Velez Vilmos vagyok, harmadéves politológus hallgató és terveim szerint ebben a félévben fogok végezni az alapszakos tanulmányaimmal. 

Az unokatestvérem jelenleg is Olaszország északi részén dolgozik mentősként és bár azt nem mondanám, hogy örülök neki, de mindenképp nagyon büszke vagyok rá! Neki köszönhetően szinte testközelből naprakész információkat kaptam és kapok az ottani helyzetről, illetve -főleg a járvány elején, amikor Magyarországon még nem voltak különösebb intézkedések- rálátásom volt arra, hogy itthon mi lehet a következő lépés. Nem ért váratlanul az oktatási szünet, vagy az azt követő távoktatás bevezetése. Már március 13-a óta itthon vagyok és előtte is minimalizálni próbáltam a városban való közlekedést. Olaszországban sem történt másként, az első intézkedés ott is egy egyszerű oktatási szünet volt, amit az emberek kifejezetten rosszul kezeltek. Ebből tanulva én pont ezért is próbáltam az ismerőseimet az otthonmaradásra bírni. 

Mikor a hallgatók számára megtiltották a felsőoktatási intézmények látogatását az első gondolatom rögtön az volt, hogy legalább mindenképp jut idő a szakdolgozatomra és hamar, kényelmesen megtudom írni. Sajnos ez nem feltétlenül így alakult. Főleg a szünet ideje alatt, kellett egy körülbelül három nap míg feldolgoztam azt, hogy mennyi szabadidőm lett, illetve azt, hogy egy bizonyos szinten kicsúszott a kezem közül a saját életem irányítása. Hiszen nem lehet tudni, hogy pontosan meddig tart a járvány, egyetemistaként a vizsgaidőszak, az államvizsga és még a szakdolgozat kapcsán is rengeteg kérdés merült fel. Tehát bennem kialakult egy fajta belső feszültség, amit szerencsére elég hamar a helyére tudtam tenni. Szerintem erre nagyon oda kell figyelnie a mi korosztályunknak, hogy a mentális egészségünkkel is foglalkozzunk. Pont ezért gondolom azt, hogy ártalmas folyamatosan a híreket hallgatni, statisztikákat nézni és csak a járványról beszélni. Természetesen informálódjon mindenki és legyen tisztában a helyzet komolyságával, de nem szabad engedni azt, hogy száz százalékosan átvegye az életünk felett az irányítást. Én legalább is ezt vallom. 

A legnehezebb feladat számomra az időm hatékony felhasználása volt, hogy ne értelmetlenül teljenek el napok. Az online oktatásnak és a szakdolgozatnak hála azért hamar tudatosult bennem, hogy van bőven teendőm. Viszont így is kell figyelnem arra, hogy ne boruljon fel a bioritmusom. Hajlamos vagyok még „békeidőben” is hajnalig ébren lenni és bár általában tanulással töltöm ezt az időt, mégis próbálom visszaszorítani az extrém ébrenléteket. 

A barátaimmal, rokonaimmal így is napi szinten tartom a kapcsolatot, kifejezetten fontosnak gondolom, hogy ebben az időben is törődjünk másokkal és lehetőségeinkhez mérten segítsünk annak, aki rászorul. Akár az idősebb rokonaiknak a vásárlás terén, vagy akár egy egyszerű telefonbeszélgetés kapcsán azoknak, akik egyedül élnek. Viszont magunkra is fordítsunk időt, hogy ha tehetjük. Egy nagyon jó barátom edző és rengeteget segít, ugyanis akár eszközök nélkül is lehet a négy fal között sportolni. Nem feltétlenül most kell elkezdeni a szabadban futni annak, aki eddig nem tette, hiszen számos alternatíva létezik, online élő edzésektől az egyszerű edzéstervekig. 

Bizonyos szempontból pozitív hatásai is van a vírusnak, ugyanis most a nap 24 órájában élvezhetem a kutyám társaságát, ennek én például kifejezetten örülök. Ő törődik azzal, hogy ne aludjak sokáig, még a mozgásra is ösztönöz és jelenlétével pedig segít a szakdolgozatom és más beadandóm írásaiban is. Odafekszik mellém, amikor éppen írok, vagy olvasok valamit és a legtöbbször még az egyik játékával is megajándékoz! 

Úgy gondolom, hogy segíthet átvészelni ezt az időszakot az, ha megtaláljuk azokat az apróbb örömöket, amiket amúgy nem vennénk észre. Fontos a kikapcsolódás is, egy-egy könyv, film vagy sorozat elterelheti a gondolatainkat az aktuális problémákról, nekem legalábbis segítenek. Mindenkinek azt javaslom életkortól függetlenül, hogy tényleg csak a legszükségesebb esetben mozduljunk ki otthonról és hatékonyan töltsük az esetleges szabadidőt. Azt pedig senki se felejtse el, hogy ennek valamikor, valahogyan vége lesz!

Szöveg és fotó: Velez Vilmos