Bár mindketten a Pázmányra jártunk (ő 2005-2010, én 2008-2013), a férjemmel mégsem az egyetemen találkoztunk (ő három évvel idősebb, csak két év volt, amikor mindketten oda jártunk - bár ő később tanítani visszajött az egyetemre), hanem a Pázmány Táncegyüttes próbáin ismerkedtünk össze 2009-ben. Neki volt egy aktív baráti köre, akikkel azonban a végzés után már jóval kevesebbet sikerült találkozni. Másfél évvel a megismerkedésünk után kezdtünk el járni, és nagyjából egy év járás után kérte meg a kezemet, és egy év jegyesség után össze is házasodtunk. Fontosnak tartottuk az elköteleződést, s hogy Isten áldását kérjük a kapcsolatunkra az esküvő előtt, és azt követően is. A házasság előtt sok időt töltöttünk egymásnál, de csak az esküvő után költöztünk össze, családi segítséggel megvásárolt saját lakásba. Az esküvőnk után kb. két évvel született meg a legnagyobb fiunk, majd rá két évre a középső fiunk és most (rá három évre) a legkisebb.

A férjemnek ez a második komoly kapcsolata, nekem az első. Én az egyetem alatt a SzóSz Keresztény Diákkör tagja lettem, ahonnan sok életre szóló barátság is megmaradt, bár aktívan elég kevés emberrel tudunk mostanában találkozni. Megismerkedésünket követően a férjem is csatlakozott a diákkörhöz, és nagyon jó volt, hogy rengeteg közös barátunk lett. 

A viszonylag rövid járásunk és jegyességünk egyik oka talán az lehet, hogy a táncegyüttesben a próbák során sok helyzetben megismertük egymást, bár érdekes, hogy beszélgetni kimondottan keveset beszéltünk. A járásunk alatt viszont hála Istennek rengeteg időt tudtunk együtt tölteni, ami alatt igyekeztünk bepótolni a beszélgetést. :)

Próbáltuk tudatosabban is megismerni egymást, akár kérdéssorok, témák  segítségével, amik arra is jók voltak, hogy olyanokról is beszélgettünk, amiket nem feltétlenül érintettünk volna a mindennapok során. A SzóSz-os programoknak köszönhetően sok közös lelki élményben is részünk volt.

A hasonló családi háttér és gondolkodásmód is remek alap volt egymás megismeréséhez.

Most a baba miatt még újra kell alakítani a családunk rendjét, úgyhogy erről még nem tudunk érdemben mit mondani, de a gyerekek előtt nagyon fontosnak tartottuk azt, hogy mindent meg tudjunk beszélni, és bátran fel merjük vállalni egymás előtt a nehezebb kérdéseket is. Úgy alakult, hogy mindkettőnknek az egyik fontos szeretetnyelve az érintés, ezért ilyen módon is jobban oda tudtunk figyelni a másikra, és nagy hangsúlyt kaptak még a közös programjaink, leginkább kirándulások és filmnézések. A táncegyüttesbe a gyerekek születéséig aktívan jártunk. A férjem még utána is néhány évig, de azt érezzük jelenleg is, hogy ha szeretnénk jobban egymásra hangolódni és kikapcsolódni, akkor a táncház vagy más táncos események biztosan jó választás (a nagyszülőknek köszönhetően egy-kéthavonta ez meg is tudott valósulni).

A gyerekek születése előtt aktív hitéletet éltünk, amit a gyerekek születését követően jelenleg a férjem folytat, de igyekszünk a gyerekeinket is hívő szellemben nevelni. A férjem katolikus, én református vagyok, de amikor még sok időnk volt :), alkalmanként akár mindkét templomba is eljutottunk vasárnap, illetve 3:1 arányban inkább katolikus misékre jártunk. 

A gyerekeinkkel is fontosnak tartjuk a közös minőségi idő eltöltését (szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a nekik szervezett programokon mi is jól érezzük magunkat, így a napközbeni hosszabb kettesben töltött idő kevésbé hiányzik), illetve az alapvető értékek mellett a mozgás szeretetére igyekszünk őket nevelni. A népzenét ők is szeretik.

Szöveg: Makray Andrea