Büszkeségünk: Decsi Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó, a JÁK végzett sport szakjogásza

2023.03.30.

Decsi Tamással olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar kardvívóval beszélgettünk sport karrierjéről, a jogi pályáról, tanulmányiról és terveiről. Az interjúból kiderül, Tamás hogyan vált edzővé és miért döntött a JÁK sport szakjogász képzése mellett. 

Először beszéljünk a sportról, hogyan indult a pályafutásod?

Édesapám kardvívó volt, majd edző lett, valamint az öt évvel idősebb bátyám András is egészen kiskorától kezdve vívott, így evidens lett volna, hogy az én utam is egyből a vívóterembe vezet, ám én 6-tól 10 éves koromig teniszeztem (amely a mai napig is nagy szenvedélyem) és csak ezek után kerültem a vívóterembe, azt hiszem, azért, mert láttam a bátyám megnyert díjait és én is akartam hasonlókat szerezni magamnak.

Emlékszel az első élményedre, ami a sportághoz kötődik?

Azt hiszem az volt, amikor kilátogattam egy országos vívóversenyre, melyen apukám és bátyám is részt vettek, és mindketten a döntőbe jutottak.

Mikor és hogyan jött el az a pont az életedben, amikor rájöttél érdemes komolyabban foglalkoznod a vívással?

Igazából onnantól kezdve, hogy bekerültem a vívóterembe magával ragadott a közeg és ment minden a maga útján. Szinte természetes volt, hogy én is kardvívó leszek!

Mit jelend számodra a sport?

A sport életem elválaszthatatlan részét képezi mind a mai napig is és nem is tudnám elképzelni nélküle a mindennapjaimat. A sport számomra egy olyan tér, ahol otthonosan érzem magam, imádom a kihívásokat, a versengést, az izgalmakat. Ugyanakkor az élet legkülönbözőbb helyzetei is leképeződnek benne, ami sokat segít a civil életben is a megoldások megtalálásában, a különböző élethelyzetek feldolgozásában.

Volt mélypontod, mikor úgy gondoltad abbahagyod?

Igen volt. Akkor amikor a kardcsapattal nem jutottunk ki a 2012-es londoni olimpiára. Az nagy csalódás volt, különösen úgy, hogy az akkori vezetők nem vittek ki az utolsó kvalifikációs viadalra mondván, hogy fiatalítani kell (29 éves voltam) és nem harcolhattam a csapat kijutásáért. Szerencsére az idő rájuk cáfolt, mert én még mindig a válogatottban, ők pedig már sehol...

A sport által elért sikereidet, hogyan tudod feldolgozni?

Igyekeztem mindig a helyén kezelni azokat és szerény maradni, de természetesen az ünneplések sem maradtak el amikor megvolt az idejük.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Jog- és Államtudományi Karon sport szakjogász szakon végeztél. Hogyan jött az életedbe a jogi pályafutás?

Egy korábbi kiváló kardvívó barátunk dr. Beviz Ákos mentorált ebben engem és teszi ezt a mai napig. A vívóknál egyébként nem ritka a jogi hivatás, tehát mondhatni ebben is igyekszem követni a hagyományokat.

Hogyan tudott átsegíteni a nehézségeken a sport, nyújtott valamilyen új perspektívát, ha esetleg olyan egyetemi feladatba ütköztél, ami nagyobb kihívást jelentett? Van ehhez kapcsolódó történeted?

Egyértelműen nagyon sok mindenben segített a sport és megtanított szembenézni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat. Ami nagyon hasznos volt számomra az egyetemi tanulmányoknál, az az, hogy a sport által megtanult, kialakított időbeosztásomat, szervezőkészségemet jól tudtam kamatoztatni a vizsgaidőszakokban, a tanulni valók rendszerezésében, időbeosztásában, valamint nem volt bennem igazi vizsgadrukk, hiszen a versenyeken hétről-hétre néztem szembe ilyen szituációkkal.

Az egyetem mennyire volt támogató, ami a sport karrieredet illeti?

Egyértelműen támogató volt, nem merültek fel nehézségek a tanulmányok és a sport összeegyeztethetőségében.

Meg tudtad tartani az egészséges egyensúlyt, a tanulmányaid és a sport között?

Azt gondolom igen, bár ebben már megfelelő, kialakult rutinnal rendelkezem.

Ha éppen nem az edzésekkel vagy a tanulmányaiddal/munkáddal foglalkozol, mivel kapcsolódsz ki, hogyan töltöd a szabadidőd?

A szabadidőmben igyekszem minél többet a családommal lenni és közösen hasznosan eltölteni a rendelkezésre álló időt. Továbbá nagyon szeretek minden egyéb sportot nézni és csinálni is, egyszóval a hobbim is a sport.

Illetve láttam, hogy edzőként is tevékenykedsz? Ez, hogyan alakult az életedben?

2008 óta edzősködöm is a XVI. kerületben található Kertvárosi Vívó SE-ben, melyben édesapám vezetésével zajlik az egyesületi élet. Fontosnak és egyben kötelességemnek is érzem, hogy azt a tudást, kultúrát, értéket továbbadjam a következő generáció számára, amit én kaptam az elmúlt évtizedekben a vívósporttól. Nagyon jó érzés látni, ahogy a fiatalok a szárnyaim alatt fejlődnek és válnak valamivel többé az én közreműködésemmel.

Hogyan látod a jövődet, mikor jön el az a pont, amikor teljesen csak a jogi karrieredre szeretnél koncentrálni?

A tervek között szerepel a 2024-es párizsi olimpián való részvétel, majd utána szeretnék teljesen a jogi pályámra koncentrálni.

Hogy látod magad mondjuk tíz év múlva?

Céljaim között szerepel a jogi pályán való sikeressé válás is, így bízom benne, hogy tíz év múlva elmondhatom majd magamról, hogy megfelelő szakmai tudásra és tapasztalatra tettem szert. Továbbá természetesen nem szeretnék elszakadni a vívósporttól sem, terveim között szerepel az edzői pálya folytatása is.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Szabó Fruzsina 

 

Események

16.
2025. jan.
JAK
Nyílt nap
E1 előadó
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe