Tantárgy adatlapja
Tanegység célja:
A főtárgy keretében az első félév végén 3-4 előadás és 1-2 gyakorlati óra jut a dologi jog alapfogalmainak, alapelveinek és főbb intézményeinek bemutatására, jóllehet a római jog eme szegmentuma részletes bemutatásra is számot tarthat. A jelen tanegység célja részleteiben megismertetni a hallgatókat a római dologi jog alapvető és máig ható intézményeinek működésével. A birtok, a tulajdon és az idegen dologbeli jogok keletkezése, tartalma, megszűnése, védelme és a tulajdon esetében annak korlátai forrásokon és jogeseteken keresztül kerülnek bemutatásra, ezzel is segítve a tananyag mélyebb és alaposabb elsajátítását. A kollégium során elemezni kívánt anyag, és az alapul szolgáló irodalomjegyzék jelentős részben saját kutatáson alapuló megközelítést nyújt a dologi joghoz.
Tanegység tartalma:
- Dologi jog – vagyonjog. Az in rem actióval védett jogviszonyok jellemzői, és jelentősége. A vagyon fogalma és megjelenési formái Rómában. A familia pecuniaque kérdésköre.
- A dolog mibenléte a római gondolkodásban és az újkori jogtudományban. Res – Sache – Ding. A dologosztályozások jelentősége, az egyes dologosztályozás-párok: res mancipi – nec mancipi; res corporales – incorporales; res, quae pondere numero mensura constant; res consumptibiles és res divisiblies. A res simplex – res composita – universitas rerum distantium filozófiai háttere és római jogászok általi értelmezése.
- <
font face="Arial">A birtok fogalma, története. Animus possidendi és corpus possessionis. A birtok fajai: civilis possessio – naturalis possessio – detentio; iusta / iniusta possessio – bonae fidei / mala fidei possessio; possessio ad usucapionem – possessio ad reliquas causas. A birtok megszerzése és megszűnése. A birtokvédelem: birtokinterdictumok, birtokvédelmi eljárás („birtokper”).
- A tulajdon fogalma, története, jelentősége. Tulajdon és tulajdonjog. A tulajdon tartalma (tulajdonosi „triász”) és a tulajdon korlátai (közérdekű korlátok és a leges sumptuariae, szomszédjogok, elidegenítési tilalmak).
- A tulajdon megszerzése: a szerzésmódok osztályozása, ennek értelme, jelentősége. A ius civile szerinti szerzésmódok: mancipatio, in iure cessio, usucapio és praescriptio, a putatív titulus problémája. A ius gentium szerinti szerzésmódok: tulajdon-traditio és a iusta causa traditionis kérdése; occupatio és derelictio – a iactus missilium problémája; kincs és kincstalálás; feldolgozás; gyümölcs megszerzése. A dologegyesülés részletszabályai (erős és gyenge egyesülés, ingókkal és ingatlanokkal kapcsolatos accessiók, commixtio és commixtio nummorum).
- Közös tulajdon és a tulajdon megszűnése.
- A tulajdon védelme: a legis actio sacramento in rem, a rei vindicatio (formula petitoria) és az actio Publiciana. Az e
gyéb tulajdonvédelmi keresetek és az egyes szomszédjogi szabályok kapcsolata.
- Az idegen dologbeli jogok elméleti háttere. A szolgalmak és elhatárolásuk a szomszédjogoktól. A haszonjogok. A zálogjog. Az örökhaszonbérleti és a felülépítményi jog.
Tananyag:
A kurzusvégi beszámoló anyagát az órákon elhangzottak és az elemzett források képezik. A forrásszövegeket a hallgatók latin és magyar nyelven kézhez kapják.
Ajánlott irodalom
Tankönyvek, monográfiák:
Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 201015.
Benedek Ferenc: Római jog IV – Dologi jog. Pécs: JPTE-ÁJK, 1988.
Bessenyő András: Római magánjog. A római magánjog az európai jogi gondolkodás történetében. Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2003.
Mario Bretone: I fondamenti del diritto romano. Le cose e la natura. Roma: Editori Lateranza, 2001.
Diósdi György: Ownership in Ancient and Preclassical Roman Law. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970.
Max Kaser: Das römische Privatrecht I-II. Handbuch der Altertumswissenschaft X. 3. 3. 1-2. München: C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, 19712, 19752.
Letizia Vacca: Derelictio e acquisto delle res pro derelicto habitae. Milano, 1984.
Pasquale Voci: Modi di acquisto della proprietà. Corso di Diritto Romano. Milano: Giuffré Editore, 1952.
Alan Watson: The Law of Property in the Late Roman Republic. Scientia Verlag: Aalen, 1984.
Zlinszky János: Állam és jog az ősi Rómában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996.
Szakcikkek az egyes témakörökhöz:
Benedek Ferenc: A iusta causa traditionis a római jogban. Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata 8. Budapest: Tankönyvkiadó, 1959.
Benedek Ferenc: Derelictio, occupatio, usucapio. Jogtörténeti Tanulmányok V. Budapest: Tankönyvkiadó, 1983. 7-31.
Wojciech Dajczak: Der Ursprung der Wendung res incorporalis im römischen Recht. RIDA L (2003). 97-117.
Wojciech Dajczak: Erwägungen des Pomponius zur Natur des corpus im dreißigsten Buch des Kommentars ad Sabinum (D.41.3.30pr.). Inspirationsquelle für die historisch-vergleichende Diskussion über den Eigentumsgegenstand. RIDA LII (2005). 117-130.
Diósdi György: Familia pecuniaque. Ein Beitrag zum altrömischen Eigentum. Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Tom. XII. Fasc. 1-2, 1964. 87-105.
Földi András: Adalékok a „tulajdonjogi triász” kérdéséhez. AUB XLII (2005). 23-64.
Erich Genzmer: «Pondere, numero, mensura». RIDA I (1952). 469-494.
William M. Gordon: The Importance of the Iusta Causa of Traditio. Peter Birks (ed.): New Perspectives in the Roman Law of Property. Essays for Barry Nicholas. Oxford: Clarendon Press, 1989. 123-137.
Rolf Knütel: Arbres errants, îles flottantes, animaux fugitifs et trésors enfouis. RHD 1998/2. 187-214.
Theo Mayer-Maly: Thensaurus meus. AUSZ Tomus XXXIII Fasciculus 1-31. Szeged, 1985. 283-289.
Zlinszky János: Familia pecuniaque. In: Jogtörténeti Tanulmányok VI. Budapest: Tankönyvkiadó, 1986. 395-406.