Az előadásában a kortárs magyar függetlenfilm kihívásairól beszélt. Ön szerint mi volt az a kulcstényező, ami a Futni mentem sikerét lehetővé tette, még úgy is, hogy nem hagyományos finanszírozási modellben készült?

A Futni mentem szórakoztató vígjáték, aminek a története egy országban már bizonyított és amelyben a legszélesebb közönség számára átélhető történetet mutattunk be. A Futni mentem többgenerációs sztori, nagyszülő, szülő, gyerek/unoka is egyenrangúan jelenik meg a filmben. Minden karakternek megvannak a saját dimenziói, átélhető problémái, amelyek rezonálnak a nézővel. Nemtől, kortól függetlenül mindenki talál valamit a Futni mentem-ben, ami tetszik neki, amivel azonosulni tud, amivel találkozott már a saját életében, vagy környezetében. A legnagyobb visszajelzés az volt számunkra, amikor a szülők olyan gyerekeiket vitték el a moziba a filmre, akik még sosem láttak addig magyar filmet, vonakodva mentek el a családi programra, és utóbb elismerték, hogy nagyon jól szórakoztak és nem hitték volna, hogy nem fogják megbánni a megtekintést. De legalább annyira megható volt olyan idős emberekkel találkozni közönségtalálkozókon, akik évtizedek óta nem jártak már moziban sem, és bevallásuk szerint nem is terveztek még egyszer elmenni az életükben. A másik legfontosabb és ezzel összefüggő tényező, hogy kialakult egy szájhagyomány a Futni mentem körül, nagyon gyorsan terjedt el az, hogy van egy film, amit látni kell és a FOMO érzés nagyon fűtötte a nézettséget. Nem beszélve arról, hogy aki látta, zömmel nagyon elégedett volt és nemcsak ajánlotta a filmet, hanem újra is nézte. Emellett a futás tömeges népszerűsége is hajtotta az alkotást, nagy hatása volt a filmválasztásnak a rendező személye és a sztárszínészek sokasága.

Évek óta oktat a Pázmányon, miközben aktívan dolgozik a filmgyártásban is. Hogyan formálják egymást ezek a tapasztalatok – másként tanít, mióta „élesben” is kipróbálta magát producerként? Hogyan hat egymásra az akadémiai és a gyakorlati tapasztalata az alkotói és oktatói munkájában?

Mindent összeadva 2006 óta, idén 20 éve tanítok a Pázmányon és az első években az akkor még önálló Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán. A gyártási életem 2018 óta tart, előtte a médiában, újságíróként, kritikusként működtem az egyetemi munka mellett. Ezek a tudások összeadódnak, egymást organikusan egészítik ki. Az elmúlt három év nagyon intenzív filmgyártási szempontból, csak idén négy játékfilmet készítünk. Ez a tudás hatalmas előnyt jelent az oktatásban és úgy érzem, a hallgatók is nagyon komoly pluszt kapnak ezen keresztül. Hogy messzebb ne menjek, a lelkesedésem mérhetően átragad a diákokra, minden forgatásra jelentkeznek hallgatóink, büszkén mondhatom, többen is remekül helytállnak és sokan így, egy forgatásunkon keresztül indultak el önálló filmes pályájukon. Nagyon fontos az is, hogy számos olyan kurzusom van, amelyek erősen nyugsznak azokon a gyártási, műfaji alapokon, amit napi szinten a gyakorlatban művelek – és ez az elméleti stúdiumok befogadhatóbbá tételét is segíti.

Többször hangsúlyozta, hogy a közönséget nem szabad lebecsülni, és hogy a rugalmasság kulcsfontosságú. Mennyire lát valódi szemléletváltást a magyar filmesek gondolkodásában az elmúlt években?

A magyar film alapvetően szerzői indíttatású és ez érthető is az elmúlt évtizedek oktatását, újhullámait, szerzői sikereit figyelembe véve. A hatvanas években még megtörténhetett, hogy a Szegénylegényeket a mozikban 1 millió ember látta, miközben hatalmas tömegek nézték meg Az aranyembert, és az Egri csillagokat is. A 21. században viszont minden korábbinál szélesebb körben, felületeken (manapság mozi, tévé, streamingfelületek, mérsékelten még DVD, bluray) a széles közönségnek szóló műfaji filmekre van elsődleges közönségigény. Ezért a szerzői és közönségfilm szintézisére lenne szükség. A kettő együtt határozza meg a nemzeti filmet, egyik sincs a másik nélkül, egyik sem alacsonyabb rendű a másikhoz képest. Főleg az oktatásban a szerzői film hagyományai dominálnak a filmes oktatásban. A fiatalabb generációkban viszont mind több rendező, forgatókönyvíró foglalkozik a közönségfilmmel. A műfaji filmben is lehet minőséget, mélységeket ábrázolni, erre volt jó példa a Futni mentem és ezt az utat kell folytatni. Jelenleg is dolgozok több olyan fiatal rendezővel, íróval, akiknek ez a látásmód sokkal természetesebb korukból kifolyólag, ezért optimista vagyok, hogy a szemléletváltás organikusabban és folyamatában mehet végbe a következő években. Ami viszont bizonyosan elengedhetetlen: a közönség igényeit, elvárásait figyelembe kell venni, meg kell hallgatni. Vacak filmmel nem lehet a figyelemért harcba szállni olyan érvekkel, hogy „kis pénz, kis foci”, „kicsi, sárga, de a miénk”. Tudomásul kell venni, hogy színvonalban egy fiatal néző a nemzetközi sztenderdekhez fog viszonyítani, és nem is kell elvonatkoztatnia és azt mondania, hogy nézzük megengedőbben a magyar filmet a hendikepjei miatt. Nemzetközi színvonalat kell csinálni és kész. 

A Futni mentem és az azt követő sikerek alapján sokan már egy új magyar filmes hullámról beszélnek. Ön szerint valóban egy reneszánsz kezdődött el, vagy még inkább egy kísérleti időszakban vagyunk?

Ez már egy új reneszánsz, de tudományos szempontból még több időnek kell eltelnie és jobban el kell távolodnunk tőle, hogy vizsgálható legyen az időszak, és empirikus kijelentéseket tudjunk tenni. A Futni mentem után elindult egy fokozott érdeklődés a magyar film iránt. Olyan filmek értek-érnek el jelentős eredményeket, amelyekhez hasonló filmek, szerzői(bb) darabok korábban lényegesen szerényebb eredményeket mutattak fel – minőségük, színvonaluk, elismertségük ellenére. Andrew G. Vajna kormánybiztosi időszakában a közönségsikert 60-80-100 ezer nézőtől mérték, amelyből évente véges számú készült. Ha a legalább 100 ezer nézőt elért filmeket nézzük a Nemzeti Filmintézet statisztikája szerint (https://nfi.hu/a-filmintezetrol/hirek/a-filmalap-altal-tamogatott-filmek-nezoszamai.html) 20 darab ilyen – államilag támogatott – játékfilm készült 13 év alatt, 2013 óta. Ez azért fontos, mert 2013-2024 őszéig 100 ezer nézőt nem ért el függetlenfilm, tehát a mintát a Filmalap-támogatta filmek képezik. 2024 őszétől, tehát másfél év alatt és a Fekete ponttól, és a Futni mentemtől számítva ez a szám 10 – ebből kettő Nemzeti Filmintézet által támogatott. Ergo másfél év alatt készült támogatási formától függetlenül 10 olyan sikerfilm, aminek a kétszerese előtte 13 év alatt. Ráadásul ebben a tíz alkotásban műfaji sokszínűség van, tehát nemcsak vígjátékok (és esetleg történelmi filmek) szerepelnek kizárólagosan, amelyek korábban évtizedekig kisajátították a sikerfilm fogalmát. Ráadásul 2026-ban csak júniusig már négy bemutatott film ért el legalább 100 ezer nézőt, ráadásul párhuzamosan bemutatásokkal, amit korábban kifejezetten került a forgalmazás – nehogy kioltsa egyik film a másik eredményét. Ha ehhez hozzáteszem, hogy legalább két további film érhet el még 100 ezer feletti nézőszámot idén, akkor elmondható, hogy évtizedek óta az egyik legsikeresebb filmes éve lesz 2026 a magyar filmnek. És ezt előtte elmondtuk 2024-ről, majd 2025-ről is. Három év pedig már egy folyamatnak nevezhető.

Ön maga is a Pázmány alumnusa, és régóta oktat az egyetemen. Mit mondana azoknak a hallgatóknak, akik most még csak gondolkodnak a filmes pályán – mi kell ma ahhoz, hogy valaki valóban érvényes történeteket tudjon elmesélni?

Mindenekelőtt, hogy higgyenek magukban, ne adják fel, alázattal, szorgalommal kitartóan üldözzék az álmukat. Másrészt keressenek olyan történeteket, amelyek afféle Így jöttem-filmként magukból, generációjukból fakadnak, amelyre nagyobb rálátásuk, ismeretük van, ami őket érdekelné. Például a mai fiatalok tudják a legérvényesebben elmondani, hogy mi történik a Z generációval, mik a generációs dilemmáik, és azt is jobban látják, hogy hogyan, milyen filmnyelven kellene elmondani a történetet, úgy, hogy az a saját generációjuk tagjait is érdekelje.