Mórocz Ákos ötévesen talált rá a tollaslabdára, 15 éves korától már komolyabban versenyzett, mára a hazai mezőny egyik kiemelkedő képviselője. A sport mellett molekuláris bionikai mérnöki tanulmányokat folytat, hogy protézisek gyártásával járulhasson hozzá mások életminőségének javításához.

Először is szeretnénk gratulálni a nemrégiben elért országos eredményeidhez. Milyen volt és hogyan zajlott a verseny? Mesélj nekünk az élményeidről, tapasztalataidról!

A MEFOB (Magyar Egyetemi és Főiskolai Tollaslabda-bajnokság – a szerk.) tollaslabdaversenyt november 6-án rendezték meg a budapesti Hódos Tamás Tollaslabda Csarnokban. A versenyzők az ország különböző egyetemeiről érkeztek (BGE, PTE, SZTE, BME, KRE). Három versenyszámban: egyéniben, egynemű párosban és vegyes párosban lehetett indulni amatőr és profi kategóriában. A mérkőzések lebonyolítása svájci rendszerben történt: mindig azonos eredményt elért játékosok játszottak egymással. Profi kategóriában a mérkőzések két nyert szettig tartottak, egy szett 15 pontig tartott hosszabbítás nélkül.

A profik között versenyeztem, nyolcan indultunk, így mindenki négy meccset játszott. Mivel csak az első helyezettől kaptam ki, másodikként végeztem a mezőnyben. Férfi párosban Dulcz Zsomborral (PTE), egykori csapattársammal indultam, akivel első helyezést értünk el.

A versenynap során a Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége különdíjjal értékelte a legjobb budapesti hallgatókat, ezt egyéniben és párosban is megkaptam.

Hogyan kerültél ebbe a világba? Mi az első élményed a sportággal kapcsolatban?

Ötévesen kezdtem, az akkori edzőm rengeteg éremmel érkezett, gyerekként ez fogott meg. Egyébként focizni mentem volna, de azóta itt ragadtam. Eleinte még csak amatőr versenyeken indultam, de 13-15 éves korom óta versenyszerűen játszom.

Hogyan segít át a nehézségeken, tud-e valamilyen új perspektívát nyújtani a sport, ha esetleg olyan egyetemi feladatba ütközöl, ami nagyobb kihívást jelent? Van ehhez kapcsolódó történeted?

A sport megtanított arra, hogy sose adjam fel. Eleinte alig nyertem meccset a versenyeken, de nem álltam meg, azóta pedig egész jó játékosnak számítok magyar viszonylatban. Az egyetemen is megmaradt ez a mentalitás, nehezebb feladatok esetén addig próbálkozom a megoldással, amíg végül sikerül.

A sport kiegyensúlyozottá tesz. A tanulmányaim során rengeteg elméleti tudást kell elsajátítani. Nem tudnám az egész napot csak tanulással tölteni, kell valami más, ami felfrissít. Számomra a tollaslabda nyújtja ezt a pluszt. A legnehezebb nap után nagyon jólesik egy kis mozgás, így egy jó alvás után másnap újult erővel tudom folytatni.

Hogy érzed magad az egyetemen? Milyen volt a jelenléti oktatás első néhány hónapja?

Természetesen nagyon örülök, hogy ismét személyesen vehetek részt az órákon, mert már nagyon hiányoztak a szaktársak, barátok. Számomra azonban nagy változást nem hozott, hogy ismét jelenléti oktatás van. Az online időszakban is ugyanúgy követtem az órákat, így próbáltam figyelni a rendszerre, hogy ne hagyjam el magam. Azonban ennek az időszaknak is megvolt az előnye: többet tudtam edzésre járni, mert az előadások és a gyakorlatok visszanézhetők voltak.

Jelenleg molekuláris bionikai mérnöki képzésre járok. A járvány miatt sajnos éppen a laborok többsége maradt el, de ebben a tanévben szerencsére már újra a képzésünk része ez a fajta munka.

Ha éppen nem az edzésekkel vagy a tanulmányaiddal foglalkozol, mivel kapcsolódsz ki, hogyan töltöd a szabadidőd?

Sajnos kevés szabadidőm van, de amikor adódik, akkor szívesen találkozom a barátaimmal. A tanítási szünetekben pedig örömmel barkácsolok, építek valamit – az alkotás boldoggá tesz.

Ha most gondolatban előreugrasz tíz évet, hogyan képzeled el magad?

Azért jelentkeztem a bionikai képzésre, hogy különböző protéziseket gyártva beteg embereken segíthessek. Remélem, a jövőben valamelyik biotechnológiai cégnél elhelyezkedve teljesíthetem be ezt az álmomat. De természetesen a sportot sem szeretném abbahagyni.

Készítette: PPKE Kommunikáció / Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Mórocz Ákos