Pázmány Alumni: interjú Illés Bertolddal, a JÁK egykori hallgatójával

2020.07.28.

Illés Bertold „nemzetközis”-ként végzett a Pázmány Jog- és Államtudományi Karán (JÁK), azóta több külföldi kiküldetésben vett részt. Gazdaságdiplomáciai pályára készül. Hálásan emlékezik vissza az egyetemi éveire, mert olyan értékeket kapott, amelyekre azóta is építeni tud. Jelenleg egy nagysikerű magyar startupnál, a Teqball-nál dolgozik. Interjúnkban arról is mesélt, hogyan álmodott nagyot és kezdett neki tervei megvalósításához.

Emlékszik még, miért választotta a Pázmányt?

A középiskola befejezését követően még szerződés kötött a Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapatához, így nem azonnal az érettségi évében jelentkeztem a PPKE jogi karára. Komolyabb térdsérülések után viszont döntést kellett hoznom, hogy merre haladjon életem. Nagy segítségemre volt, hogy Kósa Loretta - akivel egy gimnáziumba jártunk és jó barátságot ápoltunk - akkor már az intézmény hallgatója volt, és ő ajánlotta figyelmembe a nemzetközi szakot. Az intézményről már korábban is hallottam, viszont soha nem éreztem „meghívást” az osztatlan jogász szakra. Loretta beszélt nekem az akkor induló nemzetközi igazgatás szakról, amely végül nagyon megtetszett.

Melyek a legszebb emlékei az egyetemmel, a jogi karral kapcsolatban?

Számos szép emlékem közül a legszebbeket kiválasztani nagyon nehéz. Mégis kiemelném, hogy a pázmányos éveket a családias légkör és páratlan segítőkészség tették rendkívülivé. Gondolok itt a hallgatók egymás közötti kapcsolataira, a hallgatók és az oktatók közötti harmonikus együttműködésre, ahol minket, a szakmai elit, már kollégaként tartott számon. Végezetül hadd említsem meg a tanszéken és a tanulmányi osztályon dolgozó valamennyi munkatárs odaadását, akik ügyes-bajos dolgainkban segítségünkre voltak.

Mely tanárok voltak meghatározóak az Ön számára diákévei során?

„Nemzetközis"-ként talán a legszorosabb kapcsolatunk a Közigazgatási Jogi Tanszékkel és az Európajogi Tanszékkel volt, így ezen tanszékek oktatói mind hatással voltak szakmai és emberi fejlődésemre. Hálátlan feladat kiemelni a megannyi kiváló tanár közül néhányat, viszont Varga Zs. András tanszékvezető úr munkássága meghatározó volt számomra. Vele az egyetem elvégzését követően is kapcsolatban maradtam, akinek emberi és szakmai élete iránytű lehet mindannyiunk számára. A teljesség igénye nélkül számos tanár segítette fejlődésemet, akik közül szeretném megemlíteni Láncos Petra Lea tanárnőt, valamint Schlett András, Kőrösi István, Őszi István, Mohi Csaba és Ádány Tamás tanár urakat.

Milyen tervekkel indult el friss diplomásként? Hol kapott álláslehetőséget?

Az egyetememnek, tanáraimnak és az ott tanultaknak köszönhetem, hogy életem fő mozgatórugója embertársaink megsegítése és a magyarságért folytatott munka lett.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem kellett szembesülnöm az álláskeresés terhével, mivel a gyakorlati helyem szakminisztériuma pozíciót kínált nekem már a záróvizsga előtt, így tudtam, ha sikerrel veszem az akadályt, hallgatóból kormánytisztviselővé válok.

Végzés után először a Vidékfejlesztési Minisztériumban, majd a Miniszterelnökségen dolgoztam fejlesztéspolitika szakterületen. A minisztériumban pénzügyi és auditálási folyamatokban vettem részt. Majd a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Főosztályán a jogszabályok elemzése, harmonizációja valamint az európai uniós forrásokból megvalósított pályázati lehetőségek tervezése, kiírása tartozott a főosztály, és így az én tevékenységi körömbe.

Minek vagy kinek a hatására kezdett el érdeklődni a gazdaságpolitika iránt?

Amennyiben nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, akkor azt mondom, mélyen tisztelt Becsey Zsolt tanár úrnak köszönhetem, de természetesen ennél összetettebb a kép. A Vidékfejlesztési Minisztériumban töltött első évem során kaptam egy felhívást, amelyben értesültem a Károli Gáspár Református Egyetem Külgazdasági Szaktanácsadó képzés lehetőségéről. Jelentkeztem rá, és felvételt nyertem. Ennek a kurzusnak Becsey tanár úr a szakfelelőse. Korábban is nagyon szerettem gazdasági témákkal foglalkozni, de arányaiban véve a Pázmányon a közigazgatás és a jogi alapozó tárgyak nagyobb figyelmet kaptak, mint a gazdaságiak.

A külgazdasági szaktanácsadó képzés nagy jelentőséggel bír az életemben, mivel közvetlenül találkoztam azon emberekkel, akik Magyarország kiküldöttei voltak, és széleskörű gazdaságdiplomáciai tevékenységgel rendelkeztek. Szeretem a gazdaság és a diplomácia kapcsolódásait, azért vonzó számomra ez a terület, mert nem érzem, hogy bezárná a szakmaiságomat. Magánemberként is rettegek attól, hogy egy helyen kellene leélni az életemet, de itt van mozgásszabadság. A teljesség igénye nélkül szeretném megemlíteni, hogy Becsey Zsolt és Lóránt Károly professzor urak, ha közvetett módon is, de nagy hatással voltak rám.

Számos helyen járt a világban különböző ösztöndíjakkal. Melyek azok a külföldön szerzett tapasztalatok, amelyek meghatározták pályafutását?

Minden utam hatott pályafutásomra, mert maga az ember van minden utazásban. Az utak által formálódik a jellem, az értékrend, a képességek, az alázat és az elfogadás. A kanadai ösztöndíjam alkalmával megtanultam egy sokszínű világban élni. Élveztem az új emberekkel és általuk távoli kultúrákkal való megismerkedést. Felismertem a nyitottságban rejlő erényt. Ráeszméltem, hogy mennyire keveset tapasztaltam még a világból. Az prezentációs készségem is sokat javult, szakmailag talán ezt tartom még jelentős fejlődésnek.

A kanadai ösztöndíjam erősen nyelvi és szakmai (business) irányultságú volt, viszont két alkalommal is kiküldöttje lehettem hazánknak.

A Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasaként először Cleveland (Ohio állam USA-ban), majd Toronto (Ontario tartomány Kanadában) városaiban tevékenykedtem. Itt olyan tapasztalatokat gyűjtöttem, amelyek kulturális és gazdasági szempontból elévülhetetlenek. Megismerkedtem a diaszpóra magyarságának legnagyobb központjaival, részese lehettem annak a hihetetlen munkának, amelyet a közösségek a magyar nyelv, kultúra fennmaradásáért, a hagyományőrzés területén tesznek, sokak már több mint két-három generáció  távlatából.

Hogyan került a magyar startup vállalkozáshoz, a Teqball-hoz?

A Teqball Cégcsoporttal való kapcsolatom már több évre visszavezethető, köszönhetően annak, hogy Palásthy István barátom akkor helyezkedett el a cégnél, aki azóta a Teqball műszaki igazgatója. Általa folyamatosan nyomon követhettem azt a magyar sikertörténetet, amely talán a magyar startup világban példa nélküli. Amikor a legutóbbi kiküldetésemről hazaérkeztem, akkor jelezték a vezetőségnek, hogy világlátásomnak és a tapasztalataimnak lehet pozitív hozadéka a cég életében.

Borsányi Gáborral (Nemzetközi Teqball Szövetség elnöke és társalapító) való többszöri találkozás és interjú után, ajánlatot kaptam a cégtől, amit elfogadtam. Ebben elnök úrnak hatalmas szerepe volt, a találkozások alkalmával bebizonyosodott, ez nem egy „nemzetközi multi jellegű” vállalkozás, itt fontosak az emberi értékek.

Mivel foglalkozik a cég, és melyek az Ön feladatai?

A teqball egy új sporteszköz, amely egyaránt alkalmas professzionális labdarúgók, valamint lelkes amatőrök számára is, akik technikai készségeiket, koncentrációjukat és állóképességüket fejlesztenék. Ez a speciálisan hajlított asztal azonban nem csak a képességeink fejlesztésére alkalmas, az asztalok ideális sporteszközök közterületek, szállodák, parkok, iskolák, családok, szabadidőközpontok, fitneszközpontok, strandok számára. A mozgáskorlátozottak számára szintén kínálnak szabadidős elfoglaltságot, hiszen a szabályok sokszínűsége segít megtalálni mindenkinek a számára optimális sportot. A sporteszköz sokrétű felhasználását mutatja, hogy az asztalon a teqball mellett, még négy egyéb sport játszható, és vannak para sportágaink.

Jelenleg, egy olyan program megvalósításán fáradozunk, ahol különböző kedvezményezettek számára, mint önkormányzatok, sportszervezetek, tanintézmények, biztosítunk sporteszközt és különböző szolgáltatásokat tartalmazó csomagokat kedvezményes áron. Ezt a programunkat nemzetközi szinten is elindítjuk.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Mindenképp szeretném az országot nemzetközi szinten képviselni, ennek megvalósulási formája még kialakulóban van. Akkor érzem jól magam a bőrömben, ha úton vagyok, és fontosnak érzem az általam elvégzett munkát. Csíkszentmihályi Mihály tanítását követve, akkor teljesedem ki, ha érzem a „flow”-t. Számomra az az ideális munka, amit nem is érzek annak, amelyért szívesen dolgozom akár önkéntesként, mert fontos és értéket teremt.

Még sokat kell fejlődnöm annak érdekében, hogy céljaimat megvalósíthassam, ezért több felsőfokú képzés is folyamatban van a diplomácia, a politika és a közgazdaságtan hármas bűvkörében.

Gondolkozik tudományos pályán?

Természetesen gondolkodom rajta, viszont semmit nem szeretnék elkapkodni, a tudományos fokozatszerzés számomra a szakmai csúcs. Megfelelő érettséget és elhivatottságot kell éreznem magamban, és olyan lelkesedéssel kell rendelkeznem a kutatni kívánt terület iránt, hogy az végig kitartson, és szívesen foglalkozzak a témámmal. Egyetemek vonatkozásában jelenleg prioritást élveznek a nagy múlttal rendelkező nyugati felsőoktatási intézmények, de mikorra meglesz a megfelelő - fentiekben már említett - érettségem, akkorra lehet másként látom majd....

Tanulmányok

2009-2012 Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Kar (Nemzetközi Igazgatás)
2013-2014 Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (Külgazdasági Szaktanácsadó)
2016-2017 International Language Academy-Business Diploma Program (Toronto)

Szakmai pálya

2012-2013 Vidékfejlesztési Minisztérium, Pénzügyi Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály, Felügyeleti Osztály
2013-2014 Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztési Főosztály, Vidékfejlesztési Osztály
2014. Miniszterelnökség, Stratégiai Főosztály
2015-2016 Generali Biztosító Zrt., Személybiztosítási Team, Gazdasági elemző
2017-2018 Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság Kőrösi Csoma Sándor Program Cleveland (USA)
2018-2019 Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság Kőrösi Csoma Sándor Program Toronto (Kanada)
2020- Teqball Kft., Nemzetközi Kapcsolatokért felelős menedzser

Hobbi

futás, országúti kerékpár, labdarúgás, teqsportok

Készítette: PPKE Kommunikáció/Ádám Eszter
Fotó: Illés Bertold

 

Események

16.
2025. jan.
JAK
Nyílt nap
E1 előadó
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe