Első helyen a Pázmány
Szabó István, a Jog- és Államtudományi Kar dékánja a felsőoktatási rangsorról

A közelmúltban felsőoktatási rangsort tett közzé a Heti Válasz. Az egyes intézményekbe felvett hallgatók kiválósága, illetve a végzett hallgatók sikeressége mellett az oktatók kiválóságát is figyelembe vették a rangsor összeállításánál. A legtöbb esetben az Oktatási Hivatal által kezelt Felsőoktatási Információs Rendszer (FIR) adataira támaszkodtak, ami azt is jelenti, hogy egységes, objektívnek tekinthető kritériumok alapján végezték a rangsorolást. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) három területen – jogászképzés, informatika és műszaki – az első helyre került. Mi a siker titka? – erről beszélgettünk Szabó Istvánnal, a Jog- és Államtudományi Kar dékánjával.

– A mostani rangsorok már objektívebbek, mint a néhány évvel ezelőttiek. Nem arról van szó, hogy korábban a felsőoktatási intézmények által közvetlenül szolgáltatott adatok nem lettek volna hitelesek (pontosak), de minden vizsgált elemnél többféle adat létezik. A hallgatói létszámnál például: csak az aktív hallgatókat vesszük figyelembe, vagy a passzívakat is? Amennyiben az adatközlésnél minden egyes részletre pontosan nem kérdeztek rá (ami szinte lehetetlen volt), akkor azok szükségszerűen keveredtek. Ha az Oktatási Hivatal rendszeréből nyerjük ki az adatokat, akkor mindenkinél egységes lesz. Persze van olyan fontosabb mutatószám is (például a végzett hallgatók kezdőjövedelme), amelyek semmilyen adatbázisban nem szerepelnek, csak a volt hallgatók visszajelzéseiből lehet leszűrni.
Összegezve azonban, a Heti Válasz által kialakított hat szempontrendszerben elég jó mérőszámok szerepelnek. Mérvadó ez a rangsor, amit jól jelez, hogy a nyomtatott sajtóban és az internetes hírportálokon is számos helyen átvették. És az a tény, hogy velünk szemben nem mindig „barátságos" portálok is közölték, mutatja a listával kapcsolatban kialakult szélesebb konszenzust.
S vajon mi a siker titka? A kérdés sokrétű választ kíván, gondolom a beszélgetésünk ennek főbb pontjait fogja érinteni.

Az egyik szempont az oktatói kar összetételére vonatkozott.

– Igen, és ez kétségtelenül fontos mutatószám. Az elmúlt években pedig az is egyértelműen elfogadottá vált, hogy az oktatói kar összetételének minőségét a főállású oktatókon belül a tudományos fokozattal (PhD) rendelkezők arányával kell mérni. Az itt elért magas arányszám mindenképpen a siker egyik titka. Viszonylag fiatal fakultás vagyunk, s minden kar akkor áll biztos lábakra, ha a saját nevelésű oktatók nagy számban megjelennek. Tizenhat évvel az első végzett évfolyam kibocsátása után nemcsak azt mondhatjuk el, hogy az itt végzett hallgatók az oktatói állomány jelentősebb részét teszik ki, hanem azt is, hogy országos viszonylatban kiemelkedő arányban szereztek doktori fokozatot.
A tudományos fokozattal rendelkező oktatók magas száma a belső ösztönzésnek is köszönhető. Gazdálkodásunkat igyekszünk úgy alakítani, hogy kellően honorálni tudjuk oktatóinkat, ugyanakkor mindenki érezze kötelességének a tudományos fokozat elérését.

Bár a megítélésben nem játszik közvetlenül szerepet, de meg kell említenünk, hogy a kar több oktatója az Alkotmánybíróság tagja.

A statisztikákban ez valóban nem volt közvetlenül mért szempont, mégis lényegesnek tartjuk. Egy jogi kart népszerűbbé tesz, ha oktatói fontosabb közjogi tisztségeket nyernek el. Oktatóink között hat alkotmánybírót találunk. Legutóbb Szívós Mária, Salamon László és Varga Zs. András mellé Szabó Marcelt, Schanda Balázst és Horváth Attilát választották be a taláros testületbe. Közülük öten csak a mi karunkon oktatnak.
De arra – ha egyáltalán lehet az egyes tisztségek közötti hierarchiát fokozni – mégannyira büszkék vagyunk, hogy egyes oktatóink magas nemzetközi bírói fórumokon is tisztségeket nyertek el. Az Európai Bíróság magyar bírája, Csehi Zoltán ugyancsak karunk oktatója, s ugyanígy a Hágában működő Nemzetközi Büntetőbíróság bírája, Kovács Péter is.

Milyen más szempontok szerepeltek a megítélésben?

– A legtöbb mutatószám nem az oktatókra, hanem a karra jelentkező, leendő hallgatókra vonatkozott, amin belül az első elem a jelentkezők száma volt. Ha az érettségizők nagy számban gondolják úgy, hogy ezen az egyetemen érdemes tanulni, azt semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni. A hozzánk jelentkezők középiskolai tanulmányi versenyen elért eredményei és a már megszerzett nyelvvizsgák szintén fontos mérőszámok, amelyekben szintén az elsők között vagyunk.
A következő mutató az egy oktatóra jutó hallgatók száma volt. Az jelenti a minőséget, ha minél kevesebb hallgató esik egy oktatóra. Ebben szintén jók az eredményeink.
A munkaerő-piaci mutatók terén szerepeltünk némileg gyengébben, ahol a végzett hallgatók jövedelmét, illetőleg a felsőfokú végzettséghez kötött munkakörben dolgozók arányát vizsgálták. A mutatószámok fontossága nem vitatható, a tényleges eredményeket azonban árnyalja, hogy ezek olyan adatok, amelyek nem az Oktatási Hivatal adatbázisából származnak. Az érintett felsőoktatási intézmények adatszolgáltatásának hitelessége itt sem vitatható, de ők sem tudnak pontos adatsorokat kialakítani, hiszen csak a végzett hallgatók visszajelzéseire támaszkodhatnak. Az elhelyezkedési lehetőségek és az elért jövedelmek tekintetében pedig a mi hallgatóink visszajelzései is elégedettséget mutatnak, vagyis az az érzésem, hogy a statisztikai hibahatár szélesebb, mint a mért lemaradásunk.

Dékán úr minek tudja be a konkrét adatokon túlmenően a kar sikerét? Hiszen ennek hátterében nyilván valami többlet húzódik meg.

A színvonal mérése azért is az érdeklődés homlokterébe kerül, mert befolyásolja a következő évre jelentkezők választását. A gimnázium tizenegyedik évében már formálódik a diákok pályaorientációja, s ez a rangsor mindenképpen hatást gyakorol rájuk. Ha valamely egyetem elöl szerepel, ez befolyásolhatja azokat a diákokat, akik még nem döntöttek, melyik karra jelentkezzenek.
Az érettségizőket nyilván motiválja, ha úgy gondolják, a miénk jó egyetem, itt megbecsülik a hallgatókat, ugyanakkor nem lehet „csak úgy" oklevelet szerezni. A kollégákkal sokat beszélgetünk arról, mit kell tennünk annak érdekében, hogy még inkább vonzók legyünk.
Egyetemünk feladata a Katolikus Egyház küldetésének közvetítése, és az az érzésem, hogy az elmúlt években az egyházak által folytatott oktatási tevékenység megítélése javult. Reményeink szerint ez munkánknak is köszönhető.
Tisztában kell lennünk azzal is, hogy jelentkezőink nagyobb része nem az egyházhoz való kötődése miatt választ minket, hanem mert úgy gondolja, a jogászi pályára itt tud a leginkább felkészülni. Utóbbiakkal szemben is nagy a felelősségünk, hiszen nekik ez az első közvetlen találkozásuk egyházunkkal, s amit itt tapasztalnak, nagyrészt ennek alapján alakítják ki véleményüket a Katolikus Egyházról. Ha sikerül közvetítenünk, hogy mindenkinek helye van a világban, mert a Jóisten felesleges embert nem teremt, akkor nagyot lépünk előre. Ez mindenképpen rokonszenves az emberek számára, így, ha röviden kellene összefoglalnom: karunk igyekszik emberarcú lenni. Jelentkezőink körében elterjedt, hogy a Pázmányon az ügyintézés, a hallgatók és az oktatók kapcsolata kissé más, mint a többi egyetemen.
Persze ezt az ember mindig halkan és némileg félve mondja, mert ha az állításról sokan úgy érzik, hogy nem felel meg a valóságnak, akkor hangsúlyozása többet árt, mint használ. Mi sem állíthatjuk, hogy a karon nincsenek konfliktusok, és mindenki meseszép környezetben érzi magát. A most boncolgatott felvételi adatok azonban mintha picit visszajeleznék az említett törekvésünket, s ezért mertem – nagyon halkan – megemlíteni.

Mi az a plusz, amit a kar a jogászképzésben adni tud?

Az emberi hozzáálláson túl természetesen a képzés tartalmában is vannak specifikumok, amelyekről szintén számos disputa folyik az oktatók között. A képesítés egységes voltának elérése érdekében az ország jogi karainak tanrendjei háromnegyed részében átfedésben vannak, egynegyed rész a szabad mozgástér. Ezen utóbbi körbe tartoznak az egyetem küldetését közvetítő tárgyak, mint a katolikus hit alapjai, vagy a három félévnyi kánonjog. Az utóbbinak egy második funkciója is van, mert meggyőződésünk szerint a magyar jogrendszer két európai gyökérhez kapcsolódik: a római joghoz és a kánonjoghoz. Aki jogi alapozó ismeretként a nemzeti és európai jogtörténet mellett csak római jogot tanul, annak ismereteiben egy gyökér elhal.
Tanrendünk másik specifikumát azok a tárgyak alkotják, amelyekben oktatóink kiemeltebb kutatási eredményeket értek el. Ezek jobbára nem kötelező tárgyak, hanem nagyobb tárgycsoportokból a hallgatók érdeklődésük szerint választhatnak. Persze a kánonjog ezen második specifikumba is besorolható, hiszen egyetemünk kánonjogi doktori fokozat (PhD) kiadására is jogosult, ami már önmagában bizonyítéka a komoly szakmai háttérnek.
Emellett oktatóink igyekeznek hangsúlyt fektetni arra, hogy az egyetem sajátos – katolikus – jellege az egyes tárgyakban is megjelenjen. Vannak olyan területek, ahol ez jobban megvalósítható, főleg a jogbölcselet, állambölcselet terén, de például a környezetvédelmi jogban is komoly szerepe van a Katolikus Egyház tanításának. Ugyanakkor gondosan ügyelünk arra is, hogy hallgatóink minden olyan ismeretet megszerezzenek, amelyek ma szükségesek a jogász szakma műveléséhez.