Mit jelent számodra, hogy a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnökévé választottak?
Elsősorban bizalom és felelősség. Az elnöki tisztség számomra szolgálat: azt a feladatot jelenti, hogy a fiatalok valós tapasztalatai, kérdései és dilemmái ne maradjanak a háttérben, hanem jelenjenek meg élénken a közéleti és szakpolitikai gondolkodásban. A bizalmat nap mint nap ki kell érdemelni következetességgel, átlátható működéssel és rendszeres visszacsatolással.
Mi motivált arra, hogy elindulj az elnöki tisztségért?
Évek óta dolgozom az ifjúságügy és az ifjúsági érdekképviselet különböző területein és szociológusként is fő területem az ifjúság: az, hogy hogyan élnek, hogyan gondolkodnak és milyen kihívásokkal küzdenek meg a hétköznapokban. Szeretném az eddig megszerzett és folyamatosan bővülő tudásomat, tapasztalataimat nem csak elemezésre, hanem cselekvésre is fordítani. Hiszek abban, hogy az ifjúságpolitika akkor lehet hiteles és hatékony, ha valós tapasztalatokra, kutatási eredményekre és a fiatalok tényleges visszajelzéseire épül.
Milyen fő célkitűzésekkel vágsz neki az elnöki ciklusodnak?
Az elnöki programomat azzal a szemlélettel hoztam létre, hogy a NIT akkor tud erős és hiteles ernyőszervezet lenni, ha képes őszintén szembenézni a saját működésével és ebből kiindulva építkezik. Kiemelt célom a tagszervezeti együttműködések megerősítése egy tiszta, átlátható partnerségi rendszer mentén. Fontosnak tartom a világos értékajánlatot és a portfóliót (érdekképviselet, láthatóság, helyi források, infrastruktúra, módszertan, tudásmegosztás) konzisztens rendszerként kínálni. Ehhez szükséges a következetes kommunikáció, hogy világossá váljon, miért éri meg a NIT tagszervezetének lenni.
Mindezekkel szorosan összefügg az ifjúsági szakma előtérbe helyezése. Meggyőződésem, hogy az ifjúságügy csak akkor lehet hosszú távon fenntartható, ha van szakmai utánpótlás, képzési rendszer és a szakmának láthatósága. Fontosnak tartom az ifjúsági szakemberek továbbképzésének és elismerésének erősítését.
Végül, de nem utolsósorban alapvető célom, hogy a NIT kezdeményező, irányt mutató szereplőként legyen jelen az ifjúságpolitikában. A fiatalokat érthető, hiteles nyelven kell megszólítanunk és meg kell mutatnunk számukra, hogy a közélet és közösségekben való részvétel elemi tényezők és a mindennapjaikat alakító lehetőségek.
Szerinted melyek ma a legfontosabb ifjúságügyi kihívások Magyarországon?
Az egyik legnagyobb kihívás a fiatalok bizonytalanság-élménye egzisztenciális, mentális és jövőképbeli értelemben is. Sok fiatal számára nem világos, hogy milyen életpályára számíthat, mikor és milyen feltételek mellett tud önállósodni. Ennek egyik legkézzelfoghatóbb eleme a lakhatás kérdése. Az önálló lakhatás sokszor nehezen elérhető vagy kitolódik, ami életstratégiai problémát is jelent, hiszen késlelteti az önálló életkezdést, a családalapítást és hosszú távon növeli a kiszolgáltatottság érzését. Ezzel szorosan összefügg a mentális egészség helyzete is: a folyamatos teljesítmény- és jelenlét kényszer, a társadalmi elvárások súlya, a FOMO komoly terheket jelentenek. Fontos kimondani, hogy a mentális jóllét nem magánügy, hanem közösségi felelősség és preventív hozzáállásra, támogatásra és széles körben elérhető, mentális egészséget támogató szolgáltatásokra van szükség.
Hogyan tervezed bevonni a fiatalokat a döntéshozatali folyamatokba?
Az egyik legfontosabb, fiatalokat bevonó kezdeményezésünk a „Mit szólsz hozzá?” Nemzeti Ifjúsági Stratégia roadshow, amely még tavaly országos konzultációs eseménysorozatként valósult meg. A fiatalok országszerte személyesen és online is megoszthatták a tapasztalataikat, véleményüket és javaslataikat arról, hogyan látják a saját helyzetüket és jövőjüket Magyarországon. Ezek nem általános kérdőíves válaszok voltak, hanem valódi beszélgetések, műhelymunkák és visszajelzések olyan témákban, mint a lakhatás, a mentális egészség, az oktatás vagy a munka világába való belépés. A mostani, aktuális lépés az, hogy ezek a meglátások ténylegesen beépüljenek a készülő Nemzeti Ifjúsági Stratégiába. Számomra ez a fiatalok bevonásának egyik legfontosabb mércéje, hogy amit elmondanak, annak kézzelfogható nyoma legyen.
Emellett fontosnak tartom a különböző képzéseken alapuló programokat, amelyekben a fiatalok nem csak megszólalnak, hanem felkészülten, tudatosan és magabiztosan tudnak bekapcsolódni a közéleti és döntéshozatali folyamatokba. Ilyen például a NIT Közéleti Mentorprogramja, amely hosszabb távú, strukturált képzés keretében fejleszti a fiatalok vezetői, érdekérvényesítési és közéleti kommunikációs képességeit. A folyamat során mentorok, szakemberek támogatásával sajátíthatják el azoknak a készségeknek a gyakorlati elemeit, amelyek ahhoz kellenek, hogy a fiatalok ne csak hallgassák a közéletet, hanem formálják azt.
Milyen új programok vagy kezdeményezések elindítását tervezed a NIT-en belül?
Nem elszigetelt programokban, hanem egymásra épülő rendszerekben gondolkodom. Fontosnak tartom, hogy az új kezdeményezések láthatóvá tegyék a fiatalok mindennapi tapasztalatait és a tagszervezeteink mindennapos munkáját. Új irányként tekintek a tagszervezeteket támogató, helyi igényekre épülő programkonstrukciókra is. Olyan megoldásokat szeretnék kialakítani, ahol a NIT biztosítja a kereteket, a szakmai standardokat és az érdekképviseletet, a megvalósítás pedig a tagszervezetek helyi igényeire van szabva, igazítva. Kiemelt cél a közérthető, rendszeres kommunikáció, hogy a fiatalok számára világos legyen, hogy hol és hogyan tudnak bekapcsolódni. Erősebb online jelenléttel és arcokhoz köthető tartalmakkal szeretném elérni, hogy a fiatalok ne távoli intézményként, hanem kapcsolódási pontként tekintsenek a NIT-re.
A NIT nagyon sokféle szervezetet fog össze – hogyan lehet ilyen heterogén közösségben közös célokat kijelölni?
A sokféleség számomra érték. Éppen az adja az erősséget, hogy a tagszervezetek különböző tapasztalatokkal, megközelítéssel, portfólióval dolgoznak az ifjúságügyben. A közös cél kijelölése nem az egyformaságról szól, hanem a közös metszetről, arról, hogy mi az, amiben mindannyian felelősséget érzünk. Ebben a metszetben pedig a cél ugyanaz: tegyük láthatóbbá az ifjúságügyet és teremtsünk együtt egy olyan közeget, amelyben jó fiatalnak lenni.
Milyen korábbi tapasztalatokat hozol a HÖOK-, DOSZ- vagy más ifjúsági együttműködésekből, amelyeket elnökként is szeretnél hasznosítani?
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájában való munkám során számomra az egyik legmeghatározóbb tapasztalat az, hogy az érdekképviselet akkor működik igazán, ha adatokra, valós tapasztalatokra és következetes munkára épül. Ezzel kapcsolatban kiemelném az országos HÖK-képviselői kutatást, amelynek elindítása és koordinálása az én portfóliómhoz tartozik. A kutatás egyfajta szervezeti önreflexió, ami nélkül úgy gondolom, nincsen hiteles érdekképviselet. A tudományszervezési és kutatási területen azt is megtanultam, hogyan lehet a kutatási eredményeket döntés-előkészítő nyelvre lefordítani, tehát, hogyan válik egy adatból érv, egy grafikonból javaslat, egy terep tapasztalatból szakpolitikai álláspont. Azt gondolom, ez a tapasztalat jövedelmező lehet a Nemzeti Ifjúsági Tanácsban való működésemben is. Szeretném ötvözni az emberközeli hozzáállást az előre látással, tervezéssel és a kezdeményezéssel.
Hogyan építesz majd hidat a civil szervezetek, az egyetemi közösségek és a döntéshozók között?
Az én szerepem ebben az, hogy lefordítsam egymás nyelvére a különböző világokat. A fiatalok tapasztalatait érthetővé tenni a döntéshozók számára és visszafelé is, szükséges szemléltetni, hogyan születnek döntések és hol vannak a beavatkozási pontok. Fontosnak tartom, hogy a párbeszéd kiszámítható, rendszeres egyeztetési formákban jelenjen meg. Számomra a hídépítés része az is, hogy a szereplők ismerjék meg jobban egymást közös fórumokkal, célzott egyeztesésekkel és olyan kommunikációval, amely az együttműködésre épít.
A PPKE-n szerzett vezetői tapasztalataid hogyan járultak hozzá a mostani sikeredhez?
A Pázmány kapcsán számomra nem egyetlen konkrét eredmény vagy projekt volt meghatározó, hanem az a folyamatos egyeztetési és együttműködési közeg, amelyben vezetőként működni kellett különböző érdekeket képviselő szereplők között. Egy egyetemi közösségben a döntések ritkán fekete-fehérek: intézményi szempontok és emberi helyzetek találkoznak, ezeket pedig össze kell hangolni. Sokszor a háttérmunka és nem a gyors reakció az, ami támogatja a fenntartható megoldásokat, amikre később együttműködést lehet építeni.
Doktoranduszként hogyan tudod összehangolni a kutatást és az országos szintű érdekképviseleti munkát?
A disszertációm témája kifejezetten az ifjúságszociológiához kapcsolódik, ezért a kutatás és az érdekképviselet számomra nem két, egymásnak ellentmondó világ. A kutatói munka abban támogat, hogy rendszerezzem és értelmezzem azokat a jelenségeket, amelyekkel az érdekképviseletben nap mint nap találkozom: adatokat, mintázatokat és összefüggéseket ad, hogy ne csak benyomásokra, hanem megalapozott és aktuális elemzésekre támaszkodjak. Az érdekképviseleti munka pedig folyamatosan visszacsatolást ad: valós élethelyzeteket, dilemmákat és újabb kérdéseket hoz be, amelyek segítenek abban, hogy a kutatásom is releváns és életközeli maradjon. Számomra ez nem kettős teher, hanem egy olyan szakmai keret, amelyben a gondolkodás és a cselekvés folyamatos párbeszédben maradhat egymással és mindkettő erősíti a másikat.
Milyen szerepet játszik az akadémiai háttered, a Társadalomtudományi Doktori Iskola kutatása abban, ahogyan ifjúságpolitikai kérdésekhez közelítesz?
A PPKE Társadalomtudományi Doktori Iskolája számomra egy olyan szellemi műhely, amely következetes gondolkodásra és felelősségteljes elemzésre nevel. A doktori iskola és témavezetőm, Dr. Pillók Péter szemlélete közel áll hozzám abban, hogy lehetőséget ad a gyakorlatias, a minket körülvevő környezetet vizsgáló megközelítésre. Ez az ifjúságügy területén különösen fontos, mert könnyű leegyszerűsítő narratívákba csúszni – például abba, hogy a fiatalok homogén csoportot alkotnak –, miközben a valós problémák és jelenségek összetettek és különböző módon érintik a fiatalok csoportjait. Az akadémiai háttér segít abban, hogy a fiatalokat érintő ügyek mögött legyenek kérdések, módszertan és az, hogy a döntés-előkészítésben a gyors válaszok mellett megjelenjen az árnyaltság és hosszú távú gondolkodás.
Milyen hosszú távú változást szeretnél látni a magyar ifjúságpolitikai környezetben az elnökséged nyomán?
Azt szeretném, hogy az ifjúságpolitika Magyarországon valódi stratégiai kérdésként legyen jelen, amelyről nem csak akkor beszélünk, amikor probléma van. Gyakran használom azt a hasonlatot, hogy a fiatalok olyanok, mint egy ház alapjai: ha az alap stabil, akkor lehet rá tartós, élhető világot építeni. Ha viszont elhanyagoljuk, az egész szerkezet sérülékennyé válik. Közös felelősségünk, hogy milyen alapokra építjük a jövőnket és tennünk kell azért, hogy a fiatalok alakítói legyenek ennek a folyamatnak. Hosszú távon azt szeretném, hogy természetesebb legyen a közgondolkodásban is, hogy nem lehet fiatalok nélkül a fiatalokról gondolkodni és a jövőt építeni.
Mit üzennél a Pázmány hallgatóinak és a fiataloknak, akik szeretnének aktívabban részt venni a civil vagy közéleti folyamatokban?
A közélet nem szabad, hogy egy szűk kör kiváltsága legyen és nem csak a pártpolitizálást jelenti. Úgy gondolom, hogy a közélet minden olyan folyamat összessége, amely hatással van a mindennapjainkra: az oktatásra, a lakhatásra, a munkára, a közösségeink állapotára vagy a mentális jóllétre. Kérdezzetek, szóljatok hozzá, formáljatok véleményt felelősen, de bátran. Mindezt pedig lehet kezdeni kicsiben: egy jó kérdéssel, egy civil ügy mellé állással, vagy azzal, hogy a saját közösségetekben vállaltok szerepet. A lényeg, hogy jelen legyünk.
