Vörös Szabolcsot a közélet és az írás érdekelte a legjobban, a külpolitikai újságírás lett a szakterülete, ami mellett beletanult a fotózásba is. Háborús helyszíneken járt, képei sajtófotó pályázatokon vettek részt. Munkatársaival önerőből és közösségi támogatásból internetes médiumot indítottak. A Konnekt LIVE online pályaorientációs rendezvényen a szakmáját, az újságírást fogja bemutatni az útkereső fiataloknak.

Mikor kezdett el érdekelni az újságírás?

Eredetileg sportriporter szerettem volna lenni, de hamar kiderült, hogy a közélet még a sportnál is jobban érdekel, a beszéd helyét pedig az egyetemi évek alatt lassacskán átvette az írás. Hogy ebből hogyan válik bármi kézzelfogható – arról akkoriban persze fogalmam sem volt.

Kommunikáció- és médiatudomány szakon végeztél a Pázmányon. Emlékszel még, hogy miért a Pázmányra jelentkeztél? Akkoriban mi motivált leginkább?

2006-ban még 144 pont volt a maximum ponthatár, várható volt, hogy kommszakra 140 pont alatt nem nagyon lehet majd bekerülni. Szerencsére meglett a 144, így mehettem volna az ELTÉ-re, de – református gimnáziumban érettségizve – valahogy közelebbinek éreztem a Pázmányt.

Milyen emlékezetes élményeket tudnál felidézni a pázmányos évekből?

Kint laktam Piliscsabán három évig, így a felidézhető élmények többsége az ottani, az egyetem területén kívüli világból való. Ahogy a felidézhetetleneké is…

Melyik tanárt, módszert vagy órát vagy egyetemen szerzett impulzust emelnéd ki, ami segített neked szakmailag?

Leginkább a mindennapi újságírói munkához – műsorkészítés, írásgyakorlat, vágás – kapcsolódó szemináriumoknak vettem hasznát. Mivel az írás mellett diploma előtt és után a Magyar Katolikus Rádiónál is dolgoztam 11 évet, nagy hasznát vettem például a rádiós műsorkészítést oktató Czifra Szilvia azon jó tanácsának, hogy „ne félj feltenni a bugyutának tűnő kérdést!”. Arra kapom ugyanis azokat az alapvetéseket, amiket írott anyag esetében a leadben el lehet intézni, hangzó anyag esetében viszont csak a hiányuk tud feltűnni.

Tanulmányaidból mit tudtál leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségedre tud lenni a karrieredben?

Mivel külpolitikai újságíró lettem, más típusú kapcsolati háló kiépítése lett a döntő.

Hogyan indult a pályád az egyetem elvégzését követően?

A 2010. januári diplomaszerzés után pár hónappal – merő véletlenségből – sikerült elhelyezkednem a Magyar Hírlap külpolitikai rovatánál, ahol négy évet töltöttem. A külpolitika megmaradt: 2014-től bő két évig az Origónál, 2016 végétől a lap megszűnéséig pedig a Heti Válasznál. Eközben pedig, mintegy mellékállás, a már említett Katolikus Rádió, ahol hírszerkesztő voltam, és volt egy külpolitikai műsorom is.

Négy volt munkatársaddal önerőből és közösségi támogatásból elindítottátok a Válasz Online-t. Mi jelentette a legnagyobb motivációt ennek meglépésekor? Mi volt a cél?

A motiváció egyszerűen az általunk normálisnak, tisztességesnek tekintett újságírás további művelése, a cél pedig a megszűnt Heti Válasz szellemiségének továbbvitele volt. Mivel közeleg a Válasz Online indulásának második évfordulója, talán nem szerénytelenség, ha azt mondom: mindkettő sikerül(t).

Újságíróként mi a hitvallásod? Mi az, amit munkád során minden esetben szem előtt tartasz?

Mottóm soha nem volt, viszont mostanság már az is hitvallás tűnhet, ha a szakmáról az egyetemen megtanult alapelveket igyekszem továbbra is szem előtt tartani.

Milyen jellegű témák állnak közel hozzád?

Amíg csak a külpolitikára kellett koncentrálnom, a Közel-Kelet meg Közép- és Kelet-Európa volt a szívem csücske, mostanság viszont – részben a vírus „itthon marasztaló” hatása miatt – magyarországi, olvasmányos riportban megírható témákkal igyekszem foglalkozni.

Sajtófotósként is dolgozol, háborús helyszíneken jártál, amelyek nem mondhatók a legbiztonságosabbnak. Képeid sajtófotó pályázatokon is részt vettek. Hogyan jött a fotózás? Ez együtt járt a külpolitikai újságírással?

Tíz éve még nem tudtam, hogy együtt jár, de aztán így alakult. Idegesített, hogy nem a saját képeimmel jelennek meg a cikkeim, úgyhogy beletanultam a fotózásba is. Szerintem nagyban növeli egy cikk hitelességét, ha a szerző a saját fényképeivel tudja illusztrálni. Emellett költséghatékony, ami nem utolsó szempont.

A november 28-án megrendezendő Konnekt LIVE online pályaorientációs rendezvényen a szakmádat, az újságírást fogod bemutatni az útkereső fiataloknak. Véleményed szerint milyen kompetenciákkal kell rendelkeznie annak a középiskolásnak, aki az újságírás iránt érdeklődik? Miben kell jónak lennie, illetve fejlesztenie magát?

Nagyon jó, ha magasan van az ambíciószintje, de fogadja el, hogy az első néhány év általában kemény robotolás, miközben csak önmagán múlik, lesz-e saját hangja. Készüljön arra, hogy semmi nem állandó – lapok szűnnek meg, újak alakulnak –, így nem árt, ha tud ehhez alkalmazkodni. Művelje ki magát valamiben, amiben nélkülözhetetlen lesz, így jobb eséllyel marad talpon a magyar médiapiac viszontagságai között. Ja, és újságíróként nem árt, ha írni is tud.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Az elmúlt tíz év tapasztalata, hogy hosszútávú terveket nem érdemes szőni, habár a Válasz Online fennmaradásának még sokszor kétéves garantálása talán érthető célkitűzés. Ami a rövidtávú terveket illeti: már annak is nagyon örülnék, ha végre újra szabadon lehetne mozogni.

Mit üzennél, mit tanácsolnál a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Ha újságírók lesznek, és azt akarják, hogy ne csak olvassák, de meg is értsék a cikkeiket, lebegjen előttük Pascal örökbecsűje: „Nincs időm arra, hogy rövid levelet írjak Önnek, így aztán hosszút írok.”

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Domaniczky Tivadar