Átadták a Kopits-ösztöndíjakat és a Pázmány Alapítvány elismeréseit

2025.10.22.

Október 20-án tartotta a Pázmány Alapítvány díjátadó ünnepségét. Az eseményen átadták a Kopits-ösztöndíjakat, amelyet a névadó, Dr. Kopits Imre emlékének és szellemiségének tiszteletére alapítottak, továbbá a Pázmány Alapítvány tanulmányi ösztöndíját. Emellett sor került a Klebelsberg Kuno-emlékév alkalmából meghirdetett esszéíró pályázat ünnepélyes díjátadójára is.

Dr. Schlett András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, a Pázmány Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőbeszédében elmondta: a Kopits-díj célja, hogy a fiatal nemzedéket arra ösztönözze, hogy a tudás birtoklása mellett az erkölcs, a közösség és az emberség értékeit is őrizzék és tovább vigyék.

Dr. Kopits Imre életútja – amely a holisztikus tudás, a hit és a lelkiismeretes szakmai hivatás példája – ma is útmutatást adhat egy sokszor irányvesztett világban.

Kiemelte: a Kopits-ösztöndíj öröksége nem csupán szakmai kiválóságra, hanem az emberi méltóság és a közösség szolgálatára is tanít. Az ösztöndíjat elnyert hallgatók ennek a hagyománynak a méltó folytatói lesznek, akik munkájuk során a tudás magabiztosságát az erkölcs tartásával és az emberség melegével ötvözik.

A 2025/26-ös tanévben Kopits ösztöndíjat nyertek: Adorján Szabolcs József (HTK, nappali), Kocsis Anett Anna (BTK, levelező), Rohán Zsuzsanna (ITK, nappali), Tama Kristóf (JÁK, nappali).

Pázmány Alapítvány ösztöndíjat nyertek: Blatt Kamilla (JÁK, nappali), Nagyváradi Gábor (BTK, nappali), Regős Anna Júlia (ITK, nappali), Serfőző Zoltán Roland (HTK, nappali)

Klebelsberg Kuno Emlékév – Esszéíró Pályázat - Díjátadó

A Klebelsberg Kuno-emlékév alkalmából meghirdetett esszéíró pályázat ünnepélyes díjátadóját is az ünnepség keretében tartották. A pályamunkák méltó módon idézték meg a két világháború közötti magyar oktatás- és kultúrpolitika legnagyobb formátumú alakjának szellemiségét.

Az eseményen elhangzott: Klebelsberg Kuno neve egyet jelent a nemzeti önépítés eszméjével. Az általa megfogalmazott és következetesen végigvitt klebelsbergi paradigma szorosan kapcsolódott nemzetünk nagyjainak gondolataihoz: „kiművelt emberfők kellenek Magyarhonban” – vallotta, és nemcsak hirdette, hanem meg is valósította. A realitások embereként felismerte, hogy egy hirtelen „felnyurgult kultúrvilágot” könnyen elsodorhatnak a történelem viharai, ezért mint egy piramisépítő, a népiskolák rendszeréből alakított ki olyan széles és erős alapot, amelyre a magyar oktatás egésze biztonsággal épülhetett.

A rendezvényen hangsúlyozták: Klebelsberg munkássága nyomán tanárnak lenni presztízst jelentett, a tanárrá válás pedig a polgári felemelkedés egyik legbiztosabb útjává vált. Életművében egyszerre volt jelen a nemzeti elkötelezettség és a modernizáció igénye. Érzékenyen reagált kora társadalmi folyamataira, és a trianoni veszteségek után „hazahozta az elcsatolt egyetemeket”, felismerve, hogy a tudás és az oktatás a nemzet jövőjének záloga.

Az esszéíró pályázat díjazottjának munkája méltó módon idézte fel Klebelsberg szellemiségét és máig érvényes gondolatait. A díjátadó alkalmat teremtett arra, hogy a Pázmány közössége közösen hajtson fejet Klebelsberg Kuno öröksége előtt, aki életművével mindmáig példát ad arra, miként lehet tudással, elhivatottsággal és nemzeti felelősséggel szolgálni a jövőt.

Klebelsberg emlékév esszéíró pályázat díjazottja: Paraszt László (HTK).

Kapcsolt galéria

Események

16.
2026. márc.
BTK
AI-KULCS – Mesterséges intelligencia a tanteremben. Gyakorlati eszközök, tippek pedagógusoknak
Sophianum 111
17.
2026. márc.
PPKE
Gyászmise Fodor Györgyért
1053 Budapest, Papnövelde u. 8.
17.
2026. márc.
PPKE
Ökumenikus beszélgetések
17.
2026. márc.
PPKE
Nauta - március 17.
18.
2026. márc.
BTK
Az ember és a gép határán – mesterséges intelligencia, etika és az új szabályozási normák
Sophianum
18.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe