Az embereket sújtó járványos megbetegedések, valamint az állatokat megtizedelő dögvész a mezopotámiai emberek hétköznapjaihoz tartoztak. A kor embere számára megmagyarázhatatlan módon keletkező és terjedő, valamint sok ember megbetegedésével, illetve halálával járó betegségeket Erra vagy Nergal istenek, illetve bizonyos démonok (Alú, Aszakkú, Gallú, Namtarrú, Utukkú démonok) pusztításának tulajdonították. E betegségekre forrásaink különböző sumer és akkád kifejezésekkel utaltak. Az egyik legáltalánosabb kifejezés az „elhalálozás” jelentésű akkád mūtānu (sumer nam-uš₂), amely a halottat jelentő akkád mūtu (sumer uš₂) szó származéka. A betegségnév és a halott közti szemantikai kapcsolatot vélhetően a járványos megbetegedésekkel együtt járó magas halálozási rátán alapul. Az országra és az egyénre egyaránt veszélyt jelentő betegség Erra és Nergal istenekhez köthető. A járványra utaló betegség elnevezés a vallási szöveghagyományhoz köthető forrásokban (ómenszövegek, ráolvasások, bajelhárító rituálék valamint amulettek) valamint levelekben és adminisztratív szövegekben egyaránt előfordul. A gyors terjedés, a nagyszámú halálozás és a hirtelen megszűnés alapján e betegséget a kutatás a pestis valamely formájával azonosítja. További járványos megbetegedésekre utalnak a fentebb elemzett mūtānu betegséggel gyakran együtt említett terminusok: a heves lázzal járó di’u vagy dīḫu betegség (sumer sag-gig), a šibbu vagy šību betegség valamint az ugyancsak Erra vagy Nergal isten csapásaként is említett šibṭu betegség. Itt kell megjegyezni, hogy bár az ókori mezopotámiai források számos betegség nevét, illetve tünetleírásait tartalmazzák, a betegségek taxonómiai rendszerét, illetve a tünetek és betegség viszonyát valamint egymással való megfeleltetésük szempontjait csak részben ismerjük. A korabeli tudományos taxonómia a betegségeket, illetve fizikai tüneteket részben bizonyos testrészekhez kapcsolta, ilyen testrésznek számított a fej, a szem, a száj, a fül, a nyak, a végtagok (elsősorban a láb). Másrészt az első évezredben bizonyos tematikus orvosi sorozatokat jöttek létre (e sorozatok elsősorban a ninivei Assur-bán-apli féle könyvtárból valamint az assuri Kiszír-Assur könyvtárából származó táblákról ismertek), melyek a fentebb jelzett testrészek szerinti csoportosítás mellett külön sorozatot szentelt a légzési problémáknak, a bőrpanaszoknak vagy a szüléssel kapcsolatos „betegségeknek”. Harmadrészt, a betegségeket természetfeletti okozójuk alapján is számon tartották, így a gyógyító eljárások között külön csoportot alkottak a halotti szellemek vagy a különböző démonok (Lamastu, Asakkú stb.) által okozott fizikai szenvedések és betegségek, illetve bizonyos betegségeket meghatározott istenségek (Istár, Szín, Samas stb.) „csapásaként” vagy „érintéseként” tartottak számon. Bár a fentebb említett járványos megbetegedésekkel összefüggésbe hozható kifejezések nem alkottak külön csoportot első évezredi orvosi szövegsorozatokban a ráolvasáspap tevékenyégéhez kapcsolódó ráolvasás sorozatok címeit felsoroló ún. „Ráolvasópap kézikönyve” című szövegben a járványos betegségeket jelölő terminusok egyazon munka címében jelennek meg: „A di’u betegség, a šibṭu betegség és a mūtānu betegség eltávolításához”. Ugyan az e címmel jelzett munka önálló ráolvasás sorozatként egyelőre más forrásból nem ismert azonban a ráolvasások részben fennmaradtak az e betegségek elhárítása érdekében végzett bajelhárító, tisztító rituálék valamint amulettek szövegében. A újasszír korból származó, járványos megbetegedések elleni rituálék egy része a király, illetve a királyi család valamint ezen keresztül az ország védelmére irányuló eljárásokat tartalmaz, másik részük pedig az asszír hadsereg „lovainak és lovasainak” védelmét biztosította.  Megjegyzendő, a haszonállatként tartott állatokat (ökör, birka, ló) sújtó dögvész, illetve a szántóföldek termését elpusztító állatok (madarak és rovarok) elleni ráolvasások tradíciója az óbabiloni korra vezethető vissza. A asszír hadsereg járványoktól való megtisztítására irányuló fentebb említett rituálé során étel- és italáldozatot áldozatot mutattak be, füstölést végeztek, majd különböző növényekből, kövekből, ásványi anyagokból és állati összetevőkből valamint olaj és „szent víz” felhasználásával kenőcsöt készítettek, melyet a lovakra kentek. Egy másik, az áldozati állat véréből készített kenőccsel pedig a katonai tábor bejáratát és kapu ajtószárnyait kenték be, illetve a kenőccsel egy állatbőrből készült amulettet is készítettek, melyet az állatok nyakára kötöztek. Más rituálékban a ráolvasás szövegét tartalmazó amulettet helyeztek el a karámban vagy bűnbakrituálé segítségével igyekeztek eltávolítani a betegséget. A lakóházaktól az ajtóra vagy a falra felfüggesztett amulettekkel igyekeztek távol tartani a betegségeket. A szakirodalomban gyakran „pestis amulettnek” hívott, agyag, vagy kőtáblákra a járványokért felelősnek tartott Erra istenség alakjához kapcsolódó Erra eposz egy részletét írták fel. A felsorolt eljárások mellett a fentebb említett di’u vagy dīḫu betegség kezelésére számos eljárást (elsősorban kenőcs vagy borogatás) ismerünk az első évezredi orvosi szövegekből. A járványok elleni mágikus-rituális védekezés fontosságát jelzi, hogy az újasszír kor fontos forrásának számító ún. Eponymosz krónika többször is említi a járványt (mūtānu) valamely földrajzi régió, illetve esemény kapcsán: Kr.e 802-ben a mediterrán tengerparti régióhoz kapcsolódóan, 765-ben az Orontész folyó nyugati partján fekvő Háma királysághoz tartozó egyik település (Hatakirra) vonatkozásában, 759-ben pedig a Habúr folyó régiójában fekvő Guzána települést érintően. Az első két esetben vélhetően a régióba vezetett asszír hadjáratok katonai eseményeivel hozható összefüggésbe a járvány kitörése, a harmadik esetben a Guzána városban kitört lázadás leverésének eseményei okozhattak járványt. Emellett a Babilóni krónika említi, hogy 707-ben járvány tombol Asszíriában, azonban ennek okáról nincs információnk. Az asszír hadseregben kitört járványos megbetegedések közül a legismertebb Szín-ah-eriba 701-ben vezetett Izrael elleni hadjáratához köthető, melynek hatására az asszír királynak fel kellett hagynia Jeruzsálem ostromával, illetve a hadjárat folytatásával.

Szöveg: Dr. Bácskay András
Kép: Wikimedia Commons