A meghívott vendégek Nemes László, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa, valamint Szalay Mátyás, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára voltak.

A program kezdetén Kovács Gusztáv ismertette a diskurzus koncepcióját: a meghívott előadók három-három fotót hoztak magukkal, amelyek segítségével saját élettörténetüket, tudományos megközelítésmódjukat és a teremtésvédelem számukra fontos viszonyítási pontjait mutatták be.

Nemes László elsőként arra a kérdésre kereste a választ, miként lehetséges az ember-állat viszonyt újrafogalmazni, különösen a városi ökoszisztémákban. Gyakori elképzelés, hogy azzal teszünk a legjobbat a természeti környezetnek, ha az emberiség összezsúfolódik a nagyvárosokban, és teljesen békén hagyja a flórát és a faunát. A valóság azonban összetettebb: az emberi jelenlétnek védő, megtartó hatása is lehet a természetre, így az nem feltétlenül jelent egyet a pusztítással.

A kutató kiemelte a hagyományos gazdálkodási formák megőrzésének és újrafelfedezésének fontosságát. Léteznek olyan mezőgazdasági területek, ahol a mindennapi munka és a táj között megőrződött az ősi kapcsolat, az ökoszisztéma egyensúlya. Ha az ember teljesen kivonul egy ilyen rendszerből, az nem feltétlenül marad jó állapotban; előfordul, hogy a magára hagyással éppen pusztulásra ítéljük az adott területet. Számos példa igazolja, hogy a több száz vagy ezeréves emberi jelenlét, a koegzisztencia (együttélés) és a koevolúciós folyamatok tartják fenn a kulturális tájat.

Nemes László példaként Władysław Reymont Parasztok című monumentális regényére hivatkozott. Ebből a perspektívából nézve csodálatosan kirajzolódik, hogyan éltek az emberek teljes függőségben a földtől, a szezonalitástól és az időjárástól, s miként élték meg a születést, a kereszténységet és a halált a természettel való teljes, organikus egységben. Erre a fajta mély kapcsolatra kellene ma is irányítanunk a figyelmünket, amikor a kereszténység és a természet viszonyát vizsgáljuk.

Szalay Mátyás a teremtésvédelem kiindulópontjaként a természet és ember sebzettségét emelte ki. A gyógyulást aligha várhatjuk mástól, mint a gondolkodás olyan radikális fordulatától,  melyben a hatékonyság logikája helyett a termékenység eszméje határozza meg nemcsak azt, mit cselekszünk, hanem azt is, mi tárul egyáltalán a szemünk elé. A fordulat segít élesen látni a tömegtermelés és az értelmes munka közötti ontológiai különbséget is, melyet az előadó egy jól ismert anekdotán keresztül világított meg: „Egyszer egy ember elment Indiában egy cipészhez, és megkérdezte tőle: ‘Mennyibe kerül az a cipő?’ A cipész azt felelte: ‘Tíz dollár.’ Az utazó erre így szólt: ‘Jó, és ha vennék belőle tíz darabot? Akkor mennyi lenne?’ A mester azt felelte: ‘Háromszáz dollár.’ Az ember értetlenkedésére a cipész elmagyarázta, hogy míg az első cipőt az alkotás öröméből, a maga kedvére készíti el, a többi pár előállítása már inkább mechanikus másolása az eredetinek.” A természet és az ember közös létezésének a kulcsa ez a teremtő egyszerűség, mely túlmutat a technokrata tervezés és a puszta elméletalkotás szűkösségén.

A globalizáció káros környezeti és kulturális hatásait Nemes László egy patagóniai felméréssel illusztrálta, amelyet Ricardo Rozzi, az Észak-Texasi Egyetemen és Chilében dolgozó neves ökológus-filozófus végzett. Amikor a világ legdélebbi városában, Puerto Williamsben arról kérdezték a helyi lakosokat és magasan képzett vezetőket, hogy melyik a legkedvesebb növény számukra. A többség a térségben vadon meg sem termő, Európából származó rózsát vagy almát nevezte meg a helyi, őshonos fajok helyett.

Ez a jelenség hűen szemlélteti a biokulturális homogenizációt, amelynek során az egységesített, globális oktatási és kulturális rendszer kiszorítja a helyi értékeket. Ennek következtében a fiatalok elfelejtik saját környezetük flóráját – így például a helyi mapucse őslakosok számára spirituálisan és táplálkozásilag is létfontosságú Araucaria fenyőt. A saját életterüktől való elidegenedés pedig végső soron rontja az iskolai teljesítményt és gyengíti az identitásukat is.

A beszélgetés második felében a vendégek azokat a gondolkodókat és karaktereket mutatták be, akik a saját teremtésvédelmi szemléletükre a legnagyobb hatást gyakorolták. Nemes László Matula bácsit, Fekete István regényeinek halhatatlan főhősét állította középpontba mint a hagyományos ökológiai tudás hiteles hordozóját, egy letűnt, de mintaként szolgáló természeti és társadalmi világ őrzőjét.

Szalay Mátyás pedig Wendell Berry amerikai esszéista, költő és gazdálkodó gondolatvilágát mutatta be, aki írásaiban és életpéldájával is a helyi közösségek, a kisléptékű, fenntartható földművelés és a föld iránti tisztelet helyreállításáért küzd, éles alternatívát nyújtva a modern ipari társadalom elidegenedett struktúrájával szemben.

A rendezvény végén Ujházi Lóránd intézetvezető köszönte meg a résztvevőknek az értékes gondolatokat.

A programot a PPKE Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézete szervezte.