A püspök személyes hangvételű bevezetőjében saját élettapasztalataiból kiindulva mutatta be a hit megszületésének belső folyamatát. Felidézte első meghatározó istenélményét, amelyet egy szentségimádás során élt át, és amelyet egy „hajóúthoz” hasonlított: olyan úthoz, amelyen az ember belép Isten valóságába. A jelenlevőknek azt üzente: „evezzetek a mélyre, és engedjétek, hogy Jézus vezessen.”
Egy szemléletes példán keresztül mutatta be az emberi élet különböző megélési módjait: három kőfaragó közül az egyik csak pénzt keresett, a másik a családját tartotta el, míg a harmadik azt mondta: „katedrálist építek.” Bár ugyanazt a munkát végezték, mégis egészen más értelmet adtak neki. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: az igazi értelmiségi az, aki sejti az emberi lét egészének okát és célját. XVI. Benedek pápa gondolatát idézve kiemelte: a részletek csak akkor kerülnek a helyükre, ha az ember az egész értelmét keresi. Egy katolikus egyetem küldetése éppen ebben áll.
Előadásának központi eleme Ábrahám története volt, amelyet a nyugati civilizáció egyik alapnarratívájaként értelmezett. Párhuzamot vont a Homéroszi eposzok és a bibliai történet között: mindkettő az emberi élet útját és próbatételeit mutatja be. Ugyanakkor lényeges különbség, hogy míg Odüsszeusz története körkörös, visszatérő út, addig Ábrahámé nyitott és előre mutató: olyan úton jár, amely nem tér vissza a kiindulópontra, és amely túlmutat a földi életen.
Székely János hangsúlyozta: Ábrahám történetében nem maga Ábrahám a főszereplő, hanem Isten. Ez a történet egy olyan életszemléletet tükröz, amelyben az ember legfőbb szövetségese az élő, személyes Isten. Rámutatott arra is, hogy a bibliai hagyomány nem pusztán mese, hanem történeti gyökerekkel rendelkező hagyomány, amelyet a választott nép generációkon keresztül őrzött és adott tovább.
Az előadás kitért arra is, hogy miért éppen abban a történelmi korban és földrajzi térségben bontakozott ki az üdvtörténet. A Közel-Kelet kulturális metszéspontja, valamint az írásbeliség megjelenése lehetővé tette a kinyilatkoztatás továbbadását. Isten fokozatosan lépett be a történelembe, és a választott nép tapasztalataiban vált egyre inkább személyessé és felismerhetővé.
A püspök atya a vallások kérdését is érintette, hangsúlyozva, hogy végső soron minden vallás az egyetlen Istent keresi. Különbséget tett a mitológiai rendszerek és a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás között, amelyben Isten személyesen szólítja meg az embert. Az ember sajátos helyzetére utalva kiemelte: az ember „kilóg” a világból, mert képes rákérdezni a lét értelmére. Ez a kérdésfeltevés nyitja meg az utat Isten felé.
Az esemény zárásaként a résztvevők kérdéseikkel is bekapcsolódhattak a párbeszédbe, amely tovább gazdagította a közös gondolkodást hitről, hivatásról és emberi küldetésről. Dr. Székely János zárógondolatában arra bátorította a Pázmány közösségét, hogy olyan értelmiségiekké váljanak — és az Egyetem olyan hallgatókat neveljen —, akik „katedrálist építenek”: akik képesek az egészre tekinteni, a hit és a tudás egységében élni, és ezt a szemléletet felelősséggel továbbadni a jövő generációinak.
