1991-ben azzal a céllal jött létre a Pázmány Péter Alapítvány, hogy ösztöndíjat biztosítson papnövendékeknek magasabb teológiai tanulmányokra és a doktorátus megszerzésére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Karaffa János atya az elsők között volt, aki ezzel az ösztöndíjjal Budapesten tanulhatott. Teológiai tanulmányai a teológia szent tudományában nyújtottak számára elmélyülési lehetőséget, mindemellett megerősítették benne a magyar nemzeti értékek iránti elkötelezettséget és szeretetet is. A felvidéki magyar katolikusok szolgálatában tevékenykedő Pázmaneum Társulás elnöke.

Mikor érezte először Isten hívását? Hogyan emlékszik vissza erre a találkozásra?

Vallásos családban nevelkedtem, szüleimmel együtt kiskoromtól jártam templomba és 7 éves koromtól ministráltam is. A hivatás ajándékát az oltárnál nyertem el, egyre inkább átéreztem, hogy nekem is ez a küldetésem: hirdetni az örök igazságokat, kiszolgáltatni az embereknek Isten ajándékait, a szentségeket. Több ilyen megerősítő élmény volt, amelyek fokozatosan elősegítették döntésemet.

Honnan tudta, hogy pontosan milyen úton is induljon el? Minek a hatására döntött a papi hivatás mellett?

Bár az iskolában érdekelt a történelem, földrajz, sőt a matematika és fizika világa is, sőt először ebbe az irányba indultam el, de mégis a természetfeletti dolgok megismerése utáni vágy győzött. A Biblia titkainak megfejtése iránti érdeklődés mellett a szentek életpéldája, köztük Szent Pio atya életének megismerése fontos impulzust jelentett számomra, hogy a papi hivatás mellett dönthessek.

Mi az, ami személy szerint Önt a hivatásában vonz, örömöt ad?

Hivatásomban nagy örömöt jelent, ha tapasztalom, hogy fogékonyak az emberek az Isten üzenetének megismerésére és életükben változást jelent az Istennel való találkozás tapasztalata.

Van-e esetleg olyan valaki, aki példa az Ön számára, és ha igen, miben?

A Biblia nagy alakjai közül Jeremiás próféta a példaképem, aki minden nehézség ellenére kitartott küldetése mellett. Példaként tekintek a magyar szentekre és hitvallókra, akiknek életét mindig szívesen tanulmányoztam: köztük Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra, a szegények orvosára, aki egész életét szenvedő embertársai megsegítésére áldozta, vagy Esterházy Jánosra, a felvidéki magyarság mártír hitvallójára. Lelkipásztori példaképeim közé tartozik Bíró László püspök atya, aki a szemináriumban rektorom volt és az emberszerető Isten megismerésére és az odaadó papi szolgálatra vezetett minket.

A Pázmány Hittudományi Karán végzett. Emlékszik még, hogy milyen út vezetett a Pázmányra? Akkoriban mi motiválta leginkább, beigazolódtak az elképzelései az itt töltött évek alatt?

1991-ben Dr. Elzer Ferenc és Dr. Vida Tivadar atya, valamint felvidéki és magyarországi papok, világiak kezdeményezésére jött létre Budapesten a Pázmány Péterről elnevezett Alapítvány. Az alapítvány célja volt, hogy ösztöndíjat biztosítson az arra érdemes papnövendékeknek magasabb teológiai tanulmányokra és a doktorátus megszerzésére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Mindazok a felvidéki magyar teológusok pályázhattak az ösztöndíjra, akik vállalták, hogy tanulmányaik befejeztével visszatérnek szülőföldjükre és ott kezdik meg a lelkipásztori szolgálatot. Az ösztöndíj biztosított a tanuláshoz szükséges minden anyagi kiadást: a szállást és az étkeztetést, az egyetemi jegyzetek, a tankönyvek és az alapvető szakkönyvek költségeit a teljes tanulmányi időn keresztül.

1991 óta többen is élhettek a Pázmány Péter Alapítvány által nyújtott lehetőséggel. Jómagam az elsők között voltam, aki ezzel az ösztöndíjjal Budapesten tanulhatott. Tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a budapesti teológiai tanulmányok nemcsak a teológia szent tudományában nyújtottak számomra elmélyülési lehetőséget, hanem megerősítették bennem a magyar nemzeti értékek iránti elkötelezettséget és szeretetet is.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszébe jut az egyetemmel kapcsolatosan?

Budapesten együtt tanulhattam a történelmi Magyarország minden területéről érkezett teológusokkal. Ott voltak az Anyaország minden egyházmegyéjéből, a görögkatolikus testvérekkel együtt, aztán Erdélyből, a Székelyföldről, Délvidékről, Kárpátaljáról, s ott voltunk mi, felvidéki magyarok is. Átéreztük annak a csodálatos köteléknek az erejét, amely az egységes magyar nemzet tagjaiként fűzött össze bennünket, akkor még a papi szemináriumban feladatunkra készülő lelkipásztorokat. Az Egyetemi templomban a konventmiséken a liturgia szépsége, a színvonalas konferenciabeszédek nyújtottak lelki táplálékot számomra. Barátságok szövődtek az egyetemen tanuló világi hallgatókkal is, amelyek később is fontosak maradtak és megerősítést jelentettek.

Melyik tanárt, órát vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami hatással volt Önre?

Kitűnő, felkészült szakemberekkel ismerkedhettünk meg tanulmányaink során: neves teológusok tanítottak bennünket, úgymint Bolberitz Pál és Török József professzorok és Erdő Péter egyházjogász, a jelenlegi bíboros-prímás is. A Szentírás mélyebb megismerése iránti vágy a biblikus tudományok felé terelte figyelmemet, ahol Rózsa Huba és Fodor György professzorok alapos tudása és felkészültsége jelentett fontos impulzust számomra. Doktori disszertációmat Jeremiás próféta Vallomásaiból írtam Rózsa Huba professzor úrnál. Újmisés jelmondatomat is Jeremiástól választottam: „Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, nem beszélek többé a nevében. De ilyenkor mintha tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni.” (Jer 20,9) 

Az egyetem elvégzését követően hol kezdte meg a szolgálatot?

Az egyetem elvégzését követően Felvidéken, Révkomáromban kezdtem meg papi működésemet káplánként, majd plébánosként különböző felvidéki egyházközségekben szolgáltam Csallóköztől Palócföldig: Bakán, Felbáron, Felsőtúron, Ímelyen, Nyárasdon, Keszegfalván és Pozsonyeperjesen. Lelkipásztori szolgálatomat Magyarországon is végeztem: Két évig Piliscsabán és Klotildligeten, egy évig pedig Székesfehérvárott is működtem.

Az elmúlt évek tapasztalataiból mi az, amiért hálás?

Hálás vagyok azért, hogy az Úr mindig adott mellém munkatársakat, segítőket, mindenhol akadtak istenfélő, jó emberek, barátok, akik megerősítettek küldetésemben. Családom is támogatott szolgálatom folyamán, szüleim és testvérem, aki hitoktatóként szintén a PPKE HTK-n végzett, mindig mellettem álltak és segítettek utamon.

Ön a Pázmaneum Polgári Társulás elnöke. Mikor és milyen céllal alakult meg a Társulás? Mi a legfontosabb küldetésük?

2005. október 2-án, Szent Őrzőangyalok ünnepén alakult meg Felvidéken a Pázmaneum Társulás, amely azóta a felvidéki magyar katolikusok szolgálatában tevékenykedik. Imanapokat, konferenciákat szervezünk, kiadványokat jelentetünk meg a katolikus hit és a magyar nemzeti identitás területén, azok megerősítését kívánjuk szolgálni a felvidéki magyarok közt.

Milyen főbb tevékenységek voltak az elmúlt évek során? Sikerült a megfogalmazott küldetést teljesíteni?

Az elmúlt évek során a különböző imanapokon, tanulmányi napokon sikerült sokak számára lelki táplálékot és megerősítést nyújtanunk. A Komáromi Imanapokon immár 31 éve imádkozunk minden évben magyar papi hivatásokért és a felvidéki magyar katolikusok számára kinevezendő magyar főpásztorért is. Ezt az imát idén ősztől megerősítjük a Pázmány Péter Imaszövetség megalakításával, amely épp ezen célkitűzés elérését hivatott szolgálni. Küldetésünket igyekszünk Isten segítségével minél jobban teljesíteni, az eredmények az Ő áldásának és sok hűséges magyar katolikus imájának és segítségének köszönhetőek.

Elfoglaltságaihoz mi ad erőt, miből táplálkozik? Volt-e olyan istenélménye, amire időnként visszagondol, ami megerősíti a nehéz napokon?

Elfoglaltságaimhoz, küldetésemhez igyekszem erőt meríteni Isten üzenetének útmutatásaiból, a szentmisék bemutatásából, a baráti találkozásokból. A Szentföldön való első zarándoklatom 2007-ben, a Szent Pio atya sírjánál mondott imám 2010-ben, majd a a római Nemzetközi Ministráns zarándoklaton való részvétel 100 felvidéki ministránssal 2018-ban mind olyan lelki élmény volt számomra, amelyekből ma is merítek.

De sok erőt tud adni a fiatalokkal, ministránsokkal való közös ima a dunaszerdahelyi focicsapat mérkőzései előtt a DAC kápolnájában majd a közös szurkolás a stadionban. Ilyenkor is mélyen átérezzük összetartozásunkat: Istennel, aki vezet életutunkon közös célunk felé és megerősít hitünkben, valamint testvéreinkkel, akikkel „Egy vérből valók vagyunk!”

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Szeretném a keresztény és magyar értékek továbbadását folytatni a jövőben is, a révkomáromi Selye János Egyetemen pedig, ahol egyetemi lelkészként is tevékenykedem, a magyar nyelven történő katolikus hitoktatóképzés beindításában is szeretnék segíteni. Erre magyar nyelven Szlovákiában jelenleg sehol nincs lehetőség a mintegy 300 ezer magyar katolikus számára…

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

A hallgatóknak testvéri tanácsként szeretném átadni: Jól használják fel a rendelkezésükre álló időt és lehetőséget, hogy azt egész magyar közösségünk és egyházunk javára kamatoztatni tudják. Becsüljék meg azokat a kincseket, amelyeket elnyerhetnek, hogy azokat majd továbbadhassák, Esterházy Jánosnak, Isten Szolgájának, a felvidéki magyarság mártírjának szavaival élve: „Szívünk, lelkünk nagy kincsét, nemzeti öntudatunkat és Krisztus Urunkba vetett hitünket ne tévesszük szem elől egy pillanatig sem. Ápoljuk, őrizzük ezt, mert ez az egyetlen pozitív érték, amelyet senki el nem vehet, és melynek varázslatos ereje átsegít a legnehezebb megpróbáltatásokon.” (Új Hírek,1940. december)

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Karaffa János atya