A konferencia csütörtöki nyitányán Hidvéghiné dr. Pulay Brigitta, a Teremtésvédelmi Kutatóintézet intézetvezető-helyettese felidézte, hogy az Intézet négy éve kezdte meg működését azzal a céllal, hogy bemutassa: a fenntarthatósággal foglalkozó tudományterületek mind értelmezhetők az egyház társadalmi tanításainak szemszögéből is.
Az elmúlt években a Kutatóintézet több mint tizenkét tématerületen indított különböző alprojekteket. Ezek célja, hogy az adott szakterületen felmerülő kérdésekre olyan tudományos válaszokat adjanak, amelyek összhangban vannak az egyházi társadalmi tanításának alapelveivel.
Pulay Brigitta kiemelte, hogy a rendezvény az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár keretében valósul meg. Mint fogalmazott, „számtalan aspektusa van annak a nagy rendszernek, amelynek a végén étel kerül az asztalra – és mindezt úgy kell megtermelnünk, hogy közben ne tegyük tönkre a termőföldet.”
A kutató szerint jelenleg egy olyan időszakban élünk, amikor sokan érzik a nyomást, hogy változtatni kell a megszokott gyakorlatokon. A háromnapos konferencia éppen ezért alternatívákat, előremutató megoldási javaslatokat kínál az érdeklődők számára. A cél olyan technológiai és szemléletbeli irányok bemutatása, amelyek a fejlődést a teremtés rendjébe illeszkedve, a természet védelmével összhangban teszik lehetővé – hogy ne pusztítsuk, hanem óvjuk és gondozzuk a ránk bízott világot.
Köszöntő beszédében Udvardy György veszprémi érsek Jézus szavait idézte mottóként: „Ti adjatok nekik enni.” Rámutatott, hogy ez az eucharisztikus mondat az élelmiszerrel, étkezéssel kapcsolatos gondolkodás alapja lehet, hiszen az Eucharisztia a szeretet, a felelősség, az osztozás és a közösségteremtés szimbóluma is.
Az érsek hangsúlyozta, hogy az étel adása nem csupán fizikai, hanem spirituális cselekedet is: a gondoskodás és Isten gondviselésének jele, amely az irgalmasság testi cselekedetei közé tartozik. A közös étkezés az istendicséret, a hálaadás és a közösség megélésének terepe, miközben óvni kell a teremtett világ jövőjét is.
Udvardy György arra biztatta a résztvevőket, hogy ne érezzék tehetetlennek magukat: minden egyes ember felelőssége és lehetősége, hogy szeretetből cselekedjen, és ezzel hozzájáruljon a teremtés megőrzéséhez. Az egyház ebben tudásával, tapasztalatával és szolgálatával mutat példát, segítve a közös, szereteten alapuló cél felé vezető utat.
A háromnapos konferencián értékes, előremutató gondolatok hangzottak el az előadásokon. A szervezők tematikus napokon várták az érdeklődőket: az első nap kiemelt témája A mezőgazdaság céljai és helyzete: „nagykép” volt, a második napé: Nagyléptékű teendők a körkörös mezőgazdaság érdekében, míg a harmadik napon Alkalmazkodó gazdálkodás – Tudomány és gyakorlat volt a kiemelt téma.
A konferencia teljes három napjának összes előadása hamarosan elérhető lesz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem YouTube csatornáján.