A kutatócsoport küldetése, célja: 

A régi Keresztény Filozófia Kutatócsoport 2025 óta viseli fent említett jelenlegi nevét. (A névváltoztatás a félreértések elkerülése végett történt, mert a csoport a kutatóközpont átszervezése óta a Keresztény Filozófiai Kutatóintézethez tartozik.)
A kutatócsoport hármas célkitűzését előző vezetője, Sárkány Péter a következőképpen fogalmazta meg: „a) A filozófiai gondolkodás és kiemelten a keresztény bölcseleti hagyomány útjainak és kibontakozási lehetőségeinek elemzése; b) A keresztény emberkép sajátosságainak történeti és szisztematikus elemzése; c) A keresztény filozófia szempontjainak érvényesítése a kortárs interdiszciplináris diskurzusokban.” Új vezetőként magam is ezen a megkezdett úton kívánok haladni. Abban is elődöm nyomdokain járok, hogy a kereszténységen belül elsősorban a katolicizmusra szeretnék koncentrálni. Minthogy azonban eredetileg a 2024-ben a Keresztény Filozófia Kutatócsoportba beolvadt Gyakorlati Filozófia Kutatócsoport vezetője voltam, ennek céljait is szeretném a továbbiakban képviselni. Így a jövőben valamivel nagyobb hangsúlyt fog kapni a gyakorlati filozófia, ezen belül is az etika, különös tekintettel a természetjogra. Ez utóbbi kulcsszerepet játszhat a nyugat mai válságának megoldásában, mert segítségével rávilágíthatunk, hogy az, amit a közvélemény mint keresztény erkölcsöt ismer, túlnyomórészt ésszel is belátható, az emberi természetnek megfelelő, bárki által belátható (és követendő) normákból áll, ami nyilvánvalóan megkönnyítheti a más világnézetű emberekkel való együttműködést. Ezzel összefüggésben abban az értelemben is „gyakorlatibb” lesz a tevékenységünk, hogy sűrűbben fogunk a szűkebb szakmai körökön kívül is érdeklődést keltő témák felé fordulni. Olyan, a politikából és a mindennapi életből jól ismert tárgyakat kívánunk a következő években vizsgálni, mint bizonyos európai értékek (köztük a szabadság, az egyenlőség, az emberi jogok) mibenlétének kérdése, a liberalizmus ma uralkodó formájának belső ellentmondásai, a korunkban terjedő új jelenségek és mozgalmak (identitáspolitika, eltörléskultúra, politikai korrektség), a nyugati önazonosság mibenléte, a vallásszabadság helyzete, az élet tisztelete, a szexualitással és a nemekkel kapcsolatos problémák. Természetesen mindezek elméleti hátterével is foglalkozunk, így például az erkölcs történelmi változásának kérdésével, vagy az értékek objektivitásának és megalapozhatóságának problémáival. Mivel filozófiai kérdéseket vizsgálunk, észérveket használunk. Így mondanivalónkat a nem hívők számára is érthetővé tehetjük. Ez különösen azért kulcsfontosságú, mert korunkban a nyugati világot megosztó vitákban sokszor párhuzamos monológok folynak dialógusok helyett, pedig még soha nem volt annyira szükséges az indulatoktól, előítéletektől és tabuktól mentes, higgadt párbeszédre, mint napjainkban, amikor civilizációnk puszta léte forog kockán. 

A kutatócsoport vezetője:

Dr. Turgonyi Zoltán
E-mail: turgonyi.zoltan.pal@ppke.hu

MTMT

Turgonyi Zoltán

A csoport tagjai:

Belsős tagok:

Batthyány Alexander (PPKE VFKI)
Czakó István (PPKE BTK)
Frenyó Zoltán (PPKE BTK)
Gájer László (PPKE HTK)
Hankovszky Tamás (PPKE BTK)
Kuminetz Géza (PPKE HTK)
Lautner Péter (PPKE BTK)
Puskás Attila (PPKE HTK)
Sárkány Péter (EKKE; PPKE)
Schmal Dániel (PPKE BTK)
Szeiler Zsolt (PPKE BTK)
Szombath Attila (PPKE BTK)
Vincze Krisztián (PPKE HTK)

Külsős tagok:

Csiszár Klára (KU Linz; BBTE RKTK)
Janka Ferenc (VHF)
Petres E. Lúcia OP (SSZHF)
Szalay Mátyás (PPHF)
Tóth Beáta (SSZHF)
Válóczy József (ESZHF)
Varga-Jani Anna (Makovecz Campus Alapítvány, Collegium Professorum Hungarorum)
Vik János (BBTE RKTK)

 

Konferenciák:

  • Kultúrharc és kultúrák harca – vagy dialógus? A világnézeti, közéleti és tudományos párbeszéd lehetőségei és korlátai. 2025. november 21. - PPKE BTK
  • A jövő keresztény civilizációja. 2024. november 30. - PPKE JÁK (A Gyakorlati Filozófia Kutatócsoport konferenciája.)
  • Személy, szellem, világ. A keresztény emberkép súlypontjai és aktualitása. 2024. március 22. - PPKE JÁK (A régi Keresztény Filozófia Kutatócsoport konferenciája.)
  • Hitvallás a közéletben és a tudományban. A keresztény identitás képviselete a politikában és napjaink elméleti vitáiban. 2023. október 28. - PPKE JÁK (A Gyakorlati Filozófia Kutatócsoport konferenciája.)
  • A szeretet. 2023. március 10. - PPKE JÁK (A régi Keresztény Filozófia Kutatócsoport konferenciája.)

Publikációk:

  • Turgonyi Zoltán (szerk.): Kereszténység és európaiság. Tanulmányok a nyugati civilizáció válságáról és a kiútkeresésről. Szent István Társulat, Budapest, 2026
    (A Gyakorlati Filozófia Kutatócsoport fent említett 2023-as és Az európai értékek válsága című 2022-es konferenciájának szerkesztett anyaga.)
  • Sárkány Péter – Vincze Krisztián (szerk.): Személy, szellem, világ. A keresztény emberkép súlypontjai és aktualitása. Szent István Társulat, Budapest, 2025
    (A Keresztény Filozófia Kutatócsoport azonos című fenti konferenciájának szerkesztett anyaga.)
  • Sárkány Péter – Szalay Mátyás (szerk.): Karol Wojtyła emberképe. Filozófiai és teológiai tanulmányok. Szerkesztette: Szent István Társulat, Budapest 2024
    (A Keresztény Filozófiai Kutatócsoport publikációja.)
  • Sárkány Péter (szerk.): A keresztény filozófia fogalma. Történeti és szisztematikus elemzések. Szent István Társulat, Budapest 2023
    (A régi Keresztény Filozófia Kutatócsoport 2021-es A keresztény filozófia fogalma című 2021-es konferenciájának szerkesztett anyaga.)
  • Pukánszky Béla – Sárkány Péter (szerk.): Pedagógia és kereszténység. Teológiai, neveléstörténeti és nevelésfilozófiai metszetek. Szent István Társulat, Budapest, 2023
    (Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolája és a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont által közösen rendezett 2022-es Pedagógia és kereszténység című konferencia szerkesztett anyaga, amely a Keresztény Filozófia Kutatócsoport tevékenységéhez kapcsolódik.)