Mi számít ma sarokpontnak a magyar őstörténet régészeti kutatásában? Melyek a legfontosabb új felismerések?
Sarokpontok alatt általában azokat a nagyobb földrajzi, vagy időrendi kereteket értjük a kutatásban, melyek a korai magyar történelem főbb szerkezeti elemei, vázrendszere. Ilyen például az őshaza kérdése, melyet továbbra is a Tobol–Irtis–Isim folyók vidékén lokalizálunk. Ma azonban úgy látjuk, hogy jóval tovább, egészen a Kr. u. 8–9. század fordulójáig éltek itt a korai magyarok. A bizánci írott forrásban szereplő Levédia szállásterületet a Don-vidék helyett ma már a Volgától keletre, annak keleti oldalán valószínűsíti a magyar kutatás is, a mai Szamara város tágabb térségében.
A magyar őstörténet hagyományos, korábbi összefoglaló koncepciója
A Káma alsó folyása mentén sikerült genetikailag is kimutatni a keleten maradt, ún. Julianus-féle magyarokat, akik a 15-16. században asszimilálódhattak véglegesen. A forrásokból ismert Etelköz helyét pedig ma már közel száz lelőhely, illetve lelet rajzolja ki a Dnyeper és a Dnyeszter folyók menti 9. századi régészeti hagyatékban. Az őshazából kiinduló vándorlásról elmondhatjuk, hogy 100-120 évnél feltehetően nem vett többet igénybe, ezt ma már az archeogenetikusok is megerősítik. De a sarokpontok között említhetjük azt a tényt is, hogy több közvetlen rokoni kapcsolatot ismerünk egyes honfoglaló sírok, illetve Urál vidéki kora középkori temetkezés között. Ezek pedig egyértelműen történeti kontextus eredményei. Így visszanézve, úgy érzem, meglehetősen nagy előrelépést sikerült tennünk az elmúlt, mindössze 10-15 évben a korábbi időszakokhoz képest.
Az archeogenetika megjelenése forradalmasította a magyar őstörténet régészeti kutatását (Szöllősi M. felvétele)
Hogyan változott az őstörténetkutatás módszertana az elmúlt évtizedekben, különösen a régészet szempontjából?
Úgy látom, hogy az alapok és a főbb irányvonalak ugyanazok. A középpontban az újabb források felkutatása áll, hiszen a magyarság korai történetében a források hiánya jelenti a legnagyobb problémát. Ugyanakkor valóban megjelentek új kutatási módszerek is. Ezek elsősorban a természettudományos vizsgálatok, melyek alapvetően a régészeti forrásanyagból kinyerhető információmennyiséget – és gyakran annak minőségét is – bővítik. Ma már sokkal pontosabban tudjuk keltezni például radiokarbon mérésekkel a régészeti forrásanyagunkat, izotópos vizsgálatokkal pedig az életmódra, táplálkozási szokásokra, migrációs folyamatokra kaphatunk válaszokat. A magyarság korai történelme kapcsán azonban egyértelműen az archeogenomikai kutatások a legfontosabbak. Szerencsére ezt itthon több laborban is készül, így a magyarság eredetkutatásában ma már nemzetközi kitekintésben is jelentős mennyiségben áll rendelkezésünkre archeogenetikai adat, eredmény.
Melyek azok a tévhitek, amelyek még mindig élnek a köztudatban a magyarok eredetével kapcsolatban, és a régészet hogyan tud ezekre válaszolni?
A hun-magyar rokonságot, az ún. kettős honfoglalást, vagy éppen a Szíriuszról való eredetet továbbra sem támasztják alá tudományos érvek, miként a sumer kapcsolatoknak sincs alapjuk. Szerintem a kutatásnak nem is kell különösebben reagálnia, mivel ezek az elképzelések nem is tudományos alapon merültek fel. Az igazi válasz ezekre a régészet oldaláról, ha még több releváns forrásanyagot, elsősorban kora középkori temetőt tárunk fel itthon és főként Kelet-Európában. Továbbá a precízebb datálás, hiszen a pontos időrend minden vizsgálódásunk megkerülhetetlen alapja és a továbblépés záloga. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nemcsak a merőben új eredmények jelentenek igazi áttörést. Nem fontos minden évben újraírni a középiskolai tankönyveket… Manapság arra fordítunk nagy hangsúlyt, hogy amit tudunk, azt még biztosabban állíthassuk, jóval nagyobb forrásbázis alapján, mint mondjuk tettük 30-40 éve. Az, hogy valamit egyre megbízhatóbban, megalapozottabban tudunk állítani, az ugyanúgy tudományos előrelépését jelent.
Milyen kihívásokkal néz szembe egy kutató, amikor érzékeny történeti kérdéseket vizsgál, amelyekhez sokszor erős érzelmi kötődés is társul?
Szerintem ezekkel sem kell, sőt nem is szabad foglalkozni a munka során. A magyarság kialakulásának kérdése egy nemzetközileg releváns tudományos problematika és nem magyar belügy, vagy hit kérdése. Ez akkor is tény, ha vannak, akik az eredet kérdéshez nem tudományos irányból, vagy elvárásokkal közelítenek. Én személy szerint örülök neki, hogy sokakat érdekel a kutatási témám, a szakcikkek készítése mellett szívesen tartok tudományos ismeretterjesztő előadásokat is. Az a tapasztalatom, hogy különböző irányultságú emberek is tudnak egyformán örülni annak, ha azt látják, hogy van előrelépés és tisztul a kép.
Hogyan lehet a régészet eredményeit közérthetően és hitelesen közvetíteni a nagyközönség felé?
Ez egy igen fontos és fogós kérdés, mert nagy a társadalmi érdeklődés a magyar őstörténet kapcsán, ezt nehéz nem észrevenni. A régészet hálás téma, mert többnyire látványos és jól illusztrálható eredményeket tudunk bemutatni. Szerencsére nincs olyan bonyolult kérdés, eredmény, amit ne lehetne egyszerűen megfogalmazva is kommunikálni. Szerintem kiváló példa erre az ELTE HTK Archeogenomikai Intézetének honlapja (a Pázmány legfontosabb őstörténeti kutatási partnere), ahol az angol nyelvű szakcikkek, többnyire igen bonyolult genetikai eredményeit rendszeresen összefoglalják bőven és közérthetően magyarul is.
A régészet oldaláról főként viseleti és életmód rekonstrukciókat mutatunk be, hogy könnyebben elképzelhető legyen a mondandónk. A magyar őstörténet és a honfoglalás szinte valamennyi kérdéskörét áttekinti az – az interneten is elérhető –hat kötetes tudományos ismeretterjesztő sorozat, mely az ELTE HTK Magyar Őstörténeti Kutatócsoportjának égisze alatt készült, aktív pázmányos részvétellel.
A magyarság eredetével és a honfoglalókkal kapcsolatos új ismertek már tudományos ismeretterjesztő formában is elérhetők
Ugyanakkor napjainkban minden a filmekről szól – főleg az ismeretterjesztés terén – ezért készítettünk filmet a honfoglalók fegyverzetéről, hadászatáról, továbbá az Urál vidéki pázmányos régészeti expedíciókról (2013–2019). Akit érdekel, megnézheti, hogy néz ki ma az egykori Etelköz nyugati része a Dnyeszter folyó vidékén.
Fontos azonban annak elfogadtatása is a nagyközönséggel, hogy vannak kérdések, amire egyszerűen nem tudunk, sőt nem is fogunk tudni válaszolni. Legalábbis olyan bizonyossággal nem, amint napjaink, vagy a közelmúlt történelmét ismerjük. És ennek világos beismerése nem a szakemberek hibája, hanem a forrásadatok miatti adottság. Ha ezt megértjük, akkor helyes kérdéseket fogunk feltenni a jövőben is, ami szintén a továbblépés alapja.
Milyen nemzetközi együttműködések segítik a magyar őstörténet kutatását?
A Pázmány több mint egy tucatnyi kelet-európai egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az elmúlt évtizedben. Ennek eredményeként a cseljabinszki, tyumenyi, kazanyi és tiraszpoli régészeti tanszékekkel különösen aktív publikációs tevékenységet végzünk. Ezt a Pázmány – Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja koordinálja, jelenleg egy 2023-ban elnyert egyetemi kutatási pályázat keretében.
A Pázmány régészei egy uráli ásatáson az orosz szakemberekkel
Hatalmas segítséget kapunk nemzetközi szinten a magyar diplomáciától is, főleg a logisztika terén. Ugyanakkor jelenleg nagyon megnehezült a nemzetközi munkánk a kelet-európai háborús helyzet miatt. Bízunk a jövőben és a béke megteremtésében, de szeretném hangsúlyozni, hogy a nemzetközi együttműködéseink nem szakadtak meg, még Ukrajnában sem. A közös munka, kutatás továbbra is folytatódik. Pont a napokban jelent meg az igen rangos Cell folyóiratban az eddigi talán legfontosabb archeogenetikai cikkünk, egy több éves nemzetközi munka eredményeként. A dolgozat közel 40 kutató összefogásával készült Tyumenytől Kijeven át Bostonig.
A cikk eredményeit egy kisfilm is bemutatja, melyben jól látható, hogy az oroszországi ásatásokon a pázmányos régészhallgatók lelkes lapátolása miként adódott össze egy projekt keretében a tudományos kiértékelésben részt vevő harvardi genetikus professzorok munkájával is.
Milyen szerepet játszhatnak az új régészeti feltárások?
Bátran állíthatjuk, hogy az új feltárások és azok publikációi kulcsfontosságú szerepet játszanak a jövőt illetően. A szakadatlan forrásfeltárás, a modern ásatási módszerek és a régészeti forrásanyag komplex természettudományos vizsgálata az, ami előre fogja vinni a honfoglalás kori és a mai magyarság eredetének, kialakulásának megismerését. A szerencsés új leletek mellett azonban sajnos több lelőhely esetében is évtizedes elmaradások vannak publikációs téren, ezek orvoslása szintén elengedhetetlen. Nagyszerű érzés az utóbbi 10-15 év megfeszített munkájának köszönhetően, hogy több esetben ma már azt is konkrétan tudjuk, hogy hol, mely lelőhelyeken kellene ásni Kelet-Európában, vagy folytatni a megkezdett munkát.
A Pázmány őstörténeti régészeti expedíciói a 2010-es években az Urál vidékén
A korai magyar történelem kutatásában jelenleg nagyon szerencsés az a helyzet, hogy a különböző tudományterületek eredményei többnyire megerősítik egymást, egy irányba mutatnak. Ez pedig még megalapozottabbá teszi a tudásunkat. Bízom benne, hogy a kelet-európai politikai helyzet rendeződésével és a hazai kutatási források elnyerésével eredményesen és újult erővel fogjuk tudni a jövőben is kutatni a magyarság eredetét. Mert a java még csak most jön!
