A Pázmány munkatársai újabb katolikus intézményben végeztek közösségi munkát

2025.04.08.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Üzemeltetési Osztálya és Pályázati Osztálya április 7-én a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumban vállalták, hogy egy nap erejéig igyekeznek szebbé varázsolni a környezetet.

Most már hagyománynak mondható, hogy az egyetem üzemeltetési osztálya társosztállyal közösen minden évben zarándoklat keretében egy-egy katolikus intézményt keres fel, ahol lehetőségeikhez mérten, a környezetet, épületet igyekeznek kicsit megújítani, hogy a gyermekek barátságos, rendezett környezetben tanulhassanak.

A napot most is közös misével kezdték a Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Templomban, ahonnan együtt mentek át az iskola udvarára.

A délelőtt folyamán sikerült padot és kerítéselemet lecsiszolni és lefesteni, valamint a már szokásosnak mondható kertrendezési munkák mellett több nagy fát és bokrot megmetszeni még a tavasz kezdete előtt. Mindemellett az iskola számára nagy segítséget jelentett, hogy számos nehéz tárgyat, melyet ők nehezen tudtak csak mozgatni, sikerült a hulladéklerakóba eljuttatni és így helyet felszabadítani az épületben.

Külön köszönjük az intézménynek az egész napos vendéglátást, a meleg teát, kávét és ebédet nem utolsó sorban az élő zenét amellyel megleptek a mindet az ebéd elött! Minden ilyen közösségi alkalom megerősíti egyetemünk közösségét és a lelki feltöltődés mellett olyan élményt nyújt, melyre a nehezebb napokon jólesik mindenkinek visszagondolni.

Kapcsolt galéria

Események

18.
2026. jún.
PPKE
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
ITK
Kari TDK konferencia - 2026 tavasz
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
21.
2026. jún.
PPKE
Te Deum – Tanév végi hálaadó szentmise
1053 Budapest, Papnövelde u. 8.
22.
2026. jún.
ITK
Lab-on-a-Chip for Biomedical Use - ONLINE rész
Pázmány ITK
27.
2026. jún.
HTK
Oklevélátadó, Doktoravató, Évzáró Ünnepség
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe