CUP konferencia Zágrábban

2024.05.15.

Május 9-11 között, Zágrábban, a Horvát Katolikus Egyetemen került sor a kelet-közép európai katolikus egyetemeket tömörítő Catholic Universities Partnership éves találkozójára. Az együttműködés 20 éve jött létre az amerikai Notre Dame egyetem égisze alatt és eddigi működése során Egyetemünk számos oktatója, munkatársa. és hallgatója vehetett részt általa nyári egyetemeken, továbbá kutatási és képzési programokon. Egyetemünkről dr. Vincze Krisztián rektorhelyettes úr vezetésével 7 fő (köztük egy HTK-s hallgató) is részt vett a találkozón, így minden panelben képviseltettük magunkat a 3 nap során.  A rendezvény első napján Radovan Fuchs horvát oktatási miniszter is fogadta a résztvevőket. A megnyítót követő előadások és panelbeszélgetések során egyrészt az eddigi 20 év együttműködésére és eredményeire reflektáltak a résztvevők, másrészt a jövőbeni célokat és együttműködési irányokat vitatták meg. 

Események

25.
2026. szept.
PPKE
Kutatók Éjszakája a Pázmányon!
29.
2026. szept.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
07.
2026. okt.
JAK
Violations of Personality Rights by AI under German Private Law
321. terem (3. emeleti tárgyaló)
08.
2026. okt.
ITK
Véradás | 2026 ősz
Pázmány ITK Aula
09.
2026. okt.
JAK
X. Copy21 blogshop
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
13.
2026. okt.
HTK
"Kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27)
PPKE HTK
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe