Szívünkben a gyász mellett a köszönet is jelen van. Hálásak vagyunk a Teremtőnek, hogy Andrást adta nekünk, hogy oly sok éven át a mindennapjai részesei lehettünk. Érzéseinket és gondolatainkat legjobban talán közvetlen munkatársa és egykori felettese, Szalai Márta alábbi írása hordozza:

Búcsú Sergő Z. Andrástól

Kereken 15 évvel ezelőtt lépett be András a Deák Intézetbe, és vele a mi életünkbe. 15 éve járt be dolgozni nap mint nap: Szentendre-Budapest, Budapest Szentendre. Sokszor 2-3 órás menetidővel... Már ez is sokat elárul Őróla.
Az összecsiszolódásunk első éveiben oktatásszervezőként kezdett dolgozni, de már a kezdetektől András biztosította a marketing tevékenységünk kreatív és grafikai hátterét is. Cikket írt a képzéseinkről, interjúkat készített a jogász társadalom prominens képviselőivel. Aztán a különböző szakmai napokon, állásbörzéken, tréningeken keresztül megszületett a Karrier Iroda is, aminek vezetőjeként önismereti és pályaorientációs beszélgetéseken nyújtott segítséget életvezetési, vagy pályaválasztási dilemmákkal hozzá forduló hallgatóknak. Amikor csoportvezető nélkül maradtunk, jelentkezett, hogy ő szívesen kipróbálná magát ebben a munkakörben is. Ekkor derült fény kiváló vezetői adottságaira. Sokoldalú, nyitott, színes egyéniségével, intelligenciájával, kommunikációs tehetségével, de mindenekelőtt mély bölcsességével a legváratlanabb helyzeteket is kezelni tudta. Ahol csak lehetett, a humorát vetette be. De a legfontosabb Őbenne mégis a jóság és az irgalom lelkülete volt, amivel a munkáját végezte, és hordozta a rábízottakat... Erős lelkű és akaratú férfi volt.
15 év óta a szemünk előtt szövődtek egyre mélyebb munkakapcsolatai oktatókkal, kollégákkal, a hallgatóival, diákokkal. Személyessé tenni a személytelent: ez is az ő különleges karizmája volt. Akivel csak kapcsolatba lépett, idővel megérezhette, hogy kivételes emberrel van dolga.
És 15 éve alakít, formál engem is az ő személye. Szép hitével. Bátorságával. Kitartásával. Akarat erejével. Kiapadhatatlan derűjével. A létével is folyamatosan üzen: provokál, bátorít, küzdésre sarkall. Tanítómesterem a dolgok helyes megkülönböztetésének nehéz tudományában, hiszen a helyes prioritásoknak is a szakértője ő.
„Adsz kávét?" Persze. Lehajolok hozzá, ő pedig felemel: magasabbra, mint ahogy arra a saját erőmből valaha is futná.
Hálával tartozom neki. És hálával tartozom érte, mert a világunk, az egyetemünk, a közösségünk egy szebb és jobb hely lett általa. Jó lenne megóvni ebből valamit. Vagy tovább is vihetjük, nemcsak a szívünkben.
Megtiszteltetés a számomra, hogy ismerhettem őt, és együtt dolgozhattam vele.
„Adsz kávét?" Bárcsak tehetném...