulásban, a családban, a gyermeknevelésben, a hitben: tehát, az életünkben.

Most milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Ahogyan már említettem, további terveim között szerepel történész műhelyünk oktatási céljainak megvalósítása. Az elképzelés fő irányvonala az általános iskolákat célozza meg, elsősorban tudományos ismeretterjesztéssel és képzéssel. Emellett, tervben van a történeti események kutatásának és publikálásának folytatása is, olyan tudósok segítségével, mint Dr. Horváth Miklós, és M. Kiss Sándor tanár urak.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak, akik a történészi pályára készülnek?

Nehéz kérdés, hogy mit is üzenhetnék a mostani diákoknak. Egyet biztosan: legyenek büszkék arra, hogy itt tanulhatnak a Pázmányon. Gyorsan és nem jó irányba változik a világ, de ha ők megtesznek mindent annak érdekében, hogy azt a jót, amit kapnak az Egyetemen, ugyanúgy adják tovább, akkor a tudás szellemisége, a hit és a szeretet végigkíséri őket az életük folyamán, és ebből mindig meríteni tudnak majd. Illetve, legyenek hitelesek és objektívek! Isten áldja meg őket!

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Ruzsa István