Szabó Nóra maratonfutó, a BTK elsőéves pszichológia szakos, levelező tagozatos hallgatója életmódváltásnak köszönheti, hogy február 19-én Sevillában 2 óra 28 perc 25 másodperces eredményével megdöntötte Földingné Nagy Judit 1996-os magyar csúcsát maratoni futásban. A futásról, a tanulmányairól és a megdöntött rekordjáról beszélgettünk.
Mikor találkoztál először a sporttággal?
23 évesen, 2011 nyarán kezdtem el futni a barátnőm tanácsára. Amikor egyszer elindult futni, megkérdezte, nem megyek-e el vele. Ekkor egyáltalán nem érdekelt a sport, nem voltam benne a sport, az atlétika világában. Dohányoztam, illetve volt rajtam súlyfelesleg, így elsősorban a futással az életmódomat kezdtem el megváltoztatni, fogyási céllal kezdtem el futni.
Mi az első sikerélményed, ami a sportághoz kötődik?
Óbudán volt egy futóverseny, fél évvel azután, hogy elkezdtem sportolni. Beneveztem a versenyre, de nem az volt a lényeg, hogy nyerjek, csak hogy élvezzem. Elindultam a verseny rövidebb és hosszabb távján is, az egyiknek első lettem, a másikon második. Ez nagyon jó érzés volt, és motivációt is jelentett a továbbiakban.
Mi az, ami motivált ezentúl?
Eleinte ugye az életmódbeli változtatások, mert láttam, hogy ha odafigyelek a táplálkozásomra is, a futással együtt ez sikeres a kilók leadásában. Aztán ez az évek során teljesen átalakult, most már azért futok, hogy minél jobb időeredményeket érjek el és sikerüljön világversenyekre is eljutnom az eredményeimmel.
Ez mikor fordult át?
Egészen 2018 tavaszáig a „saját fejem után mentem”, nem volt edzőm. Mindennap ugyanazt a távot teljesítettem, mindig ugyanabban a tempóban. Nem tudtam, mit jelent, hogy edzésre kell készülni és egy verseny előtt mindig be kell melegíteni. 2017 őszén a második maratonomon futottam egy 2 óra 50 perces maratont, ami nem rossz idő, főleg az itthoni női mezőnyben. Egy évvel korábban a riói olimpiára 2 óra 45 perc volt a módosított szintidő, és a verseny sokan mondták, hogy ha lenne edzőm, akkor ezt az 5 percet könnyen le tudnám faragni. Megfordult a fejemben, hogy talán egyszer, de sokáig nem akartam edzőt, mert úgy voltam vele, hogy nekem ne mondja meg senki, mit, mennyit, hogyan fussak, és attól féltem, hogy talán elveszítem a futás iránti szeretetemet. 2018 márciusától kezdtem először együtt dolgozni edzővel, majd 2019 októberétől a Margitszigeti Atlétikai Club igazolt sportolója vagyok, azóta pedig a jelenlegi edzőmmel edzek, Berkovics Imrével.
A BTK-ra jársz, pszichológia szakra. Miért pont a pszichológia?
Főleg úgy, hogy már 35 éves vagyok, ez jó kérdés. Az első diplomámat tanító szakon végeztem, ekkor sok pszichológiával kapcsolatos tantárgyunk, sőt szigorlatunk is volt. Akkor még nem igazán érdekelt komolyabban ez a tudomány, lediplomáztam, majd ezek után teljesen más vizekre eveztem és a nemzetközi tanulmányok szak alap- és mesterképzését is elvégeztem. Majd eltelt hét év és újra, de már belső motiváció hatására elkezdett foglalkoztatni a pszichológia, így végül tavaly februárban beadtam a jelentkezésemet és szerencsére felvételt nyertem. Nagyon örülök neki, hogy ez így alakult, ennek így kellett lennie. Nagyon érdekel, legyen az a biológiai része, de főként a viselkedési és a lelki, mentális folyamatok tudományos háttere. Biztosan mindenkinek van az életében olyan akár családi esemény, emlék, aminek szeretné tudni a hátterét, hogy azok a dolgok miért, miért pont úgy történtek, engem leginkább ez érdekel.
Volt olyan, hogy azért futottál, hogy levezesd a tanulmányok okozta stresszt? Segítséget jelent a futás?
Amíg nem dolgoztam edzővel, volt ilyen. Előfordult, hogy kimentem futni egy kicsit még egyszer aznap, mert annyit tanultam, hogy úgy éreztem, muszáj kiszellőztetni a fejem. Mióta edzővel készülök, azóta ilyen nem fordult elő, nem vezetem le a feszültséget futással.
Hogyan készülsz egy-egy versenyre, milyen egy felkészülési időszak? Mennyire figyelsz az étkezésre?
Annyira már nem vagyok szigorú magamhoz, voltak időszakok, amikor grammra pontosan mindent lemértem, de ez nagyon-nagyon régen volt. Nem vonok meg magamtól semmit, azt eszem, amiről úgy érzem, hogy jól esik a szervezetemnek.
A felkészülés milyen? Mennyire terhelt ilyenkor ez az időszak az életedben?
Maratonra készülök elsősorban, mert maratonfutó vagyok, de ebbe beletartozik az is, hogy elindulok 10 km-es versenyen és félmaratonon. Itt is lehetnének sokkal jobbak az időeredményeim, ha kifejezetten arra készülnék, de ezek a távok a felkészülés részét képezik. A maratoni felkészülésem egyébként 13 hét szokott lenni. Minden nap egy edzésem van, ebből két könnyű futás, két résztávos edzés, amiből az egyik hosszú, a másik rövid résztáv, valamint van két előkészítő edzés, amikor váltogatást csinálok és egy hosszú futás.
Az egyetem mennyire támogató a sportkarrieredben?
Senki nem tudja, hogy élsportoló vagyok. Nem reklámozom magam, nem kérek kedvezményeket a tanáraimtól, eddig legalábbis nem volt rá példa. Ugyanolyan ember vagyok, mint a többiek, én is dolgozom és mellette sportolok. Mindig próbálom úgy összeállítani az órarendemet, hogy amilyen versenyidőpontokat előre tudok, azokhoz igazítsam az óráimat. Egyelőre ez működött. Egyébként azt sem tudom, kinek kell szólni, ha egy órám ütközik a versenyemmel, hogy mint sportoló van-e bármilyen kedvezményem.
Az 1996-os női maraton futás rekordját döntötted meg 25 másodperccel, hogyan élted meg ezt a sikert?
Nehéz erre válaszolni. Nekem nem az volt a célom, hogy rekordot döntsek. A célunk az volt az edzőmmel, hogy 2 óra 28 percen belül végezzek, ami a szintidő a budapesti világbajnokságra. Az, hogy ez országos csúcs lett, természetesen nagyon jó érzés. Még mindig nem fogtam fel. Azért gondolom talán nagy dolognak, mert 23 évesen kezdtem el futni, így nekem nincsenek meg azok az alapok, amik egy gyerekkortól atletizáló sportolónak megvannak. Semmilyen sportmúltam nincs, a szüleim sem sportoltak, egész egyszerűen vannak olyan képességeim, amik lehet, hogy jobbak az átlagosnál, de vannak olyanok, amelyek gyengébbek. Előbbit tudni kell használni, utóbbin pedig dolgozni kell, hogy jobb legyen.
Mik azok, amik nincsenek meg?
Hátrányom például, hogy nem tanultam meg kezdettől fogva rendszerben edzeni, vagy a futótechnikai alapok nincsenek meg nálam. De én egy pillanatig sem bánom, hogy későn kezdtem el futni.
Mi az, amit a futásnak köszönhetsz?
Rendszert, fegyelmet, kitartást, hogy sokkal nagyobb szorgalmam van, el tudom hinni, hogy bármire képes lehet az ember. Csak tényleg kitartás és akaraterő kell, nincsen lehetetlen. Nincs olyan, hogy nem tudom megcsinálni, mert igenis menni fog, így kell hozzá állni az élet minden területén a dolgokhoz. Amire a futás megtanít, azt az életben is jól lehet hasznosítani.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Szabó Fruzsina