Dr. Tamássy Bence Ákos, a Központi Külügyi Osztály osztályvezetője az Erasmus+ program keretében pár napot Olaszországban töltött, ahol szakmai megbeszélést folytatott a Libera Università Maria SS. Assunta (LUMSA) egyetemen, Claudia Cogoni-val, a Nemzetközi Osztály vezetőjével.
A LUMSA Róma második legrégebben alapított és jelenleg is működő egyeteme, a több mint 10 000 hallgató két helyszínen, Rómában és Palermóban képezheti magát. A PPKE és a római partner között több éve sikeresen működik az Erasmus program, jelenleg is 4 Pázmányos hallgató tartózkodik kint és 4 LUMSA-s hallgató tanul nálunk a mobilitási együttműködés keretében.
A felek a beszélgetés során tapasztalatot cseréltek az Erasmus-programok lebonyolításával kapcsolatban és megállapodtak a két intézmény közötti megállapodás új tudományterületekre történő kiterjesztéséről, illetve egy jövőbeni közös képzés lehetőségének megvizsgálásáról.