Csath Magdolna közgazdász professzor asszony, a PPKE keretében működő Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Gazdaságfejlesztés- és Kisvállalkozás-kutatási és Továbbképző Intézet vezetője. A most kiadott Innovációs sikerfeltételek a kis- és közepes vállalkozások (mkkv-k) körében című könyv már a második kötet, ami a témában megjelent. A két kötetben bemutatott tanulmányok és kutatások igen sokrétűek és színesek. Ezzel kapcsolatban kérdeztük professzor asszonyt.
- Magyarország mennyire képes olyan feltételeket kialakítani, amelyek ösztönzik és bátorítják az innovációt? Mit tud tenni egy ország az innováció érdekében?
Az innovációnak nagyon sok feltétele van. Először persze mindenkinek azonnal a pénz jut eszébe, vagyis az, hogy az innováció sokba kerül, ezért csak a nagy országok és a nagy cégek engedhetik meg maguknak. A következő gondolat, hogy van-e elég okos, kreatív ember, akinek új ötletei vannak, aki innovációra képes. A harmadik kérdés pedig, hogy ha van is olyan ember, aki innovációra képes, vannak-e segítői, támogatói. Hiszen az innováció nem egyszemélyes ügy: ha ki is találunk valamit, a megvalósításhoz már támogatókra, segítőkre van szükség. Nézzük, hogyan állunk ezeken a területeken! Ami az innovációra szánt pénzt illeti, Magyarország a teljes hazai termékéből (GDP) jelenleg 1,6 %-ot fordít kutatás-fejlesztésre, innovációra. Ez nem kevés. A 2021 évi GDP-re vetítve, ami 55126 md Ft volt, ez 882 md Ft. Ezzel egyébként az EU-ban a 12. helyen vagyunk. Hozzáteszem, hogy ez a teljes összeg, amely magában foglalja a cégek és az állam ráfordításait is. A második kérdés, hogy van-e elég kreatív, ember. A közbeszéd szerint a magyarok nagyon kreatívak. Én például amerikaiaktól hallottam, hogy a magyar ember olyan, hogy mögöttük megy be a forgóajtón, de előttük jön ki. Persze ebből a vicces mondásból már érzékelhetjük, hogy nem mindegy, hogy mire fordítja az ember a kreativitását, vagy ha tetszik az „okosságát”. Ahhoz, hogy hasznos dologra fordítsa a harmadik feltételre, a támogató közegre is szükség van. Itt viszont már nem állunk olyan jól. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat két évente méri a vállalkozások innovativitását, és a felmérések szerint a magyar cégek rendre lemaradnak innovativitás tekintetében. Az összes cégből az EU-ban a legutóbbi adatok szerint 50 % volt innovatívnak tekinthető. Ezzel szemben a magyar adat 28,7 %. Ez a 27 tagország között csak a 25. helyre elegendő. A most befejeződött innovációs kutatásunkban, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatott, az okokat kerestük.
- Az első kötet előszavában olvashatjuk, hogy elméleti kutatásokra, esettanulmányokra, kérdőíves felmérésekre és interjúkra támaszkodva született, mit érdemes tudni az említett kutatásokról?
A kutatás másfél évig tartott, és nagyon szerteágazó volt. Volt egy nagyon komoly irodalomfeldolgozás része, készült kérdőíves felmérés és közel 50 interjú vállalati vezetőkkel. Az itthoni kutatásokat nemzetközi felmérések egészítették ki. Készültek interjúk és volt kérdőíves felmérés Luxemburgban és Svédországban, ezeket kint dolgozó illetve tanuló magyar fiatalok készítették. Az én egyik PhD-s hallgatóm pedig interjúkat készített Lengyelországban és Izraelben. Hatalmas tudásanyagot és komoly gyakorlati tapasztalatokat gyűjtött össze a kutatócsoport, amelyben – ha nem is egyszerre – de összesen közel 20-an vettek részt. Volt a csoportban egyetemi tanár és vezető kutató, vállalati szakember és nagyon sok fiatal. Például az egyik fiatal arról készített egy remek felmérést, hogy a 30 év alatti fiatalok mit gondolnak az innovációról, akarnak-e egyáltalán vállalkozók, innovátorok lenni, illetve aki dolgozik is az iskola mellett, annak mi a véleménye arról, hogy a munkahelyén ösztönzik-e a fiatalokat arra, hogy új ötletekkel, javítási-változtatási javaslatokkal álljanak elő. Rögtön meg is mondom, hogy mi volt a tipikus válasz: az hogy nem jellemző az innovációt támogató légkör. Ezt a véleményt egyébként egy nem régiben a Corvinus egyetem diákjai által készített felmérés is megerősítette. Vagyis a harmadik fontos témánál vagyunk: nem erős a cégeknél az innovációt támogató kultúra. Pedig akkor hiába költünk innovációra, mert a megvalósításhoz, ahogyan azt korábban már említettük, együttműködő, támogató közegre is szükség van.
- Miben más az első és a második kötet?
Az első kötet a kutatás első részének eredményeit foglalja össze. Több benne az irodalom felmérés, de van azért benne szó a külföldi tapasztalatokról is. A második kötet nagyon színes: ebben vizsgáljuk az innováció tágabb környezetét, a kamarák szerepét az innováció támogatásában, a médiában megjelenő és az innovációt népszerűsítő írások tartalmát, de nagyon izgalmas az az anyag is, amely azt elemzi, hogy ha nem keveset -1,6% -ot - költünk a GDP-ből innovációra, akkor mennyire vannak ennek szabadalmakban is megjelenő eredményei. Kimerészkedünk a pénzpiacokra is: egyik fiatal kollégánk arról írt, hogy hogyan lehetne jobban az innováció erősítésének szolgálatába állítani a pénzügyi alapokat, a tőzsdét és hogyan lehetne ennek érdekében a nagy mennyiségű lakossági megtakarítást is innovációs célok érdekében „megmozdítani.” Minden írás nagyon érdekes, tanulságos és gyakorlatias. Elárulom azonban, hogy már készül a harmadik kötet is. Annyi kiváló anyag készült, hogy nem fért bele a két kötetbe. Sajnos ennek kinyomtatására már nem maradt pénzünk, ezért a 3. kötet csak online formában, az Egyetem honlapján lesz elérhető. Ebben szerepel majd egy kisvállalatként induló, és mára nagyon sikeres innovatív középvállalattá fejlődő cég esetleírása, de arról is szó lesz benne, hogy hogyan segítik például a fiatalok innovativitásának kibontakozását a népfőiskolák. A dán példa különösen figyelemre érdemes, hiszen Dániában a mai napig erős a népfőiskolai rendszer, és Dánia az EU egyik leginnovatívabb országa.
- A két könyv megszületésében voltak megdöbbentő fordulatok?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a külföldön tapasztalt jó példák mindenkit megleptek, és nehezen tudtunk közös nevezőre jutni arról, hogy mi magyarok miért nem tudunk néhány dolgot legalább olyan jól csinálni, mint mondjuk a svédek vagy a lengyelek. A másik érdekes tapasztalat a vállalati interjúkból származott. Furcsa volt megtapasztalni azt a bizalomhiányt, ami a magyar cégeket általában jellemzi, és amely bizalomhiány az egyik gátló tényezője a sikeresebb innovációnak. A bizalomhiány egyébként megnyilvánul a céges együttműködések hiányában és a cégeken belül a munkavállalók közötti valamint a munkavállalók és a vezetési szint közötti bizalomhiányban is. Pedig a nemzetközi példák határozottan bizonyítják: együttműködés, bizalom nélkül nincs sikeres innováció. Költhetjük a pénzt, nem lesz annyi eredmény, mintha erősebb lenne a bizalmi szint.
- Azt írja: Magyarország gyorsabb fejlődése csak az innováció felgyorsításával, és az ennek keretében létrejövő új tudásra, többlet értékekre támaszkodva képzelhető el. Ez mennyire fog megvalósulni? Mit gondol?
Hát éppen ez a probléma. Korunkban minden nagyon gyorsan változik, ezért kínálja az innováció lehetőségét. De a társadalmi-gazdasági problémák megoldásához is több innovációra lenne szükség. Innováció nélkül lemaradunk, mások „beszállítói”, „összeszerelői” leszünk. Ez pedig nem teszi lehetővé a fejlődést, maximum a növekedést támogatja, az meg általában jelentős környezeti kárral és energiaigénnyel járhat együtt, amit pedig az életminőség romlás, de a klímaproblémák miatt is, el kellene kerülni. Az innováció viszont helyi, itthoni tudás teremtést jelent, ami az életszínvonal mellett az életminőséget, vagy ahogyan a kutatók fogalmaznak a „jól-létet” is erősíti. Hiszen az embernek nem mindegy, hogy milyen munkát végezhet. Az értelmes munka – az orvosok és a pszichológusok szerint - még az egészségi állapotnak is jót tesz.
6. Hogyha „konyhanyelven” kellene megfogalmazni, miről szól a két kötet?
Éppen arról, hogy hogyan és miért kellene Magyarországnak az innovációval és tudással való boldogulás útjára térnie, és mit kellene ehhez tennie. A megkérdezett cégeknek általában az volt a véleménye, hogy - hozzáteszem, hogy a hazai felmérést magyar tulajdonú vállalatoknál készítettük - nem azzal kellene versenyeznünk, hogy mi adunk a legtöbb támogatást a betelepülő cégeknek bármilyen munkát is hoznak be az országba, hanem a tudásba, innovációba, annak valamennyi fajtájába kellene többet és hatékonyabban fordítanunk. Ezt az adataink is alátámasztják. A 25-34 éves korcsoportban az EU-n belül Magyarországon az egyik legalacsonyabb - 32,9 % - a felsőfokú végzettségűek aránya. A EU-s átlag 41,2 %, és a dán érték 50 %. Ráadásul hatalmasak a regionális különbségek. A budapesti érték 61,1 %, az észak-magyarországi pedig 19,2 % ! Másrészről magas nálunk, ugyanebben a korcsoportban, de általában is az átalános iskolát vagy még azt sem végzettek aránya: 13,2%. Például Lengyelországan csak 7, Csehországban pedig csak 7,1 %. A regionális eltérések itt is óriásik. a budapesti érték 4,4 és az észak-magyarországi 26 százalék. Ilyen arányokkal nem lehet valóban sikeres innovatív gazdaságot és társadalmat teremteni.
7. Milyen visszajelzések érkeznek?
Nehéz a köteteket terjeszteni, mert mint minden olyan kutatásnál, amely esetén a támogatásban „EU-s pénz” is van, a végeredmény, a kötet nem árazható, nem „dobható piacra”. Mi egyenlőre egyetemi könyvtáraknak, kamaráknak és illetékes állami szervezeteknek küldtünk példányokat. De használni szeretnénk a köteteket az oktatásban is. Reménykedünk abban, hogy idén elindul a Pázmányon az MBA képzés, amelyben ezeket a köteteket jól tudjuk majd az innováció menedzsment tárgy oktatásában használni. Én egyébként sokat járok vállalati és egyéb rendezvényekre, ahova mindig viszek magammal példányokat.
8. Az egyetemre nézve, hallgatók is részt vettek egy-egy kutatásban, milyen tapasztalatai vannak?
Az egyetemi hallgatók lelkes partnerek és főleg a problémákat nyitott szemmel, a jobbítás szándékával közelítő kutatótársak voltak. Én nagy örömmel dolgoztam a fiatalokkal!
9. Az egyetem mennyire támogató a munkájában?
Az Egyetemen sok részleggel volt dolgom a kutatás során. Csak jóindulattal, segítő szándékkal, támogatással találkoztam mindenhol. Külön ki kell emelnem a Pályázati Iroda munkatársait, akikre szinte a kutatócsoport tagjaiként tekintettünk annyira kiváló volt velük az együttműködés szakmailag és emberileg egyaránt.
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a kutatást bemutató nagy konferenciánkat Rektor atya nyitotta meg, és előadást is tartott. Nagyívű, rendszerszemléletű gondolatai olyan összefüggésekre világítottak rá, amelyek az alapvetően gazdasági összefüggéseket elemző kutatóknak és a jelenlévő nagyszámú, egyetemekről,vállalatoktól és állami intézményektől érkező hallgatóságnak komoly értékrendbeli eligazítást, sarokpontokat jelentettek. Rektor atya előadása szerepel is a második kötetben.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Szabó Fruzsina
