Milyen jellegű dokumentumokat őriz a Vatikáni Apostoli Levéltár, és kik számára hozzáférhetők ezek?
A vatikánvárosi székhelyű Vatikáni Apostoli Levéltárat 1881-ben nyitotta meg XIII. Leó pápa a kutatók előtt Vatikáni Titkos Levéltár néven. Ferenc pápa 2019. október 28-án közzétett motu propriója rendelkezett az archívum jelenleg használatos nevéről. A korábbi elnevezés a témában kevésbé járatos érdeklődő számára félreértésekre adhatott okot, pedig a névben meglévő „titkos” (secretum) kifejezés csupán arra utalt, hogy a pápák magánlevéltáraként kezdte meg működését. Egyfajta központi levéltárként működik, több mint ezer évet felölelő anyagot őriz, amelyek a Katolikus Egyház nemzetköziségéből adódóan a világ minden táját érintik.
A Levéltár anyaga a kvalifikált kutatók számára más állami levéltárak anyagaihoz hasonlóan szabadon hozzáférhető, helyben tanulmányozható. A fondjegyzék betekintést enged abba a hatalmas, az egész világot, így természetesen Magyarországot és a magyarságot is érintő anyagba, amely itt található. Itt vannak a Római Kúria jelenleg is működő, illetve korábban megszűnt hivatalainak, illetve a pápai képviseleteknek a történeti levéltárai, de itt találjuk az Egyházi Állammal egykor szoros kapcsolatban álló jó néhány nemes család archívumát, amelyek jórészt az Egyházi Állam megszűnését (1870) követő politikailag kényes évtizedekben kerültek ide. Ugyancsak itt van több, az egyháztörténet szempontjából kiemelkedő személyiség hagyatéka is. Gazdag a zsinatok és szinódusok anyaga, ezt egészíti ki többek között néhány szerzetesközösség, több római kegyes társulat, valamint néhány jubileumi és szentév külön kezelt anyaga.
Hogyan definiálhatók a „magyar vonatkozású” dokumentumok? Csak magyar szereplők vagy események révén?
A Vatikáni Apostoli Levéltárban sok olyan anyag található, amely nélkülözhetetlen a magyar történelem megértéséhez. Külön ki kell emelnem a közép- és kora újkori forrásokat, amelyek különösen is értékesek tekintve, hogy a történelem viharai – a török kor és a háborús időszakok – hazai levéltárainkat egyáltalán nem kímélték. Érdekesek a bécsi, később (1920 után) a budapesti nunciatúra iratai: különösen is a nunciusok jelentései, amelyek egyes érdekes magyarországi történelmi helyzetek, például királykoronázások, háborúk és forradalmak egyedülálló egyházi tanúi, amelyek tanulmányozása politikatörténeti szempontból is érdekes. Ezekben feltűnnek a magyar köz- és egyháztörténet szempontjából fontos szereplők és események egyaránt. Mindez pedig a Szentszék szemüvegén keresztül, a Világegyház és a nemzetközi történések kontextusába ágyazva jelenik meg.
Vannak-e konkrétan kiemelkedő jelentőségű magyar dokumentumok, amelyek a közelmúltban kerültek elő vagy kutatás alá?
Az első talán a jezsuita Hevenesy Gábor volt, aki a 17–18. század fordulóján tanulmányozhatta a bécsi nunciatúra levéltárában őrzött anyagot, és kivonatokat készíthetett róla. A 20. században például Galla Ferenc és Vanyó Tihamér kutatott itt, majd több évtizedes szünet következett, mielőtt ismét előtérbe kerültek volna a vatikáni fondok. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának több oktatója is foglalkozik a Vatikáni Levéltárban őrzött anyagokkal. Megkerülhetetlen az egyháztörténeti kutatócsoport munkája, amelyet még 1999-ben az akkori rektor, Erdő Péter alapított. A Tusor Péter vezette, ma Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport néven működő műhely értékes kutatási eredményeket publikált az elmúlt évtizedekben a középkortól a jelenkorig bezárólag. Fejérdy András pedig főként a viharos 20. századdal foglalkozik. A pázmányos oktatók mellett meg említenünk például Molnár Antal és mások vonatkozó kutatásait is. Külön öröm, hogy egyre több a fiatal kutató is a területen. Én magam elsősorban a 18. századdal foglalkozom, mégpedig a püspöki, illetve érseki kinevezések kánoni, információs eljárásának anyagaival. Ezek az ún. püspöki processzusok az egyháztörténet eddig kevéssé kutatott, értékes forrásai, amelyek rengeteg, eddig nem tisztázott vagy tisztázottnak gondolt információt tartalmaznak főpapjainkról és az egyes egyházmegyékről is.
Milyen időszakból származnak a legértékesebb magyar vonatkozású iratok (pl. Árpád-kor, török hódoltság, 20. század)?
Úgy vélem, mindenki találhat a saját korszakához, témájához kapcsolódóan olyan iratot, amely nem csak kiegészíti, de adott esetben más irányba is terelheti a kutatás folyamatát. A középkorászok azért tarthatják értékesnek a levéltári anyagot, mert a hazai dokumentumok jelentős része elveszett a háborúk során. A török hódoltsággal foglalkozók számára többek között a missziós püspökök feljegyzései vagy a püspöki processzusok során kikérdezett tanúk vallomásai miatt érdekesek a vatikáni anyagok, amelyekből kiderülhet, kik, hogyan, milyen körülmények közt éltek akkor egy adott helyzetben. Ha azonban például a 20. századot nézzük, a nunciusok politikai jelentései nagyon izgalmasak lehetnek. Fontos azonban a Vatikáni Apostoli Levéltárban található anyagokat összevetni más vatikáni levéltárak anyagaival: a jelenkori kutatások esetében például a vatikáni államtitkárság külügyi levéltára (hivatalos nevén Államközi Kapcsolatok és Nemzetközi Szervezetek Szekciójának Történeti Levéltára) tartalmaz még igen értékes vonatkozó anyagokat.
Milyen nehézségekkel találkozik a kutató a Vatikáni Apostoli Levéltárban való munkája során?
Aki kutatni indul, annak mindenekelőtt tudnia kell, hogy a vatikáni levéltárak egy sajátos vatikáni-olasz, mediterrán logika szerint működnek, tehát egészen másként, mint ahogy ezt egy magyar vagy egy bécsi levéltár esetében megszoktuk. Aki egy osztrák levéltárat vár Itáliában, biztosan csalódni fog. Ez olyan, mint a közlekedés: másként autóznak Németországban, és másként Rómában, de ha az egész ritmusára, logikájára ráérzünk, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz. Ez az inkulturáció. Fontos például szem előtt tartanunk a sajátos nyitvatartási rendet, ami valóban nehézségeket okozhat, ha nagyon ki van számolva az időnk. A levéltár hétköznap 8:30-tól 13:45-ig áll a kutatók rendelkezésére, nyáron pedig egy hosszú szünetet tart. Amikor elkezdtem ott kutatni, még a mostaninál is rövidebb volt a nyitvatartás. A levéltári munka természetesen a kutatási időn túl is folytatódik, csak ekkor a kívülállók számára nem elérhető az archívum. Ne felejtsük azt sem, hogy ez egy élő levéltár: a vatikáni hivatalok tisztviselői maguk is nem egyszer kéretnek fel történeti anyagokat egy-egy döntéselőkészítési folyamat során.
Hogyan zajlik egy magyar kutató bejutása és kutatási folyamata a levéltárban?
A Levéltár anyaga hozzáférhető a kvalifikált kutatók számára. A bejutásnak azonban vannak teljesíthető feltételei: szükséges egy akkreditált kutatóintézet, felsőoktatási intézmény vagy a történettudomány területén működő tanár ajánlása. Bár külön nincs feltüntetve, de természetesen egy püspöki ajánlás is helyettesítheti ezt, mint afféle „házon belüli” kérés. Szükséges a diploma és egy személyazonosító okmány másolata is.
Mivel a Vatikáni Apostoli Levéltár bejárata a Vatikánváros belsejében, az ún. Belvedere-udvaron található, azért az első bejutás izgalmasabb mint a későbbiek: először a Szent Anna-kaput őrző svájci gárdisták állítják meg a bejutni szándékozót, akik tulajdonképpen itt államhatár-őrizeti feladatokat látnak el. Ezt követőn a Vatikáni Csendőrség ellenőrzi az embert, itt már papírmunkát is kell végezni. Ha az ember elkészült, megy tovább a minállam belseje felé, és egy őrzött átjárón keresztül jut el a Belvedere-udvarba, amely önmagában is megdöbbentő hely: a ma látható reneszánsz teret II. Gyula pápa megbízásából Donato Bramante tervezte a 16. század elején. Az udvar bal (déli) oldalán a Vatikáni Államtitkárság, illetve az Apostoli Palota régebbi szárnya Raffaello Stanzáival, északi (jobb) oldalán pedig a könyvtár, illetve a levéltár főbejárata található. Beiratkozni csak délelőtt lehet, itt a későbbi, könnyített bejutások érdekében az ember fényképes igazolványt kap, amely a kutatás utolsó napjáig érvényes. A kutatótermekben találhatóak a katalógusok, és itt lehet kikérni az anyagokat is. Egy délelőtt csak három iratcsomót vagy kötetet lehet igényelni – ez első hallásra kevésnek tűnhet, ha azonban az ember a megfelelőt kérte ki, még sok is lehet. A kutatóteremben tilos fotózni, lehet azonban másolatot kikérni, aminek persze ára van.
Mennyire van jelen a digitalizáció vagy online hozzáférés lehetősége ezekhez az anyagokhoz?
A Vatikánban büszkék a kétezer éves történelmükre, ezért vigyáznak is rá. Ugyan ma már online is be lehet iratkozni a Levéltár honlapján keresztül, de az inventáriumokat és az iratanyagot a patrimonium megóvása érdekében csak helyben lehet tanulmányozni. Évek óta folyik ugyan a vita arról, hogy miért nem teszik közkinccsé legalább a digitalizált anyagokat, de a nemleges döntés mögött az a filozófia áll, hogy nem szeretnék, ha az értékes anyag az ezzel együtt járó, kivédhetetlen multiplikáció által elértéktelenedne. Hasonló dilemma létezik nálunk is: a Kádár-rendszer idején a mormonoknak kiadták a teljes, a Nemzeti Levéltában őrzött anyakönyvi anyagot egy mikrofilm-másolatért cserébe – ezzel pedig az ott őrzött anyag egyedisége, eszmei értéke csökkent.
Mit tükröznek a dokumentumok a magyar egyház és a Szentszék kapcsolatáról?
Szent István korában Magyarország kétségbevonhatatlanul részévé vált az egyetemes Egyház vérkeringésének. Egy egyedülálló szervezet, a Katolikus Egyház részévé vált, az és ma is, amely eredetét Krisztusra vezeti vissza. Ez tükröződik vissza a levéltári anyagokban: a Katolikus Egyházi egyszerre nemzeti és nemzetközi. Ennek megfelelően a Szentszék a sajátos magyar témákat, amely előkerültek az elmúlt ezer évben ezzel a sajátos optikával kezelte, és ez tükröződik vissza az egyes iratanyagokban is.
Találhatók-e olyan iratok, amelyek átértelmezhetnek vagy árnyalhatnak ismert történelmi eseményeket?
Bár az utóbbi évtizedekben örvendetesen megnövekedett a Vatikánban kutató magyarok száma, maradt még bőven kutatni való. Néha nagyobb dolgok is előbukkannak, de apró, a történész számára azonban beszédes meglepetés gyakran érheti az embert. Egy példát említenék a saját kutatási területemről. Nemrég publikáltam egy tanulmányt a 18. század egyik kiemelkedő főpapjáról, Csáky Miklós hercegprímásról. Az összes életrajz határozottan állítja, hogy a későbbi érsek Szepesvárott született. A kinevezéséhez kapcsolódó, Vatikánban őrzött iratok közt azonban ott találjuk a keresztlevelét és saját édesanyjának a tanúságtételét is, amelyek szerint Csáky Lőcsén látta meg a napvilágot egy decemberi napon– ami egyébként logikus is, télvíz idején miért is tartózkodtak volna fent a hideg középkori várban, ha a városban kényelmes palotájuk volt? Ezek apró örömök egy történész számára, azonban hosszú távon a nagy egész számára jelentőségük lehet.
Milyen szerepe lehet ezeknek a dokumentumoknak a jelenkori egyház- vagy kultúrtörténeti párbeszédben?
A magyar történetírás forrásainak túlnyomó többsége a Kárpát-medencében, illetve Bécsben található. Ritkán keresünk fel távolabb található levéltárakat vagy könyvtárakat; azért sem tesszük, mert a kifejezetten magyar vonatkozású iratok száma csekély, illetve ami találunk, az legtöbbször egy más nemzet szemszögéből íródott. Azon túl, hogy ez önmagában is nagyon érdekes lehetne, a vatikáni levéltári anyagok szemléletükben mégis eltérnek minden más anyagtól: a Világegyház központjában aggódnak, értékelnek, tanácsolnak, utasítanak egy nemzeti egyház vonatkozásában, amely nem ellenfelük, hanem a részük – így egy adott ország politikai és egyéb ügyeit is ebből a szemszögből figyelik, hiszen ami ott történik, az ott élő katolikusokat érinti, akik egyben az adott ország állampolgárai is. A vatikáni kutatások értékes kiegészítésekkel szolgálnak tehát a magyar egyház- és köztörténet vonatkozásában is.
Mi inspirálta az előadót arra, hogy ezzel a témával foglalkozzon?
Amikor a doktori disszertációmat írtam, figyeltem fel a vatikáni levéltári anyagokra. Különösen a püspöki processzusok irataira csodálkoztam rá, hiszen rengetek újdonságot tudtam meg belőlük a kutatási témámmal kapcsolatban. Én egyébként akkor Patachich Gábor és Patachich Ádám kalocsa-bácsi érsekek tevékenységét dolgoztam fel, és ezen keresztül mutattam be Magyarország déli részének a török utáni megújulását. A disszertációt 2006-ben védtem meg Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen. A püspöki processzusok témája annyira megtetszett, hogy immár akadémiai doktori disszertáció is készült belőle – ezúttal már az egész Magyar Királyság területét kutattam 1711 és 1780 között, VI. (III.) Károly és Mária Terézia idején. Ez összesen 125 kánoni eljárást és 93 kinevezettet jelent.
Van-e olyan felfedezés vagy levéltári élmény, amely különösen emlékezetes volt számára?
A 18. század mellett időnként érintek 19–20. századi témákat is. Több publikációm is megjelent ebben a témakörben. Nagyon érdekesek például azok a nunciusi jelentések, amelyek 1848–1849-ről készültek. Foglalkoztam azonban a szentszéki-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének kérdésével is, amelyre végül 1920-ban került sor, és amely szintén egy nagyon izgalmas időszak: világháború, őszirózsás forradalom, tanácsköztársaság, majd Horthy-rendszer. Nagyon meglepett, hogy a nuncius, aki akkor még Bécsben tartózkodott, a kommunikációs nehézségek ellenére mennyire pontosan értékelte a helyzetet. Emlékezetes számomra az egyik jelentés, amely Károlyi Mihály akkori szerepét értékelte. Amikor ugyanis Károlyi 1919. március 20-án átvette átvette az úgynevezett Vix-jegyzéket, amely újabb, elfogadhatatlannak tartott területi követelésekkel állt elő, ő ezt nem fogadhatta el, így másnap lemondott és a proletariátus kezébe helyezte a hatalmat. Erről akkor így írt a bécsi nuncius: „Károlyi ezt a rendkívül súlyos lépést ugyanazzal a könnyelműséggel és ugyanazzal a meggondolatlan felelőtlenséggel tette, amellyel múlt év novemberében kirobbantotta a forradalmat Magyarországon.”
Látható tehát, bárhová nyúlunk a magyar vonatkozású vatikáni dokumentumok közé, minket érintő érdekes anyagokat találunk, amelyek révén még mélyrehatóbb ismereteket szerezhetünk Egyházunkról és hazánkról, és ezzel is szolgálhatjuk – a történettudomány eszközeivel – a köz ügyét.
Dr. Tóth Tamás előadása a Dies Academicus ünnepi napokon:
