A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején a nem keresztény valláshoz tartozók vagy a magukat vallástalannak meghatározó emberek fülében sem teljesen idegen hangzású az eucharisztia kifejezés, hiszen a médiában, a különböző plakátokon gyakran találkoznak vele ezekben a napokban. Az Eucharisztiát a magyar nyelvben az Oltáriszentség szóval jelöljük. Talán még a magukat kereszténynek vallók sem mindig vannak tisztában az Eucharisztia, az Oltáriszentség lényegével, azzal, hogy miért illeti megkülönböztetett tisztelet és ünneplés, amire a nemzetközi kongresszus ráirányítja a figyelmet.
A mostani ünnepségsorozat, mint az ünnepek általában, arra emlékeztet és figyelmeztet bennünket, hogy önmagunkban – egyéni és közösségi módon – igyekezzünk az ünnep lényegéhez közelebb kerülni. Milyen magatartással, értelmi és hitbéli megközelítéssel tekintsünk az Eucharisztiára, milyen egzisztenciális tettet kíván tőlünk az ünneplése? Ezzel az ünnepléssel önmagunkat emelhetjük fel a teljes valóság szemléléséhez, és nemcsak szemléléséhez, hanem életünk valóságának teljesebbé tételéhez.
Kétségtelen, hogy az Eucharisztia misztérium, tehát olyan titok, amelyet az ember értelemmel és hittel – ezzel a két szárnnyal – képes ugyan megközelíteni, de teljességében nem tudja átfogni. Egzisztenciális cselekedet, keresztény kötelesség ugyanakkor a titoknak, ennek a reális titoknak mindinkább a befogadása. Ebben jelölhető meg a nemzetközi kongresszus célja és lényege.
Az Eucharisztiát Jézus Krisztus alapította: „Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet és így szólt: Ez a kehely az Újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre” – írja Szent Pál a korinthusiakhoz írt első levelében.
Az Eucharisztia ünneplése krisztusi parancsra vezethető vissza, nem egyszerűen szeretetlakoma csupán. A Jézus által rendezett utolsó vacsora liturgikus étkezés volt szimbolikus szavakkal és cselekményekkel, következésképpen az Eucharisztia szentségi étkezés. Ugyanakkor emlékezés jellege is van.
Az Eucharisztia vétele a Jézus testében és vérében való részesedést jelenti, és ezáltal – az emberi élet tétjéhez érkeztünk! – az üdvösség záloga. Az Istennel való szoros kapcsolat létrejötte megkívánja az Oltáriszentség tiszta lélekkel való vételét. Meg kell jegyezni, hogy a katolikus felfogás szerint az Eucharisztiának bűntörlő ereje van, amely azonban a bocsánatos bűnökre terjed ki, az úgynevezett halálos bűnöket a bűnbánat szentsége, a szentgyónás törli el.
Az Eucharisztia ugyanakkor hálaadás az Atyának – Isten cselekedetének hirdetése és ünneplése.
Említettük már az Eucharisztia emlékezés jellegét Krisztusra – az Oltáriszentség az Ő egyszer és mindenkorra végbe vitt áldozatának élő és hatékony jele. Utal arra, hogy Isten munkája a jelenben is hat! Amikor tehát az Eucharisztiáról beszélünk, a jelen valóságát említjük.
Krisztus valóságosan van jelen az Eucharisztiában, ez a valóságos jelenlét – reális prezencia – nem függ a szentségi eseményen részt vevő emberek hitétől, az ember egzisztenciális léte viszont nagyon is függ saját hitétől. Arra is fontos emlékeztetni, hogy a konszekrálás, az átváltoztatás során, amikor a kenyér és a bor Jézus valóságos testévé és vérévé változik, akkor a pap Jézus Krisztussal személyi egységben cselekszik.
Az Eucharisztia közösségi jellege talán nem kíván különösebb magyarázatot. A Limai Dokumentum néven ismert ökumenikus megfogalmazásban olvashatjuk: „Az Eucharisztián keresztül Isten mindent megújító kegyelme átjárja és helyreállítja az emberi személyiséget és méltóságot. Isten egyetlen nagy családjában állandó kihívást jelent megfelelő viszonyok teremtésére a társadalmi, gazdasági és politikai életben… Mint az Eucharisztiával élők, következetleneknek bizonyulunk tehát, ha nem veszünk tevékenyen részt a világ helyzetének és az ember állapotának ebben a mindegyre folyó helyrehozatalában.”
Több más szempontot is említhetnénk még az Eucharisztia hittel és értelemmel való felfogásához. A nemzetközi kongresszus idejét használjuk fel arra, hogy legalább valamelyik irányba induljunk el – a saját magunk létezése iránt érzett felelősség ezt kívánja, és ugyanakkor erre hív a mások iránti felelősség is.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Elmer István
Fotó: PPKE
